‘Goldenblog’ címkével ellátott bejegyzések

Majdnem én nyertem a Goldenblogot – második lettem

2012. szeptember 20. csütörtök

Goldenblog2012vegeredmeny Majdnem én nyertem a Goldenblogot   második lettemTegnap este ismertették a Goldenblog szakmai értékelését. Kiderült, hogy nem csak a közönség, de a zsüri is díjra érdemesnek tartja a blogomat, és nekem ítélték a második helyet. Ezúton is köszönöm mindenkinek!

Irtó jól hangzik és komoly értéke van, hogy a blogom második lett a hazai legrangosabb (vagy egyetlen?) blogversenyen. De nem véletlenül adtam ezt a címlet, mert “ami majdnem az, az nem az!”. Ezt viszont nem a keserűség mondatja velem. Tartom sokat hangoztatott álláspontom, hogy a blogom nem fotóblog, és mint ilyen nem is érdemel díjat ebben a kategóriában.
Ahogy nem is kapott, hiszen a díjátadón csak a korábban már ismertetett közönségdíj és a zsűri első díja került átadásra. Második, harmadik és többi díj nincs, és szerintem ez így helyénvaló. Saját blogom kategória idegenségével kapcsolatos véleményem enyhült kicsit a Hírcsárda hírblogként történt közönségdíjazása és a zsüri tagjaival folytatott beszélgetések nyomán, de a lényegen azért sokat nem változtatott.

A büszkélkedést az egyik zsüritag, Hernádi Levente hivatalos értékelésével fejezem be. Levi megint olyan szépeket írt rólam és a blogomról:

“Völgyi Attila a fotóriporter szakma legaktívabb hazai képviselője a közösségi médiában. Komoly szakmaisággal, mégis bárki számára befogadható stílusban ír a fotós élet aktualitásairól, és saját tapasztalatairól. Blogja mentes az önfényezéstől, sokkal inkább hiánypótló információforrás a szakmának.”

A fotóblog kategória nyertese
Őszintén egyetértek a zsűri döntésével az első helyet illetően. Kálló Péter remek képeivel kiváló blogot csinál, amiben rengeteg ötlete és kreativitása van, ráadásul már nagyon régóta mindig ott van a top10-ben, de díjat sosem nyert vele. Már éppen itt volt az ideje, és maximálisan meg is érdemli.

Mint értékelésében Stiller Ákos, a szakmai zsüri elnöke írja róla:

“Kálló Péter nem ma kezdte a fotózást. Se a blogolást. Mi sem tegnap óta nézzük a blogját. Viszont régóta nem éreztünk ilyen friss lendületet, ilyen sok és ilyen jó anyagot, ennyi kísérletezést, hol jót, hol még jobbat. Péter régóta feszegeti a fotózás határait, keveri az elvontat az utcán fekvővel, az állóképet a mozgóval. Színvonalas, na. Olyan megnézni való, elmerengeni való, könyvjelzőbe való blog.”

Ami pedig Péter szerint is a legértékesebb a díjazásában, az nem (csak) az első hely, vagy hogy a HVG Nagyítás galériájában megjelenhetnek a képei, amire volt már példa korábban is. Fotós munkájának igazi elismerése, ami talán többet ér egy sajtófotó díjnál is, hogy a HVG az Underground Kiadó kiadja könyv formájában a képeit.
Mint a díjátadó után elmondta, még nem tudja, milyen könyv lesz, mely képek kerülnek bele, vagy egyéb részletet. Ez mind a jövő zenéje. De ezzel most egy régi vágya válik valóra, és egészen biztos, hogy nem csak ő fog örülni annak a könyvnek, hanem mindenki, aki egy nap majd a polcára teheti.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Goldenblog döntősök a zsüri szerint – mit keresek köztük?

2012. szeptember 18. kedd

GoldenblogDontosok Goldenblog döntősök a zsüri szerint   mit keresek köztük?Kihirdették, melyik blogok kerültek a döntőbe a Goldenblog versenyen a szakmai zsüri szerint.

A tegnap közzétett listát nem egészen értem, miért hívják top10-nek, mégkevésbé, hogy miért adták a végeredmény címet neki. Szerintem ez a kifejezés inkább a közönségszavazás (korábban már ismertetett) első tíz helyezettjének megnevezésére alkalmas.
A szakmai zsüri kiválasztottjait legfeljebb zsüri top10-nek nevezném, esetleg az elődöntő eredményének, vagy inkább maradnék a finalista/döntős kifejezésnél, hiszen ez a lista csak egy előválogatás eredménye, közülük kerül majd ki a szakmai zsüri által kiválasztott kategóriagyőztes.

