‘állás’ címkével ellátott bejegyzések

H. Szabó Sándor tovább fotózik a levegőből

2012. március 1. csütörtök
hSzaboSandor police helikopter photoSzaszLaszloLegirendeszet H. Szabó Sándor tovább fotózik a levegőből

H. Szabó Sándor munka közben - Fotó: Szász László/Légirendészet

Mától újra levegőből fotózik H. Szabó Sándor a világ legtöbb órát repült fotósa. Miután az MTI leépítette állományából, kis időre földre kényszerült, de most új munkaadóval, ugyanazon a helikopteren repül tovább a légifotós.

Nemrég komoly meglepetést váltott ki szakmai körökben is, hogy az MTI légifotósát elbocsátották az MTVA állományából, munkájára nem tartottak tovább igényt. Elsőként keresték meg a pilóták, légirendészek, akik jobbára a – mint mondja, enyhén oldalra billenő – rendőr helikopterről ismerték őt. A felmondási idő azóta véget ért, közben családi ügyeket intézett, valamennyit pihent is. Azt mondja, a fényképezőgép el volt zárva, kézbe sem vette, és persze repülni sem volt azóta, hisz nem röpköd ok nélkül az ember. Nem is tudja, melyik hiányzott jobban. Most viszont újra fényképezőgéppel száll fel, és nem csak tisztességből, hogy a háromezer repült órához hiányzó pár tucat meglegyen.

Rendorseg helikopter kotelek legifoto photoHszaboSandorMTI H. Szabó Sándor tovább fotózik a levegőből

Kattints a galériáért! - Fotó: H. Szabó Sándor/MTI

Új munkahely, régi munka
Munkáltatója új lesz ugyan, mégis ugyanazt fogja csináni, mint eddig, fentről fotóz tájakat, városokat, de főleg eseményeket, rendőrségi akciókat, és minket embereket. Nem csak ugyanabban a légtérben repül majd tovább, hanem ugyanazon a rendőr helikopteren is fojtatja a munkát. Egyik állami szerv elbocsátotta, egy másiknál viszont hasznosnak találták több évtizedes légifotó tapasztalatát.
Ezentúl az ORFK alkalmazásában dolgozik majd a légirendészekkel. Őket, de még inkább velük fényképez majd továbbra is, akikkel eddig is együtt repült szinte minden útra és bevetésre. Ugyanúgy megörökíti majd a légi rendészek munkáját, mint eddig, és ugyanúgy nyomon követi a felszínen a rendőrök, katasztrófa védők, és mások munkáját, megannyi más eseményt, és a fentről elé táruló hétkőznapi szépségeket egyaránt. Talán az új állomás/munkahely több alkotói szabadságot is jelent majd, hiszen nem lesznek ott a megyei tudósító túlzás nélkül földhöz ragadtabb feladatai, és remélhetőleg mi is látni fogjuk továbbra is a képeit, akár az MTI, akár más hivatalos csatornák révén.

Sanyi eddigi munkájáról korábbi írásomban sokminden megtalálható, ebbe az írásba csak pár képet válogattam, illetve egy Sanyi által küldött videót ágyaztam a  60 éves Légirendészetről. Azt hiszem, nem szorul sem indoklásra, sem kiegészítésre.

Jó fényeket, jó szelet, sikeres landolást! Te mit kívánsz egy légifotósnak?

IFRAME Embed for Youtube

Fotólaboránst keresnek belvárosi laborba

2012. február 21. kedd

Az ilyen álláshirdetés is ritka, hátha pont itt talál rá a megfelelő jelentkező.

Az Expressen jelent meg a hirdetés (idő közben már nem elérhető), hogy Budapesten, belvárosi professzionális fotólaborba keresnek fotólaboránst.

Elvárások: A PhotoShop és Illustrator magas szintű ismerete, valamint a tökéletes színlátás. Az önálló és gyors munkavégzés szintén megkövetelt. Minimum 2 év fotólaborban hasonló munkakörben eltöltött idő elvárt!

Munkakör: Fotósorozatok számítógépes korrigálása (színkorrekció és retusálás) a fent említett szoftverek alkalmazásával. Magabiztosságot és pontosságot várunk el a gyorsaság mellett.

Jelentkezés: Kizárólag e-mailben fényképes önéletrajzzal. Telefonon kérem ne jelentkezzenek! allas@cpd-kft.hu

Kizárólag akkor jelentkezzen, amennyiben a fent felsorolt elvárásoknak maradéktalanul megfelel.

