‘haditudósító’ címkével ellátott bejegyzések

James Nachtwey a Háború fotós

2013. március 14. csütörtök
JamesNachtwey WarPhotographer coverPhoto James Nachtwey a Háború fotós

James Nachtwey akcióban

Ma ünnepli születésnapját az egyik legismertebb és munkásságáért leginkább elismert háború fotós, James Nachtwey. 2012-ben ezen az évfordulón megírtam, hogy 64 éves és örülhetünk, hogy ilyen karrierrel a háta mögött még életben van.

Ezúttal a róla készült dokumentumfilmről írok, mert sajnos eddig még nem említettem ezt a valóban különleges filmalkotást.  Pedig megérdemli az említést és a figyelmet is! Nem untatok senkit IMDB értékeléssel, sem a nemzetközi díjakkal. Sem a film által elnyertekkel, sem a Nachtwey által elnyertekkel. Ezeket már mindet leírtam a róla szóló korábbi írásokban (katt a nevére az első bekezdésben).

JamesNachtwey burningHouse FPS WarPhotographer photoChristianFrei James Nachtwey a Háború fotós

First person war photo shooting

Ahogy a film honlapján a Reel Film Reviews kritikájából idézik:

“Ha a rendező csak leültette volna Nachtweyt másfél órát beszélni, valószínűleg az is elég lett volna, hogy érdekes legyen a film. De Frei két évet töltött a fotóssal, elkíséri a munkájára, sőt addig elmegy, hogy kis kamerákat szerel Nachtwey fényképezőgépére. Ennek a bizarr újításnak köszönhetően pontosan azt láthatjuk, amit Nachtwey lát, miközben fényképez. Ugyan ez talán kicsit buta, és gyakran zavaró is, de Frei okosan nem viszi túlzásba a technika használatát. Akárcsak alanya, Frei nem fél olyan közel menni a témához, amennyire csak kell (amit persze Nachtwey diktál). Ez pedig lélegzetelállító pillanatokat eredményez.”

A film előzetese magyar felirattal:

IFRAME Embed for Youtube

 

JamesNachtwey cameraView WarPhotographer photoChristianFrei James Nachtwey a Háború fotós

Munka közben

Nem az első és nem is az utolsó dokumentumfilm, amit a témában forgattak. Azóta már technikai megoldásait is megpróbálták lemásolni, sőt talán még túlszárnyalni is sikerült azokat a technika fejlődésével. Christian Frei filmje mégis különleges, amit mindenkinek érdemes (hogy ne azt mondjam, hogy kötelező) megnézni, aki fotózással foglalkozik – még ha csak elméletben is. Pláne, ha érdeklik a háborús fotók – és különösen akkor, ha nem érdeklik.
Remélem, hogy kedvet senki nem kap a filmtől, hogy maga is háborúba menjen, de bepillantást enged a műfaj egyik legnagyobb alakjának munkájába. Segíthet sok mindent megismerni, és nem utolsó sorban megérteni a háború fotósok munkájából, életéből és céljaiból, hogy mi motivál valakit arra, hogy szinte egész életében háborúk borzalmait

fényképezze. Ahogy nemrég egy kolléga megfogalmazta: áldozatokat és gyakran halottakat fényképez, de képein mindig az élet és a remény jelenik meg.

Maga Nachtwey pedig így vélekedik a munkájáról:

WarPhotographer cover James Nachtwey a Háború fotós

“Számomra a fotózás ereje abban a képességében rejlik, hogy emberi érzéseket ébresszen. Ha a háború egy kísérlet az emberiesség eltüntetésére, akkor a fotográfia felfogható a háború ellentéteként és ha jól használják, akkor hatékony ellenszere lehet a háborúnak. 

Úgy szólván, ha valaki felvállalja a kockázatát annak, hogy egy háború közepébe veti magát, hogy a világ más részeihez elmondja, hogy mi történik, akkor azzal a békéért tárgyal. Talán ez az oka, hogy azok, akik a háborúkat el akarják nyújtani, nem szeretik, ha a fotósok a közelben vannak.