Minden esetre a zsüri tíz blogot választott ki, hogy majd a djíátadón ezek közül hirdessenek győztest. Meglepő módon ezek közt az én blogom is szerepel, bár nem győzöm eleget hangoztatni, hogy szerintem itt már a blogom tematikája miatt semmi keresnivalóm nincs.
Nagyon helyes döntés viszont, hogy a szakmai döntéshozók kiemeltek több olyan fotóblogot is, amik tényleg minden szempontból megfelelnek a fotóblog definiciónak (valamint a blogverseny kiírásának), és meg is érdemlik, hogy kiemeljék őket. Ilyenek például Kálló Péter és Csudai Sándor kollégáim fotóblogja, akárcsak Glódi Balázs Fnyrzkny fotóblogja, Balogh Zoltán Napi1kép fotóblogja, a Neon Spot és a Sztyui365 napiképes fotóblog. Meg persze a közönségszavazás győztes Mai Manó Ház fotóblog, ami vitán felül (szó szerint) a fotótörténet legjobb képeiből közöl napi válogatást.

A zsüri által kiválasztott blogok abc sorrendben:

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Meghívtak a Goldenblog díjátadójára de még nem tudom elmegyek-e

2012. szeptember 14. péntek

Goldenblog DijatadoParti Meghivo Meghívtak a Goldenblog díjátadójára de még nem tudom elmegyek eŐszintén meglepődtem, mikor megláttam a leveleim közt egy meghívót a Goldenblog verseny hivatalos eredményhirdetési partijára. Bevallom, nem tudom elmenjek-e.

A szervezők még nem végeztek a kategóriák eredményhirdetéseivel, így egyelőre csak a közönségszavazás eredményeit lehet tudni, ahol elég jól szerepelt a blogom – persze ez az olvasók érdeme is, nem csak az enyém. A döntősök szakmai zsűri által összeállított listája, egyelőre titok mindenki előtt. Viszont a verseny tavalyi menete alapján tudható sejthető, hogy a díjátadó rendezvényre a zsűri által kiválasztottak kapnak meghívót. Hacsak nem változott a rendszer, vagy nem történt valami véletlen hiba. Ezért lepett meg, hogy meghívót kaptam.

Egyelőre töröm a fejem, hogy elmenjek-e. Úgy gondolom, hogy a közönségszavazásban bárki részt vehet, és a közönség bárkinek bizalmat, vagy éppen elsőséget szavazhat, ha úgy látja jónak. Még akkor is, ha szakmailag, tartalmilag, vagy akármilyen szempontból netán még a kategóriában sincs annak helye. Viszont a szakmai értékelést illetően maximálisan egyetértek Hernádi Levente tavalyi soraival, amiket magamra vettem – annál is inkább, mert az én blogom is megemlíti benne – és idén is emlegettem a szavazás kezdetekor.
Az én blogom lehet népszerű, bízom benne, hogy tartalma értékes is, de a fentiek miatt sem hiszem, hogy a zsűri engem fog választani. Mégkevésbé hiszem, hogy helyes döntés lenne, ha így tennének, mivel a blogom nem fotóblog a kifejezés klasszikus értelmében (bár egyre több képem töltöm fel, és törekszem is rá, hogy legalább részben közeletjen a blog a fotóblogokhoz – de semmi esetre sem az), és ezért nem is érdemlem, hogy ilyenként díjazzanak.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a fotóblog kategória zsűrijének 2/3-ával (akárcsak a hivatásos fotós szakma 2/3-ával – még a gyakran kritikus hangvételű írásaim ellenére is) jóban vagyok. Bár a zsűri tagjaiban is és bennem is van annyi szakmai és etikai tartás (meg elfoglaltabbak is vagyunk annál mindannyian), hogy fel sem vetődik, hogy a blog díjazásáról beszélgessünk, de azért mégis csak furcsán veszi ki magát, ha a barátai ítélnek oda az embernek valamilyen díjat. Emiatt is örültem jobban annak, hogy tavaly nem a fotóblogok közt versenyeztem, hanem a szakértői blogok közt.

