‘DVD’ címkével ellátott bejegyzések

Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBook

2011. július 20. szerda

MacBookAir use Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBookA nap vezető Maces híre, hogy az Apple frissítette a legkisebb laptop családját, amelyikkel eddig is előszeretettel foglalkoztam, így ezt a hírt sem hagyhatom ki. Eddig is úgy gondoltam, hogy a MacBook Air tökéletes választás fotósoknak egy amúgy is nagy és nehéz fotós táskába, a frissítéssel pedig tovább javultak a tulajdonságai.

A MacRumors által vezetett statisztika szerint 273 nappal az előző frissítés után jelent ma meg az Air család legújabb generációja. Ezekbe a gépekbe ezentúl nem csak új, az Intel Sandy Bridge rendszerű i5 és i7 processzorai kerültek be, hanem megkapták a ma piacra került OSX Lion operációs rendszdert is. Nagy örömömre visszakerült az előző Air frissítéssel eltűnt háttérvilágítású billentyűzet is, és kicsit átszabták a termék kategóriákat is. Így a legolcsóbb 11″-os modell kivételével már mindegyik gép alapból 4GB RAM-mal kapható, ami különösen azért fontos, mert ezekben a kompakt kis gépekben nem lehet sem a memóriát, sem a háttértárolót utólag bővíteni. Külön üdvözletesnek tartom, hogy a CTO rendelési ehetőségek között szerepel, hogy a kisebb méretű modellbe is 1.8 GHz órajelű i7 processzor kerüljön, valamint az eddigi 128GB helyett már 256GB a maximális flash háttértár, amivel rendelhetjük.

Megszűnik az alap MacBook család
MacBookAir backlitKeyboard Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBookBár az Apple magyar honlapján még szerepel, minden forrás (pl: Handras, AppleBlog) arról számol be, hogy nem jelent meg új változat az eddig alap kategóriának számító fehér műanyag burkolatú 13″ képernyővel szerelt MacBook szériából. Igazolni látszik a termékcsalád utód nélküli megszűnését, hogy az amerikai Apple honlapon valóban nyoma sincs sem a régi, sem egy új változatnak.

Oda az optikai meghajtó
Valószínűsíthető, hogy a MacBook megszűntetésével az Apple ezentúl a CD/DVD meghajtó nélküli MacBook Air gépeket szánja a kisebb méretű, és olcsóbb gépre vágyó közönségnek. Aki pedig filmnézés, zene hallgatás, vagy archiválás miatt igényt tart az optikai meghajtóra is, az kénytelen lesz valamelyik MacBook Prot választani.
MacBookAir Thunderbolt Connections Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBookValószínűleg hamarosan megjelennek róla kereskedelmi adatok is, de cseppet sem lepne meg, ha kiderülne, hogy a MacBook Air eladások már eddig is háttérbe szorították az alap MacBook iránti érdeklődést. Nekem nagyon kis túlzással azóta nem volt DVD meghajtóra szükségem, hogy a hárommal néggyel ezelőtti laptopomnak olyat választottam, amibe nem volt beépítve optikai meghajtó. Szerintem ez egy teljesen logikus és várható lépés volt az Apple részéről. Már az első Air gép megjelenése óta készítik elő többek közt más gépek optikai meghajtójának elérésvel, a pendrive-on kiadott operációs rendszer telepítővel, illetve az Internet alapú App Store bevezetésével, és különösképpen azzal, hogy a legfrissebb OSX Lion már innen telepíthető.

Ebben a szellemben eltűnt az optikai meghajtó a MacMini számítógépekből is, ami a legolcsóbb Mac alternatívát jelentette eddig a vásárlók számára, és egyben talán a legegyszerűbb megoldást arra is, hogy a MacBook Air mellé legyen otthon egy optikai meghajtóval rendelkező gép arra az esetre, ha szükség lenne rá. Persze akinek nagyon szüksége van az optikai meghajtóra, akár a MacBook Airhez, akár a MacMinihez vehet külső meghajtót – csak vigyázzatok, mert az Apple gyártmányú állítólag nem működik más gyártmányú géppel….szóval én nem Apple külső meghajtót vennék.

