‘EOS’ címkével ellátott bejegyzések

Bejelentés: Canon 1D C – a profi filmezés következő lépcsője

2012. április 12. csütörtök
Canon 1Dc front Bejelentés: Canon 1D C   a profi filmezés következő lépcsője

Cinema EOS 1DC

A délelőtt kitett filmes pletyka után délutánra megjött a Canon hivatalos bejelentése is. Bemutatták a pletykákban szereplő filmes gépet, már tudhatjuk, hogy mit is tudnak az új fényképezőgépek kamerák.

Úgy fest, hogy a jelölés rendszert tényleg megkavarják egy kicsit. Alul marad piramis szerűen az EOS DSLR rendszer, felette pedig a jelek szerint fordított piramist alkot majd a Cinema EOS család, aminek az 1DC lesz a legkisebb modellje, felette a korábban bejelentett C300, és afelett a jövőben megjelenő C500 – és még ki tudja, mi jön még.

Hivatalos közlemény:
A Canon ma bejelentette, hogy új, 4K felbontást támogató eszközökkel bővíti a digitális filmkészítésre kifejlesztett termékek körét, illetve megkezdi egy új videókamera fejlesztését is. A mellékletek között a Canon sajtóközleményeit találja az alábbi témakörökben:

A Canon 4K felbontású videórögzítésre alkalmas digitális mozifilmkamera fejlesztését jelentette be
4K felbontású (4096 x 2160 képpontos) video rögzítésére alkalmas új, digitális mozifilmkamera fejlesztését jelentette be ma a Canon. A mozifilmeseket és a nagyfelbontású digitális produkciós irodákat megcélzó EOS C500 kimenete 4K RAW formátumú lesz, és egyaránt használhatók lesznek hozzá a Canon EF foglalatú, illetve a mozifilmes ipar szabványának számító PL foglalatú objektívek is.

CinemaEOS system Bejelentés: Canon 1D C   a profi filmezés következő lépcsője

A Cinema EOS rendszer

4K felbontású videófelvételre képes DSLR-kamerával bővíti a Canon a Cinema EOS rendszerét
Bemutatkozott az új EOS-1D C, a filmes, tévés és nagyfelbontású produkciós iparágakat megcélzó digitális tükörreflexes (DSLR) fényképezőgép – jelentette be ma a Canon. A kiemelkedő videóminőséget, javított alacsony megvilágítású teljesítményt és a filmhez hasonló dinamikatartományt kínáló, kompakt és könnyű EOS-1D C képes a fényképezőgépen belüli 4K (4096 x 2160 képpontos) felbontású videók rögzítésére 4:2:2 arányú színmintavételezéssel, még nagyobb kreatív szabadságot kínálva a filmes szakemberek számára.

Négy kompakt, könnyű, olcsó 4K modellel bővül a Canon EF Cinema Lens családja
Négy új, digitális filmkészítéshez tervezett zoom objektív fejlesztését jelentette be a Canon. A cég bővíti az EF Cinema Lens családot, hogy még nagyobb kreatív választékot biztosítson a videós szakemberek számára. A 2011-ben bejelentett hét felsőkategóriás objektív mellé csatlakozó új modellek támogatják a 4K (4096 x 2160 képpontos) felbontást, de kisebbek, könnyebbek és kompaktabbak lesznek, ezáltal kínálva a mobilitás és a minőség kiemelkedő kombinációját. A mind EF, mind PL foglalattal kapható objektívek versenyképes áron lesznek elérhetők, hogy az élvonalbeli teljesítmény elérhető legyen felhasználók szélesebb köre számára is.

Canon EOS-1D C főbb jellemzői:

  • 4K felbontású filmek felvétele
  • 1080p 50/60 képkocka/mp sebességgel; Canon Log Gamma
  • Tömörítetlen HDMI kimenet
  • 18 megapixeles, teljes méretű CMOS
  • Max. 12 képkocka/mp állóképek; 14 képkocka/mp mód
  • 61 pontos AF-rendszer
  • ISO-érzékenység: 100-25600
  • Két DIGIC 5+ processzor
  • Clear View II 8,1 cm (3,2”) átmérőjű LCD-kijelző
  • EF-objektívekkel kompatibilis

Te mit gondolsz a Canon új filmes rendszeréről?

