‘app’ címkével ellátott bejegyzések

Megjelent a HVG iPad appja

2010. december 27. hétfő

 Megjelent a HVG iPad appjaMintegy karácsonyi ajándékként megjelent a HVG iPhone alkalmazásának iPad verziója (App Store link), melyet DHVG néven találunk az Apple App Store-ban.

Az alkalmazásba nagyobb képernyőre igazítva belekerültek ugyanazok a telefonos változatból már ismert menüpontok, mégis minden egészen máshogy néz ki, és máshogy is működik.

Különbségek
Míg az ingyens iPhone alkalmazás lényegében az ingyenes HVG.hu híreinek böngészését segíti egy telefon képernyőre szabott keretrendszerrel, addig a szintén ingyenes iPad alkalmazás inkább egy igen tetszetős értékesítési felület.

Ahogy több iPad magazin esetében, itt is arról van szó, hogy az ingyenes alkalmazáson belül kényelmesen és digitális formában vásárolhatjuk meg kedvenc hetilapunk egyes számait.

Az iPhone alkalmazás funkciói közül mindössze annyi rokonság maradt meg, hogy az utolsó menüpontban helyet kapott Hírcsatorna néven a HVG.hu anyagainak listája. Ezt a kicsit fapados formában tálalt RSS listát szűrhetjük rovatonként, és ha a normál nézetet választjuk, akkor megnézhetjük weboldalként is, de látszik, hogy nem erre lett kitalálva az alkalmazás.

HVG iPad app 02 Megjelent a HVG iPad appjaGaléria
Míg az iPhone alkalmazás galéria menüpontjában a HVG méltán népszerű Nagyítás rovatának képriportjait nézegethetjük, addig az iPad alkalmazásban az adott szám glériáját lapozgathatjuk. Jelenleg csak az ingyenes Krónika szám éves képválogatását.

Ingyenes szám
A lap iPad koncepciójának bemutatására, az alkalmazás megismerésére, ha úgy tetszik beetetésként elérhető az alkalmazásban a HVG 2010-es évet áttekintő Krónika kiadványa. Ebben az év bel- és külpolitikai eseményeit foglalja össze a szerkesztőség. Ami miatt ez érdekes, hogy a tetemes, korábban már java részt publikált anyagból az iPad kiadás szerkesztői egy új, terjedelmi korlátok nélküli kiadást szerkeszthettek.

Nem korlátoz az oldalszám, nem korlátoz a képek, helye, mérete. A legtöbb anyagot 3-5 képes galériával, nagyítható képekkel és grafikonokkal, sőt helyenként még videóval is illusztrálják.

Kezelés
Az alkalmazás navigálása számomra zavaró néhol. Vagy a fejlesztők nem gondolkodtak kellően ergonomikus következetességgel, vagy csak nekem nem sikerült ezt a rendszert felismernem, és ezért szeretném mindig máshogy használni, mint ahogy valójában működik.

HVG iPad app 01 Megjelent a HVG iPad appjaEngem zavar, hogy egyes helyeken működni látszik az oldal irányú lapozás az oldalak közt, máskor pedig fel-le irányba kell lapoznom. Például az egyes anyagokhoz tartozó (a betördelt képre bökve megjeleníthető) galériák képei közt jobbra-balra lapozhatok – ahogy egyébként az iPad saját fotóalbumát is használhatjuk. Ugyanakkor az alkalmazás galériájának (ha úgy tetszik, a cikkektől független, kiemelt galéria) képei közt fel-le tudunk lapozni, és oldalra lapozva egy hirdetésre jutunk. Ennek a HVG könyvajának a kezelése pedig további következetességi problémákat vet fel. Például nem mindegy, hogy az oldal melyik részén és milyen irányban lapoz az ember, de ezt semmi sem jelzi még utalás szinten sem. Csak egy piktogram, ami az alkalmazás második képernyőjén található használati útmutatóban azonban nem szerepel.
Azt is furcsának tartom, hogy egyes anyagok több oldalra tördelve oldalakon át lapozva olvashatók, míg az ezekbe ágyazott keretes anyagokat az oldalon belül görgetve olvashatjuk végig. A megoldás nem idegen az iPad alkalmazás és böngésző használatától, de például hiányolhatja az ember, hogy miért nem lehet a szövegre nagyítani, mint a böngésző esetében is. Sőt talán akad, akinek segítséget jelentene a betűméret állíthatósága is.

