álhír

Hír

Már halálhírét keltik Michael Schumachernek

Remélhetőleg a mondás szellemében soká él, akinek ideje korán halálhírét keltik. Minden esetre egyre több helyen jelenik meg Michael Schumacher halálhíre a neten. A nekrológját pedig már biztos, hogy a legtöbb szerkesztőség előkészítette – ha aktív versenyző korában még nem tették volna meg esetleg.

Érdekesség

10 milliós hírügynökségi baki

A héten rémhír előzte meg a jegybanki alapkamat bejelentését, amit sokan összeesküvésnek, de minimum üzleti spekulációnak kiáltottak ki. Persze akár ez is lehetne mögötte, így helyes, hogy az illetékes hatóságok kivizsgálták. Van egy sokkal hétköznapibb magyarázat: egy buta informatikai hiba volt.

Érdekesség

Elképesztő nyaralási fotócunami

Egy szorgosan fotózó turistalány 12 millió képet töltött fel a Facebookra hat napos nyaralásáról. Csak a képek feltöltése nyolc hónapig tartott, de már tervezi a következő utat.
Az eltúlzott számok egy szatíra részét képezik, ami kicsit elrugaszkodott a valóságtól, de azért tanulságos lehet minden Facebook és Instagram felhasználó számára, hiszen minek annyi rossz fotó?

sajtó

Forrásokat ellenőrizni, és megjelölni

Ezt a két, a sajtó munkájában nélkülözhetetlen fontosságú szakmai alapelvet felejtette el a Színes RTV, mikor gondolkodás nélkül nyomdába küldött egy nyilvánvaló butaságot. Az információkat legalább két független forrásból ellenőrizni, és a forrásokat megjelölni. Jót nevet most rajtuk mindenki.

közélet

Tévedés volt Steve Jobs 2008-as halálhíre

Sajnos ezúttal megerősítették az Apple vezér halálhírét, így biztosak lehetünk benne, hogy a Steve Jobs haláláról szóló hírek most nem tévesek. Az éjszaka érkezett első hírek láttán, valószínűleg (legalábbis remélem) mindenki megerősítést keresett minél több hiteles forrásból, mielőtt ő maga elhitte és terjeszteni kezdte volna az első hírt, amit a témában olvasott.

Érdekesség

Utcán élő, hajléktalan fotós levele

Egy amerikai szakmai fórumon találtam az alábbi, kicsit abszurd, visszafogottan humoros, viszont nagyon is tartalmas és elgondolkodtató írást (azóta onnan már törölték is). Vélhetően viccből íródott. Nem tűnik valószínűnek, hogy akár csak egy szava is igaz legyen, de nem minden ok nélkül közlöm, szerintem nem kell nagyon ragozni, hogy hogyan kell értelmezni. Ha mégis, akkor olvasgasd az ingyen fotózásról szóló írásaimat!