Pletyka: A Canon új profi videó DSLR-el jöhet ki az 1DX fölé

2012. április 12. csütörtök
cinema 1d Pletyka: A Canon új profi videó DSLR el jöhet ki az 1DX fölé

Vajon Cinema 1D lesz a neve?

Régóta terjednek a pletykák egy újabb profi videó DSLR megjelenéséről, amik most újabb löketet kaptak, és nem utolsó sorban a Canon vasárnapra hirdetett meg egy igencsak videó bejelentésnek igérkező las vegasi eseményt.

Kiegészítés: nem sokkal ennek a pletykának a megjelenése után a Canon bejelentette az új Cinema EOS kamerát. Érdemes elolvasni a bejelentést is.

A Canon Rumors és az EOS HD oldalak forrásai egymást megerősítve nagyjából ugyanazt állítják (persze lehet ugyanaz a forrás), így még akár valóra is válhat, bár én nem vagyok a pletykák híve. Sokkal érdekesebbnek tartom a pletykáknál a Planet5D oldal közvéleménykutatását, hogy a videós világ milyen újításokat szeretne az új gépekben látni.

Új filmes profi gép
Akit nagyon érdekelnek a várható paraméterek (és az angol nyelvű oldalakon még nem olvasta el), várhatóan jön egy 1D formájú profi HD DSLR, amit kifejezetten videózásra fejlesztenek. Ennek nagyobb lesz a felbontása, mint az 1DX csúcs fényképezőgépnek, viszont az új Canon filmes objektívekkel kompatibilis bajonettet kap.

canonannounce Pletyka: A Canon új profi videó DSLR el jöhet ki az 1DX fölé

Bejelentés április 15-én

A pletykákban Canon Cinema EOS 1D néven emlegetik, főleg a formája miatt. Viszont a C300 bejelentésekor megjelent termékfotók szerint az eddigi 1D jelzés helyén a filmes objektívekkel megjelent piros C jelzés látható a vázon, ami mellett típusjelzés (akár csak a C300 esetében) nem látszik, így az elnevezés kérdéses. Persze mikor ezek a képek megjelentek, még csak egy koncepcióról volt szó, mire termékbejelentésig jut, akár kerülhet rá valamilyen típusszám is.
A Canon termékvonalaiból és jelölési szokásaiból kiindulva nekem valószínűbbnek tűnik, hogy ez inkább egy négyjegyű, vagyis a C300 alá pozícionált gépcsalád lehet majd, hiszen a Canonnál piramis szerűen lefelé nő a számjegyek mennyisége. Bár a filmes családban akár fordíthatnak is ezen, és akkor az 1DX és a hozzá hasonló új gép lehet a hagyományos (de videózásra szintén alkalmas) DSLR-ek csúcsa, viszont a komolyabb filmes gépeknek pedig az alja. Biztosat akkor fogunk megtudni, mikor a Canon végre bejelenti. Addig kár is nagyon találgatni.

Várható főbb paraméterei:

  • Full Frame
  • 1DX-nél több megapixel, 4K videó felbontás
  • ALL-I, IPB és MJPEG 4K tömörítés
  • Log Profil
  • Super35 Crop mód
  • filmes objektív kompatibilitás
  • $10,000 köüli ár (kb. 2.2 millió forint – Magyarországon persze jóval több lesz)
EOS C300 Pletyka: A Canon új profi videó DSLR el jöhet ki az 1DX fölé

C100 és C500 jön a C300 formavilágával?

Bővül a profi kamera kínálat
Várható egy újabb profi videókamera is, a C300 testvér modelljeként a pletykák egy C500 jelzésű kamerát várnak, ami képességeiben versenyre kel a RED Epic kameráival, és a Sony újdonságaival is. Nekem a canon jelzéseit ismerve furcsának tűnik, hogy az újabb, és nagyobb tudású modell magasabb számozást kapjon, mint a korábbi, kisebb tudású. Ezért én a C500 jelzést fenntartásokkal fogadom.
A Canon Rumors egy korábbi pletykája említ egy C100 jelzésű kamerát is, ez sokkal valószínűbbnek tűnik fejlettebb és Epic killer kamerának.

