‘halál’ címkével ellátott bejegyzések

79 évesen hunyt el az AP legendás haditudósítója Horst Faas

2012. május 14. hétfő
HorstFaas old photoJockeiFinckAP 79 évesen hunyt el az AP legendás haditudósítója Horst Faas

Fotó: Jockel Finck / AP

A rengeteg díjjal is elismert életművet maga mögött hagyott Horst Faas azon kevés haditudósító közé tartozik, akiknek sikerül idősen, és békés körülméynek között eltávozni az élők közül. Hetvenkilenc évesen Münchenben hunyt el az Associated Press legendás vietnámi fotósa.

Nemrég James Nachtwey születésnapja kapcsán emlegettem, milyen ritka, hogy egy háború fotós idős kort éljen meg, hiszen rengeteget kockáztatnak a munkájuk során. Horst Faas egyike volt azoknak, akik Nachtwey munkásságát is inspirálták. Életműve jelentős részét a Vietnámi háborúban és Ázsia más hadszínterein alkotta. Azokat a képeket, amik az őt követő fotós generációkat a pályára terelték, és amik nem csak a szakmában dolgozóknak mutatták be, milyen volt az a háború.

Több nemzetközi lap, köztük a NY Times Lens Blogja, a Digital Journalist és a Chron is foglalkozott az egykori AP tudósító halálával. Sőt magyar lapokban, így a PixInfon és az InPhoto blogon is megemlékeztek róla. Több munkatársa is megszólal, és nagy tisztelettel adóznak az egykori kolléga emlékének. A HVG Nagyítása pedig nagy képes válogatást közöl legemlékezetesebb képeiből.

A rá emlékező lapok mind megemlítik, hogy Faas nem csak egyszerűen az Associated Press saigoni fotósa volt, hanem felelős vezető is. Már tudósítóként is maga köré gyűjtötte a tehetséges külföldi és vietnámi fotósokat egyaránt. Mint a visszaemlékezések írják, toborozta “Horst seregét”, amit vezénylő tábornok módjára irányított a háborús övezetben. A fiatal fotósokat fényképezőgéppel fegyverezte fel és filmmel látta el, hogy teljesíthessék legfontosabb parancsát: “jó képekkel gyertek vissza!” Az eredményből pedig rendkívül beszédes képriportok születtek a fronton harcoló katonálról és a polgárok életéről egyaránt.

HorstFaas photoAP 79 évesen hunyt el az AP legendás haditudósítója Horst Faas

Horst Faas Vietnámban - Fotó: AP

Pártfogoltjai közül többen szép karriert futottak be. Huynh Thanh My, egy színészből lett vietnámi fotós egyik kedvence volt, aki 1965-ben a négy AP belsős fotós egyike lett, és egyike annak a két dél-vietnámi újságírónak, akiket a tizenöt évig tartó háború hetven újságíró áldozata közt megöltek. Öccse Huynh Cong “Nick” Ut folytatta az AP-nél a fotózást, és Faas mentorálásával elnyerte az ügynökség hat vietnámi anyaggal szerzett Pulitzer-díjának egyikét. 1972-Ben díjazott képén egy csúnyán megégett vietnámi lány menekül a napalm támadás elől.

Horst Faas fotóriporteri munkája után még 28 éven át képszerkesztőként folytatta az AP-nél, ahova 1956-ban lépett be. A német származású fotós több háborút, forradalmat és Olimpiát, meg az ezek közti egyéb eseményeket is fotózta, de mégis a vietnámi munkáira emlékszik leginkább a világ. Itt készült háborús képeivel négy komoly díjat nyert, köztük a híres Robert Capa aranymedált és két Pulitzert is. Vietnámban súlyosan megsérült, és kis híján elvérzett, de egy amerikai tábori orvos megmentette az életét.
Sok évvel későbbi nyugdíjazása után is folytatta a szakmai munkát, több könyv kiadásában részt vett, iskolákban tanított és azután is aktívan tevékenykedett, hogy egészsége romlásával tolószékbe kényszerült, bár ezután inkább már csak európán belül utazott.

Nyugodjék békében!

Elhunyt Koncz Zsuzsa színházi fotós

2012. április 17. kedd
KonczZsuzsa emaasa interju photoBakroNagyFerenc Elhunyt Koncz Zsuzsa színházi fotós

Fotó: Bakró-Nagy Ferenc/EMASA

Keddre virradóra életének 71. évében elhunyt Koncz Zsuzsa a színházi fotós próbák egyik legállandóbb résztvevője. Távozását nem csak a fotós világban, hanem színházi berkekben is gyászolják.

