‘beiktatás’ címkével ellátott bejegyzések

Az elnöki beiktatások történetének legkülönlegesebb képe

2013. január 21. hétfő
BarackObama Inauguration remote photoChuckKennedyMcClatchyTribune Az elnöki beiktatások történetének legkülönlegesebb képe

Fotó: Chuck Kennedy/McClatchy-Tribune

Majdnem napra pontosan négy éve tett első alkalommal hivatali esküt Barack Obama. Az új elnök eskütételéről pedig készült egy történelmi kép, ami előtte sosem készülhetett el. Ismerd meg, miért szükséges több hétnyi előkészítő munka egy ilyen egyszerűnek tűnő fotó elkészítéséhez!

Mitől különleges
Első ránézésre nem tűnik túl különleges képnek, talán nem is figyelne rá fel az ember, még akkor sem, ha maga is fotózik. Ha viszont végignézed a négy évvel ezelőtti elnöki beiktatás képeit (vagy akár a korábbiakat), feltűnhet valami. Ez az egyetlen kép, amin nem látszik az elnöki pulpitus előtt húzódó golyóálló üveg. Ez az egyetlen, amit nem több (száz) méteres távolságból, nagy teleobjektívvel készítettek. Pontosan ezért ez az egyetlen, amin egész alakban látszik a teljes elnöki (ahogy Amerikában hívják, az első) család, mögöttük pedig a kapitólium épülete.
Ahhoz hogy egy ilyen kép elkészülhessen, nem kell más, mint egy nagylátószögű objektívvel az elnöki család előtt állni az eskütétel pillanatában. Csakhogy ilyen közel viszont sem az élő tévé közvetítés, sem a biztonsági óvintézkedések miatt nem engednek senkit sem.

ChuckKennedy ObamaInauguration preparation behindTheScenes photoRobertDeutschUSAtoday Az elnöki beiktatások történetének legkülönlegesebb képe

Fotó: Robert Deutsch/USA Today

Nehézkes engedélyezés
Az NPPA oldalán megjelent hír szerint Chuck Kennedy a McClatchy-Tribune fotóriportere alig valamivel az előző választás után kezdett el lobbizni érte, hogy engedélyezzék neki egy távvezérelt fényképezőgép telepítését az elnöki pulpitus lábához. Soha korábban nem telepítettek ilyen kamerát, senki nem is tartotta ezt lehetségesnek. Kennedy heteken, sőt hónapokon keresztül küzdött az amerikai szenátus bürokratikus gépezetével. Tortúráját a Szenátus sajtó osztályán kezdte, majd onnan a beiktatási ceremónia kongresszusi szervező bizottságánál folytatta. Konzultált a titkosszolgálat és minden más hatósági szerv illetékeseivel.

Négy-öt alkalommal fotózta már több korábbi elnök beiktatási ceremóniáját is. Így aztán nem csak tekintélyes gyűjteménye volt minden más fotóállásból a beiktatásról ahhoz, hogy kellően unalmasnak tartsa már az esemény fotózását és a róla készült képeket egyaránt. Alaposan körbefotózta a korábbi években a pulpitus környékét is, hogy meg tudja mutatni, úgyis van ott egy csomó kábel, mikrofon állvány és ott áll a súgógép is, amit úgysem mutatnak a kamerák, így nem lenne útban az ő fényképezőgépe sem. Hosszas huzavona és persze cirkalmas hivatali turtúra után végül jóvá hagyták a gép telepítését.

Obama Inauguration remote behindTheScenes photoChuckKennedyMcClatchyTribune Az elnöki beiktatások történetének legkülönlegesebb képe

Fotó: Chuck Kennedy/McClatchy-Tribune

A technika
Első alkalommal adtak engedélyt ilyen gép használatára. A fényképezőgépet, egy Canon EOS 5D mark II-t egy műanyag dobozba szerelte, hogy az tompítsa a zárszerkezet hangját. A dobozból csak a 16-35/2.8 II lógott ki, meg persze az egész szerkezetet tartó kar, és az hálózati kábel, amin keresztül a a képeket továbbította az Interneten, meg persze az elsütést biztosító kioldó kábel. A hálózati kábel természetesen a géphez tartozó WFT-E4a markolatba csatlakozott, ami akár vezeték nélküli átvitelre is használható lett volna, de a biztonság kedvéért inkább a vezetékes megoldást választották, nehogy valamilyen interferencia megzavarhassa a munkát a kritikus pillanatban. Így aztán jó hetven méter kábelt feszítettek ki a ceremóniát megelőző hetekben a színpad alatt a fotós helyéhez, hogy távirányítani tudja a gépet.