Úgy érzem tehát, hogy a Goldenblog eredményhirdetési partin nem sok keresnivalóm van. A svéd asztalos büfé meg nem vonz a sajtótájékoztatókon sem. Bezzeg ha gasztroblogger lennék. Vagy ha az újságíróknak ahhoz a bizonyos – nem túl népszerű – kasztjához tartoznék, akik (csak) a kaja miatt járnak sajtóeseményekre….de ez egy külön történet. Ezt is meg kéne már írnom valamikor.

Kiegészítés: mint kiderült, a közönségszavazás első tíz helyezettje kapott meghívást. Így mindjárt értelmet nyer a dolog.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Ez a gond a Goldenblog szavazási rendszerével

2012. szeptember 11. kedd

GoldenblogVegsoSorrend Ez a gond a Goldenblog szavazási rendszerévelPár napja lezárult a Goldenblog verseny szavazása, de csak most volt időm írni róla. Véget ért az ölre menő szavazat kuncsorgás és megszülettek a végeredmények, ez megér egy írást.

Gyorsan leszögezem, én teljesen elégedett vagyok a saját eredményemmel. Lényegében végig a legjobb tízben voltam, hetedik helyen végeztem. Ha lehet ilyenről beszélni, a saját műfajomban egyedüliként, valamivel megelőzve azokat, akiket valamennyire hasonlítani lehet ahhoz, amilyen blogot csinálok (bár szerintem mindannyian kicsit máshogy közelítünk a blogoláshoz, így nem hiszem, hogy igazán konkurensnek tekinthetnénk egymást). Messze jobban szerepeltem, mint az a tavalyi eredményeim alapján várható volt, és ez tökéletesen megfelelt az idei célkitűzéseimnek. Nincs bennem keserűség, vagy elégedetlenség, mikor a blogversenyről írok. Viszont vannak gondolatok, amiket talán érdemes leírni.

A Facebook még mindig kirekeszt
A Goldenblog komoly hátránya, hogy Facebook alkalmazást használva hozzáférést igényel a résztvevőktől. Egyre többen használják, de még mindig vannak Facebook mentes felhasználók, és akik fent is vannak a legnépszerűbb közösségi hálózaton, nem mindenki nyitott rá, hogy bármire csak úgy felhasználja.
Bár visszaélésnek nyoma sincs (legalábbis nem hallottam vagy tapasztaltam a Goldenblog kapcsán), mégis sokan félnek megosztani az adataikat, ami érthető is. Főleg mert egyszerűen nem olyan fontos nekik a szavazás, hogy bármit kockáztassanak érte. És ez érthető. Még akkor is, ha a Facebook alkalmazás sokkal kevésbé él vissza az adatokkal, mint a legtöbb ingyenes email szolgáltató – aki vagy olvasáskor pakol elénk kontextus függő hirdetéseket, vagy a postafiókunkat tömi tele kéretlen reklám levelek tömegével.

Szerintem mégsem ez a legnagyobb gond a Goldenbloggal, és nem is az, hogy – akárcsak a többi szavazatgyűjtős verseny – a szavazás nem valós népszerűség, vagy szakmai érték méréséről szól, hanem arról, hogy ki tud több embert szavazásra késztetni. Szerintem ezzel sincs akkora gond.

GoldenblogSzavazas2 Ez a gond a Goldenblog szavazási rendszerévelCsak egyet választhatsz
Inkább látom gondnak, hogy mindenkinek csak egy szavazata van kategóriánként, de még egy tematikus kategórián belül is rengeteg, változatos, más-más tulajdonságok miatt szerethető blog verseng azért az egy olvasói szavazatért. Ez pedig sokkal jobban kiélezi a döntést. Vajon a szívéhez legközelebb álló blogra szavaz az ember, vagy az eszéhez, vagy egyéb szempontok érvényesülnek? Amelyiket a legszórakoztatóbbnak tartja, amelyik a legtanulságosabb számára, vagy amelyiknek a gazdáját legjobban szereti, még ha nem is olvassa az oldalt rendszeresen? Vagy csak amelyiknek épp jókor látta meg a felhívását, hogy “szavazz rám, különben nem nő fű a világvégéig”.
Mert a szavazatokért zajló versengés is kiéleződött a blogok közt. Pontosan az egyetlen szavazat miatt. Aki az egyik blogra szavazott, az a másikra már nem tud, még akkor sem, ha oda is adna egy szavazatot, vagy ha inkább arra adta volna, ha mondjuk időben észreveszi, hogy versenyben van. Próbált tehát mindenki minél gyorsabban, minél több embert szavazásra bírni. Aztán minél több további szavazót bevonni, aki még nem szavazott. Ennek köszönhető az a kampánykakafónia, ami egyes Facebook falakon alakult ki, mikor egymástt érték a szavazásra buzdító felhívások – egyeseknél akár ugyanattól az egy versenyzőtől, mert mindenki naphosszat ismételgette, hogy szavazzrám-szavazzrám-szavazzrám.

