“A cmabrigde-i etegyemen kéüszlet eikgy tnuamálny áítllsáa sznreit a szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak, mkénit rdeeőzndenk el a btűek: eyegüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó bteű a hlyéen lygeen; ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad. A jnleeésg mgáayzrataa az, hgoy az erbemi egy nem eyedgi btüeket, hneam tleejs sazakvat ovals.” – Domokos Lajos blogjából
Egyre gyakrabban futok bele a helyesírás problematikájába, és nem csak a mindenféle fórum hozzászólásokat olvasgatva, vagy épp a blogokon okoskodva. Az Internetes gyorskultúrában van valami divata is a hibás nyelvhelyességgel írt szövegeknek, egyesek kifejezetten poénból írnak hibásan. Hogy ez mennyire humoros, azt nem tudom, minden esetre már jó ideje sikk. De nem mindenki ezért ír hibásan. Sőt a többség – még mindig – egyszerű felületességből, vagy rosszabb esetben tudatlanságból: jé, a hülye tényleg ellipszilonos, lyééé…
Sajnos már nem csak a blogokban, fórumokban, és egyéb un. nem professzionális médiumokban jellemzőek a hemzsegő helyesírási hibák. Egyre gyakrabban fordul elő a hírekben, cikkekben, könyvekben is. Elírás, melléütés, félre gépelés. Az Internetes sajtóban – sőt egyre inkább a nyomtatottban is – tendencia kezd lenni a szaporodó helyesírási hiba. Biztos régebben is voltak, csak az idő múlása – úgy is ismert, mint feledékenység – szépíti meg a dolgokat. De azért a régebbi könyvekben sem találok annyi elírást.
Persze vannak erre mindenféle elméletek. Az Internetes fórumokon rendszeres helyesírási vitákban rendszeresen előkerül, hogy sokan a leíró nyelvtani fejlődés hívei, vagyis a nyelvészek ne szabályokat alkossanak, hogy hogy kellene használni a nyelvet, hanem csak dokumentálják azt, hogyan is használjuk a mindennapokban. Ez a tábor természetesen elítéli az előíró nyelvészetet, akik a szabályokat írják, és – legalább az iskolában – számonkérik. Csak az iskolában, hiszen a nagybetűs életben nincsen helyesírás-rendőrség. Bár azért a helyesírási hubákkal is lehetnek komoly kellemetlenségei az embernek. Googlie barátunk (akik egyébként hasonló okokból a gugli kifejezést is ellenzik) például nem tud megtalálni valamit ha hibásan keresünk rá, de helyesen szerepel a honlapokon….sőt akkor sem, ha helyesen keressük, de hibásan szerepel. Márpedig egyre több múlik azon, hogy a Google mit talál meg és mit nem.
A nyelvészeti kérdésben én inkább egykori tanárom, Domokos Lajos nézeteit osztom a helyesírásról. Igenis meg kell tanulni, és törekedni kell a helyes használatára, arról nem is beszélve, hogy ha már olyan büszkék vagyunk magyarságunkra, akkor ne tegyük tönkre ezt a szép és egyedi nyelvet, amivel annyira jól meg tudjuk kínozni az itt élő külföldieket.
Sajnos ismerek olyan magyar szakosokat, akiknél bevezették, hogy minden egyéb vizsgán külön is értékelik a helyesírásukat, mert egyszerűen nem ütik meg az érettségi szintet. Azért vicces dolog lehet magyar szakosként helyesírás miatt megbukni marketingből…
Az igazi probléma – legalábbis a sajtóban, mert az oktatás helyzete kevésbé vág témába itt – hogy mindenhol egyre inkább spórolni akarnak. Az idővel is meg a pénzzel is. Márpedig mindkettőn leginkább az olvasószerkesztők menesztésével lehet. Kiesik egy ember az írások szerkesztőségi életéből, egy külső szemlélő, aki átolvassa az anyagokat, és kiszűrje a benne maradt helyesírási – sőt akár értelmi – hibákat, amik a szerzőnek nem szúrtak szemet írás közben. A nyomtatott sajtónál ennek történelmi hagyományai vannak, így ott még nyomokban fellelhető ez a beosztás, on-line sajtóban viszont egyre inkább kiveszőben. Igyekeznek a gyorsaságra fogni, amiben nyilván van is valami. De sokkal inkább spórolás. Nem kell olvasószerkesztő, mert elég az újságíró, aki megírja az anyagot, majd ő feltölti….ja, egyébként nem kell tördelő sem, ami a nyomtatott sajtónál szintén egy szűrő volt.
Sőt nem kell képszerkesztő sem, mert majd a fotóriporter feltölti a képet rögtön az anyagba. Sőt nem kell fotóriporter sem, mert majd az újságíró fényképez a telefonjával. Sőt nem kell újságíró sem, mert majd az olvasók küldenek be anyagokat. Sőt nem kell olvasó sem, mert úgyis a hirdetők tartják el a lapot., nekik meg csak az fontos, hogy megjelenjen a hirdetésük…HM! Innen érdekes irányokba lehetne elkanyarodni, de inkább nem teszem.
Minden esetre nem hiszek benne, hogy az Internet jó hatással lenne a minőségi tartalom szolgáltatásra, legyen szó képi, szöveges, videó vagy egyéb anyagokról. És mivel a nyomtatott és elektronikus sajtó (TV) is az Internettel, és az on-line sajtóval kénytelen vetélkedni, hasonló hatásoknak van kitéve. Lehetne itt most emlegetni az írástudók felelősségét, meg az árulásukat is, de nem tudom mennyi értelme volna.
Persze mindezekhez feltétlenül hozzá kell tenni: mindez csak magán vélemény, és egyre növekvő tisztelet illeti a rohamosan fogyó kivételeket!
Ahogy ilyen helyzetekben lenni szokott a copy-paste újságírás ismét működött, és elterjesztette a hibát, így egy-két kivételtől eltekintve (pl. Infovilág, EMASA), szinte mindenhol a hibásan írt WordPress változat jelent meg (Kultura.hu, Irodalmi Jelen, Kreativ.hu, Pixinfo, FotoVideo Magazin, NOL, OrientPress, Sajtófotó a Facebookon, FotoKlikk, stb). Úgy érzem, ez minden érintett orgánumra nézve kellemetlen, de különösen a teljesség igénye nélkül készült lista elején álló (nyelv vagy fotós) szakmai lapokra nézve.
