‘Debreczeni Zita’ címkével ellátott bejegyzések

Mennyit ér majd Debreczeni Zita fotós diplomája? És másoké?

2013. március 1. péntek
DebrezceniZita Sugarbird fotozas 1108313865fVA Mennyit ér majd Debreczeni Zita fotós diplomája? És másoké?

Debreczeni Zita fényképezőgéppel pózol

A kérdés még ennél is súlyosabb: milyen hatással van az iskolára és mennyit ér majd mások diplomája, ha Debreczeni Zita megszerezte a sajátját?

Mivel celebből lett fotósról van szó, szinte természetes, hogy dúlnak az indulatok Zita karrierje körül, ahogy az is, hogy a bulvár lapok legalább olyan szívesen pletykálnak róla, mint a magukat a bulvár sajtónál általában komolyabbnak tartó fotósok. A felvetődő kérdés viszont tényleg fontos. Nem csak egy celeb karrierjét érinti, hanem az iskolában tanulókét – sőt a szakma megítélését is sokban befolyásolja.

A Velvet tegnap megírta, hogy Debreczeni Zitát meghúzták a főiskolán, de ő mégis vizsgázhat majd. A cikkben írtak elég felületesek, mert fontos kérdések maradtak megválaszolatlanul. De azért nagyjából pártatlanul bemutatják a kialakult helyzetet.
Nem is szaporítanám a szót azzal, hogy ismétlem, amiket mások már megírtak helyettem. Egy mondatot viszont fontosnak érzek kiemelni, mert egy súlyos kérdést feszeget – a helyzetet állítólag ismerő névtelen alak mondja:

“azt gondolom, a főiskola akkor is rosszul jön ki ebből, ha [Zita] megkapja a diplomáját, és akkor is, ha nem. Akkor meg inkább ne kapja meg!”

A hírnév átka elől nincs menekvés
Ha valaki híres, ismert, közismert, vagy egyenesen hírhedt, akkor törvényszerű, hogy vannak jó és rosszakarói is. A széles tömegekhez eljutó bulvár sajtó meg ugyanígy áldás és átok is egyszerre. Ez ellen pedig senki sem tehet.
Zita fotós karrierje viharosan indult, és az akkori szakmai bakit aligha fogja neki elfelejteni a fotós társadalom. Bármit tegyen is, stigmaként fog a nevéhez kötődni. Akik pedig ezt nem bocsátják meg neki, azokat örökké nagyon nehéz lesz bármilyen tanfolyammal, iskolai képzéssel, diplomával, vagy akár nagyon jó képekkel és Vogue megjelenéssel is a maga oldalára állítani.

“Szép lehetsz, de okos nem!” – tartja a mondás. Mindenkinek megfelelni pedig lehetetlen.

Zita (szinte?) minden lépését figyelemmel kíséri a sajtó, és keresi rajta a fogást mindenki. Még ha minden képe, mondata és gondolata tökéletes lenne, akkor is találnának támadási felületet.

Kommunikációs katasztrófa vagy csak dilemma?
Bizony a BKF nagyon nehéz helyzetben van és hiába kommunikáció a fő területük, aligha tudnak olyat tenni, ami biztosan jó döntés. Ha a szokásos főiskolai szigort alkalmazzák a hírességgel szemben, ugyanúgy érhetik őket azok a vádak, hogy kivételeznek. Ha ez még igaz is, azzal csak tovább táplálják a kételyeket és muníciót adnak a negatív krtikának, amik táptalaj nélkül is jönnének, hát még így.