GoldenblogSzavazas1 Ez a gond a Goldenblog szavazási rendszerévelHirdetési értékmérő
Másrészről viszont érthető, sőt egész jó leképezés lehet ez a kategóriánként egy szavazat. Főleg ha vásárlóként tekintünk az olvasóra, mint ahogyan a hirdetési szakma, és valószínűleg a pályázatot kiíró marketingesek is valahogy így tesznek. Hiszen a vásárló forintjai épp úgy végesek, mint a kategóriánkénti egy-egy szavazat. Az olvasóból lett vásárló nem csak azt kénytelen megfontolni, kire adja le egyetlen szavazatát, hanem azt is, hogy mire költi véges mennyiségű pénzét. Jogos lehet talán azt feltételezni, hogy ha egy blog képes meggyőzni, hogy egyetlen szavazatát rá áldozza, akkor talán az sem eltúlzott feltételezés, hogy ami terméket ugyanez a blog ajánl megvásárlásra, arra szintén nyitottabb lehet a vevő, mint más hirdetési csatornán ajánlott termékekre.
Bár olvas mindenki mindent, sőt sokan lájkolnak is bőkezűen, a költekezéskor jóval megfontoltabbak az emberek – legalábbis más logika szerint költenek, mint lájkolnak. A hirdetőt meg (csak) a fizetőképes közönség érdekli. Az, hogy egy hirdetési felület milyen hatékonysággal képes az ő hirdetését eljuttatni az olvasóhoz. Talán nem is annyira titkolt értékmérése a Goldenblognak, hogy mennyire tudnak blogok olvasókat mozgósítani.
Azért remélhetőleg senki nem gondolja, hogy egyenes arányban állna a szavazatok mennyiségével (vagy csak arányával) az olvasók vásárlásra ösztönözhetősége. De valamit mégis csak sejtet, hogy ki mit tud elérni.
Ha csak a banner hirdetés, a szavazás widgetje, és hasonló klasszikus reklámhoz kötődő eszközök játszanának a szavazásban, talán még igaz is lehetne ez a mérés. De mivel a buzdítás egyre inkább a közösségi médiára, az ott folytatott kampányra koncentrálódott, valójában az egész hirdetési értékmérés elmélet zárójelbe tehető. Vagy mégsem?

Goldenblog szavazas gyerekek bicikli FPSblog Ez a gond a Goldenblog szavazási rendszerével

Katt a képre!

Kampány minden mértéken túl
Meglepett, hogy a verseny elején rögtönzött felmérésem szerint az olvasók (legalábbis akik válaszoltak) egész megértőek. Tudják, hogy egyszer vége lesz, addig jobbára megbocsátják. Én kevésbé vagyok toleráns, a legtöbb nyereményjátékot le szoktam tiltani, és már az a szavazásra buzdítás is idegesített, amit én műveltem, nemhogy még másokét is folyamatosan olvassam….szerencsére ritkán találkoztam vele a falamon – kellően sok az ismerősöm, hogy mást is olvassak, és/vagy kellően kevés buzdított közülük szavazásra másokat. Kis dózisban meg egész vicces volt látni, ahogy egyesek eleinte még csak kérésként, később már segélykérésként, aztán már túlélésért folyó harcként emlegették a versenyt. Szerencsére volt, akinek sikerült poénra venni a figurát, nem mellőzve persze a reklámszakma alapelvét, hogy gyerekkel hatásosabb a kampány – és a gyerekek is megkapták a beigért bicajt, ami teljessé tette a poént.

Egyéb szavazati források
Mindenki igyekezett a szavazás alatt bedobni amit csak lehetett. Ötleteltek a válságstábok, alkottak a kreatívok és kampányolt, aki csak tehette. Aki tudott megmozgatott egyéb közösségeket, vagy élt vele, hogy mások szívesen ajánlják őt saját közösségüknek. Ez kinél más blogokon megjelenő kereszt ajánlásokat jelentett, kinél Facebook és egyéb közösségek bevonását.
Van, aki szerint ez nem tisztességes, van aki szerint csak a verseny valós értelmét/értékét kérdőjelezi meg, hogy “külső erőket” mozgósítanak a győzelem érdekében. A kérdés inkább az, hogy ki mit is keres ebben a versenyben – meg persze, hogy a versenytársak is ugyanazt keresték-e benne. De ebben aligha fog kompromisszum születni ennyi résztvevő közt.

