Többször foglalkoztam már a blogon fotósokat ért lopásokkal és azzal, hogyan vigyázz értékeidre utazás és munka közben. Most azt emlegetem, hogy ne tedd le drága holmid magára hagyva – ha mégis, akkor pedig ne feledkezz meg róla, hogy munka után magaddal vidd.
Triviális dolognak tűnik, amit szinte mondani is feleslegesnek hinnénk. A fotózás hevében azonban megesik, hogy letesz az ember valamit, aztán megfeledkezik róla, hogy hol hagyta el. Erre nem sok bölcs tanáccsal tudok szolgálni, de azért megpróbálok.
Érdemes észben tartani néhány alapelvet:
Ha övtokot használsz, tartsd a derekadon
Ha nem használsz övtokot, ideje beszerezni egyet
Ne felejtsd el, hogy mit hova tettél
Földre lehetőleg ne tegyél semmit
Távozás előtt nézd meg, hogy mindened meg van-e
Legyen mindenedre ráírva a neved és az elérhetőséged
Bízz a becsületes megtalálókban
A bejegyzést Vadnai Szabolcs fotóriporter kolléga tegnapi története ihlette, íme a Facebookon keringő üzenete, amit nekem kicsit kiegészítve is elküldött (többek között beleírtam a gyári számot is).
“ELVESZETT OBJEKTÍV! Kérlek osszátok meg! A mai napon (április 11.) az I. kerület Ostrom utca – Batthyány utcasarkon (a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épülete előtt) a földön felejtettem egy 55-300mm-es Nikon objektívet (gyári száma: 2076659). Az objektív egy Lowepro tokban van egy Newswear övön, egy Nikon SS-800-as vakutok kíséretében. Az objektívházon fekete camera tape csík van. Tehát: Newswear öv+Lowepro tok+Nikon 55-300mm objektív+Nikon SS-800 vakutok.
Kérem a becsületes megtalálót, hogy a [utólag törölve] számomon jelentkezzen. A megtalálónak jutalmat adok! Köszönöm! Üdv: Vadnai Szabolcs”
Te hogyan előzöd meg, hogy feledékenységből elhagyd a holmidat?
Kiegészítés:Az elveszett holmi másnap, alig valamivel azután, hogy a blogomra kiírtam, meg is lett. Szerencsére leadták a BKV talált tárgyak osztályán, a becsületes megtaláló segítségét és a megosztásokat köszönöm!
Egy amerikai esküvőfotós úgy gondolta, hangulatos képe jó hirdetés lehet. Az esküvői magazin szerkesztőinek viszont nem tetszett a hirdetés, így elutasították. Az ügyből pedig botrány lett.
Az Fstoppers beszámolója szerint az amerikai Weddings Unveiled Magazine szerkesztősége elutasította, hogy leközölje egy esküvőfotós hirdetését. A magyaros nevű Anne Almasy ugyanis egy azonos nemű pár (két nő) esküvőjén készült a képet tartott leghangulatosabb és a szerelmet leginkább kifejező reklámfotónak.
A szerkesztőség válasza
“Tudna esetleg egy másik képet küldeni a hirdetéshez? Nem szívesen közölnénk egy hirdetést egy azonos nemű pár képével. Ez természetesen nem a saját meggyőződésünket tükrözi, de tudja…”
Majd miután a fotós röviden elutasította a javaslatot, a kiadó némi belső megbeszélés után visszahívta a fotóst, de nem az a beszélgetés következett, amire Almasy számított. Felajánlották a hirdetés díjmentes lemondását, mivel még úgysem terhelték a kártyájára az összeget. Persze hozzátették, hogy a jövőben is szívesen fogadják, ha náluk szeretne hirdetni. Ez viszont csak szította a feszültséget és a fotós nem tágított, felháborodása pedig a szakmai közbeszéd szintjére emelte az ügyet.
A tolerancia határai A kérdés persze sokkal komolyabb annál, hogy egy újság lehozza-e egy fotós hirdetését, vagy sem. Sőt nem is az a kérdés, hogy akár üzletileg, akár jogilag megtehetik-e, hogy válogatnak (igen, megtehetik).
A helyzet érdekessége, hogy vajon mennyire fér meg a klasszikus férfi-nő házasságra épülő újság, a tolerancia és a másság elfogadásával. Hol húzódnak a határok és vajon mennyiben kell egy ilyen újságnak toleránsnak lennie, illetve talán mindezeknél fontosabb kérdésként, hogy mivel szolgálja leginkább saját és olvasói érdekét?
