AFP

fotó

Újra tiltakozik a sajtó, nem hagyják dolgozni

Amerikában is egyre elszántabb háborút kénytelen vívni a sajtó a nyilvánosság helyett inkább saját érdekeit védő politikai gépezettel.
Miközben Obama átláthatóságot hirdet, egyre jobban kizárják a Fehér Ház munkájának közvetítéséből a sajtót, vagyis pont az a demokratikus elv sérül, amit maguk az állam vezetői hangoztatnak. Sajnos Európai Unió politikusai sem térnek el nagyon az Egyesült Államok beli kollégáiktól.

fotó

1.2 milliós kártérítés a történelmi ítéletben

Daniel Morel győzelmét korábban már kimondta a bíróság, az utolsó forduló tétje csupán a kártérítés és az erkölcsi győzelem mértéke volt. Végül a mágányos fotós elsöprő győzelmet aratott a világ két legnagyobb hírügynökségével szemben és a legmagasabb kártérítést, 1.2 millió dollárt ítéltek a World Press Photo díjas fotóriporternek.

Érdekesség

Kétféle villám Olivier Morin sportfotóján

AFP hírügynökség sportfotósa eredetileg csak Usain Bolt futását tervezte fotózni, akinek a neve ugyebár angolul villámot jelent, és erre a villámgyors síkfutó előszeretettel játszik is rá.
Arra már a fotóriporter sem számított, hogy a stadion felett kitört vihar villámai is látszani fognak a távvezérelt fényképezőgép felvételein. Úgy gondolja, ezúttal sokkal több múlt a szerencsén, mint a tervezésen.

fotó

Fontos ítélet született a Morel-AFP perben

A szabályt eddig is ismerte, aki egy kicsit is foglalkozik a képek szerzői jogával, de most már precedens értékű határozat mondja ezt ki. Ez az USÁ-ban majdnem olyan, mintha önálló törvényt írtak volna róla, szóval nagy dolog. Daniel Morel megnyerte történelmi jelentőségű szerzőjogi perének első menetét az AFP ellen.

audioslideshow

Multimédia: ismerd meg Londont az AFP szemével

Mint minden hírügynökségnél, az AFP munkatársai is régóta, és egyre növekvő figyelmet koncentrálnak Londonra a néhány nap múlva kezdődő Olimpia helyszínére. Ezúttal egy “web-documentary”, egy fotókból, videóból és hangos képriportokból szerkesztett multimédia csokor formájában mutatják be a brit főváros különböző oldalait.