Ha a hírességgel szigorúbbak, mint mással, az egyrészt ugyanolyan kivételezés lenne, mintha könnyítenék a dolgát. Másrészt a diákok minden iskolában előszeretettel érzik úgy, hogy rájuk pikkelnek a tanárok. Még akkor is, ha ez esetleg nem igaz. Ha pedig egy celeb híresztel ilyet az iskolájáról, az még károsabb, mintha csak egy átlagos hallgató tenné, hiszen sokkal több emberhez jut el. Ráadásul a celeb jelenség egyik fő tényezője, hogy a közönség szívesen azonosul a hírességekkel. Vajon mi ártalmasabb, ha azt gondolják az iskoláról, hogy itt könnyebb értéktelen diplomát szerezni, mint egy céllövöldében, ezzel leértékelve a képzéseik becsületét és a náluk szerzett végzettség szakmai jó hírét (és vele munkaerő piaci értékét is) vagy ha a potenciális hallgatók inkább nem is jelentkeznek, mert azt hiszik majd, hogy itt rájuk is pikkelni fognak majd és hiába fizetik a drága tandíjat.
Nem utolsó sorban pedig a főiskolai tandíjnál jóval olcsóbb képzéseknél is törvényszerűen felvetődik, hogy vajon lehet-e egy fizető tanulót végérvényesen megbuktatni, vagy előbb-utóbb azért csak kell neki valami papírt adni, ha már egy vagyont kifizetett.

Persze szakmailag ez nem is lehetne kérdés semmilyen téren. De azért mindannyian tudjuk, hogy hányan kapnak jogosítványt és vezetnek a forgalomban, akikre még játékautót sem bíznánk….pedig a közutakon még a rendőrség is szokott ellenőrzést tartani. Az érettségit és a nyelvvizsgát meg ne is említsük. A diplomákat és egyéb végzettségeket egyszer kiosztják, és utána jó eséllyel soha nem ellenőrzi őket senki – hacsak nem kerül valaki túl magas pozícióba, de a politikát hagyjuk is.

Szerinted mit kezdhet a helyzettel az iskola és milyen hatása lesz mindennek a BKF-re, vagy Zitára nézve?

Mivel valaki úgyis mindig linkeli vagy emlegeti, így legalább keresni nem kell:

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Debreczeni Zita fotói már nem csak a Borsban, hanem a Vogue-ban is

2013. február 19. kedd
BritishVogue Ssamaryll dress photoZitaDebreczeni Debreczeni Zita fotói már nem csak a Borsban, hanem a Vogue ban is

Kép a British Vogue-ba – Fotó: Debreczeni Zita

A modellből lett fotós Debreczeni Zita által készített képek már nem csak a magyar lapokban jelennek meg, hanem az angol Vogue-ba is bekerült az egyik.

Mint a Bors és nyomán az Index Velvet is megírta ma, Horváth Barbara divattervező, a Ssamaryll márka megálmodója kérte fel Zitát, hogy készítse el a brit lapban megjelenő képet, amit a Facebookon ő maga és Zita is büszkén megosztott.

Mindkét lap említi, hogy Zita profi modell karrierje után annak ellenére, hogy belekóstolt a divatfotózásba is, inkább a babafotózással foglalkozik.
A fotós Zita mindkét lapban megszólal és talán a körülötte kialakult korábbi botránytól nem függetlenül úgy fogalmaz,

“Úgy gon­dolom, nagyon sokat kell tanulnom erről a szakmáról, vannak technikák, amelyek még idegenek számomra. Addig nem is ejtem ki a számon, hogy fotográfus vagyok, amíg nem lesz diploma a kezemben.[...] Egyelőre mindössze egy olyan embernek gondolom magam, aki szeret fényképezni – tette hozzá az egykori modell, aki egyébként a Budapesti Kommunikációs Főiskola fotográfia szakára jár, és fél éve van még ahhoz, hogy hivatalosan is diplomás fotográfusnak mondhassa magát.”

DebreczeniZita fashion shooting Instagram photoDebreczeniZita Debreczeni Zita fotói már nem csak a Borsban, hanem a Vogue ban is

Werkfotó: Debreczeni Zita

Sajnos a British Vogue oldalán nem találni említést róla. Ha tudod, hogy melyik számban volt/lesz látható, kérlek írd meg! Ha esetleg a kezedbe kerül, fényképezd le az újságot, hogy megnézhessük, hogyan fest a kép megjelenésre betördelve!