A haláláról számos helyen megjelent szűkszavú MTI hír (Blikk, HVG, Népszabadság, stb) és az ezt egy EMASA interjú részlettel kiegészítő összeállítás a Színház.hu oldalán is mind kihangsúlyozzák szakmai érdemei mellett közvetlenségét, és emberi értékeit. A lapok által közölt nekrológ Gách Marianne újságírót idézi, akivel a Film Színház Muzsika munkatársaiként évtizedeken keresztül készítettek közösen interjúkat:

“Optikájával belelát az emberek lelke legmélyére, fölfedezi bennük a szeretnivalót csakúgy, mint a komikumot, tiszteli az igazi tehetséget és lepöcköli a hazug hiúságot. Fényképein óhatatlanul megjelennek a maga indulatai, érzelmei, sőt fölbukkan a modelljéről való véleménye is. Alighanem ettől válik minden portréja ennyire hitelessé, élővé.” 

Mint az ArtPortal életrajza fogalmaz, egyikük szavakkal, másikuk fényképezőgépével faggatta interjúalanyukat. Szinte véletlen szerűen lett fotós, de olyannyira az életévé vált, hogy férje, és mindkét lánya is fotóriporter lett.

Az EMASA interjújában kulturális sportfotózásként mesél a táncfotóról, aminek köszönhetően megismertem. Az utóbbi időben ritkán találkoztam Zsuzsával a próbákon. Egyik utolsó találkozásunk alkalmával említette neki egy kolléga a blogomat, ami mint mondta, elsőre elnyerte tetszését, mikor megismerte. Alig egy hónapja leveleztünk róla, hogy segít nekem egy téma feldolgozásában itt a blogon. Betegsége miatt azt kérte térjünk rá vissza, ha jobban lesz. Sajnos erre már nem került sor.

Nyugodjék békében!

Elhunyt a World Press Photo egyik idei győztese Szíriában

2012. február 22. szerda
RemiOchlik photoLucasDolega Elhunyt a World Press Photo egyik idei győztese Szíriában

Fotó: Lucas Dolega

Több tucat áldozata volt a szíriai Homszban történt rakéta támadásnak. Az áldozatok közt több haditudósító is volt, mivel a rakéta pont az ideiglenes sajtóközpontnál csapódott be. Az áldozatok között van Rémi Ochlik francia fotóriporter, a World Press Photo pályázat egyik idei nyertese is.

Holland cikkekre hivatkozva a HVG is publikált egy rövid hírt a történtekről, majd valamivel bővebben is feldolgozták a témát, bár inkább csak két képet tettek hozzá a történethez. Engem egy párizsi fotóriporter értesített, aki pár napja még együtt vacsorázott Rémivel és két, szinte elválaszthatatlan barátjával Arnaud Brunet és Olivier Laban Mattei fotóriporterekkel, mielőtt az Szíriába indult volna.
Sőt tőle értesült a fiatal francia fotóriporter arról is, hogy líbiai tudósításával első díjat nyert az idei World Press Photo pályázat General News Story kategóriájában. Megünnepelniük viszont már nem sikerült a rangos díjat. A British Journal of Photographynak nemrég azt nyilatkozta győzelméről, hogy meglepte a hír, nem számított semmilyen díjra: “Azt gondoltam, ennyi remek fotóssal a mezőnyben – köztük Yuri Kozyrev, Jerome Sessini és Alex Majoli – esélyem sincs nyerni. Meglepett, persze boldog vagyok.”

Végzetes rakéta támadás
Az első hírek szerint huszonheten haltak meg, de nem sokkal később már 60 halottnál tartott az áldozatok listája. A Reuters tudósítása szerint a brit Sunday Times számára tudósító Marie Colvin amerikai újságíróval együtt érte rakéta találat a szíriai Homsz Baba Amro negyedében. Mindketten rutinos háborús tudósítók voltak. Az újságírónő 2001-ben Sri Lankán egy robbanás repeszei miatt elveszítette egyik szemét. Két másik fotós, Paul Conroy és William Danilels, illetve Edith Bouvier újságíró szintén súlyos sérüléseket szenvedtek. A híradások szerint állapotuk válságos, és az őket ellátni próbáló szíriai tábori kórház mostoha körülményei között könnyen el is vérehzetnek.
A Busines Week arról számol be, hogy a mostani súlyos újságírói áldozatok nyomán komoly diplomáciai figyelem kezd összpontosulni szíriai eseményekre. Újra napirendre került az ENSZ közbelépése, amit korábban Oroszország vétója hiúsított meg, illetve egyre többen sürgetnek fegyverszünetet az elmúlt napok eseményei nyomán.