HVG iPad app 03 Megjelent a HVG iPad appjaEngem leginkább viszont az zavar, hogy a képek mellé csak az oldalba tördelt fő kép mellett szerepel a szokásos (és kötelező) forrásmegjelölés, az egész képernyősre nagyított képeknél már a szerző sem olvasható, pedig sok esetben a képaláírás is nagyban hozzájárulhatna a tartalom befogadásához. Ez a menüben dedikált helyet kapott galériánál is csak 1-1 mondatos képaláírás formájában valósul meg, ami épp a fotós nevének (szokatlan módon státuszának (fotóriporter, tanuló, képszerkesztő vagy rovatvezető) és a fotó témájának, vagy ha úgy tetszik a kép címének, vagy a kép készítési helyének feltüntetésére elég.

Összességében
Hibáktól nem mentes, de kellemes próbálkozás a digitális magazin kiadásra. Ötletes az ingyenes számmal indítani, de kérdéses, hogy milyen árat, és mennyire fognak majd megadni az emberek, hogy a jövőben is olvashassák az újabb számokat.

Tetszik, ahogy sikerült megoldani a klasszikusan tördelt kép-szöveg elrendezés és a digitális lap kettősségét. Talán a webes tartalmak nagyobb integrációja előnyös lenne. Például kapcsolódó anyagokat linkelni a webes kiadásból, persze ennek kivitelezése technikai problémákat éppúgy felvet, mint szerkesztői kihívásokat.

Csak azt sajnálom, hogy az iPad appból kimaradt mindaz, amit az iPhone alkalmazás tud, és hogy az iPhone alkalmazásban nem lesz elérhető amit az iPad app tud. Pedig ez akár vásárlási érv is lehetne. Ha megveszek egy lapszámot, azt nem biztos, hogy csak a nagy képernyős, ez által zsebre sem vágható iPaden szeretném olvasni, hanem inkább a telefonomon.

Kapcsolódó linkek:

iPad alkalmazás a TED-től

2010. október 20. szerda

TED ipad app iPad alkalmazás a TED tőliPad alkalmazást adott ki a TED, hogy így terjesszék az arra méltó gondolatokat.

Az új TED alkalmazás alig több egy videó lejátszónál. Különböző szemponok szerint csoportosítva válogathatunk a méltán népszerű TED beszédek közt, melyek egyébként eddig is elérhetőek voltak ingyen az iTunes rendszerén Podcast formában.
A tematikus és kulcsszavak (cimkék) szerinti válogatás mellett az alkalmazás Inspire Me opciójával megadhatjuk, mennyi időt szánunk épp a beszédekre, és milyen a hangulatunk, hogy hozzá illő tartalmat ajánljon nekünk. Ezen kívül arra is lehetőséget kínál az alkalmazás, hogy saját listákat alkossunk kedvenc videóinkból.

A beszédeket megnézhetjük online streamelve nézhetjük, de számomra az app legszimpatikusabb gondolata (azokon kívül persze, amiket a videókon szereplő előadóktól lehet halani), hogy lehetőséget kínál a videók letöltésére is. Legfeljebb tizenkét beszédet kiválasztva letölthetünk a készülékre, hogy offline megtekinthető maradjon. Így akár egy hosszabb utazásra is felkészülhetünk, hogy legyen mivel kikapcsolódnunk, akkor is ha épp nincs a közelben Internet kapcsolat.

Az alkalmazás jelenlegi legnagyobb hiányosságábak tartom, hogy a videók csak angolul nézhetők, miközben a TED közösség komoly erőfeszítéseket tesz (igen eredményesen), hogy a beszédek feliratozva minél több nyelven elérhetők legyenek, ezzel – legalább részlegesen – leküzdve a nyelvi korlátokat.
A fejlesztők azt ígérik, hogy a 2011 első negyedévére várható a frissítés, ami már iPhone/iPod Touch kompatibilis lesz, és dolgoznak rajta, hogy a felirat választási lehetôséget is minél hamarabb beépítsék.

iPhone alkalmazás a HVG-től

2010. szeptember 26. vasárnap

HVGapp iPhone screen iPhone alkalmazás a HVG tőliPhone alkalmazást adott ki a HVG, mellyel kényelmesen böngészhetünk a hvg.hu hírei, vagy akár a nyomtatott magazin címlapjai és a Nagyítás képgalériák között is.

A FigyelőNet, és a Népszabadság után most a HVG is előállt saját híreit iPhone készüléken prezentáló ingyenes alkalmazásával. Ennek használatával nem szükséges Internet böngészőt alkalmazni, a hírek magába az alkalmazásba töltődnek le, maximálisan kihasználva annak képernyőjét. Az ilyen alkalmazások használatának legfőbb előnye, hogy nem kell feleslegesen letöltenünk a weboldal azon részeit, amiket a készülék amúgy sem jelenít meg (például a flash tartalmakat, vagy épp a reklámokat), illetve a grafikai elemek, fejlécek, menü díszítések letöltése sem szükséges. Ezáltal a hírek böngészése kényelmesebb, és főleg gyorsabb lehet.