Mennyiben kell például figyelembe venniük, hogy a lapjuk jobbára az USA déli területein jelenik meg, ahol az azonos neműek házasságát nem engedik a törvények (ettől persze még nem hivatalosan házasodhatnak és akár az újságot is olvashatják, sőt fotóst is alkalmazhatnak). Vajon jól sejtik, tudják, vagy fogalmuk sincs róla, hogy olvasóik hogyan fogadnának egy ilyen hirdetést? Még érdekesebb aspektusa a történetnek, hogy vajon vannak-e arrafelé más nemi identitású olvasói egy esküvői magazinnak, vagy milyen arányban lehetnek, akik toleránsak az ilyesmivel szemben és milyen arányban, akik szigorúan ellenzik.
Toleráns kiegyezés
A lap szerkesztői végül engedtek a közvélemény nyomásának, bocsánatot kértek hibásnak bizonyult döntésükért és elfogadták a kép leközlését. A fotós blogján arról is beszámol, hogy egy percig sem haragudott a kiadóra, még kevésbé a benne dolgozókra, egyszerűen csak a döntésüket tartotta elfogadhatatlannak, és fontosnak tartotta kiállni az értékek mellett, amikben hisz. Véleményét egy Martin Luther King idézettel nyomatékosítja: “Mindig megfelelő az idő, hogy megtedd, amit kell.”
A történetet nagy vonalakban vázoltam néhány magyarországi esküvői lap kiadójának is. Kíváncsi voltam, ők mit gondolnak a kialakult helyzetről, de sajnos egyiküktől sem kaptam érdemi választ. Pedig érdekes lett volna megismerni az ő véleményüket és, hogy Magyarországon milyen szempontok alapján és hogyan születne döntés ilyen ügyben.
Te mit gondolsz a lap elutasításáról, a fotós küzdelméről, és arról hogy végül mégis engedtek a kérésének?
Újabb remek hirdetés elhelyezés született (valószínűleg nem csak) az Indexen. Ahogy lenni szokott, most sem tudni, hogy a Telenor tudatos akciója, vagy a reklám megjelenéseket kiosztó algoritmus és a véletlen humorérzéke szülte a komikus helyzetet. Minden esetre érdekesen jött ki.
A webes sajtó ilyen szempontból rosszabb helyzetben van, mint a print lapok, hiszen a weboldalakon automatika sorsolja, hogy mikor milyen hirdetés jelenik meg, és még kulcsszavazással is nehézkes lenne megakadályozni, hogy egy-egy helyzetben ne jöjjön ki rosszul a hirdetés egy adott környezetben megjelenve.
Nyomtatott kiadványoknál annyival kedvezőbb a helyzet, hogy azt mégis csak emberek szerkesztik, és ha az előkészítés során nem is látszanak a hirdetések a laptervben, azért a tördeléskor, vagy a kefelevonatban mégis csak látszik, hogy mi kerül a lapba, és ez ad némi lehetőséget a módosításra – persze így is szoktak összejönni furcsaságok még nyomtatott lapokban is. Változtatni viszont végképp nehéz azon, ami egyszer már nyomdába került…
Egyik olvasó küldte az Index remek reklámelhelyezési példáját. Lényegében egy nokia reklámmal illsztrálják az Apple legújabb termékbejelentését….gratulálok hozzá!
Nokia reklám az Apple hírben
A gratuláció természetesen nem az “elkövetőknek” jár, hanem a Nokiának, akik így nem csak az adott cikkben kaptak reklámfelületet, hanem az én blogomon is. Mondjuk ahogy most állnak a mobil piacon, rá is szorulnak minden reklám lehetőségre…
Persze nem újdonság az ilyen, és még ennél is hameresztőbb reklámelhelyezés. Itt a blogon is volt már szó egy pár hasonló érdekes esetről. Attól tartok, lesznek is még…
Neked mi a kedvenc hibás/érdekes reklámelhelyezésed?
Roppant érdekes eredményt hozott egy amerikai blog hirdetési felmérése. Több szakmai lapban is hirdettek, és a print hirdetések katasztrofálisan rosszul szerepeltek a webes hirdetésekhez képest. Úgy fest, egyszerűen nem éri meg nyomtatott lapban hirdetni.