Kiegészítés: A fotózásról Zita egy Instagram fotót is feltöltött a Facebook oldalára. A kép alá azt írta, hogy “Életem egyik legfontosabb munkája ;)”

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Debreczeni Zita ingyen munkával tört be a fotós szakmába

2012. augusztus 26. vasárnap
Debreczeni Zita a pillanatvadasz MenStyleMagazin Debreczeni Zita ingyen munkával tört be a fotós szakmába

Katt az interjúért – Men Style Magazin

Mint ismert, az ex-modell Debreczeni Zita egy ideje felhagyott a modellkedéssel, és már csak fotózással foglalkozik. Ma már nyilván meg is él belőle, de fotós karrierje kezdetén ugyanúgy ingyen munkával próbált szakmai hírnevet és megrendelőket szerezni, mint a legtöbb pályakezdő fotós. Neki bejött – másnak nem biztos, hogy sikerül, ami neki!

A Men Style magazin oldalán találtam egy igen tetszetősen szerkesztett interjút Zitával. Ebben nem csak arról mesél, hogy a kezdeti szakmai botrány után hogyan alakulnak iskolai tanulmányai, és profi fotós karrierje, hanem a szárnypróbálgatásokról is mesél. Azt is elmondja, hogy már nem modellkedik, csak néhány kivételt tesz ezalól, fő csapásiránya a fotózás. Standfotós, modellfotós, és imád pici babákat fotózni.
Az interjúban elárulja, hogy kezdetben képei ingyenes osztogatásával kezdte. Ugyanúgy, mint a legtöbb pélyakezdő fotós, akik azt remélik, ingyen képeik akkora örömöt okoznak, hogy ebből később fizető megrendelések is lesznek majd, nem csak ingyen fotósként ajánlják majd egymás közt az elégedett – és főleg garasos megrendelők.

“Minden előadónak, együttesnek adtam aztán egy dvd-t a képekkel, annyit kértem csak, hogy, ha megjelenik valahol, tüntessék fel a nevem.
Örültek, hogy kapnak valami pluszt. A Magna Cum Laudének például úgy megtetszett az egyik fotó, hogy maxi lemezborító lett belőle.” - emlékszik vissza Zita.

Mielőtt megerősítést látnál a példájában, nem árt figyelembe venni, hogy Zitának azért nem csak az segített befutni, hogy jó képeket adott ingyen, amik mellé sok helyen kiírták a nevét. Hiszen celebként a bulvár lapok és tévé műsorok rengeteget foglalkoztak vele már fotóssá válása előtt, és azóta is. Mindenki ismeri kedves mosolyát a magazinokból és a celeb partikról. Sőt egy-egy cégnek, produkciónak, rendezvénynek az már magában is reklám értékű, hogy annak hírverést csinálhatnak, hogy ő fotózott nekik.

Ezt azért egyszerű ingyen képekkel szerzett forrásmegjelöléssel nem tudja sok fotós utána csinálni….pedig sokan megpróbálják. Nekik inkább egy másik példát ajánlanék megfontolásra: 12 ok, hogy miért ne fotózz ingyen.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

BKF fotókiállítás a Mai Manó Házban

2012. január 6. péntek
BKF elsok fotokiallitas 1201058592dVA BKF fotókiállítás a Mai Manó Házban

Képek a falon – egész a mennyezetig

Fotókiállítást rendezett a BKF fotó szakának növendékei által készített képekből a Mai Manó Ház. A kiállított képek közt megtalálható Debreczeni Zita néhány iskolai munkája is.

