Munkában a Corvinus Egyetem hivatalos fotósa
Konstruktívnak szánt szakmai kritika a hivatalos fotósokról, akik nem veszik észre, hogy gyakran útban vannak – ha nem jó helyen állnak, akkor azokra is vonatkozik, akiknek üveges az apja.
Konkrét eset
A Corvinus Egyetem ma díszdoktorává avatta Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert, számolnak be róla a rádióhírek. Épp csak normálisan fotózni nem lehetett az egyetem hivatalos fotósa miatt.
A helyi fotósnak ugyanis nem volt elég kiváltság, hogy a hazai és nemzetközi sajtóval ellentétben nem 20-30 méterről kellett fényképeznie. Szabad mozgási lehetőségével nem csak élt, hanem visszaélt. Az első sor előtt szabadon mozogva cseppet sem törődött azzal, hogy mögötte a média is ugyanazt az eseményt próbálja megörökíteni, amit ő ténykedésével eltakar. Mindig épp a legrosszabbkor (ami persze a legjobb lett volna, ha ő nincs útban, vagyis a legfontosabb pillanatokban) emelte magasba a fényképezőgépét, rendszeresen kitakarva hol a díszdoktori oklevél átadásának pillanatát, hol a díszvendég arcát is.
Ugyanezzel a problémával természetesen nem csak én küzdöttem, hanem a jelenlévő nemzetközi hírügynökségek, és magyar újságok fotósainak mindegyike. Érdemes megnézni az MTI, és a HVG képeit is az eseményről. Persze ők törekedtek a legkevésbé szerencsétlen fotót közölni, hiszen nyilván ők nem akartak szakmai cikket írni a jelenségről, csak végezni a dolgukat (persze amit én leadtam fotókat, azok sem ilyenek).
Fotó: Aaron Taylor/Budapest Time
Fejlemény: A publikáltak hatására a konferencia szervezői részéről Antall Péter nagyon pozitívan reagált a szakmai észrevételemre. A rendszerváltás utáni első miniszterelnök fia, aki maga is fotóriporterként dolgozott korábban jelezte, hogy a megjelent kritikával egyetért, és elnézést kér a kollégákat ért kellemetlenségekért.
Következő nap a fotós is válaszolt, elismerte, hogy a pillanat hevében hibásan döntött, és elnézést kért a kollégáktól, bár kicsit máshogy emlékszik vissza a történtekre, mint mi többiek. Álláspontja és a rá érkezett válaszok a kommentek közt olvashatók, amik tovább gördítik a szakmai vitát.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Nem egyedi eset
Már megint egy kritikus írás, ráadásul személyeskedek is, hisz jóformán csak nevén nem nevezem (nem is tudnám) a fotóst, akiről még képet is közlök. Nem tudom ki volt, nem ismerem, és nem is akarom személyében sérteni a kritikával. Abban is egészen biztos vagyok, hogy egyáltalán nem szándékosan akadályozta a munkánkat. A jóhiszeműsége viszont a tényen nem változtat.
Mivel nincs ezzel a viselkedéssel egyedül, szükségét éreztem, hogy írjak róla. Sajnos elég sok rendezvényen viselkedik így, vagy hasonlóan a kellő tapasztalatot, vagy tapintatot nélkülöző hivatalos fotós. Úgyhogy remélem, hogy nem csak ő veszi magára, és gondolkozik el ezen, ha látja ezt az írást, hanem a többiek is. Sajnos sokszor előfordul mindenféle rendezvényen, hogy ha (udvariasan) szóvá tesszük, hogy a kolléga útban van, csak annyit válaszol, hogy ő a hivatalos fotós. Pedig ez nem magyarázat. Ezen az eseményen is volt másik hivatalos fotós, akivel nem volt gond, mert értette és jól csinálta a dolgát. És megannyi más rendezvényen is van számtalan hivatalos fotós, aki tudja és jól végezni a dolgát, nem zavarva másokat.
Fotó: Tuba Zoltán/Origo
Ez egy szakma
A gond nem a fotós személyével, vagy a kiváltságával volt, hogy ő szabadon mozoghatott, míg a hazai és nemzetközi sajtót képviselő tucatnyi fotós a háta mögött 20-30 méterrel sorakozott. A gond a viselkedése, illetve amit azzal okozott, és a körültekintés hiánya, ami miatt a gondot okozta. A hivatalos minden fotósnak fontos szakmai ismérve kellene, hogy legyen (szerintem), hogy ne csak a fotó témájával, hanem a környezetével, és a többi körülötte dolgozóval is foglalkozzon. Van kolléga, aki egyszerűen csak úgy szokta az ilyen dolgokat összefoglalni: “Ez egy szakma…”
Fotó: Túry Gergely/HVG
Jómodor: tanítják, vagy nevelik?
Jobb helyeken (szakiskolákban?) megtanítják, még jobb helyeken már a családi neveltetésből fakadóan természetesen jön, mint a köszönés, vagy a bemutatkozás: legalább próbáljunk odafigyelni rá, hogy a fotózás közben minél kevésbé zavarjunk másokat. Különösen fotósokat. Ne álljunk, és ne mászkáljunk egymás előtt. Vagy, ha ez elkerülhetetlen, akkor legalább minél rövidebb időre zavarjunk másokat, és a lehető legkisebb feltűnést keltve, hogy közben a fotóalanyt és a közönséget se zavarjuk meg, elvégre a fotós még a saját stúdiójában sem főszereplő.
Kiegészítés: Megkaptam az Origo fotóját is az eseményről, amin tökéletesen látszik, a rossz példa mellett az is, hogyan próbál a másik hivatalos fotós a közönség fejvonala alatt maradni, hogy minél kevésbé lógjon be mások képébe. A képért köszönet Tuba Zoltánnak, aki egyébként remek képgalériát készített az eseményről.
Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess Facebook, Google+ és Twitter segítségével!
Előszeretettel szoktam élni azzal a képzavarral, hogy a szabadúszás Magyarországon inkább fulldoklás, mint életforma. Erről találtam most egy elég jól sikerült írást, ami tartogat néhány jótanácsot arról, mit érdemes tudni egy szabadúszó fotóriporternek.