Ismert egy ideje a sajtó jelen kori (egyik) válsága, hogy a nyomtatott példányszámok egyre csökkennek, míg az online hirdetési bevételek nem nőnek olyan mértékben, hogy ezt képesek legyenek kompenzálni.
“Aki azért nem hirdet, hogy pénzt spóroljon olyan, mint aki megállítja az órát, hogy időt spóroljon.” – a mondást hol Henry Fordnak, hol pedig Thomas Jeffersonnak tulajdonítják
Egész oldalas hirdetés 3 hónapig
A kísérlet
Trey Ratcliff, a Stuck in Customs utazó fotós blog tulajdonosa komoly kísérletbe kezdett. Feltételezve, hogy a fotós magazinokban “csak nem véletlenül” hirdetnek a nagy fényképezőgép és tartozék gyártók, elkülönített egy komolyabb összeget hirdetésre.
Hogy a hirdetések (és azok hatékonysága) jól mérhető legyen, három nyomtatott lapban három különböző kedvezményes kupon kóddal hirdette meg HDR fotózással foglalkozó oktató videóját. Mindhárom neves fotómagazinban három hónapig hirdetet, egész oldalas hirdetést feladva, hogy feltűnő legyen a hirdetés, és ezt a lap első harmadában megjelentetve, hogy ne legyen túlságosan eldugva. A hirdetés mindegyik lapban ugyanaz volt, leszámítva, hogy a rajta feltüntetett kedvezményes kupon kód volt laponként eltérő.
Hirdetési tarifa:
Popular Photography – $12,000 – Április, Május, Június
Shutterbug – $6,000 – Április, Május, Június
Photoshop User (NAPP – Kelby Media) – $8,000 – Május, Június, Július
Az eredmény
A blogger legnagyobb meglepetésére a nyomtatott újságok mindegyike drasztikus kudarc volt. A hirdetési összegnek még az ötöd-hatod részét, sőt valamelyik lapnál még a tized részét sem sikerült kitermelnie bevételként.
Az összesen huszonhat ezer dollárnyi (kb 6 millió forint) hirdetés révén a három lapban együtt sem sikerült húszezer dollárnyi (kb 4,5 millió forint) forgalmat csinálni.
Értékesítési bevétel:
Popular Photography: 10 eladás = $870
Shutterbug: 11 eladás = $957
Kelby Media*: 206 eladás = $17,125.75
A meglepő fordulat
Mint a számokból is látszik, a két nyomtatott lap siralmas bevételt produkált – pláne a hirdetési tarifához viszonyítva. Ugyanakkor a Kelby Media nem csak nyomtatott lapban nyújtott reklám felületet a hirdetési díj ellenében. Nekik a weboldalukon is megjelent a hirdetés, ami drasztikus mértékben fellendítette a tesztben az ajánlatuk eredményét.
Tudományos kitételek
A teszt természetesen nem teljesen tudományos, elképzelhető, hogy valaki több érintett lapot is olvas, és hiába látta több lapban a hirdetést, az csak az egyik forrásnak írható javára. Az is elképzelhető, hogy nem mindenki élt a hirdetésekben szereplő kupon kódok használatával. Sőt még az is lehet, hogy a hirdetett terméket nem akarta mindenki megvenni.
De a blogger ezeket a tényezőket nem tartja olyan valószínűnek. Mint íjra/mondja, a HDR egy népszerű technika, és az oktató videójuk is elég népszerű, jól fogy. Továbbá ha tényleg a termékre nem lenne kereslet, akkor a Kelby Media hirdetése sem tudott volna tízszer annyit eladni belőle, mint a másik két lap együtt véve.
A blogger említi még Ron Martinsen blogját, amit eleve úgy említ, hogy “ti nagy hirdetők, hallottatok-e róla valaha?”, mert a blog visszafogott forgalma és ismertsége ellenére is szintén komoly forgalmat bonyolított a HDR oktató videónak, mintegy nyolc-kilencszer annyit, mint a nyomtatott lapok bármelyike. És mint Trey felhívja a figyelmet rá, ez csak egyetlen blog a sok közül, amik százával vannak az Interneten.
