‘hiányzó hős’ címkével ellátott bejegyzések

A sajtószabadság a fejekben születik – vagy szűnik meg

2012. május 3. csütörtök

PressFreedom pillarOFdemocracy A sajtószabadság a fejekben születik   vagy szűnik megMa van a Sajtószabadság Világnapja, ami minden évben jó alkalom a sajtószabadságról elmélkedni. A magyar közéletben sajnos egyre elcsépeltebb közhellyé kezd válni a sajtószabadság említése, pedig a sajtó szabadsága fontos dolog. Még fontosabb, hogy hogyan vélekedünk róla, és mit teszünk érte.

Nem politikai alapokon akarok elmélkedni róla, azzal tele a közélet, meg a hóbakancs. Halljuk egy csomó fontos embertől a pártok véleményét, hogy mit kellene gondolnunk. Azt is, hogy van sajtószabadság, és miben jelenik meg a létezése, meg azt is, hogy nincsen és miért szűnt meg, pláne, hogy ki mindenki tehet róla. Az igazság szokás szerint valahol a két véglet között van. Ahogy Jakab Andor írta nemrég,

“A sajtószabadságot nem lehet ezzel a két értékkel (van/nincs) jellemezni. (Ahogy egyébként a diktatúrát/demokráciát sem). Az a kérdés, hogy a sajtószabadság milyen.”

Nem elemeznék sajtószabadsági indexeket, nemzetközi rangsort, vagy egyéb értékeléseket. Túl könnyű ezekbe politikát, ideológiát vagy bármi mást belemagyarázni. És végső soron úgysem számít.

Nem a politika, ideológia vagy törvények ártanak a sajtószabadságnak, hanem az emberek – akiket persze befolyásolnak a politikusok…a sajtón kerezstül is. Azok az emberek, akik egy (nem is feltétlenül politikai) rendezvényen leköpik a fotóst, összetörik a fényképezőgépét, ha megtudják, hogy melyik újságnak dolgozik, akik a színpadon állva úszítanak az újságírók és a sajtó orgánumok ellen, de főleg azok akik hisznek ezeknek az uszításoknak. Ők pont ugyanannyit ártanak, mint akik ugyanennek a fotósnak a képei alá mást írnak, mint ami a valóság, vagy netán még meg is változtatják a tartalmát, csak mert úgy diktálja politikai, ideológia, vagy éppen üzleti érdekük. Legyenek ezek bármelyik oldal politikusai, bármelyik oldalhoz hű, vagy csak hozzá dörgölőző tollforgatók, szerkesztők, laptulajdonosok.
Ugyanilyen hibásak, akik nemhogy egy politikai rendezvényre, de még egy kulturális programra, színházba, divatbemutatóra, vagy szépségversenyre se akarják beengedni az újságírót, ha nem nekik tetsző dolgot írt róluk, nem nekik tetsző képet készített. Ésugyanilyen hibás, aki ilyesmiért szidalmazza, netán perrel fenyegeti őket.

Direkt nem nevezek meg sem politikai oldalt, sem rendezvényt, sem lapot. Mert nincs jelentősége. A politikában is megesik minden oldalon, sajnos pártállástól függetlenül, így egyik oldal sem vonhatja ki magát a felelősség alól. (Ahogy ezt nálam kicsivel konkrétabban a nyikhaj tollforgató terrorista Hernádi Levente is megfogalmazta a posztom által ihletett soraiban.) De még szomorúbb, hogy nem csak akkor történik meg, hogyha politikáról van szó. Mert ezek a jelenségek a leghétköznapibb helyzetekben is képesek felütni a fejüket a legártalmatlanabb(nak gondolt) kulturális események jól szituált, magukról többet sejtető résztvevőitől is. És még csak fel sem fogják, hogy a sajtó erre vagy arra kényszerítésével lényegében ugyanazt művelik, mint a legvéresebb diktatúrák.