Álláshirdetés: újabb képszerkesztőt keres a NorthFoto képügynökség

2012. február 17. péntek

NorthFoto Álláshirdetés: újabb képszerkesztőt keres a NorthFoto képügynökségÚjabb képszerkesztőt keres a NorthFoto képügynökség. A bulvár és paparazzi képek iránti igény egyre nagyobb, így bővíti csapatát az ügynökség.

Northfoto Kelet-Középeurópa egyik legjelentősebb forgalmú kereskedelmi képügynöksége. A régióban megforduló hírességekről garantáltan van fotójuk, ami a legnagyobb példányszámú lapok címlapjára szokott kikerülni. Ezen kívül az ügynökség viszonteladója számos más bulvár, hír és stock ügynökségnek is.

Ennek a rendkívül komoly képanyagnak a menedzselésére keresnek most újabb munkatársat a csapat bővítésére. A munkakör betöltéséhez fotós, vagy ügynökségi tapasztalat előny, szükséges feltétel viszont az Internet és a fotó szerkesztő programok használatának ismerete, és legalább angol nyelven tárgyalóképes szinten írnia és beszélnie is tudni kell.
Nem árt, ha a jelentkező éjjeli bagoly típus, mert az ügynökség a 23:00-07:00 közötti műszakra keres kollégát. Az éjszakai műszakban eddig hárman dolgoztak, most négy főre szeretnék bővíteni a stábot. Az új munkatárs feladata elsősorban a hírességek fotóira fog koncentrálódni, és főleg a los angelesi és londoni fotósok képeivel kell majd dolgoznia.

Jelentkezni a +36-20-967-4096 telefonszámon, vagy a northfoto@gmail.com címen lehet

uk Álláshirdetés: újabb képszerkesztőt keres a NorthFoto képügynökség

Northfoto is looking for a photo editor

One of the leading photo agencies in the region is looking for a picture editor colleague. His/her task will be to sort edit and develop mainly stock, celebrity and paparazzi photos.

Northfoto is one of the commercial agencies in Eastern-Central Europe having the largest volume of pictures. They have photos of all celebrities appearing in the region that are published on the main pages by the largest papers and websites. They also have a widespread connection to other agencies supplying photos from around the world.

They look for a new colleague to manage this wast collection of photos. To win the position it is good to have experience as a photographer or in an agency environment. Knowing how to use the Internet and photo editing software is essetnial as well as spoken and writtne fluency in English.
It doesn’t hurt if the applicant is found of burning the mindnight oil, as the agency is looking for a colleague for the 23:00-07:00 night shift. This team has currently three photo editors, but the management wants to grow it to four. Tasks of the new colleague will mainly be connected to celebrity pictures mostly arriving from photographers in Los Angeles and London.

To apply for the position you have to call +36-20-967-4096 or send your application letter to northfoto@gmail.com

Újabb képszerkesztői álláshirdetés

2012. január 11. szerda

NoPicture EditorWanted Újabb képszerkesztői álláshirdetésBár mozgolódás van a munkaerő piacon, még mindig egyre ritkább a szabad állás a magyar sajtóban. Ingázások, ember és munkahely cserék akadnak, de sajnos inkább a leépítés jellemzők. Üde színfolt egy újabb álláshiredtés.

Országos megjelenésű napilap szerkesztősége képszerkesztő munkatársat keres határozatlan időre, teljes munkaidőben, hétfőtől péntekig 13-21 h-ig.

Az új munkatárs feladatai:

  • a lap szerkesztésében való aktív részvétel, koordináció az
  • újságírókkal, szerkesztőkkel
  • a fotósok munkáinak kiosztása és felügyelete
  • az archívum karbantartása

Elvárások:

  • professzionális számítástechnikai ismeretek
  • jó szervezőkészség, terhelhetőség, kreativitás, csapatmunka
  • legalább 1 év vezetői tapasztalat
  • sajtójogi alapismeretek

Érdeklődni lehet: Fejér Bálint, foto@napiasz.com vagy 20/400-4604

Repül az MTI-től a légifotós H. Szabó Sándor

2011. november 17. csütörtök
hSzaboSandor helikopter portre1 Repül az MTI től a légifotós H. Szabó Sándor

H. Szabó Sándor munka közben - Fotó: Szász László/Légirendészet

Mint az Origofoto is megosztotta, a közszolgálati leépítés második hulláma sem kíméli a fotósokat, elbocsátják H. Szabó Sándor is, az MTI leginkább légifotóiról ismert fotósát.