Bár a fényképezőgép nem WiFin keresztül továbbította a képeket, még a Daily Wireless is beszámolt róla az esemény után – nem is egészen értem, hogy mit keres a vezeték nélküli dolgokkal foglalkozó hírek között egy vezetéken keresztül távvezérelt fényképezőgép. Minden esetre a kép elkészült. Sőt egyenesen az év képe lett az MSNBC közönségszavazásán.

A fotós az éjszakát a Szenátus egyik irodájában töltötte, és hajnali négykor vizsgálták át a biztonsági őrök, hogy felszerelhesse a gépet, majd reggel kilenc előtt még odaengedték egy utolsó beállításra.
A tartó szerkezetet Kennedy lecsavarozta a színpad talapzatához, hogy ne lehessen semmi gond, de ahelyett, hogy az eskütétel főpróbáján teszt képeket készíthetett volna, még utána is módosítania kellett a gép elhelyezésén. Az utolsó pillanatban ugyanis odébb tették az egyik puska mikrofont, ami az elnök eskütételét volt hivatott rögzíteni.

Obama Inauguration Covers Az elnöki beiktatások történetének legkülönlegesebb képe

Chuck Kennedy képe különböző címlapokon

A kép készítése
Mikor a hosszas várakozás végre véget ért és Obama letette az esküt Kennedy egy kábel végére szerelt pedállal sütötte el a fényképezőgépet, miközben 600 mm-es teleobjektívével saját helyéről a sajtó emelvényről fotózta az eseményt. A távvezérlésű fényképezőgépek egyik alapszabálya, hogy sose bízd magad a távvezérelt gépre. Ha jól sikerül a kép, akkor minden másnál jobb lehet. Viszont jó esély van rá, hogy nem sikerül, és akkor ne ezen múljon, hogy van-e bármilyen képed.

A képek a távvezérelt 5D-ből egyenesen a McClatchy-Tribune képszerkesztőjéhez George Bridges gépére kerültek, aki tűkön ülve várta, mire a 21 megapixeles JPG fájlok letöltődnek. Mikor az esemény véget ért, a fotós türelmetlenül érdeklődött kollégájánál, hogy sikerültek-e a képek. A válasz igen volt, és a fotós csak akkor látta először, hogy mit is sikerült fotóznia, mikor a képszerkesztő átméretezve elküldte neki a telefonjára az általa kiválasztott képeket, amik addigra már a Tribune és a hírügynökségek hálózatának révén a legtöbb laphoz eljutottak, másnap pedig több mint száz újság címlapján jelent meg. Sok helyen egész oldalas képként használták, de voltak lapok, ahol megvágva, csak az elnököt és a first ladyt (szűkebben vagy tágabban vágva) tették címlapra, sőt olyan lap is volt, amelyik csak az elnököt hagyta meg a képből.

Chuck Kennedy nem sokkal később elhagyta a McClatchy-Tribune szerkesztőségét. Csatlakozott a Pete Souza vezette Fehér Házi fotós stábhoz, így ma már az elnök (egyik) hivatalos fotósaként fotózhatja majd – talán pont ugyanonnan és ugyanúgy – a következő beiktatást. Sok szakmabeli a régi mondással reagált, mikor meglátta a képet, és megismerte annak történetét:

“Ha egyszer megvalósítod a lehetetlent, másnaptól már része a napi teendőidnek.”

Az eskütétel főpróbájáról készült képeken már lehetett látni nyomait, hogy most is ott lesz Kennedy kamerája a pulpitus lábánál.

Kiegészítés: Az írás megjelenése után találtam Greg Gibson blogjára, amiben említ egy a teljesen logikus apróságot. A kép nem csak a Tribune lapcsaládja és az AP hálózatán jelent meg még aznap, hanem az összes nagy hírügynökség (AFP, AP, Getty Images, Reuters) megkapta.
A fotós (és lapja) a távvezérelt gép telepítésével különleges hozzáférést kapott, amivel mindenki mással szemben komoly helyzeti előnyt élvezne. Ezért az ilyen helyezetekben szokás a média világában ún. pool rendszerrel kigyenlíteni az esélyeket. Az ilyen különleges hozzáféréssel készülő képeket a többi médium számára is hozzáférhetővé kell tenni.
Például Formula-1 versenyek alatt is csak egy hírügynökségi fotós lehet a boxutcában az ő képeit pedig poolban átveszi a többi ügynökség, az pedig futamonként változik, hogy melyik ügynökség adja a pool fotóst.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Egy éve tett esküt Barack Obama elnök

2010. január 20. szerda
Obama praga beszed 0904055961cVA Egy éve tett esküt Barack Obama elnök

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

2009 január 20-án tett esküt Obama elnök a washingtoni Mall-on összegyűlt hatalmas tömeg előtt. Az USA negyvennegyedik elnökének eskütétele szerencsére nem csak a bakik miatt lett emlékezetes, hanem többek között azért is, mert soha nem dolgoztak még fel elnöki beiktatást ennyi féle módon.