Amíg a választók nem mennek el szavazni, és csak legyintenek, hogy úgyse számít a véleményük, mert mások döntenek mindenről, addig nem túl magas fokú a demokrácia – még ha formálisan létezik is. Amíg az olvasók csak legyintenek, hogy hazudik az újság, de nem hagyják, hogy az újságírók megírják amit írni akarnak, addig nem túl magas fokú a sajtószabadság sem….és ezen csak mi magunk változtathatunk. Olyanok a vezetőink, amilyeneket megválasztunk, és olyanok az újságjaink, amilyeneket az előfizetésünkkel, a kattintásainkkal és a lájkjainkkal megszavazunk.

Olyan a sajtószabadságunk, amilyet csinálunk magunknak…

Egy hülye százakat akadályoz a rakparton – a hiányzó hős esete

2011. november 22. kedd

Smart parkol keresztben rakpart Egy hülye százakat akadályoz a rakparton   a hiányzó hős eseteMit teszel, ha azt látod, hogy a rakparton szabályos kis dugót okoz egy az úttesten keresztben parkoló aztó? Kivárod a sorod a dugóban, kikerülöd, és távozóban még morgolódsz egy kicsit. Ha jobban ráérsz esetleg lefényképezed, vagy videózol, hogy másoknak is megmutathasd. Egyedül a probléma megoldásáért nem tesz senki semmit. Ez a hiányzó hős esete.

A hiányzó hős esete régi társadalomtudományi tétel. Tankönyvi példájában azt szokták emlegetni, hogy az országúton leesik egy autóról egy nyugágy, ami fél szélességben elzárja az utat. Az autók feltorlódnak, mindenki egyesével kerülgeti, de senkinek nem jut eszébe odébbvinni. Ma szinte betűre pontosan ez történt a pesti alsórakparton, csak nyugágy helyett egy Smart parkolt keresztben.
Sokan találgatják, hogy vajon szabályosan parkolt a járdán, csak az útra gurult kiengedett kézifékkel, vagy hogy valaki direkt parkolta ott le, netán csak ügyes reklám fogásról van szó.

Talán az egyetlen kérdés, amit senki nem vet fel, hogy miért nem hívta ki senki a rendőröket, akik esetleg tenni is tudtak volna a helyzet ellen. Ha nem is azzal, hogy maguk odébbcipelik, amire akár néhány markos legény is vállalkozhatott volna. De legalább az autó körül araszoló forgalom irányításának átvételével, vagy akár egy “lopóautó” bevetésével, és nem utolsó sorban azzal, hogy egy alapos büntetéssel egy jó időre lebeszélik az autó tulajdonosát róla, hogy mégegyszer ilyet tegyen. Pedig akik arra jártak, azok között aligha van bárki, aki ne értene egyet vele, hogy megérdemelné az elkövető a büntetést.

A hiányzó hős esete pontosan erről szól. Megtehetnénk a szükséges lépést, de minek vesződjünk vele? Kivárjuk a sorunkat és dühöngünk, hogy senki nem tesz semmit, aztán tovább megyünk, és örülünk, hogy minket már nem érint a probléma….vesződjön vele más….akit érint.

Te mit tettél volna?

IFRAME Embed for Youtube

A hiányzó hős esete – szemétben gázolunk

2009. február 18. szerda

szemet padon metroban 300x199 A hiányzó hős esete   szemétben gázolunkA társadalmi csapdák egyik gyakori formáját a játékelmélet hiányzó hős esetének nevezi. Leghétköznapibb formája ennek, mikor a metrón valaki otthagyja a hulladékot az ülésen.

Bárki – főleg a szemét eredeti tulajdonosa – elvihetné, hogy a következő megállónál egy kukába ejtse. De amíg valakinek ez nem problémája, mivel van másik helye, addig miért foglalkozna vele? Ha pedig már lefelé száll az utas, és igazán tenni tudna a probléma ellen (azzal, hogy magával viszi a probléma tárgyát az első szemetesig), akkor miért cselekedne? Hiszen épp távozik a problémától, őt már nem fogja tovább érinteni. A többiek problémájával meg mit törődjön az ember? Nem az ő problémája, és ő nem hős.

A hős hiányzik. Mindenki saját – vélt vagy valós – rövid távú érdekeit kergeti. Mi pedig egymás szemetében úszunk…