Ha mindenki ott lehetne csak egyszer, hogy a saját szemével láthassa, mit tesz a fehér kén egy gyerek arcával vagy hogy milyen elmondhatatlan szenvedést tud okozni egyetlen lövedék vagy hogyan szakítja le valakinek a lábát egy repesz – ha mindenki ott lehetne, hogy a saját szemével lássa a félelmet és gyászt, csak egyetlen egyszer, akkor megértenék, hogy semmi sem ér annyit, hogy ilyesmi történjen akár csak egyetlen emberrel is, nemhogy ezrekkel.

De nem lehet mindenki ott és ezért mennek oda a fotósok – hogy megmutassák nekik, kinyúljanak, elkapják és megálltsák amit tesznek, hogy figyeljenek oda, mi történik – hogy olyan képeket készítsenek, amik elég erőteljesek hozzá, hogy leküzdjék a tömegmédia hígító hatását és felrázzák az embereket a közönyükből – hogy tiltakozzanak és ennek a tiltakozásnak az erejével másokat is tiltakozásra késztessenek.

A legrosszabb azt érezni, hogy fotósként én mások tragédiájából húzok hasznot. Ez a gondolat üldöz engem. Olyasmi ez, amivel minden nap számolnom kell, mert tudom, hogy ha bármikor engedem a személyes ambíciómat felül kerekedni az elhivatottságomon, akkor eladtam a lelkemet. Számomra a tét egyszerűen túl nagy, hogy máshogy érezzem.

Próbálok annyira felelőssé válni a fotótémám iránt, amennyire csak lehetséges. Ha kívülállóként irányítom felé a fényképezőgépemet, akkor az az emberiesség elleni vétek lehet. Az egyetlen dolog, ami képes igazolni a szerepemet, ha tiszteletben tartom a másik ember helyzetét. Annyira hatolok be a másik életébe, amennyire ő elfogad engem és ennyire tudom én is magamat elfogadni ott.

JamesNachtwey contactsheet WarPhotographer photoChristianFrei James Nachtwey a Háború fotós

Nézd meg Christian Frei filmjét James Nachtweyről! Ha hinni lehet a webldalaknak, akkor a Face the Music és a Lemezkuckó is tartja készleten, de megtaláható a teljes film a YouTube-on is (lásd a bejegyzés végén).

Ha még nem láttad, akkor pedig feltétlenül nézd meg Nachtwey 2008-as TED beszédét is itt a blogon, amiben szintén sok érdekes dolgot mesél a képeiről és a munkájáról. Ez is nagyon magával ragadó, de mégsem ér a dokumentumfilm nyomába – viszont ingyen elérhető.

És persze kívánjunk együtt boldog születésnapot A háború fotósnak!

A teljes film:

IFRAME Embed for Youtube

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

2013. február 7. csütörtök
Syria smoke photoGoranTomasevic Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

Fotó: Goran Tomasevic/Reuters

A Sunday Times nem akar szabadúszó fotósokat extrém kockázatvállalásra ösztönözni, ezért Szíriából nem tartanak igényt az ő háborús tudósításaikra. A lapnál úgy gondolják, hogy ez a legjobb módja, hogy megvédjék őket – leginkább saját vakmerőségüktől.

Goran Tomasevic és más fotósok napról-napra sokkolják a világot Szíria kegyetlenségeivel, mint a legutóbbi orvlövész támadás. Ennek ellenére – vagy inkább nagyon is ennek hatására a Sunday Times szerkesztőségénél rájöttek, hogy a kereslet mindig kínálatot szül. Háborús tudósítások esetén pedig a lapok kereslete szükségszerűen azzal jár, hogy a kínálatot biztosítani próbáló szabadúszók egyre nagyobb kockázatot vállalnak, hogy egymással versengve kiszolgálhassák a képeikre igényt tartó lapokat. Ezt próbálja megelőzni a lap (talán nem is annyira újkeletű) irányelve, ami kimondja, hogy nem veszik meg szabadúszó fotósok képeit a Szíriai háborúról.