Konkrétabban az eredményekről
Szerintem nem csak elfogadható, de egyenesen példa értékű, ahogy Gehring János tényleg szép képeket felvonultató és változatos fotóblogját a kilencedik helyről negyedik helyig feltornázták foci szurkoló társai, miután valaki megemlítette egy szurkolói fórumban, hogy aki szeret szép képeket nézegetni, szavazzon egy szurkoló társra. Ugyanígy azért sem tudok neheztelni, hogy egyik vagy másik Facebook oldal arra buzdította követőit, hogy a közösség egyik vagy másik általuk preferált tagjára szavazzanak.
Már csak azért sem neheztelhetek ilyesmiért, mert néhány helyen arra is buzdítottak, hogy az én blogomra szavazzanak. Ezért köszönettel is tartozom többeknek, akiket csak azért nem sorolok fel, mert mindössze néhányukról tudom, hogy gondoltak rám, és biztos vagyok benne, hogy többen vannak, mint akikről tudok, de senkit nem szeretnék kihagyni. Köszönöm hát mindenkinek, hogy rám szavazott, és hogy erre másokat is buzdított. Különösen a közönségdíjas Mai Manó Ház blognak, akiknek egy fair play díjat is megszavaznék, amiért saját maguk helyett rám szavaztak.

Azt sajnálom csak, hogy idén a top10-ben (részben a nagy kampányolás, részben a kategóriák talán hibás leosztása miatt) nem sok változatosság van. Hosszú ideig úgy festett, hogy a tavalyi második helyezett esküvőfotós blog idén nyerni fog, végül csak második lett, és rajta kívül még két másik esküvőfotós és egy babafotós blog került a tíz legjobb közé, míg a top10 másik jelentős csoportját a fotózás szakmai és/vagy technikai dolgaival foglalkozó blogok alkotják. Ilyen például az én blogom is. Nem biztos, hogy ez a leosztás igazán baj, de szerintem sajnálatos, hogy az ilyen jellegű blogok szinte teljesen kiszorították az élmezőnyből az általánosabb tematikájú fotóblogokat, vagy azokat, amik kifejezetten egy-egy téma köré csoportosulnak. Bár több közös ismerős és kolléga is támogatta (helyettem monduk ,-)), mégis a verseny elején elég hamar kiesett a top tízből az olykor általam is emlegetett Kálló Péter blogja, ami évek óta az élmezőny állandó tagja, és egy olyan érdekesség sem került be emlékeim szerint még egy rövid időre sem, mint a tavalyi élmezőnyből (csak hogy messzebb ne nyúljak nagyon vissza) a Vizsla alvópóz verseny, az Altomán, vagy a zsűri által tavaly szakmai győztesnek választott Juli és Johi blog. Remélem, hogy a zsűri idén is inkább ilyen blogokat emel majd ki szakmai győztesként, mintsem megpróbálja eldönteni egymáshoz eléggé hasonló szolgáltató fotósok, netán fotós szakmával foglalkozó nem fotóblogok versenyében ki a jobb, ahelyett, hogy kiemeljenek olyan gyöngyszemeket, amik eddig kevesebb figyelmet kaptak, de tartalmuk miatt megérdemlik a zsűri és az olvasók figyelmét egyaránt.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Breaking news: a Goldenblogon javították a blogom nevét

2012. augusztus 23. csütörtök

Goldenblog HelyesirasiHiba screenshot Breaking news: a Goldenblogon javították a blogom nevétNem tudom, mikor történt, de az éjjel azt vettem észre, hogy a Goldenblogon újra helyesen szerepel a blogom neve.

Mint korábban már említettem, sőt azóta is több olvasó jelezte nekem, valamiért foóts szerepelt a versenyben fotós helyett, ami nyilvánvaló elírás. Szerencsére most már kijavították. Köszönöm, aki közreműködött benne!

Remélem, hogy nem ez tartott vissza eddig attól, hogy rám szavazz. Minden esetre, ha még nem tetted, kérlek tedd meg, ha már túl vagy rajta, köszönöm!

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!