A Mai Manó Ház hagyományos kiállító terében került megrendezésre a BKF fotó szakának első kiállítása, egyszerűen Elsők címmel. Az iskolai feladatokból kiválogatott képek között akadtak érdekes, újszerű, és elgondolkodtató képek is. A nézők közt többen megirígyelték a kiállítás szervezőitől a közönségszervezőket. A viszonylag szűkös kiállítótér ugyanis telítettségig megtelt. Üzletpolitikailag talán nem rossz hatás, de rendezvény szervezési, vagy kommunikációs értéke azért megkérdőjelezhető. Nem csak mozdulni nem lehetett a Mai Manó Ház emeletén a tömegben, de beférni sem a Napfény műteremben rendezett megnyitóra. Így csak a szerencsés kevesek hallgathatták meg a művészeti intézmény dokumentarista fotográfia képzését vezető Révész Tamás fotóművész, fotóriporter megnyitó beszédét. Szerencsére a megnyitó beszéd az iskola hírei között megtalálható. Érdemes elolvasni, érdekes és értékes gondolatokat fogalmaz meg a kiállításról, és a profizmusról is, amit a profi címszó alatt a blogon is gyakran emlegetek.

BKF elsok fotokiallitas DebreczeniZita 1201058576dVA1 BKF fotókiállítás a Mai Manó Házban

Debreczeni Zita is a kiállítók között van

A látogatók közül viszont többen felvetették a kérdést, hogy minek ennyi képpel telezsúfolni a látogatók számánál a fotók mennyiséghez képest mégszűkösebb kiállító teret? Persze sok a hallgató, mégtöbb a kép, és az első kiállítás legyen monumentális. De talán az egymás felett 7-8 sorban zsúfolt képek ötlete nem biztos, hogy a legjobb elgondolás egy művészeti kiállításon. Ahogy az is roppant zavaró volt, hogy a közös kiállítás képei ugyan nyomtatással készültek, mégsem minden képen volt olvasható a fotós neve. Azt még valahol értem, hogy egyik képen fehérrel, másik képen feketével szerepel a készítő neve, de hogy a szöveg színe miért nincs összhangban kontrasztban a képi tartalommal, hogy olvasható is legyen a képen, azt nem értem. Vagy még inkább miért nem a kép mellé/alá írták, ahogy egy kiállításon szokás a kép felületére nyomtatás helyett. De ez most csak egyszerű praktikus megfontolás. Persze ez most (szokásaimmal ellentétben) kivételesen nem szerzőjogi reklamáció, bár pont ugyanúgy hangzik a felvetés, mint mikor szerzői jogokat emlegetve reklamálok hasonló dolgokat. De tényleg, egy közös kiállítás sok alkotó mégtöbb képével, jó tudni, hogy melyiket ki készítette. Csak nem így kéne…

Remélem, hogy a következő legalább ilyen népszerű lesz, és hogy az apróbb-nagyobb hibákat is sikerül majd kiküszöbölni.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Debreczeni Zita döntött, kizárólag fotós lesz, nem modellkedik tovább

2011. október 9. vasárnap
DebrezceniZita Sugarbird fotozas 1108313865fVA Debreczeni Zita döntött, kizárólag fotós lesz, nem modellkedik tovább

Debreczeni Zita a fényképezőgép mindkét oldalán

A népszerű celeb, modell elhagyja a kifutót, és ezentúl csak fotósként tevékenykedik. De néha azért magát is fotózza majd címlapokra.

Az Xnews tette nemrég közzé a Debreczeni Zitával készült legújabb interjút, amiben a (top?) modell celeb elárulta, hogy következő pár évét kizárólag a fotós munkának szenteli. Egyelőre még a gyermek vállalást is halogatja. A sikeres, bár saját szavai szerint kiöregedő topmodell tehát mostantól csak fotózáson dolgozik.