Például Obama az első az USA elnökeinek sorában, akinek a beiktatásával kapcsolatos anyagokat a Fehérház honlapján nyilvánosan közzétették.

Természetesen az nem újdonság az elnöki beiktatások történetében, hogy hatalmas a sajtó érdeklődése is, és hogy a világ szinte valamennyi lapja – jobbára címlapon – foglalkozott az eseménnyel. A Newseum címlaptára több mint 700, a világsajtóban megjelent címlapot őriz a beiktatásról. Érdemes megfigyelni, hogy nagyon sok helyen választották ugyanazt a képet, sőt az is viszonylag elenyésző, hogy az egyes lapok legalább más vágásban és szerkesztéssel közöljék a kiválasztott hírügynökségi képet.

Persze nem meglepő a választás, mivel az elnököt védő golyóálló üvegfalon belül soha nem tartózkodhatott fotós, így a különleges engedéllyel rendelkező Chuck Kennedy egész alakos képe az egyetlen, ami úgy ábrázolja az elnöki párt az eskütételkor, hogy az üvegfal és a mikrofon nem látszik a képen. A McClatchy-Tribune fotóriportereként dolgozó Kennedynek – aki azóta az elnöki fotós stábot erősíti – ugyanis sikerült kijárnia a szigorú elnöki testőrség – és egyéb szenátusi szervezőbizottságok – engedélyét egy távvezérelt fényképezőgép telepítéséhez, és ahogy azt várta is, különleges képet alkotott, amilyet előtte még senki. Ahogy az lenni szokott, természetesen a vélemények megoszlanak. Van aki szerint nem is olyan jó ez a szög, így a kép sem olyan hatásos, van aki hiányolja a képről az eskü szövegét előmondó főbírót (ki kíváncsi rá mikor az elnök tesz esküt?), és van aki a több millió embert hiányolja a képről.
Szerintem ez egy nagyon jó kép, és az elkövetkező elnöki beiktatásokra rendszeresíteni fogják ezt a gépállást, ahogy az már számtalan esetben történt a hasonló elsőre különleges hatású, onnantól rutinná váló távvezérelt gépekkel.

A Boston Globe válogatása igyekszik átfogóan bemutatni az eseményt, így még felülről is megtekinthetjük az eskütételt. Ez főleg azért érdekes, mert – akárcsak a magyar Parlament feletti légtérben – az elnök közelében is légtér zárlatot szokás elrendelni, különösen az ilyen nyilvános szereplések alkalmával. Az AP hírügynökség és a CNN azonban erre is megtalálta a megoldást: a GeoEye segítségével készítettek műhold képet.

Obama inauguration gigapan Egy éve tett esküt Barack Obama elnök

Gigapanorámáért katt a képre!

Többen is akadtak a sajtótribünön, akik az eseményről gigapanorámát készítettek. Az AP hírügynökség panoráma felvételének részletei nem ismertek. David Bergman panorámája 220 felvételből illesztett össze egy 1474 megapixeles panorámaképet, amin elképesztő részletességgel látszik mind az eskütétel, mind a helyszín és az egybe gyűlt mintegy kétmilliós tömeg. Nem csoda, hogy újszerű fotóját több mint tizenegy millióan nézték meg.

Ugyanezt a látványt dolgozta fel újszerű formában az a Photosynth, amiben az eseményről elérhető képeket felhasználva egy jól bejárható 3D panoráma készült, amiben tetszés szerint ugrálhatunk az egyes helyszínek között, és megtekinthetjük a hozzájuk tartozó látványt. Ez a synth egyébként 613 db képből készült, és a lefedett tér méreteihez képest nem meglepő, hogy mindössze 58%-osan fedik le a területet. Mégis elég átfogó képet mutatnak a helyről és az eseményről.

Így a végére hagyva az elnöki beszéd videó felvétele már nem is olyan izgalmas, hiszen az “csak egy átlagos videó” egy politikai beszédről.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!