Várt paraméterei:

  • RED Epic vetélytárs
  • 4K felbontás, 120fps
  • EOS RAW tömörítés, 3G HD-SDI
  • 60 fps-nél 12 bites EOS RAW
  • 120 fps-nél 10 bites EOS RAW
  • $35,000 körüli ár (kb. 8 millió forint - Magyarországon persze jóval több lesz)

EOS C300 – a Canon erősít a filmes piacon

2011. november 7. hétfő
EOS C300 EOS C300   a Canon erősít a filmes piacon

Canon EOS C300

A Canon legújabb bejelentése – mint sejthető volt – a filmes piacot célozza. Valódi filmes kamera, magas árfekvésben a profiknak. Ugyanakkor előre vetíti, hogy a többi gépük is nagyobb hangsúlyt fektet majd az eddig is kiemelten kezelt DSLR videózásra.

Az 5D mark II megjelenése óta a Canon éllovasa volt a DSLR videózásnak. Nem csoda, hogy ennek jegyében újították meg a közelmúltban megjelent objektíveik többségét. Nem csak az optikai minőségre koncentráltak, hanem a képstabilizálás fejlesztésére, az autófókusz és a képstabilizátor csendességének fokozására.

Most pedig az új géphez egy újabb, dedikáltan videózásra szánt objektív sorozatot mutattak be.

A Canon közleménye:

Mellékelten küldjük a Canon sajtóközleményeit, amelyekben beszámolunk arról, hogy a vállalat Hollywoodban mutatta be az új Cinema EOS rendszert, és bejelentette, hogy belép a filmiparba. Az új professzionális digitális filmgyártási rendszerbe objektívek, digitális videokamerák és a digitális tükörreflexes fényképezőgépek tartoznak.

EOS C300/C300 PL cserélhető objektíves digitális videokamera
A Canon EOS C300/C300 PL egy teljesen új, két változatban elérhető digitális videokamera. Az EOS C300 EF típusú objektívfoglalattal rendelkezik, hogy kompatibilis legyen a Canon cserélhető EF objektíveket tartalmazó családjának aktuális tagjaival. Az EOS C300 PL pedig PL objektívfoglalattal rendelkezik, hogy használható legyen az iparági szabványnak tekinthető PL foglalatos objektívekkel. A videokamera egy Super 35 mm minőséget biztosító, 8,29 megapixeles CMOS érzékelővel rendelkezik, amely ideális a digitális kinematográfiai feladatokhoz.

4K EF Cinema objektívcsalád
A Canon Cinema EOS rendszer tagja a hét új 4K EF Cinema objektív: négy, 14,5 és 300 mm közötti fókusztartományt biztosító zoomobjektív – két darab az EF és két darab a PL típusú objektívfoglalatokhoz –, valamint három, EF típusú foglalatokhoz használható, egy fókusztávolságos modell. Mind a hét új objektív kivételes, 4K – 4096 x 2160 képpontos – optikai teljesítményt biztosít, és kompatibilisek a Super 35 mm minőséget biztosító érzékelőkkel. Ezenfelül a három, egy fókusztávolságos objektív a teljes méretű CMOS érzékelővel rendelkező fényképezőgépekhez is használható.

Új digitális tükörreflexes fényképezőgép 4K videofunkcióval (fejlesztés alatt)
A jelenleg még fejlesztés alatt álló, következő generációs digitális tükörreflexes fényképezőgép full-frame CMOS érzékelővel rendelkezik, és 24P felvételi sebességgel, Motion-JPEG tömörítéssel támogatja a 4K felbontású videók rögzítését*, így kivételes képminőséget biztosít. A további részletekről, többek között a termék nevéről, pontos műszaki jellemzőiről és tervezett bemutatási dátumáról a későbbiekben dönt a vállalat.