A kamera mindkét oldalán egyszerre
Mint mondja, a jövőben csak a saját fényképezőgépe elé áll modellként. Ez rögtön felvet néhány érdekes szakmai kérdést. Persze nem ő lesz a fotótörténelemben az első fotós, aki a kamera mindkét oldalán áll – akár egyszerre is.

Sok Szinte minden fotósról vannak önarcképek, sőt vannak, akik egészen művészi szinten képesek az önfényképezést művelni, még az önakttal is boldogulnak. De az talán nem annyira hétköznapi, hogy egy fotós készít magáról modell, vagy akár címlapfotókat. Talán ez lesz majd Zita munkásságának védjegye, még ha furcsán hangzik is mindez. Különösen figyelembe véve “szakmai” előéletét, amiből megtudtuk, hogy ő fotósként a modellek beállítására, pózaira, a képek kompozíciójára (bár ezt a szót nem hallottuk tőle) figyel, a lámpákat és eszközöket pedig valaki olyan állítja be neki, aki “ért a fényekhez”. Különösen nehéz lehet ezt úgy, hogy még a gép sem az ő kezében van, de nyilván valahogyan megoldja.

DebrezceniZita Sugarbird fotozas 1108313836fVA Debreczeni Zita döntött, kizárólag fotós lesz, nem modellkedik tovább

Debreczeni Zita a fényképezőgép mindkét oldalán

Komoly változások
A nagy port kavart szakmai beugratás tévéinterjú óta eltelt két teljes év, azóta sok minden történt Zita életében szakmailag is. Nem csak sajtófotósa volt egy filmnek (bár ezt a munkát valójában stand fotónak hívják), hanem szerepelt is benne. Természetesen mi mást, mint fotóst, “ha már úgyis ott volt fotósként”. Zita azóta újabb fotótanfolyamokat is emlegetett számos interjúban, sőt a Tabu TV videója, illetve a Blikk és Bors cikke és a Stop interjúja révén azt is megtudhattuk, hogy tavaly szeptembertől főiskolán tanul fotózást. Zita a Budapesti Kommunikációs Főiskola fotó szakára nyert felvételt, ami még a gyakorló sajtófotós és HVG képszerkesztő Hernádi Leventének sem sikerült. Igaz ő az egyetlen állami finanszírozású helyre próbált bekerülni, aminek a pontszáma közel duplája a költségtérítésesnek. A BKF-en oktatott fotográfiai irány egyébként valóban inkább Zita divatfotó irányultságához illik, mint egy fotóriporterhez, hiszen az intézmény inkább a műtermi gyakorlatokra fekteti a hangsúlyt. A Blikkből azt is megtudjuk, hogy Londonba készül gyakorlatra, és az iskola elvégzése után saját fotóműtermet szeretne nyitni.

Talán ma már olyan nyilatkozatokat sem tesz, hogy a szintén celebként fotóssá vált Kasza Tibor “munkájában az a plusz pozitív, hogy lefotóz egy képet, annak utána számítógépen annyira szép színeket tud varázsolni. Ha például valamit szürkében fotózott, akkor azt nagyon szépen át tudja színezni lilára, ha az neki úgy jobban tetszik.”

Minden esetre az iskolába csak nem járhat vele más fotós, hogy beállítsa helyette a felszerelést, és azt is kétlem, hogy alapos szakmai tudás nélkül csak úgy diplomát kaphatna. Így talán idővel a fotós társadalom is elkezdhet a képeivel foglalkozni (ahogy azt már két éve is javasoltam) kezdeti bakijai helyett. Sőt egy szép nap talán ugyanolyan szürke, és ismeretlenségbe vesző fotós lehet belőle is, mint a szakmában a többiek, akiknek még azért is küzdeniük kell, hogy a megállapodott munkadíjat kifizessék, és akiknek mindenhol elfelejtik kiírni a nevét. Persze azért celebként számára ezt elérni azt hiszem, hogy bármilyen nehéz a fotózásnál, vagy szakmai kérdésnél nagyobb kihívás lenne.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!