Battle4Libya photoRemiOchlik Elhunyt a World Press Photo egyik idei győztese Szíriában

Rémi Ochlik World Press Photo díjas sorozata

Szép karrier fiatalon
A 29 éves Rémi Ochlik 20 évesen tudósított először háborús övezetből. A Haiti konfliktus volt az első krízis helyzet, amit fotózott. Itt készült anyagával rögtön elnyerte a fiatal fotóriporterek munkáját elismerő Francois Chalais díjat, és képeit kiállították a Visa pour l’Image párizsi nemzetközi fesztiválon. Később tudósított a 2008-as kongói háborúból, majd ismét Haitiről a kolera járvány és a 2010-es választások idején, legutóbb pedig az Aarab tavasz eseményeit fotózta TunéziábanEgyiptomban és Líbiában.

Szomorú ironia, hogy a World Press Photo pályázat személyes adatlapján egy olyan kép van Ochlikról, amit Lucas Dolega szintén francia fotóriporter készített róla, aki tavaly veszítette életét Tunéziában. Vele és a már említett Arnaud Brunet és Olivier Laban Mattei társaságában sokat fotóztak együtt éles helyzetekben, mintha csak a közel-kelet háborúit járó Bang Bang Club tagjai lennének – akik közül már szintén csak két túlélő maradt.
Mikor Laban-Mattei hazavitte társuk holttestét, Ochlik azt mondta, hogy “Tunéziában akarok maradni, mert folytatnom kell a muknáját; továbbra is tájékoztatni kell az embereket.”

New York Times Lens Blogján közölt visszaemlékezés szerint részt vett az elhunyt barát, Lucas Dolega emlékére létrehozott díj életre hívásában, amit barátja emlékére Emilio MorenatiAfganisztánban megsérült AP fotóriporter kapott.
Rémi Ochlik 2005-ben két másik francia kollégájával, Christophe Bertolinnal és Grégory Boissyval megalapították az IP3 névre hallgató közös ügynökségüket, Rémi fotói megtalálhatók közös ügynökségük honlapján, és saját honlapján egyaránt. Képei számos lapban megjelentek, köztük a Le Monde, Paris Match, VSD és a Time magazinban, valamint a Wall Street Journalben is. Élete utolsó megbízatására a Paris Match küldte Szíriába, Alfred de Montesquiou újságíróval. A lap szerkesztője, Jerome Huffer azt is elmesélte a Lens Blognak, hogy Ochlik nem sokkal Dolega halála után kereste meg őket, és hamar megállapodtak a részletekről. Mint mondja, “Rémi nemrég csatlakozott munkájával és barátságával a Paris Match családhoz, de már mindörökre közénk tartozik.”

Asztmában hunyt el Anthony Shadid a Times háborús tudósítója

2012. február 18. szombat
 Asztmában hunyt el Anthony Shadid a Times háborús tudósítója

Fotó: Török Külögyminisztérium/Reuters

Szíriában életét veszítette a kétszeres Pulitzer-díjas haditudósító, Anthony Shadid. Holttestét fotóriporter kollégája, Tyler Hicks vitte vissza Törökországba.

A 43 éves újságíró, fotóriporter kollégájával egy történeten dolgozott Szíriában. A szögesdrót alatt szivárogtak be az országba, hogy elkerüljék a hatalom figyelmét, mivel a kormány egyre szigorúbban próbálja a sajtó szabadságát korlátozni. Különös tekintettel, mivel Shadid korábbi munkássága miatt már fekete listán volt a hatóságoknál.
Mint a haláláról beszámoló lapoknak Shadid szülei elmondták, régóta szenvedett a légúti betegségben, de orvosságai révén nem volt súlyosabb problémája. Most viszont fulldokolni kezdett. A rohamot valószínűleg a Szíriában használt lovak szőre váltotta ki, mivel allergiája leginkább a lószőrre volt érzékeny. Orvosságai vele voltak, de úgy fest, az életét végül nem sikerült megmenteniük. Halálakor mellette volt fotóriporter kollégája, Tyler Hicks is, akivel már sok mindenen mentek keresztül együtt a térségben. Mikor Shadid rosszul lett, már nem tudott mit tenni. Ő csempészte vissza kollégája holttestét Törökországba.