Ez jól rímel Radu Sigheti álláspontjára, aki tavaly publikált véleményében a fotópályázatokról írta, hogy rossz motivációt jelent az erőszakos képek díjazása, mert sok feltörekvő fotósban azt a tévképzetet keltheti, hogy a kiemelkedés és gyors karrier lehetőségét a háborúkban találhatják meg.

A Press Gazette nyomán a PetaPixel is új jelenségként számol be róla, hogy a Sunday Times nem kér a szabadúszók képeiből, miután a több háborút is megjárt Rick Findler megkeresését nemrég elutasították.

SzlankoBalint Facebook Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

Szlankó Bálint

A nemrég Szíriában elrabolt, majd nem sokkal később szerencsésen kiszabadult magyar szabadúszó újságíró, Szlankó Bálint viszont úgy emlékszik, hogy ez nem új dolog a Sunday Timesnál, az ő tudósításait is többször elutasították erre hivatkozva: “Én megértem az érvüket, de persze a mi szempontunkból ez nem annyira jó dolog.

Szerintem nem az a legfontosabb, hogy valaki szabadúszó vagy nem, hanem hogy mennyire elszánt, mennyire ügyes, és mennyi tapasztalata van. Illetve persze forrásokra is szükség van, de ezeket alapvetően szabadúszóként is elő lehet teremteni, csak nem olyan könnyen.

Szíriáról azt gondolom, hogy aki még nem dolgozott konfliktusövezetben, az jobban teszi, ha nem megy oda, mert sokkal rosszabb, mint Líbia vagy Afganisztán, és azt hiszem rosszabb, mint Irak — szóval nem egy jó tanulópálya. Igaz, ismerek egy-két fickót, akinek Szíria az első, és nagyon profin dolgoznak, szóval a tapasztalat kétségkívül nem minden.” Bálint kalandjairól a Dróton túl blogon számol be rendszeresen.

JamesFoley kidnapped USjournalist photoNicoleTungAFPGettyImages Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

James Foley – Fotó: Nicole Tung/AFP/Getty Images

A szintén Szíriában elrabolt amerikai szabadúszó filmes, James Foley viszont nem volt olyan szerencsés, mint Bálint. Foley 77 napja tűnt el, és családja a mai napig nem tudja, hogy hol lehet, vagy mi van vele. Sok kolléga csatlakozott a kiszabadítására létrehozott oldalhoz, többek között az AFP francia hírügynökség is, amelynek épp dolgozott, mikor elrabolták.

BelaSzandelszky Syria 2012 E3D60251 photoMuhammadMuheisenAP Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

Szandelszky Béla Szíriában – Fotó: Muhammad Muheisen/AP

Az AP budapesti tudósítójával, Szandelszky Bélával is beszélgettem a témáról, miután hazaért Szíriából. Ő is azt mondja, hogy “az ország nagyon veszélyessé vált, és a felkelők egyes csoportjai kifejezetten emberrablásokra utaznak, mert sok váltságdíjat kérhetnek értük, illetve túszcseréhez is jók, mert egy nyugati újságíróért cserébe akár egy tucat felkelő szabadon engedését is elérhetik.”
Amit Béla legszörnyűbbnek tart, hogy a háborús övezetben ugyanaz a kiszervezés, kényszervállalkozás és spórolás megy, mint itthon. “A szabadúszókat képenként, vagy legjobb esetben is napidíjban fizetik, de még annyit se kapnak, mint a főállású fotósok sofőrje. Viszont ha keresni akarnak, akkor oda kell menniük a tűzvonalba, a saját felszerelésüket és az életüket kockáztatva, mert ha nincs kép, nincs fizetés sem. Persze a költségeiket is maguknak kell kitermelniük, ha pedig megsebesülnek, vagy belehalnak a munkába, akkor teljesen magukra maradnak, mert nincs céges biztosítás, nincs táppénz, nincs aki fizesse a temetésüket sem.” – mondja.

Béla fontosnak tartja azt is megemlíteni, hogy miközben az AP mindent megtesz a saját embereinek biztonságáért és szabadúszókat sem küldenek a háborús területekre. Vannak viszont olyan helyzetek amikor egyszerűen elkerülhetetlen, hogy az ott levő szabadúszók képeit használják, mert nem tudnak mindenhol ott lenni, bizonyos képek viszont nélkülözhetetlenek. Ilyenkor kénytelen még egy a hitelességére 100%-osan adó hírügynökség is bevállalni a külsős képeket. Ugyanakkor tudunk olyan ügynökségről, amelyik pont a külsős képek ellenőrizhetetlensége miatt inkább nem adja ki szabadúszók képeit.

Egy másik fontos szempont, amit Béla említ, hogy miért is van olyan sok spanyol szabadúszó Szíriában: “December végén segítenem kellett egy sérült spanyol kollégának kijutni Sziriából. Míg intéztem a dolgokat, már török területen, megjelent öt másik spanyol. Mind szabadúszó. Éppen Szíriába mentek befelé, míg a sebesült társuk jött éppen kifelé.
Megkérdeztem őket, hogy miért spanyol ebben a háborúban minden szabadúszó? Sose fogom elfelejteni a válaszukat: ‘Ha bemegyünk, lehet, hogy sebesülten, vagy koporsóban jövünk ki. Viszont ha otthon maradunk, munkanélküliek vagyunk és még a lakbért sem tudjuk a fotózásból kifizetni.’ Azért ez erősen elgondolkodtató” – mondja Béla.

KuruczArpad Aftanisztan photoNepszabadsag Nem kellenek a szabadúszók háborús fotói a Sunday Timesnak

Kurucz Árpád

A Népszabadság fotóriportere Kurucz Árpád megérti a fotósok lelkesedését. Mint mondja, neki is megvolt ez a korszaka, de hálás érte, hogy egyiptomi kalandját azon a ponton és úgy törték derékba, ahogyan, és nem véresebb módon kellett megtapasztalnia, hogy a haditudósítás nem az ő kenyere. “Ma már nem is indulnék el háborúba, inkább foglalkozom azzal a körülöttünk levő rengeteg dologgal, amit egy fotós feldolgozhat, és amikben megmutathatja saját tehetségét is. Szerintem ez bölcs megközelítés a Sunday Timestól, bár ha egyedül csak ők tesznek így, az nem fog gátat szabni annak, hogy forrófejű fiatalok ettől tartsák magukat jobb fotóriporternek.
Én a háború fotósok munkái közül mindig jobban szerettem azokat, amik nem a halált és a hullákat mutatják, hanem egy háború közepette is az életről és a reményről szólnak, mint James Nachtwey képei.”

Olvasd el a Press Gazette cikkét  – fordításban:

A Sunday Times nem kér a szabadúszók szíriai képeiből

Egy brit háború fotósnak azt mondták a Sunday Times szerkesztői, hogy ne küldjön képeket Szíriából. A lap azzal indokolta a szokatlan választ, hogy “nem akarják extrém kockázatvállalásra bátorítani a szabadúszókat”.

Rick Findler Aleppoból küldött képeket a héten, amiről a lapnál elismerően nyilatkoztak: “úgy tűnik, hogy remek munkát végeztél”, de azzal folytatták, hogy “az a lap irányelve, hogy nem fogadunk fotókat Szíriából, mert túlságosan veszélyes onnan tudósítani”.

A 28 éves Findler képei már többször megjelentek a Sunday Timesban, kétszer volt Irakban, megjárta Líbiát és most harmadszor van Szíriában. Szerinte “a fotós döntése, hogy vállalja-e a kockázatot, vagy sem. Szerintem a fotózásnak része, hogy néhányan különös kockázatot vállalnak azért, hogy megmutassák a világ más részein élőknek, hogy ott mi történik.
Egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. Csüggedt és elkeseredett vagyok.”

A brit Sajtófotó Szövetség alelnöke, Eddie Mulholland egyetért: “ideális esetben ilyen munkára belsősöket kellene küldeni. Egy nagy szervezet támogatása nagyon fontos lehet, ha segíteni kell a bajbajutott kollégán. Ugyanakkor teljesen megértem, hogy Rick miért csinálja. Én is csináltam bármilyen támogatás nélkül, ahogy a kortársaim is.

Egy fiatal szabadúszó előnye lehet, hogy az idősebb kollégákkal szemben nincsen családja, vagy egyéb elkötelezettségei. Ugyanez az oka, hogy miért a fiatalokat küldjük a hadseregbe.”

A Telegraph fotóriportere Warren Allott úgy gondolja, hogy a szabadúszó képek elfogadásának problémája nem csak a Sunday Timest érinti: “Nemrég értem haza Szíriából, és ezen a ponton már nem biztos, hogy vissza mernék menni. Ahhoz, hogy a frontvonalra juss, egy csomó kis városon kell átkelni. Mindegyiket más csoport ellenőrzi, sok banda pedig emberrablásra szakosodott. Nekik egy nyugati újságíró igazi főnyeremény. Fogságba ejtenek és eladnak egy másik csoportnak, vagy talán az Al Kaidának, akik aztán komoly válságdíjat követelnek érted.

Ha egy újságnak dolgozol, akkor az ő felelősségük, hogy kihozzanak. Ismerik a kockázatot, mielőtt odaküldenek, és fizetnek érted, vagy gondoskodnak róla, hogy kiszabadulj. De én hallottam már pletykákat olyan szabadúszóról, akinek közölték valahol néhány képét, mielőtt elrabolták, és azt állította, hogy a lapnak dolgozik. Ez pedig rendkívül komoly gondokat okozott az újságnak is, ami emiatt igyekszik elkerülni a szabadúszók képeit.”

A Sunday Times külpolitikai rovatvezető-helyettese, Graeme Paterson azzal magyarázza a lap új irányelvét, hogy “a Marie Colvinnal történtek fényében, úgy döntöttünk, hogy mi nem akarunk egyetlen újságírót sem Szíriába küldeni. Ugyanezt az álláspontot vettük fel a szabadúszókkal is, akik elküldik nekünk az anyagaikat. Még akkor is, ha már biztonságban hazaérkeztek onnan. Azért döntöttünk így, mert ha átvennénk a szabadúszók anyagait, akkor az további kockázatvállalásra ösztönözné őket a jövőben. Elképesztően veszélyes ott a helyzet, mi pedig nem szetetnénk több vérontást. Már így is túl sok történt.

Ott voltak a saját embereink és elkészítették a saját anyagaikat, ez tehát nem jelenti azt, hogy mi nem foglalkozunk vele, hogy mi történik Szíriában. Tudjuk, hogy nagyon is fontos mindez.” Azt is hozzáteszi, “amennyire tudom, nem a jogászok tanácsára döntött így a lap. Ez nem gazdasági döntés, hanem erkölcsi elhatározás.”

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Halálos orvlövész találat a keresőn át

2013. január 31. csütörtök
Syria SniperAttack001 RTR3D5MR photoGoranTomasevicReuters Halálos orvlövész találat a keresőn át

Az orvlövész áldozatai – Fotó: Goran Tomasevic/Reuters

Rögtön azután, hogy a háború fotózás veszélyes munkáján merengve tegnap rákérdeztem, hogy meghalnál-e egy képért, a valóság rögtön egy különös történéssel szolgált, amiről a Reuters fotóriportere első kézből számol be nem csak képeivel mesélve a történtekről.

Goran Tomasevic Belgrádban született 1969-ben, 1996-ban külsősként kezdett a Reutersnek dolgozni a Milosevic ellenes tüntetések idején. Bagdadból tudósított az iraki konfliktus idején, Jeruzsálemben dolgozott az Izrael és Palesztína közti feszült idők egy jó részében, a Reuters fotósok vezetője volt Egyiptomban a felkelések idején és  jelenleg Szíriában fotózik a hírügynökségnek, amely 2003-ban és 2005-ben is az év fotósának választotta saját fotósai közül.

Syria SniperAttack002 RTR3D5NB photoGoranTomasevicReuters Halálos orvlövész találat a keresőn át

Fotó: Goran Tomasevic/Reuters

Tudom, hogy a cím már megint egy kicsit becsapós, de pontosan ezzel a címmel jelent meg a brit hírügynökség blogján a fotós beszámolója a tegnapi drámai eseményekről, amiket szó szerint testközelből sikerült megörökítenie. Megrázó képei a Reuters nagy képes Full Focus galériájában láthatók. Alább pedig saját beszámolója:

“Két becsapódó lövedéket hallottam. A fényképezőgépem már előtte is erre a két szíriai lázadóra irányítottam. Hallottam a kiáltásukat és láttam, hogy az egyiket találat éri. Még élt, miközben fényképeztem, de meghalt, miközben odébb vonszolták.

A célpont közelében jól láttam, hogy homokzsákok és tankok vannak. Nem is figyeltem aztán a tankokra, mert fedezékbe kellett vonulnom. Kicsit visszahúzódtam, hogy megtaláljam a lehető legjobb helyet, ahonnan fotózni is tudok, és a legjobb védelmet is biztosítja.

Két felkelő volt mellettem és kettő az út túloldalán. Egy pár lövést hallottunk, ami tisztán kivehetően mesterlövész puskából származott, nem AK-ból, mivel egyesével érkeztek. Tisztán láttam a keresőben, ahogy eltalálja a felkelőt. A mellette levő társát is eltalálta, de ő fel fog épülni a gyomrát ért találatból.

Syria SniperAttack003 RTR3D5OV photoGoranTomasevicReuters Halálos orvlövész találat a keresőn át

Fotó: Goran Tomasevic/Reuters

Miután társuk meghalt, a csapat visszavonult úgy 20-30 méternyit. Én fotóztam, ahogy a holttestet kivonszolják a tűzvonalból. A hasadék, amin át kellett préselni a holttestet nagyon szűk volt és nehezen tudták csak átvinni rajta. Miközben halott társukat próbálták elvinni, folytatódott a tűzharc.

Syria SniperAttack005 RTR3D5O6 photoGoranTomasevicReuters Halálos orvlövész találat a keresőn át

Fotó: Goran Tomasevic/Reuters

Egy tank is több lövedéket lőtt az épületre. A tetőt ért találattól törmelékek hullottak ránk. A felkelők tovább tüzeltek, a harc még órákig folytatódott. Komoly harc bontakozott ki, sok RPG-t használtak, és több helyen is csapást mértek. Néhány órányi heves harc után visszavonultak és tüzérségi tüzet nyitottak.

Az alapján, amit láttam, a harcok hullámzóak. A Szabad Szíria Hadsereg és a kormány erők közti frontvonalak elég nyilvánvalók. Mióta itt vagyok, a harcok lényegében házról-házra haladnak. Egy másik nap mellettem ért repesz találat egy felkelőt. A kormánycsapatok és a felkelők elég közel vannak hozzá egymáshoz, hogy kézigránátot dobáljanak egymásra. Hallani, ahogy kiabálnak egymással.

Syria SniperAttack006 RTR3D5SS photoGoranTomasevicReuters Halálos orvlövész találat a keresőn át

Gyászoló rokonok, bajtársak – Fotó: Goran Tomasevic/Reuters

A frontvonalak elég egységesek. Egyik nap a kormánycsapatok foglalnak el néhány házat, másik nap a felkelők foglalják vissza őket, és ez így megy előre-hátra.