Konklúzió
Trey azt is hozzáteszi, mintegy spekulációként, hogy valószínűleg Ronnak ugyanúgy nehézségei vannak a hirdetési felületek eladásával, mint más blogoknak, sőt még sokszor egyszerű blognál komolyabb hr és weboldalaknak is. És még ha van is hirdetési bevétele, akkor is jóval kevesebb, mint amit a nagy nyomtatott magazinok elkérnek egy-egy megjelenésért. Pedig mint a fenti számok mutatják, nagyon is összemérhető a webes hirdetés hatékonysága.
Záró kérdésként pedig felveti, hogy vajon a nagy fényképezőgép és egyéb műszaki (vagy egyéb) termékek gyártói miért hirdetnek mégis inkább a precízen mérhetetlen, pénzben pedig szinte megfizethetetlen nyomtatott lapokban? Vajon csak a branding miatt, vagy tényleges forgalmat próbálnak generálni? “Vagy csak egyszerűen így szokták meg, mert mindig is így volt?”
Említést tesz a márkahűségről is, amit az ilyen hirdetések hivatottak Ogilvy szakkönyve szerint elősegíteni. Azonban a blogger úgy gondolja, ennek a jelentősége megkopóban, mióta a vásárlás tényleges aktusa és a döntéshozatal közötti idő annyira lecsökkent, hogy ma már akár rögtön a hirdetésre kattitnva szinte bármit azonnal megvehetünk.
(Szerintem mondjuk ez azért nem teljesen igaz, hiszen elég csak a Canon vs Nikon vagy a Mac vs PC márkaháborúkra gondolni, hogy mennyire merev és rugalmatlan táborokba képes tömöríteni az embereket a márkahűség. Abban viszont mindenképpen lehet valami, hogy még ezek a nagy brand kampányok is egyre hatásosabbak tudnak lenni az Interneten. Erre hivatkozva emeli ki, hogy “míg más cégek csak játszadozásra elég pénzt fordítanak ilyesmire, addig a Ford például fejest ugrott az online hirdetésbe, mert ők értik, hogy ez a jövő.”
Érdekes gondolat az is a Stuck in Customs bejegyzéséből, hogy a nagy cégek marketingesei és a magazinok hirdetésszervezői a hosszú évek alatt megtanultak jól együttműködni. Így a lapok segítenek megadni minden olyan statisztikát, ami csak szükséges lehet, hogy egy következő meetingre szépen hangzó számokkal lehessen dobálózni, és még úgy is nézzen ki, mintha megérné a lapban hirdetni. Miközben ezek csak előzetes reprezentatív felmérésekre és a közönség becsült viselkedési mintáira építeek.
Mint fogalmaz, a magazinok példányszám adatai hasonlóan megbízhatatlanok, mint a Nielesen televíziós nézettségi adatok. Pedig már nem kell a becslések régi szokásai közt élni. Olyan világban élünk, amikor látjuk a weboldalak statisztikáit, a YouTube videók megtekintési számait, a Google+ és Facebook megosztásokat.
Összegzés
A szerző azzal zárja az írást, hogy ha a nagy gyártók valamelyikének a hirdetéseivel dolgozna, ő biztosan elkülönítene egy komolyabb költség keretet az online hirdetésekre. A keret felét néhány száz blogra, podcastre, vagy termékteszt oldalra költené. Aztán a statisztikákat kielemezve ejtené a legrosszabbul szereplőket, és újabbakat keresne helyettük.
Záró mondatában pedig kihangsúlyozza: “A marketing jövője nem a hozzáevetőleges becslési technikákat használó papír alapú magazinokban van, hanem az Interneten hitelesen mérhető forgalmú, megbízható és népszerű hangokban van, akik nem csak értenek a szakterületükhöz, hanem foglalkoznak is a közönségükkel.”
Te mit gondolsz a nyomtatott/online hirdetésekről a fentiek fényében?
TweetVölgyi Attila fotóriporter gondolatai fotózásról, szakmáról, képekről, és a világról. A sajtóban dolgozva látom, hogyan működnek (vagy épp nem működnek) dolgok, és ezeknek a dolgoknak próbálok hangot adni kötetlen formában. Kövess a Twitter, Google+ és Facebook segítségével is, mert itt további dolgokat is megosztok, amik a blogra nem mindig kerülnek fel.
Többször foglalkoztam már a blogon fotósokat ért lopásokkal és azzal, hogyan vigyázz értékeidre utazás és munka közben. Most azt emlegetem, hogy ne tedd le drága holmid magára hagyva – ha mégis, akkor pedig ne feledkezz meg róla, hogy munka után magaddal vidd.
