Völgyi Attila fotóriporter blogja…

A fotóriporter (és operatőr) szakma fejlődési iránya jól látható egy ideje. Ezt csak megerősíti az AP friss bejelentése. Fotós, operatőr, újságíró, vágó, szerkesztő egy személyben – ez a jövő (vagy már a jelen?)

Az Associated Press (AP) a napokban bejelentette (köszönet a linkért az OrigoFotónak), hogy videóit HD-ben szeretné biztosítani az előfizetőknek. Ami ennél is érdekesebb lehet, és sok fotóriporter figyelmét megragadta az csupán egy fél mondat volt a közleményben: “az AP vizsgálja annak lehetőségeit, hogy hibrid, videózásra is alkalmas fényképezőgépekkel felszerelt fotósokkal dolgozzon a terepen, ezzel maximalizálva a hírgyűjtés hatékonyságát”

Magyarországon jobbára még csak ott tart a szakmaközi integráció, hogy van, ahol az operatőr kénytelen vágni, az újságírónak meg kezébe nyomnak egy kompakt fényképezőgépet, hogy fényképezzenek, a szerkesztők meg maguk tördelik és lektorálják a híreket, hogy olvasószerkesztő se kelljen.
De az amerikai példa ragadós, és már van, ahol törekednek az egy személyes stábként működő videojurnalist munkakör bevezetésére. Az meg csak egy adminisztratív lépés lesz, hogy azt is kiadják, hogy a fotóriporterek most már videózzanak is.
Ez persze kiugrási lehetőség, munkaerőpiaci versenyelőny is lehetne, hogy valaki egy személyben több munkakört hajlandó ellátni. Egyszerűsödnek az akkreditációk, csökkenthetők az utazási költségek. Csak épp tovább nőnek a munkavállalóra nehezedő terhek, és nem feltétlenül hat előnyösen a végtermék minőségére sem, ha a munkafolyamat köztes lépcsőit összevonják, vagy éppen kihagyják.

A nagy kérdés (még Amerikában is, nem csak Magyarországon), hogy vajon hol mennyire fogják biztosítani az új feladatkör(ök)höz szükséges új eszközöket (mikor sok helyen még a régi eszközöket sem biztosítják, oldja meg a fotós magának), a megnőtt munkaigényhez igazodó időt, az új ismeretek megszerzéséhez szükséges képzést, és nem utolsó sorban az új feladatkörhöz igazodó bérezést? Félő, hogy mindez csak újabb (igen komoly) tétel lesz a munkáltatói elvárások listáján, amit se megfizetni, se színvonalasan használni nem fognak. Inkább tűnik mindez a nadrágszíj szorosabbra húzásához egy új, és kézenfekvő, de nem feltétlen hatékony eszközének, ami ráadásul könnyen vezethet még további leépítésekhez is.

Egy régi viccet idézet fel a helyzet:
Az 50-es években újítási bizottság járta a falvakat és tanácsokkal látták el a parasztokat, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a termelést. Így találkoztak egy öreg paraszt bácsival is, aki épp kaszált. Nézték egy darabig, majd így szóltak:
-Bácsi, miért így kaszál, szereljen a kasza másik oldalára is egy pengét, amikor visszafelé lendíti, akkor is tud vágni vele. Sokkal több füvet tud levágni.
Öreg bácsi mit tehetett mást, szerelt másik pengét. A bizottság egy idő múlva újra jött, megint volt egy”korszakalkotó” ötletük.
-Bácsi, akasszon a nadrágszíjára egy gereblyét, így rögtön össze is szedi maga után a füvet.
Öreg ezt is megcsinálta. Hanem, amikor ismét jött a bizottság, akkor a paraszt bácsi már fejvesztve menekült és úgy kiabált vissza:
-Ne is mondják, tudom mit akarnak! Akasszak a tökömre egy lámpát, hogy sötétben is dolgozhassak