Canon:EOS 1D X a profi fotózás jövője – nincs hatalmas felbontás

2011. október 18. kedd
CanonEOS1Dx 1 Canon:EOS 1D X a profi fotózás jövője   nincs hatalmas felbontás

Canon EOS 1D X

A Canon bejelentette régen várt, legújabb profi DSLR vázát, ami ötvözi eddig elkülönülten létező termékcsaládjaikat: full-frame és gyors profi gép egyben. Ráadásul a HD videókamerák csúcsa is.

Reggel jelentették be az új Canon EOS 1D X profi DSLR vázat, azóta a Canon sajtóanyaga alapján lassan minden fotózással foglalkozó külföldi (DPreview bejelentés, DPreview áttekintés, Rob Galbraith, stb) és magyar oldal (FotoTVPixinfo, Prohardver, TechnetSpottr, Beveztem.hu, stb) lehozta róla saját hírét, kisebb-nagyobb saját kiegészítéseivel – ahogy én is.

Számos érdekes gondolatot felvet az új gép, de úgy döntöttem, nem erőltetek még több dolgot egy bejegyzésbe, majd külön írok inkább ezekről, legyen ez egy átlagos és unalmas termékleírás.
Érdemes megnézni, hogy tavaly áprilisi tréfaként milyen paramétereket vizionáltam a legújabb profi gép tulajdonságaiként. Tanulságos, hogy mik kerültek bele – méginkább, amik kimaradtak.

Megerősített pletykák
1-2 hete már keringtek a pletykák, amiket jobbára igazolt a mai bejelentés az új gép paramétereit illetően. Megerősítést nyert viszont néhány korábbi pletyka is. Például, hogy idén már nem lesz új profi Canon DSLR, mivel a ma bejelentett modell majd csak márciustól lesz kapható. Pont időben jelenik meg, hogy még a Londoni Olimpia előtt teríteni lehessen a profik között, és különösen ahhoz, hogy magával a világ legnagyobb sporteseményével tudják reklámozni a világversenyre ki nem jutó fotósok között. Az a pletyka is megerősítést nyert, hogy az 1Ds család megszűnik, bár ezt jelezte az is, hogy hosszú ideje nem frissítették az 1Ds mark III-at. Talán a legfontosabb igazolt pletyka viszont, hogy az új géppel megdől az eddigi tétel, miszerint csak a Nikonnak van full-frame és gyors gépe.

Új termékcsalád születik
A Canon EOS 1D X egy új kategória születése a régi kategória helyén. Egy időre szabadságra küldik a mark I-II-III-IV jelöléseket. A profi termékvonalnak fenntartott 1D jelzés után egyszerűen X-et írnak, ami egyértelműen a két irányvonal találkozását jelzi. Lesz tehát végre gyors és full-frame gép egy készülékben.

Egy valamit visz csak tovább a Canon az eddigi 1D család(ok) hagyományaiból, a leginkább tankra emlékeztető magnézium ötvözet váz továbbra is a klasszikus forma és fogás világot idézi, bár a csatlakozások és a kezelőszervek valamelyest tovább finomodtak. Megmaradt természetesen az 1D családnak az a jellemzője is hogy nincs a gépen módválasztó tárcsa. A váz hagyományos robosztusságát nem is hangsúlyozza túl a friss közlemény, sőt az időjárás álló szigetelés sematikus rajzát sem tették (egyelőre) közzé, így csak sejthető, hogy ugyanolyan – vagy remélhetőleg jobb – a váz időjárásálló szigetelése, mint az elődöké.

CanonEOS1DX sensor Canon:EOS 1D X a profi fotózás jövője   nincs hatalmas felbontás

Canon EOS 1D X

Vége a felbontás versenynek?
Az új modell nem verseng tovább a megapixel háborúban, sőt határozottan visszalép a Canon eddigi csúcs felbontásától. Az új 1D X “mindössze” 18 megapixel felbontást kínál az 1Ds mark III 21 megapixele helyett, ami épp csak egy kicsivel több az 1D mark IV 16 megapixelénél. Viszont ezt egy 12-14 fps sebességű sorozatfelvételre full-frame érzékelőn, aminek leginkább a sport és riport fotósok fogják hasznát venni.

Spottr szerint az új váz képességei az 1D mark IV és az 1Ds mark III közé tehetők. Annyiban igazuk van, hogy az 1Ds család utolsó darabjánál kisebb felbontást kapott az új teljes érzékelő méretű váz. Ezen kívül azonban minden paraméterben túlteljesíti bármelyik elődjét. Az új érzékelő és a vele párosult jobb képfeldolgozás viszont azzal kecsegtet, hogy ha a fizikai felbontás nem is lesz nagyobb az elődökénél, a képek nagyobb méretben is jól hasznosíthatók, nagy akár nagyobb méretre felhúzhatók lesznek.

Többszörös teljesítmény
Az új gép – mint minden eddigi esetben – új Digic processzor család bemutatását is jelenti, ezúttal egy újabb csavarral. A képfeldolgozást egy Dual Digic5+ processzor(pár) végzi, ami mintegy 17x nagyobb fotó feldolgozási teljesítményt tesz lehetővé. Ez azt is jelenti, hogy az 1D X képes lesz a zajszűrés mellett egyes objektívek kromatikus aberrációit is korrigálni a fényképezőgépben, utólagos szoftveres korrekciók helyett.

CanonEOS1DX lens Canon:EOS 1D X a profi fotózás jövője   nincs hatalmas felbontás

Újrakonstruált AF rendszer

Harmadik processzor – újragondolt autofókusz
A gép élességállító rendszerét teljesen újragondolták, és nem csak azzal sikerült fokozni a képességeit, hogy egy 61 pontos AF érzékelőt kapott a gép, aminek a közepén 5 db kereszt típusú érzékelő van.

Az igazi újítás, hogy a fent említett DualDigic 5+ képfeldolgozó proceszor(ok) mellett az AF vezérlést egy külön Digic4 processzorra bízzák, aminek így nem kell osztoznia a másik két processzor kapacitásán. Ez a processzor kizárólag a fénymérés és AF vezérlés műveleteit szolgálja ki. Ennek segítségével ígér a Canon nagyobb AF pontosságot, és különösen a rossz fényviszonyok, vagy kis kontrasztú téma élességénél várható komoly javulás az eddigi AF rendszerhez képest.
Az AF teljesítményét fokozza az ITR – Intelligens Tracking and Recognition AF mód, ami arc és színdetektálás segítségével képes kiegészíteni a hagyományosan alkalmazott fázis detektáláson alapuló AF működését. Így például segíteni képes az AF rendszert, hogy a látható arcú emberek élességét bármilyen helyzetben könnyebben megtalálja.

CanonEOS1Dx AFarray Canon:EOS 1D X a profi fotózás jövője   nincs hatalmas felbontás

Új 61 pontos AF rendszer

Az autofókusz beállítások saját fület is kapnak a menüben, és akárcsak a 7D esetében, egy egyszerűsített menüvel lehet majd kiválasztani milyen módban üzemeljen az AF: spot, egyetlen pont, egyetlen pont szomszéd négy ponttal kiterjesztve, egyetlen pont szomszédos nyolc ponttal kiterjesztve, zóna választás, vagy automata pont választás. Beprogramozták a gép menüjébe a korábban külön letölthető útmutatókat, hogy súgóként segítse a fotósokat, milyen helyzetben milyen beállításokat célszerű választaniuk a minden eddiginél összetettebb (értsd bonyolultabb) AF opciók közül.
Megmarad viszont várhatóan a Canon gépekre jellemző tulajdonság, hogy az AF pontok mind a full-frame képmező középső részén csoportosulnak, így a képmező szélei felé nem lesznek AF pontok.

Minden eddiginél kisebb zaj
A Canon által fejlesztett új CMOS érzékelő minden eddiginél kisebb zajszintet ígér. Ezt többek között pont a felbontás csökkentésével érték el, így az érzékelő képpontjai jóval nagyobbak az 1D mark IV képpontjainál, és valamivel nagyobbak a szinte etalonná vált 5D mark II pixeleinél is.

A gyártó ISO 100 és 51 200 közötti normáli érzékenységet ígér, amit 204 800-ig lehet majd kiterjeszteni, persze hogy ez valós zajszintben mit jelent, az éles tesztek fogják majd megmutatni. Egyelőre nincsenek a géppel készült tesztfotók.

CanonEOS1DX side Canon:EOS 1D X a profi fotózás jövője   nincs hatalmas felbontás

Régi és új csatlakozások

Többszörös expozíció
Az új Canon váz első alkalommal kínálja a még a filmes világból ismert, és a Nikon DSLR-ekben azóta is rendre megtalálható többszörös expozíciót. Ennek segítségével legfeljebb kilenc képet egybe tud fűzni, hogy egyetlen többszörösen exponált képet kapjunk eredménykét. Ennek négy féle módját kínálja, a képeket Összeadva, Átlagolva, Világos vagy Sötét módban. A képek összeillesztése azonnal megtekinthető a fényképezőgép LCD képernyőjén, de egyetlem mozdulattal vissza is lehet a műveletet vonni.

Szupergyors sorozat sebesség
A sport és riport fotózásra szánt gépek egyik fő paramétere a sorozat sebesség, ami hosszú éveken keresztül 8 kép/másodpercben állt meg. Az utóbbi években azonban a Canon 1D mark III 10, majd a Nikon D3 11 fps-el fejelte ezt meg a csúcs kategóriában. A profi fotósok többsége egyébként egyetért benne, hogy ez is csak egyfajta számháború a gyártók között, és nincs igazán jelentősége, hogy 8-14 kép készül-e másodpercenként, mert csak nagyon ritkán van ennek jelentősége – akkor viszont azért mégsem teljesen mindegy.
A Canon egyszerűen Super High Speed Continuous shooting néven emlegeti az új funkciót, amivel 14 fps-re növelhető a normál esetben 12 fps sorozatfelvétel. Ebben a módban a feldolgozás gyorsasága miatt csak JPG képek készíthetők, ISO32000-nél nem nagyobb érzékenységen, és csak tükörfelcsapással használható, ami azt jelenti, hogy AF csak az első kép elkészítése előtt működik, és aztán a sorozat egész időtartamára felcsapva marad a tükör, és közben élességet sem állít a gép.
A Spottr már talált is egy videót az új gép sorozatfelvételéről. Összeszámolod, hogy ez tényleg 14 fps-e?

Zár élettartam
Nehéz átsiklani felette, hogy a hivatalos sajtóközleményben 400 ezres várható zár élettartamot említenek, ami ígéretes a korábbi 1D vázak 300 ezer körüli értékeit tekintve, és méginkább az alacsonyabb vázak még kisebb számait ismerve.
Ugyanakkor nem érdemes túlértékelni ezt a számot a zárak élettartamát illetően eddig felhalmozott ismeretek fényében, mert meglepetések érhetik az embert.

Minden eddiginél több videó lehetőség
Már az 5D mark II megjelnése (és rendkívüli sikere) óta egyértelmű, hogy a Canon komoly hangsúlyt fektet a DSLR videózásba. Természetesen ez az új profi gépből sem maradhatott ki. Az 1D X új szenzora még az 5D mark II-nél is jobb, tisztább és nagyobb érzékenységű videó felvételeket igér.

Ehhez egy új, szerkesztést nagyobb mértékben támogató videó tömörítési eljárást is kidolgoztak, és különös figyelmet fordítottak a professzionális filmes felhasználást segítendő a videó felvételek time kódjának szinkronizálási lehetőségeire.
A videó felvételeknél megoldották a memóriakártyák 4GB fájlméret korlátjának kezelését is, így ha a felvétel túllépi a maximális fájlméretet, a gép minden veszteség nélkül egy új fájlban folytatja a feltévelt.
Nagyobb mértékben szabályozhatóvá tették a videó felvételek hang szintjeit, választható azok automatikus szabályozása is, vagy akár teljesen le is kapcsolható a hangsáv.