Az egri tudósítói munka mellett légi fotózással is foglalkozó fotóriporter  18 éve repül, és a légi rendészet helikopteréről fotózik. Közel 3000 óra repülés van mögötte, amivel a világ legtöbbet repült légifotósa. Erről korábban az RTL Klub és a tv2 is beszélgetett vele (sajnos úgy fest, hogy ezek a videók már csak a NAVA rendszerében érhetők el az erre kijelölt pontokon). Mint mondja, vidéki srácként mindig is az volt az álma, hogy az MTI fotósa lehessen. Erre 1985 óta volt lehetősége, és a mai napig büszke rá, hogy ez sikerült neki.

SzigetFelhok photoHSzaboSandorMTI Repül az MTI től a légifotós H. Szabó Sándor

Fotó: H. Szabó Sándor/MTI

Regionális tudósítói és légifotósként kialakult különleges helyzetéből adódóan ő lett az MTI első multifunkciós fotóriportere, aki nem csak álló képeket készített a távirati iroda számára, hanem videófelvételekkel is rendszeresen ellátta a hírügynökséget, ahonnan a tévék átvehették azokat, hogy híradóikban és egyéb műsoraikban felhasználják. Az MTV Videótár Kommentár nélkül rovatában számos (nem csak légi) videófelvétele is megtalálható.

Elolanc Balaton photoHSzaboSandorMTI Repül az MTI től a légifotós H. Szabó Sándor

Fotó: H. Szabó Sándor/MTI

A legkülönfélébb hírek, események, balesetek és katasztrófák mellett az ország hétköznapi szépségeit is megörökítette a magasból. Árvizekről és a devecseri katasztrófáról készült légifotói rendre az egész világot bejárták. Árvíz fotóiból 2010. júniusában a MÚOSZ hét fotósa sorozatban közöltek válogatást. Ezek a csodaszép ár-és belvíz fotók azon kevés magyar kép közé tartoznak, amiknek még a szakmai körökben méltán népszerű New York Times Lens Blog is önálló bejegyzést szentelt. Képei a napi sajtó mellett rendszeres színfoltjai évről-évre minden sajtófotó pályázatnak és a belőlük rendezett kiállíásoknak is, amiről a Sajtófotó Pályázat honlapja is megemlékezik.

Számos díjjal is jutalmazták, úgy szakmai pályázatokon, mint katasztrófavédelmi, rendőrségi és minisztréiumi nívódíjakkal. Légi felvételeiből 2000-ben jelent meg fotóalbum az MTI gondozásában Magyarország Madártávlatból címmel, illetve azonos címmel két éve nyílt kiállítása AszódonAmíg létezett a szintén a Távirati Iroda által kiadott Fotós Szem magazin, ebben is mindig megjelentek legújabb és legérdekesebb képei.

A hatvani születésű fotóssal – akinek a H betű sem véletlenül került a neve elé – a Hatvan Online készített nemrég közel fél órás interjút (videó alább). Ennek utolsó mondata most kínos aktualitást nyert: “majd eldöntik a szakmának a nagyjai, hogy mire értékelik a munkámat”. Akkor ezt az aktuális Magyar Sajtófotó Pályázatra mondta, melynek zsűrije első helyezéssel díjazta előző évi – ezúttal devecseri – munkáját.

Kekszalag Balaton photoHSzaboSandorMTI Repül az MTI től a légifotós H. Szabó Sándor

Fotó: H. Szabó Sándor/MTI

Ezen a héten kedden pedig átvehette felmondó levelét a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól. Ide a közszolgálati média átszervezése után került át az MTI fotósainak és az MTV munkatársainak jó részével együtt.

Állítólag az idén 53 éves légifotóst is a kora miatt küldik el, akárcsak az előző fázisban nyugdíjazott néhány másik vidéki fotóst. Mint az Index cikke foglamaz: “Az ő kirúgását igazán pikánnsá teszi, hogy idén október 23-án miniszteri dicséretben részesült az iszapkatasztrófáról való korrekt tájékoztatásért”.

Légifotó galériái:

Ha van még linked H. Szabó Sándor képgalériáihoz, nyugodtan írd meg kommentben, szívesen kiegészítem a listát!

A Hatvan Online videó interjúja:

IFRAME Embed for Youtube