‘floppy’ címkével ellátott bejegyzések

Post-it helyett Evernote – floppy helyett DropBox

2010. május 31. hétfő
Evernote Post it helyett Evernote   floppy helyett DropBox

Evernote mindenre emlékszik

Geeklány vetette fel blogjában, hogy akinek hiányzik a megszűnés előtt álló floppy, az készíthet magának retro post-itet egy lézer nyomtató segítségével, floppy mintát nyomtatva a post-it jegyzettömb lapjaira.

Tudom, hogy a látványos dolgok gyakran nem a praktikusságról szólnak. Én viszont inkább elvetem (nem meg) ezt az egyébként bájos, és szívemnek amúgy tetsző retro gondolatot.

Az egyik oka, hogy nem szívesen jegyzetelek papír alapon. A papírmentes iroda híveként még azt se szívesen nyomtatom ki, amit egyesek szerint muszáj lenne (repülőjegyek, program tervek, sajtómeghívók). Sőt nyomasztani szokott, ha mégis kinyomtatom, és még csak felmutatnom se kell végül, mert vagy el se kérik, vagy elég a számát bediktálni.
Arról ne is beszéljünk, hogy a megannyi kollégám munkájával előállított nyomtatott újságokat (bármilyen újságot) milyen nehezemre esik kidobni…

Olyan kezdeményezéssel is találkoztam már, hogy a PostIt tartalmazzon USB csatlakozót, és számítógépre csatlakoztatva digitális adathordozóvá válik a papír alapú jegyzettömb.
Nem rossz ötlet, de én már pendrájvot (de csúnyán néz ki így leírva a PenDrive) se nagyon használok…

Akkor mégis mi a jövő?
Már jelen. Az Internet annyi mindenre megoldással szolgál. Remek kis alkalmazások sorát kínálja mindenféle felhasználáshoz. Nem kivétel ezalól az adatmozgatás és a jegyzetelés sem.

Dropbox1 Post it helyett Evernote   floppy helyett DropBox

Katt a képre és regisztrálj a DropBoxon!

DropBox
Adatállományok mozgatására leginkább a DopBox hasznos. Ez a telepítés után minden gondjára bízott fájlt feltölt a hozzá tartozó területre az Interneten. Így az otthon használt anyagaimat bárhonnan elérem az Interneten is. Sőt a kliens programot másik számítógépre telepítve azonnal le is szinkronizál mindent, hogy azon a gépen is kéznél legyen minden.
A DropBox mobil alkalmazásával pedig iPhone/iPod Touch/iPad, vagy más okostelefonon tudjuk elérni, vagy akár megjeleníteni, tovább szerkeszteni dokumentumainkat. Én egy ideje például nem használok más megoldást a mobillal készült fotók áttöltésére. Nem kell e-mailezni, nem kell kábel kapcsolat sem. Csák kiválasztom a fotót az iPhone DropBox alkalmazásában, és már meg is jelenik a számítógépen a DropBox fotó mappájában.

Evernote
Kifejezetten jegyzetelésre, illetve szövegszerkesztésre az Evernote szolgáltatását használom (ezt a bejegyzést is abban írom épp egy buszon ülve). Ez is összetett alkalmazás, szintén komoly webes háttérrel. Akár egy webfelületen is jegyzetelhetek, sőt kereshetek a jegyzeteim között bármilyen Internet böngészôvel. Sőt remek webclipping megoldásokat is kínál, ha egy honlap teljes szövegét szeretném későbbi használatra elmenteni, vagy akár e-mailt is továbbküldhetünk magunknak egyenesen jegyzetté változtatva az Evernote-ban.
Ez a program is rendelkezik saját kliens alkalmazással, ami akár mobilon (WinMobile és Android telefonokon épp úgy, mint iPhone vagy iPaden) is használható, de létezik Windows, Linux és Apple asztali gépekre is. A jegyzetek így automatikusan szinkronizálódnak, és bárhol elérhetők anélkül, hogy külön másolgatni, vagy szinkronizálni kellene.
Korábban a Google Notebookját használtam, de annak a fejlesztését megszüntették, és most a Google Dokumentumok használatát javasolják helyette. De nekem fontos hogy legyen egy lokális kliens program, mert bár sokat, de mégsem állandóan vagyok a neten. Így pedig az Evernote segítségével tudok offline is dolgozni, aztán mikor csatlakozom a netre, akkor frissülnek a dolgaim.
Külön kényelmes szolgáltatás a rendszertől, hogy a szöveges és az általam sosem használt hangjegyzet mellett lehetőség van képi jegyzetek tárolására is. Okostelefonon akár a beépített kamerával is, vagy más fényképezőgéppel készült képek is feltölthetők. Sőt az Evernote OCR (Optikai Karakter Felismerő) képességei révén még kereseni is tud a feltöltött fotók szövegeiben. Ha például egy plakátról vagy névjegyről töltöttünk fel fotót, a rajta levő feliratok mind kereshetővé válnak, és akkor is pillanatok alatt megtaláljuk, ha semmi egyebet nem jegyzeteltünk a kép mellé.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Fotó történelem – floppy lemezes fényképezőgép