A NY Times nekrológja szerint Anthony Shadid régóta szenvedélyesen érdeklődött a közel-kelet iránt. Részben libanoni-amerikai származása miatt, részben pedig az ott személyesen szerzett tapasztalatai miatt. Oklahomában született, és származása ellenére arabul csak felnőtt fejjel tanult meg anyanyelvi szinten.
Élete nagy részét a térségben töltötte tudósítóként. Munkásságát lírai stílus, alapos megfigyelések és elemzések jellemezték. Érdeklődése középpontjában a hétköznapi emberek álltak, akik arra kényszerültek, hogy rendkívül nagy árat fizessenek azért, hogy a térségben éljenek, hogy vallásukat gyakoroljassák, vagy amiért valamelyik népcsoporthoz, társadalmi réteghez tartoztak.
Haláláról a New York Times egy nekrológon kívül terjedelmes összeállítással számol be, melyben kollégái, és olvasók is megemlékeznek az eltávozott újsáíróról. Az oldalba beágyazva több vele kapcsolatos Twitter üzenet is megjelenik. Ezek egyike,  így fogalmaz: “Shadid volt a legelegánsabb példa arra, hogy lehet valaki egyszerre arab és újságíró is az amerikai médiában, cinizmus és elfogultság nélkül.” A Reuters, és más nemzetközi lapok is megemlékeznek haláláró. A magyar lapokban jobbára az MTI nyomán jelent meg róla hír (Hír24, Heti Válasz, Metropol, Magyar Nemzet, stb). A Huffington Post megemlékezésében főként újságírók Twitter üzeneteit jelenítik meg Shadid haláláról. (Ugyanakkor az alább beágyazott AP videó kommentelői közt számos gyalázkodó megnyilvánulás is van, de nem egyértelmű, hogy ezek az arab világból érkeztek és Shadid amerikaiságának szólnak, vagy Amerikából érkeznek, és arab származásának szólnak.)

AntonyShadid young photoPeterBarrerasDailyCardinal Asztmában hunyt el Anthony Shadid a Times háborús tudósítója

Fotó: Peter Barreras/Daily Cardinal

Diák éveiben a Madison egyetem lapjánlál kezdte az írást. Mint az iskolaújság visszaemlékezése írja, amint az egyetemre felvették, és a városba érkezett – még azelőtt, hogy szállást keresett volna – első dolga volt felkeresni a szerkesztőséget, hogy jelentkezzen, írni akar nekik. Minden holmija vele volt a zsákjában, ami majdnem akkora volt, mint ő maga, de készen állt a munkára.
Karrierjét az AP, majd a Boston Globe munkatársaként folytatta hasonló álhatatossággal. Később a Washington Post számára tudósított. Munkájával 2004-ben és 2010-ben Pulitzer-díjat nyert iraki tudósításaival. Ezután kezdett a New York Times-nak dolgozni, a bagdadi, majd tavaly óta a bejrúti irodájának vezetője. Három könyvet írt a közel-kelet politikai életéről és társadalmáról.

Az Arab tavaszról készített tudósításáért – több kollégájával együtt – szerkesztősége jelölte az idei Pulitzer-díjra is (melynek díjazottjait majd áprilisban jelentik be).
2002-ben vállon lőtték, miközben Ramallahból tudósított, tavaly márciusban Líbiában három másik társával – köztük Tyler Hicks fotóriporterrel – elrabolták a Kadhafihoz hű csapatok. Hat nap fogság után összeverték őket, és szabadon engedték mindannyiukat.

Kapcsolódó oldalak:

IFRAME Embed for Youtube

Az 56-os forradalom fotós áldozata: Gárdos Péter

2011. október 23. vasárnap
 Az 56 os forradalom fotós áldozata: Gárdos Péter

Fotó: Gárdos Péter/MTI

Tudtad, hogy az 56-os forradalom polgári áldozata között volt a Magyar Távirati Iroda fotóriportere Gárdos Péter is?

Az MTI ifjú fotósa ’56-ban még csak 16 éves volt, ma 71 éves lenne. Kitörésétől kezdve fényképezte a forradalmi fővárost, és a Kossuth téri sortűzben veszítette életét október 25-én.
A hírügynökség honlapja meséli, hogy évtizedekig maguk a cégnél dolgozók sem ismerték az áldozattá vált egykori fotós kolléga történetét. 2006-ban a forradalom és szabadságharc emlékévében, halálának ötvenedik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak tiszteletére a nemzeti hírügynökség Naphegy téri épületében.

Wiikipédia szócikke akkori kollégáinak visszaemlékezését idézi az MTI visszaemlékezései nyomán. Gyakornokként az akkori szokások szerint világosítóként járt a fotósokkal, segíteni a munkájukat, és ellesni a szakmai fogásokat. Keleti Éva jó képességű, törekvő és érvényesülni akaró fiatalként emlékszik rá vissza, aki minden lehetőséget megragadott, hogy maga is fényképezzen. Néhány képe az MTI emlék oldalán megtekinthető.