Sok féle környéket fotózok Damaszkusz környékén, úgyhogy folyamatosan hallom a légi csapásokat és a tüzérségi támadásokat. Ez megy itt folyamatosan.

Ne felejtsd el megnézni Goran Tomasevic képeit a Reuters Full Focus galériájában, ahol szinte folyamatában láthatod mintegy leperegni az eseményeket!

Kiegészítés: Idő közben az Index is elkészítette saját galériáját a Reuters képeiből, ezt a galériát is érdemes megnézni.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Meghalnál egy fotóért? Gondolatok a háború fotózásról

2013. január 30. szerda
JamesNachtwey WarPhotographer Meghalnál egy fotóért? Gondolatok a háború fotózásról

James Nachtwey akcióban

Egy ismert amerikai fotóriporter reklámfotós nemrég az enyémhez meglehetősen hasonló gondolatokat osztott meg blogján a háború fotózásról. A téma engem is érdekel, és elég hasonlóan is szemléljük ezt a dolgot, gondoltam megosztom én is.

Ezzel a címmel jelent meg múlt héten Chase Jarvis amerikai reklámfotós írása. Egyrészt tisztelettel adózik a háború fotósok előtt, akiknek a munkáját rendkívül nagyra tartja, de cseppet sem irigyli. Másrészt éppen ezért saját meglehetősen eltérő habitusáról mesél, hogy ő miért nem menne olyan helyre fotózni, ahol lőnek.

Én magam is ismerek néhány kollégát, akik megfordultak egy pár háborúban, sőt van köztük olyan, aki most is épp oda készül, vagy ezekben a percekben is ott van. Én magam sem nagyon vágyom háborúkba fotózni, így megértem Chase álláspontját.

Mint blogján írja: “nagyon tisztelem azokat a férfiakat és nőket, akik kockáztatják az életüket érte, hogy megmutassák a világnak a legfontosabb (rémisztő) képeket. Kérdezték már, hogy én fontolóra venném-e, hogy a tűzvonalban fotózzak, és a válaszom pofon egyszerű: kizárt. Egyszerűen nincs elég vér a pucámban hozzá. Lógassatok ki egy helikopterből, akasszatok ki egy sziklafalra, vagy hegyoromra, én benne vagyok. De ha fegyverek és bombák vesznek célba, akkor én kiszállok. Szerencsére azonban vannak mások, akik hajlandók kockáztatni az életüket azért a képért, ami elmeséli a történetet.”

Miután kifejti, hogy (hozzám hasonlóan) ő is nagy rajongója James Nachtwey, Larry Burrows és Joao Silva (meg még sokak) életművének, megoszt mindhármójuktól egy-egy gondolatot. Írásának érdekessége, hogy az általa említett három fotóriporterből csak kettőt emlegettem  - őket viszont többször is. Larry Burrowsról eddig nem írtam, viszont Chase Jarvis írásával szinte egyszerre, halálának 42. évfordulóján emlékezett meg róla és vietnami munkájáról az Index Nagykép válogatása, amit legalább annyira érdemes megnézni, mint a másik két fotós életművét. Nachtweytől kiemeli a róla készült Háború fotós című remek dokumentumfilmet, és Nachtweynek azt a magávalragadó TED beszédét, amit már én is többször ajánlottam itt a blogon (alább is megnézheted). De ha már Chase Jarvis kiválasztott a két remek fotóstól egy-egy fontos idézetet, én is megosztom őket:

James Nachtwey
“Számomra a fotográfia erőssége abban rejlik, hogy képes megidézni az emberiség érzékenységét….ha megfelelően használják, akkor erőteljes ellenszere lehet a háborúnak. Mintha azáltal, hogy valaki saját magát kiteszi a háború veszélyeinek, hogy közvetítse a világ többi részére, hogy mi is történik – mintha a békéért tárgyalna.”

