Lehülni látszik a korábban kifejezetten heves gigapanoráma láz. Legalábbis már mintha nem írnának a folyton egymásra licitáló rekordprojektekről a fotós szaklapok. Sem itthon, sem külföldön, ahonnan a hazai lapok jobbára az ihletüket meríteni szokták. Pedig a rekord döntögetés nem szűnt meg, csak a lépték növekedett.
Mire jó egy panorámakép?
Szerintem a panoráma fotó majdnem olyan “értelmetlen” és már-már műszaki területe a fotózásnak, mint a 3D fotózás. Hogy ez a mondatom értelmezhetővé váljon, nem árt gyorsan kigészítenem. Nem tartom feleslegesnek. Bizonyos célokra kifejezetten ideális megoldás, van amit nem is lehetne máshogy. Például egyetlen képen bemutatni egy város, vagy táj megjelenését. A gigpixeles technológia pedig lehetővé teszi, hogy parányi részletek is teljes pontossággal szerepeljenek a képeken.
De tartalmi kifejezésre, képi történetmesélésre, művészi alkotásra kis túlzással szinte alkalmatlan. Különösen a gigapanoráma, ami eredendően egész más technológiával készül, mint a filmes korszak hagyományos panoráma képei.
Nem hiszem például, hogy az egykori világrekorder Budapest panoráma alkalmas lenne megismerni Budapestet, sőt ezt még a hasonló módszerrel készült párizsi panorámáról sem gondolom, bár ebben a műfajban nekem ez tűnik legpraktikusabbnak (igaz azóta ebben is akadt vetélytársa – de az Amelie-től kölcsönzött zenéje továbbra is felülmúlhatatlan).
Hogy készül a panoráma?
Panoráma kép több féle képpen készülhet. Legklasszikusabb módja, hogy egy normál fénykép tetejét és alját – akár a fényképezéskor, akár utólag – levágják. Egyes filmes fényképezőgépek is tudtak ilyen, úgynevezett kitakarásos módszerrel panoráma képet (is) készíteni. A filmes korszak valódi panoráma fényképezőgépei viszont speciális optikai rendszert és/vagy filmvezetési megoldásokat alkalmaztak a nagyobb vízszintes látószög lefedésére.
Az egymás mellé külön képeken elkészített, és utólag szoftveresen összefűzött panoráma kép a digitális korszak szüleménye. Olyannyira, hogy először a digitális kompakt gépeknél jelent meg ez az egyszerű módszer, hogy ily módon növeljék a kompakt gépek jellemzően szűkebb látószögét. Az egyszerű panorámakép akár kézből is könnyen elkészíthető, sőt ma már mobiltelefonokra is létezik ezt támogató alkalmazás.
A gigapanorámák abban térnek el a hagyományos panoráma képektől, hogy nem csak egy-két egymás mellett készült képet fűznek össze, hanem akár többszáz, vagy több ezer fotót is. Ilyen fotó mennyiség esetén már nem is annyira a képek összedolgozása (persze az is) jelent igazán nagy kihívást, hanem a képek megfelelő elkészítése, és sorrendjüknek megfelelő nyilvántartása. Éppen ezért míg egy egyszerű, néhány képből összeillesztett panoráma akár kézből is elkészíthető, a gigapanorámák szinte kizárólag állványról, és különleges, számítógép vezérlésű robotfejekkel készülnek. Az összeillesztést pedig általában komoly, erre a célra kifejlesztett programok végzik nagy teljesítmnyű számítógépeken.
Hogy állnak ma a rekordok?
Én legutóbb a 70 gigapixeles budapesti panorámáról számoltam be, amit már eleve azért növeltek meg, hogy kevésbé hamar bukjon el, mikor a véghajrá felé megtudták a készítők, hogy közeleg egy 60 gigapixel körüli konkurens. Azóta viszont a Wikipédia szerint elkészült több nagyobb gigapanoráma, és a felbontási verseny léptéke néhány tucat gigapixelről a néhányszáz gigapixeles tartományba került át. Ezek közt a Svájci Alpok 31 gigapixeles panoráma képe már legfeljebb csak egy említésre méltó kép, de a versenyből már rég kiesett, még mielőtt elkészülhetett volna.
- 77 gigapixel Arches National Park
- 80 gigapixel London
- 111 gigapixel Sevilla
- 152 gigapixel Sugar Loaf
- 272 gigapixel Shanghai
Gigafotó túl a tájképeken
Nemrég új műfaja indult a gigapanoráma készítésnek a beltéri gömbpanorámák között. Ahogy az OrigoFoto és a TechCrunch is felhívta rá a figyelmet, bár a Spottr sem maradt le nagyon mögöttük ennek bejelentésével, a prágai Strahov könyvtárban készült a világ legnagyobb beltéri gömbpanorámája.
Már én is említettem már a másik új gigapanoráma műfajt, amikor nem egy viszonylag statikus városképet próbálnak megörökíteni az erre specializálódó fotósok, hanem valamilyen viszonylag gyorsan változó eseményt. Erre remek példa akár a legutóbb tárgyalt futball meccs panoráma, amin a jelenlévő szurkolók is bejelölhetik magukat, vagy éppen az Obama elnök beiktatásán készült egyik vagy másik kép. Vagy akár az Obama prágai beszédén készült gigafotó, amin többek között én is rajta vagyok.
Mi van a pécsi projekttel?
Jogos kérdésként vetődik fel, hogy mi a helyzet a régen beharangozott magyar kezdeményezéssel, a Pécsről eleinte 27 gigapixelre tervezett gigapanoráma projekttel. A Mandiner csapatának projektjét előbb 27-ről sok gigapixelre keresztelték, linkje mára eltűnt a mandiner főoldaláról. Az oldal még elérhető, de a jelek szerint tavaly július óta nem frissült. Az utolsó megjelent hír elég beszédesen a 70 gigapixeles körpanoráma elkészültéről idézi az Index hírét.
A sajnálatos módon látszólag hamvába holt Pécsi kezdeményezés ismert eredményei közt mindössze két kisebb felbontású gigapanoráma említhető. Egy mindössze 0,23 gigapixeles felbontású kép a főváros pesti oldaláról, melynek a készítésről szóló írás talán a képnél is érdekesebb. Illetve egy átmeneti hazai rekordnak minősített 3,73 gigapixel felbontású kép a budai oldalról.
A 
Maga a fotózás három és fél órába telt az árnyékban mérhető 37 fokos sivatagi hőségben. Mint a szerző írja, a fényképezőgéphez szinte hozzáérni sem lehetett a fotózás végére, úgy áthevült. A fotós azt is megosztja a gigapan oldalon, hogy Dubaj ilyenkor nem a legideálisabb időjárásilag a fotózáshoz, még akkor sem, ha a reggeli órákban (2010. április 23-án) készültek. Ezek a légköri zavarok főleg a nagyon kicsi, távoli részletek maximális nagyításakor, és a felhőkarcolók oldalain láthatók.