CanonEOS1DX cards Canon:EOS 1D X a profi fotózás jövője   nincs hatalmas felbontás

Csak CF krátyát támogat

Kártyák és csatlakozások
Meglepő újítás a Canon részéről, hogy – a Nikon mintáját követve – elhagyta a SecureDigital kártyák támogatását, és az új vázban már csak dupla CF kártya támogatást kínál. Közleményük úgy fogalmaz, hogy így a fotósoknak elegendő egy kártyatípust hordani magukkal. Viszont így egy sor kompatibilitási lehetőséget kizárnak. Például más videókamerákkal is, de ugyanúgy a laptopokkal is, mivel laptopokat kizárólag SD támogatással gyártanak.
Ráadásul a hírek szerint kikerült a gépből az a lehetőség is, hogy fájltípusonként külön válogatva használjuk egyik vagy másik kártyát, így egyikre csak RAW vagy JPG képeket, vagy videó fájlokat mentve. Megmaradt viszont annak a lehetősége, hogy mindent egyszerre két kártyára mentsünk, vagy hogy egyik kártyáról automatikusan váltson a másikra, ha az megtelt.

Az gép csatlakozásaiban is megújult valamelyest. A már hagyományos USB csatlakozó mellett, vagy inkább annak kiváltására újdonságként gigabit sebességű Ethernet hálózati csatlakozót kapott. Ezzel közvetlenül felfűzhető akármilyen laptopra (kivéve a LAN csatlakozó nélküli laptopo, mint a MacBook Air), illetve akár számítógépes hálózatokra is a különféle távvezérelt rendszerekhez, ami sok más mellett nemzetközi hoki és atlétika versenyeken is igen hasznos. Természetesen a HD videó képességgel együtt megmaradt a HDMI videó csatlakozás is a gép oldalán, és a vaku, ulletve távkioldó csatlakozások, valamint a Canon különleges tartozék csatlakozója, ahova új WiFi küldő eszközük csatlakozhat.

Sajnos a gép nem kapott ThunderBolt csatlakozót, ami bár nagyobb adatátvitelre képes, és lényegesen kisebb helyigényű, mint a végül alkalmazott LAN csatlakozó, messze nem olyan elterjedt. Egyelőre tehtá cáfolva látszanak a ThunderBolt megjelenésekor Canon-Apple együttműködésről felröppent pletykák, amik főleg a ThunderBolt csatlakozó alkalmazására engedtek következtetni.

Mikor és mennyiért?
A két legfontosabb kérdés mindenhol a technikai ismertető végére marad, pedig szerintem talán a legfontosabb kérdés az új géppel kapcsolatban. Az 1D X 2012 márciustól lesz kapható. Várható piaci ára $6800 dollár, vagyis az USÁ-ban is másfél millió forint felett lesz. Mire a magyar polcokra kerül várhatóan ennél többe fog kerülni (addigra már 27%-os ÁFA, vám, szállítás, stb).
Ez az árfekvés egyébként várható volt, hiszen a sportra szánt 1D család is mindig 1 millió forint környékén mozgott újonnan, a kiemelt kategóriának számító full-frame változat pedig a 2 milliós sávban mozgott, bár ilyen árcédulával boltok polcaira csak ritkán került, hiszen jobbára csak rendelésre tartották mindenhol.

EOS 60D: új irány a Canonnál?

2011. január 10. hétfő

CanonEOS60D EOS 60D: új irány a Canonnál?Úgy látszik, hogy új irányt vesz a Canon DSLR fejlesztése. Legalábbis a nemrég bemutatott 60D határozottan ezt sugallja. A korábbi közép kategóriát valamelyest átalakították. Bizonyos dolgokban egyszerűsödött a gép funkció kínálata, bizonyos dolgokban viszont továbbfejlesztették, ezzel új arculatot szabva a korábbi haladó amatőr/félprofi gép kategóriának.