Silva13 Meghalnál egy fotóért? Gondolatok a háború fotózásról

Joao Silva képei saját akna balesetéről

Joao Silva
Mint Jarvis írja, az az ár, amit ezek az emberek kénytelenek megfizetni néha még akkor is igen magas, ha nem az életükkel fizetnek, mint Joao Silva, aki rengeteg katonához hasonlóan elveszítette mindkét lábát, mikor egy aknára lépett. De ennek ellenére is így nyilatkozik:
“Elég sok időt töltöttem el ott, hogy egy nap rám kerüljön a sor. Egyike voltam azon keveseknek, akik visszajártak Irakba. Az emberek azt hiszik, hogy azért csinálja ezt valaki, mert az adrenalint kergetjük. A valóság kemény munka, és egy csomó idő egyedül. Nem hazudok, a tűzharcok tudnak izgalmasak lenni. De egy bombatámadás maradványait fényképezni, ahol halott gyerekek vannak, és a holttestük felett zokogó anyjuk, az nem szórakoztató. A legintimebb pillanatukban vagyok ott, de rákényszerítem magamat, hogy megtegyem, mert a világnak látnia kell ezeket a képeket. A politikusoknak tudniuk kell, hogy milyen az, mikor fiatal srácokat küldenek háborúba. Ha ez emberileg lehetséges, ha a protéziseim engedni fogják nekem, akkor vissza fogok menni a háborúkba. Bár csak most is Líbiában lehetnék – nem férhet kétség hozzá, hogy mennék.”

És ha már Chase Jarvis ezt a címet választotta és említi a blogján is, hogy a fotósok milyen komoly árat fizetnek elkötelezett munkájukért, fontos megemlíteni azokat, akik nem élték túl veszélyes munkájukat. Mint , , Rémi OchlikNamír Núr-Eldín és még sokan mások, de nyugodtan ide sorolhatjuk Kevin Cartert is hiszen öngyilkosságba torkoló idegösszeomlását legalább annyira a háborúk borzalmai okozták. Vagy a 2012-ben elhunyt többi újságíró bármelyikét is említhetnénk.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

2012-ben is véres évet zárt a sajtó – 70 kollégát veszítettünk

2013. január 19. szombat
CPJ journalist casualties 2012 2012 ben is véres évet zárt a sajtó   70 kollégát veszítettünk

Újságíró áldozatok 2012-ben

Kis híján évtizedes rekordot döntött az újságírók halálozási statisztikája 2012-ben. Összesen 70 újságíró vesztette életét háborús övezetekben, vagy egyéb erőszakos módon.

Az Index az óév végén foglalkozott a témával a Riporterek Határok Nélkül szervezet adatai alapján foglalkozott az óév végén a kérdéssel. A CPJ Újságírókat Védő Szervezet adatai szerint összesen 70 megerősített halálos áldozata volt a tavalyi évnek, és legalább 31 meg nem erősített esetet újságírókat ért támadást tartanak nyilván.
Ezeknél a számoknál az elmúlt évtizedben csak 2009-ben volt rosszabb az állás, akkor 74 megerősített áldozatot regisztráltak, 2007-ben pedig szintén 70 újságíró halálát jegyezték fel, de az újságírók munkáját segítő munkatársak (technikusok, hangmérnökök, tolmácsok, sofőrök, stb) közül haltak meg nagyon sokan, legalább húszan.

Az óév legveszélyesebb helye Szíria volt, ahol 28 újságíró halt meg, és ahol nekem is megfordult két személyes ismerősöm is.
Nemrég emlegettem, hogy egy magyar fotós tudósít a szír-török határról a Reuters hírügynökség számára. Balogh László valamivel hamarabb visszatért.  Szerencsére azóta az ünnepeket és a szilvesztert is ott töltő Szandelszky Béla is visszatért Szíriából, aki az AP amerikai hírügynökség munkatársaként legutóbbi líbiai útjáról is érdekes anyaggal tért haza.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!