ThunderBolt csatlakozó
MacBookAir ThunderBolt connection Apple: frissített MacBook Air, megszűnt az alap MacBookAz új Air gépekbe bekerült a többek között általam nagyon favorizált ThunderBolt csatlakozó is. Ezzel azt hiszem, hogy talán a MacPro család kivételével minden Macen megtalálható az új csatlakozó. Már csak az új szabványt kihasználó perifériák megjelenésére kell várni, hogy elkezdhessünk annak gyors elterjedésében reménykedni.
És ha már ThubderBolt perifériák, akkor a mai nappal az Apple nyugdíjba küldte a Cinema Display monitor családot, hogy ezentúl lényegében ugyanazt az eszközt Thunderbolt Display néven árulják. A névváltás érthető, a monitor csatlakoztatása az új nagy sebességű periféria csatoló szabvánnyal történik.

Tech dínó-e vagy? Mennyire vagy őskövület?

2011. május 30. hétfő
DenverTheLastDinosaur Tech dínó e vagy? Mennyire vagy őskövület?

A felismered járjon pont?

Egyre kockásabb geek világunkban már mércéje is van, hogy valaki mennyire nem trendi a technika használatában. Te mennyire nem vagy az?

A MédiaBlog minden rosszindulat nélkül közölte fordításban az eredetileg Dr John Sullivan által publikált tíz pontos listát, de sok olvasójuk mintha megsértődött volna a kommentek alapján.

Lássuk az én olvasóimat mennyire akasztja ki a – nem is annyira – rögtönzött felmérés? (Hogy senkit ne befolyásoljak, most kimaradnak a témába vágó linkek, majd a saját kommentemben pótlom.) Szokás szerint a MédiaBlogról kölcsönzött szövegrész dőlt betűel.

  1. Karóra
    A karóra a tech-dinoszaurusz egyik legfeltűnőbb ismertetőjegye. Redundáns eszköz, hiszen minden mobilon van óra. (Figyeld a 25 alattiakat! Kin látsz még órát?) A karóra viseléséért 8 pont jár. (Gyorsan megjegyzem, én hordok órát, analóg – mutatós – kijelzőst, bőrszíjas darabot. Szeretem, hiányzik, ha ritkán otthon felejtem.)
  2. Fényképezőgép
    Nem a profi fotósokról van szó, hanem azokról, akik csak emlékképeket kattintgatnak a mobiljukba épített kameránál semmivel sem jobb (vagy inkább rosszabb) fényképezőgépükkel. (4 pont)
  3. Faxon küldesz és fogadsz dokumentumokat
    Ha nyilvánosan deklarálod (névjegykártyán, aláírásban), hogy hajlandó vagy faxot használni, azzal azt üzened a világnak, hogy a múltban élsz. (6 pont).
  4. Kinyomtatod, lefűzöd, tárolod a dokumentumokat
    Itt csak akkor kapsz pontot, ha ezt önként, minden munkahelyi kényszer nélkül teszed. Csak önkéntesség esetén jár az 7 pont.
  5. Továbbra is a telefon a legfontosabb kommunikációs eszközöd
    Annyi egyszerű, olcsó aszinkron kommunikációs eszköz, csatorna (SMS, GTalk, FB, Twitter, stb.) létezik. Miért ragaszkodsz még mindig a telefonhoz? 4 pont.
  6. Az internetes eszközök közül leragadtál az emailnél – (ráadásul még mindig e-mailnek írod)
    Ha online kommunikációd legalább 60 százalékát még midig emailen bonyolítod, joggal jár a 6 pont. További 2 pontot kapsz, ha hotmail, freemail, citromail… szolgáltatást használsz. (Ha céges levelezésedet ezeknek a szolgáltatóknak a használatával végzed, az olyan bűn, hogy már kilóg a pontrendszerből.)
  7. Határidőnaplót hurcolsz magaddal
    A 25 évnél fiatalabbak általában megdöbbenve nézik, amikor egy megbeszélésen előkapod a határidőnaplót, vagy noteszt. 4 pont. Külön 2 pontot jár, ha az asztalodon is van egy kihajtós-spirálos képződmény. 4 extra pontot kapsz, ha azzal égeted magad, hogy partnerednek, ügyfeleidnek céges logóval nyomott határidőnaplót adsz ajándékba. (Ennek jelentése: “dinó vagyok”!) (Vannak persze kivételek. Ha noteszodon, határidőnaplódon ott a Moleskine logó, akkor máris trendi vagy.)
  8. Nyelvhasználat
    Ha nem “lájkolsz”, “dobsz egy SMS-t”, “googlizol”, nem tudod mi az az “app”, “feed”, “post”, akkor nyugodtan hozzáírhatsz a listához még 3 pontot.
  9. Még mindig CD-t hallgatsz
    CD-t veszel (gyűjtsz, másolsz)? 4 pont. Ha még Discmant is használsz, további 4 pont.
    Az önálló (nem telefonba épített) mp3 határeset.
  10. Csak telefonálásra alkalmas mobilt használsz
    Dr. Sullivan itt a 10. pontban a tévénézési szokásoktól a Friendsterig sok mindent felsorol, de a MédiaBlogot szerkesztő Pollner szerint sokkal fontosabb a mobil. Ha 2 évnél régebbi modellt használsz, csak akkor úszod meg az újabb 4 pontot, ha valamilyen korábbi csúcsmodellhez ragaszkodsz ennyire. (Más módszer szerint a döntő az, hogy használod-e internetezésre a telefonod.)További 3 pont jár az övön hordott telefontokért.