2010. április 28. szerda

Egyre több helyen hallani a hírt, hogy a Sony jövőre fejezi be a floppy lemezek gyártását. És nem az a meglepő benne, hogy befejezik, hanem hogy még gyártják, és milyen sokat eladnak belőle még mindig. De kinek jut ilyenkor eszébe, hogy valaha ezekre a lemezekre fényképeztek is a digitális fényképezőgépek?

Sony Mavica floppy camera Fotó történelem   floppy lemezes fényképezőgép

Sony Mavica Floppy

A Sony annyi minden más mellett, a 3,5″-os mágneslemezeket is kipróbálta digitális fényképezőgép adathordozójaként. A Mavica termékcsalád több modellje is az 1,44 MB kapacitású lemezeken tárolta fényképeit, és a maga idejében ez egy fejlett technikának számított. Persze a nem a Sony volt az egyetlen gyártó, aki próbálkozott a floppyra fotózással. Egyéb kompakt digitális adathordozót nem nagyon ismerve, más gyártók is alkalmazták ezt a megoldást. Ma már csak mosolygunk ezeken az ormótlan, esetlegn fényképezőgépeken, és ma már elavultnak számító adathordozóikon. Különösen akkor, ha valahonnan sikerül előkotorni a műszaki paramétereket, és kiderül, hogy némelyikük felbontása alig volt több 0,3 megapixelnél.

Sony Mavica floppy camera1 Fotó történelem   floppy lemezes fényképezőgép

Sony Mavica Floppy

A számítástechnikában sokan a mai napig osztják Bill Gates ’70-es években elhangzott híres tézisét, hogy senkinek nem lesz szüksége 637 kb memóriánál többre. És bizonyos programozási helyzetekben ez még ma is igaz lehet. Sőt a programozók jobbára ma is törekednek a minél kisebb hely és memória foglalásra. De ha valahol ez az elmélet megbukik, akkor az pont a fotók világa. Itt minél több képi információt sikerül digitálisan tárolni, annál jobb minőségű, részletgazdagabb a kép. Ma már 1,44 MB-on nemhogy több fotó, de egy se fér el a legtöbb fényképezőgéppel.

Sony Mavica floppy camera2 Fotó történelem   floppy lemezes fényképezőgép

Sony Mavica Floppy

Ehhez úgy érzem, nincs nagyon mit hozzáfűzni. A Sony közleményét már szinte mindenhol lehozták. Ki rövidebben (Index, Origo, Stop.hu), ki bővebben (HWSW.hu) és alaposabban körüljárva a témát, illetve van aki érzelmesebben közelít hozzá (Geeklány).
Ma már nem csak egy körömnyi memóriakártyához, vagy egy pendrive-hoz képest nevetségesek ezek a méretek és kapacitások, de lassan egy közönséges árcédula is több adathordozóval rendelkezik. A floppyk pedig már legfeljebb dekorációs célokra és kézműves alapanyagnak jók. Lehet, hogy azt a 12 millió darabot is olyanoknak adták el, akik hamutartót, fülbevalót és egyéb jópofa használati tárgyakat csináltak belőle?

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!