HVG iphone app nagyitas landscape iPhone alkalmazás a HVG tőlA HVG alkalmazásának főmenüje függőleges állásban használja a képernyőt, de egy hírt, vagy Nagyítás galériát megnyitva már elforgathatjuk a készüléket, úgy jobban kihasználja a képernyőt. Igaz ez nem sikerül tökéletesen, mivel a Nagyítás képei, akárcsak a böngészőben nézve, fekete kerettel jelennek meg, és ezen kívül az oldal további fehér részei is látszanak, további helyet véve el a képektől az amúgy sem túl nagy telefon képernyőn. Talán egy következő verzióban érdemes lenne megoldani, hogy csak maguk a képek jelenjenek meg az alkalmazásban, ez sokat adna az amúgy közismerten remek képek élvezeti értékéhez.
Sajnos a szöveget és képeket sem tudjuk az iPhone esetében megszokott módon nagyítani, azok mindig ugyanazzal a mérettel jelennek meg, és olykor zavaró a kezelési filozófia váltogatása is. A képgalériák között például az iOS-nél megszokottan képek jobbra-balra lapozásával tudunk választani, a galériát megnyitva viszont fel le tudjuk a képeket egyben mutató oldalt csúsztatni. A képek alatt látható jobbra-balra mutató nyíl pedig nem a képek közti navigálást szolgálja, hanem a galériák közti vándorást.

Az alkalmazás – mint minden iPhone App – használható iPad készüléken is. Az iPad kétszerező gombjának megnyomása után ugyanaz az alkalmazás rajzolódik ki a nagyobb képernyőn, virtuálisan megnövelt méretben, többlet szolgáltatásokra ne számítsunk. Talán az iPad hivatalos magyarországi megjelenése után – amiről még mindig nem is sejteni, hogy mikor lesz – nem árt majd frissíteni az appot a nagyobb képernyő jobb kihasználhatósága érdekében. Addig pedig talán a kezelőszervek és a galéria megjelenítés területén van mit finomítani. És természetesen a HVG vonatkozó hírének kommentelőinek is igazuk van abban, hogy érdemes lenne az alkalmazást Android, Symbian és egyéb mobil platformokra is megjelentetni, hogy ne csak az iPhone felhasználók élvezhessék azt.

Big Picture az iPaden

2010. augusztus 31. kedd

Mobile Photo 2010.08.30. 8 31 46 Big Picture az iPadenMegjelent a Boston BigPicture iPhone alkalmazás újabb, iPad változata. Az új alkalmazás ingyenes frissítése a hónapokkal ezelőtt mobtelefon változatnak, amit persze eddig is lehetett használni az Apple tábla gépén is.

A frissítés után legszembetűnőbb – persze várható – jelenség, hogy a képernyő jobb alsó sarkából eltűnik az iPhone felbontást duplázó gomb. Az új verzió maximálisan kihasználja az iPad nagyobb képméretét. Szép Nagy felbontásban jelennek meg az egész képernyôt kitöltô fotók.
Csak az az egy gond van vele, hogy lassan töltôdnek be. Egy-egy kép között akár 1-2 másodperc is eltelhet, ami nem nagy idô, de szerintem rontja az alkalmazás élvezhetôségét.
Azt is furcsának tartom, hogy minden galéria (még az erôszak mentes sport képek is) kötelezô erôszakossági figyelmeztetéssel kezdôdik, a témák közti válogatásra szolgáló fô képernyôrôl pedig közvetlenül nem lehet a képekre ugrani. Kénytelenek vagyunk egy köztes lépésként megnyomni egy gombot az adott galéria leírása alatt, hogy szeretnénk megnézni a képeket.

Látványos új iPad magazin régi tartalommal

2010. július 27. kedd
FlipboardPapers Látványos új iPad magazin régi tartalommal

iPad a magazinok között

Pénteken láttam a Médiablog írását a Flipboardról, és egész hétvégén szinte csak ezzel kísérleteztem az iPaden. Nos mit mondhatnék? Remek alkalmazás, kellemes megoldás, de elég komolyak körülötte a szerzőjogi (és etikai) kérdések.