Na, neked hány pontod van? 20 pont felett menthetetlenül dinoszaurusz-gyanús vagy!

Ki használ ma még CD/DVD lemezt?

2011. március 21. hétfő

Egyik kedvenc szavam járása, hogy “a XXI. században talán nem így kéne”. Talán mert scifi filmeken nőttem fel, talán mert elég sokat foglalkozom informatikai vívmányokkal, de szeretek legalább többé-kevésbé haladni a korral. Egyre kevésbé látom például értelmét a CD/DVD használatnak.

 Ki használ ma még CD/DVD lemezt?

Fotó: allen-journal.blogspot.com

Hol van már a telepítőlemez?
Pár napja szükségem volt a Macem telepítő lemezére, így előástam a dobozból. Tudtam, hogy az új MacBook Airhez már pendrive-on adják az OSX telepítőt, de eddig sosem volt rá szükségem, így ki sem bontottam. Eddig…

“Tudtam én, csak nem sejtettem.” – Sylvester Stallone, Oscar

Annak ellenére, hogy tudtam mire számíthatok, mégis meglepett a “telepítő lemez” új megjelenése. És tényleg nincs már semmi értelme CD és DVD lemezekkel szórakozni. Mágnes lemezes meghajtót meg talán már nem is árulnak sehol. Na nem mintha nagy kár lenne értük, ahogy a mágnes lemezes fényképezőgépekért sem.

Postai küldemény fotópályázatra?
Pár nappal ez után az élmény után belefutottam egy fotópályázat kiírásába, és épp azon lepődtem meg, hogy a pályamunkákat még CD-re írva, postai úton kérik. Ha negatívokról, vagy diáról, netán kasírozott printekről volna szó, meg is érteném. De kedvenc szavam járásával élve a XXI. század elején már kezd valahogy értelmetlenné válni, hogy postán küldözgessünk műanyag lemezeket, rajtuk néhány megabájtos fájlokkal, amik e-mailben gyorsabban átküldhetők, mint amennyi idő megírni és felcímezni a korongot. Már csak azért is, mert aztán ezekről a korongokról valakinek legalább ennyi munkával le kell tölteni a képeket, hogy feldolgozza.

Azt már csak halkan említem meg (mert valahol reklám), hogy a Fotoklikk által a Sajtófotó Pályázat zsűrizéséhez használt, vagy ahhoz hasonló rendszerekkel az egész pályázat adminisztráció, feldolgzoás, zsűrizés, publikálás lényegesen egyszerűbb, mint bajlódni a korongokkal, postázással, és az élő munkaerő alkalmazásával. Én legalábbis azt vallom, hogy amit nem szükséges emberi erővel végezni, azt csinálják csak a gépek.

Anyagleadás CD/DVD lemezen?
Ismerek fotósokat, akik rögtön a helyszínen (fizetés után) kiírják CD/DVD lemezre a képeket, és ezzel a munka elvégezve, lezárva. Én jobban szeretem a képeket leválogatva, feldolgozott, megszerkesztett állapotban átadni, a szükséges korrekciók elvégzése után. De még ha a helyszínen le is kell adnom az anyagot, akkor is praktikusabb e-mailben, vagy inkább egy saját FTP tárhelyre, vagy egyéb (akár ingyenes) óriásfájl küldő megoldással továbbítani, ahonnan a megrendelő kényelmesen és egyszerűen le tudja tölteni a képeket.
Vannak megrendelők, akik nincsenek ehhez hozzászokva, és elsőre furcsálják, de azért mindenki elég hamar megbarátkozik a megoldással, és többnyire inkább szeretni szokták, mint ellenezni.

Apple USBexteralSuperDriveDVD Ki használ ma még CD/DVD lemezt?
Fotó: Apple

Kell-e egyáltalán optikai meghajtó?
Ha már épp témába vág, megemlékezek arról is, hogy az optikai (CD/DVD) meghajtók is kezedenek eltűnni. A MacBook Air és egyéb netbookok kezdik ráébreszteni az embereket, hogy feleslegesen hurcoljuk a laptopba épített meghajtót, a gyártók sorra hagyják el.

Geeklány pedig épp most tette közzé legújabb felfedezését, hogy az Apple által árult külső DVD író/olvasó nem működik más géppel, csak amihez gyártják, a MacBook Airrel, és a MacMini szerverrel.

Dell USBexternalDriveDVD Ki használ ma még CD/DVD lemezt?

Különleges Dell csatlakozó

Abban osztom a véleményét, hogy ez hülye kellemetlen lépés az Apple részéről, de mint blogján ő közzétette, legalább van rá trükkös megoldás. Viszont ahogy ezt szóvá teszi, azt kicsit az Anti-Apple divat hullám velejárójának tartom, hiszen akár arról is írhatna, hogy a Dell még csak nem is szabvány USB csatlakozót szerel a külső DVD meghajtóira, hanem egy speciális saját változatot, ami egyetlen más gépen sem található meg. Ezen persze nem háborodnak fel annyian, mint az Apple kirekesztő lépésén, mert nem olyan trendi dolog.

Archiválás lemezekre?
Szerintem már az is idejét múlt, hogy a hosszú távra archiválni kívánt anyagokat CD/DVD lemezekre mentsük. Hajlamosak hamar elhalni, kicsi a kapacitásuk, időigényes a megírásuk és a kezelésük is, ráadásul sokkal olcsóbban és kényelmesebben lehet mindezt az adatot más hordozókon tárolni. Persze ez részben hitvita is, de az archiválásról majd külön írok valamikor.

Környezetszennyezés
Talán nem utolsó szempont, bár a végére hagytam, hogy a sok egyszer használatos CD/DVD lemezzel mennyi felesleges hulladékot termelünk. Ráadásul kétlem, hogy a lemezek újrahasznosíthatók lennének – hacsak nem fülbevalót, netán csillár díszt csinálunk belőle. De ahhoz meg túl sokat pocsékolunk belőlük.
Szerencsére a legtöbb helyen már kezdenek a sajtóanyagok CD-n való átadásáról is leszokni. Vagy elküldik e-mailben, vagy Interneten elérhetővé teszik, vagy elgánsabb megoldásként egy logózott pendrive-on adják oda, amit az ember később is tud használni, akár más dolgok tárolására is. Ezáltal még reklámhordozónak is praktikus. Én például az összes pendrájvom így kaptam, és mindegyikre emlékszem, hogy mikor és milyen alkalomból.

Fehér Házi fotós a tévében

2011. március 19. szombat
PeteSouza photographing Obama OvalOffice photoNationalGeographic Fehér Házi fotós a tévében

Pete Souza munkában Fotó: National Geographic

Frissítve: Aki eddig lemaradt róla, az május 7-én 19 órától láthatja a National Geographic csatornán.

Vasárnap vetíti a National Geographic Élet a Fehér Házban című dokumentumfilmjét. A világ legismertebb kormány intézményének működését az azt fotózó személyi fotós Pete Souza munkáján keresztül mutatja be a NatGeo stábja.

Mint az előzetesben mondják (sajnos a videóból magyar nyelvű változat a National Geographic magyar nyelvű oldalán sincs – hollandul viszont van a YouTube-n), stábjuk különleges hozzáférést kapott, hogy Obama elnök mindennapjait egy különleges szögből, fotósának munkáján át mutassák be.

Pete Souza és munkája már többször előkerült itt a blogon – és fog is még valószínűleg. Most vasárnap azonban nézzük együtt a tévében, hogy hogyan dolgozik.

Aki lemaradna róla, mint én tettem a legutóbbi alkalommal, vagy akinek nagyon megtetszik a műsor, az megrendelheti ékes angol nyelven. Sajnos magyar kiadásáról nem tudok, pedig más National Geographic DVD-khez hasonlóan szívesen megrendelném.

Cím: Élet a Fehér Házban (White House: Through The Lens)
Sugározza: National Geographic
Dátum: 2011. március 20. (vasárnap)
Kezdés: 19:00
Időtartam: 60′

 Alább a dukomentumfilm előzetese. (tovább…)

Mennyi helyet foglalnak a fotóid?

2011. január 11. kedd

Sata HDDkupcVA Mennyi helyet foglalnak a fotóid?Sokan sok féle fényképezőgéppel és felbontásban fotóznak, ami megannyi féle módon tárolható. A lényeg, hogy kellően nagy mennyiségben rengeteg helyet foglalnak. Neked mennyi helyet foglalnak a fotóid?

Geeklány vetette fel a kérdést nemrég, hogy mennyi adatod van? Ugyanezt a kérdést én is sokszor meg akartam már írni ide a blogra, mivel naponta többször is eszembe jut, mikor az asztalomon tornyosuló merevlemez kupacokra pillantok.
Hiszen ma már szinte mindent számítógépeken tartunk digitális formában. Én egy kicsit konkrétabban fogalmazok, mivel nálam szinte kizárólag a fotók tárolása szokott kérdéses lenni. Más adatot (például filmek, zenék, játékok) nem is nagyon tartok a számítógépek egyikén sem, biztonsági másolatot pedig egyáltalán nem készítek belőlük. Minek, mikor azok mind pótolhatók. Csak a saját anyagok tárolását kell megoldani, mert azokat nem lehet máshonnan beszerezni.

Sokan csak a számítógépükön tárolják az adataikat, van aki semmilyen egyéb adattárolót nem használ. Van, aki még biztonsági másolatot sem készít az adatairól, ami hatalmas botorság. Van aki precíz műgonddal készít rendszeres biztonsági mentéseket, és óvja archívumát.

Én minden képem RAW formátumban tárolom, ami az elterjedtebb JPG képekhez képest lényegesen helyigényesebb. Jelenleg a lemezeket nem számtva mintegy 20TB (terabájt) vagyis kb 20 ezer gigabájt helyet foglal a teljes fotó archívumom. Ezt különféle típusú és kapacitású merevlemezeken tárolom, lehetőleg többszörös biztonsági másolatokat készítve minden fontos adatról, hogy egy esetleges meghibásodás se okozhasson komoly veszteséget.