Rözgíthető módválasztó tárcsa
Számomra a 60D talán legszembeötlőbb változása az üzemmód választó tárcsa közepén elhelyezett rögzítő gomb. Bár a fényképezőgépek történelmén végigtekintve nem mondható példanélkülinek, és vélhetően nem is igényelt sokszáz munkaórás fejlesztést. Mindenképpen nagyon fontos lépésnek tartom, hogy ezt végre meglépték, és talán már az is üzenet értékű, hogy ezt nem egy magasabb kategóriában tették.

Kiegészítés: a 60D megjelenése után valamivel a Canon bejelentette a módválasztó tárcsa csere programját, hogy a fél-profi 5D és 7D gépek tulajdonosai is élvezhessék a rögzíthető módválasztó tárcsa előnyeit.

CanonEOS60Dlcd EOS 60D: új irány a Canonnál?Forgatható LCD képernyő
A 60D az első olyan DSLR (legalábbis a Canon kínálatában), amelyiknek LCD képernyője kihajtható, körbeforgatható, és mindezen képességei folyamatos élőkép mellett is kiaknázhatók.

CF helyett SD
Szokatlan viszont, hogy a Canon ebben a kategóriában eldobta a tükörreflexes fényképezőgépeinél általánosan jellemző Compact Flash kártyát, és a 60D-be talán elsőként SD kártya aljzat került. Úgy fest, hogy ebben (is) a Nikon által mutatott utat kezdik követni, ami hamarosan a többi DSLR-ben is kártya váltást eredményezhet. Úgy fest, hogy a CF végső napjai egy újabb lépéssel közelebb kerültek.

Előre vagy hátra lépés?
Nehéz megmondani, hogy a 60D jobb lett-e az elődjénél. Több paraméterben javult, ugyanakkor más paramétereiben pedig kifejezetten visszalépést jelent.
Míg a felbontása 15-ről 18 megapixelre nőtt, addig a sorozatfelvétel az 50D 6,3 kép/s sebessége helyett 5,3 fps vagyis egy teljes képkockával kevesebbet képes készíteni másodpercenként. Nyilván ennek köze van a 8 kép/másodperc bebességű 7D megjelenéséhez is.

Átalakultak a gép kezelőszervei is. Eltűnt a joystick, vagy inkább beépült a hátsó tárcsa közepére. Ez akár a praktikusabb kezelés jegyében is történhetett, de az sem kizárt, hogy csak egy kísérleti megoldásról van szó.
Akárcsak a 7D esetében, a 60D hátulján is megjelent az élőképet és videófelvételt aktiváló gomb, bár itt ez csak egy nyomógomb, így a 7D forgó kapcsoló közepére helyezett nyomógombos megoldása lényegesen elegánsabb, sőt praktikusabb is.

Vaku
Ahogy 50D jelzésű közvetlen elődje, a 60D is rendelkezik beépített vakuval, amit lényegében csak a profi vázakból szoktak kihagyni. Akárcsak a 7D-nél, már itt is megoldották, hogy a beépített vakuval egy távvezérelt vakucsoportot tudjon a gép irányítani, ezzel szinte feleslegessé téve az ST-E2 külső vakuvezérlő használatát.

Csatlakozások
Legérdekesebb, hogy eltűnt a gép oldaláról a már szinte hagyományosnak számító vaku szinkron csatlakozó, felkerült viszont a HD videó rögzítéssel újabban együttjáró HDMI csatlakozó, és természetesen a külső mikrofon csatlakozója is.

Képzaj
Ahogy valaki nemrég megfogalmazta, más nem is érdekes az új gépeknél, csak hogy milyen zajt produkálnak. Nos a 60D nem kifejezetten erős a magas érzékenységben. Mások véleményei alapján kb ISO 2000-ig ajánlott használni, onnan már láthatóan zajosodik. A saját tapasztalatom, hogy ISO 800-ig még kifejezetten szép képet ad. Felette viszont mintha a zaj nem is csak megtöltené a képet, inkább mintha maga a zaj alkotná a képet, a zaj sűrű szemcsézetéből rakódna ki.