A Flipboard (App Store link) egyedi algoritmussal csomagolja látványos, iPad barát formába az eddig is előszeretettel böngészett Twitter és Facebook link megosztásainkat. Lényegében magazint csinál az ismerőseink által megosztott linkekből. Méghozzá egy tartalmilag a barátaink –  és saját érdeklődésünk – által szerkesztett magazint, amiben kedvünkre lapozgathatunk, olvashatunk kivonatokat, vagy akár a teljes cikkeket, és kedvelhetjük (csúnya szóval lájkolhatjuk), amiket mások ajánlanak. Kicsit olyan, mint egy irtó látványosan formázott RSS olvasó és majdnem pont ezt is csinálja. A különleges pedig éppen az benne, hogy mindezt automatikusan végzi el, nem kellenek hozzá tördelők, művészeti vezetők, és egyéb szakemberek, akik kidolgozzák a layoutot, és minden egyes számot megosztott oldalt betördelnek. És a végeredmény egészen hatásos, és barátságos, és jelenleg versenyképesnek tűnik a legtöbb magazin iPad megjelenésével….mindezt ingyen.

Mobile Photo 2010.07.26. 8 17 55 Látványos új iPad magazin régi tartalommal

Economist cikk a Flipboardban

A kezelése tényleg nagyon egyszerű, a látványa tényleg lenyűgőző, az egyetlen gond vele, hogy  a hivatkozott oldalból veszi az információt, a képeket, a szöveget, minden tartalmat. Ez pedig megalapozott szerzőjogi aggályokat támaszt. A készítők azt mondják, hogy ők csak az oldal egy részét töltik le, és ha valaki kíváncsi a teljes tartalomra, az ugyanúgy ellátogathat az eredeti oldalra, mint az RSS olvasók esetében. A tartalomszolgáltatók viszont joggal reklamálnak, hiszen az RSS-nél ők szabályozhatják, hogy mi jelenik meg a feedben. A Twitter és Facebook linkajánlásnak pedig éppen az volt eddig az értelme, hogy csak a hivatkozott címet osztja meg az ember, és aki a tartalomra is kíváncsi, az az eredeti oldalra látogat el (nem utolsó sorban megjelenítve az ott beágyazott egyéb tartalmakat és reklámokat). Ez az újsszerű megoldás viszont ha úgy tetszik ellopja a weboldalak elől a látogatókat, és a saját alkalmazásban tartja őket, ott megjelenítve a más oldalról átvett tartalmat (még ha ez csak részleges tartalom is).
Engem felhasználóként nagyon zavar a Flipboardban, hogy egy rövid kis összefoglalóra kattintva az alkalmazáson belül valamivel bővebben jelenik meg, de még mindig nem a teljes tartalom, és egy újabb gombnyomás kell hozzá, hogy végre az eredeti oldalra látogatva a teljes tartalom megjelenjen. Ha ezt a köztes lépcsőt kiiktatnák, szerintem a felhasználói élmény is javulna, és az eredeti tartalmat szolgáltatók is nyugodtabbak lennének.

Mobile Photo 2010.07.26. 8 15 10 Látványos új iPad magazin régi tartalommal

Big Picture galéria a Flipboardban

Különösen a képes tartalmakra igaz a szerzőjogi aggály, hiszen a képeket így a Flipboardban is meg lehet nézni egy tetszetős albumként, amihez nem kell ellátogatni az eredeti közlő weboldalra. Ez egyrészt meghamisíthatja a látogatottsági adatokat, másrészt csökkentheti a reklám megjelenések és bevételek mértékét is. Persze látogatóként, felhasználóként ezzel nekünk nem kell foglalkoznunk egészen addig, míg újabb remek galériák nem szűnnek meg, mert a szerkesztők úgy látják, hogy nincs rá olvasói igény.

Mobile Photo 2010.07.26. 8 14 39 Látványos új iPad magazin régi tartalommal

Mintha fotóalbumot lapoznánk

Mindez mit sem von le abból a sikerből, amit a Flipboard készítői elértek. Látványos, kényelmesen használható, tetszetős alkalmazás a webet egyre nagyobb mértékben behálózó rövid linkek és megosztások hálójából. Reméljük, hogy végül valami olyan születik belőle, ami nem csak a készítők, és a felhasználók számára jó megoldás, hanem a tartalomszolgáltatók számára is.

Kiegészítés: Doransky is megemlékezett pár remekbe szabott gondolat erejéig az iPadről és a Flipboardról. Szerintem érdemes elolvasni az eszmefuttatását, bár szerintem ez a fajta technikai informatika szemléleti átalakulás, amiről ír kevésbé a Flipboard alkalmazáshoz, mint inkább az iPad egyedi termékkategóriájához kapcsolódik.
Lényegében erről próbáltam írni már az iPad bejelentésekor. És az ezzel kapcsolatos nézeteim azóta sem változtak. Sőt teljes mértékben igazolva látom, mióta magam is naponta használom az iPadet.

Flipboard a gyakorlatban: