‘HVG’ címkével ellátott bejegyzések

HVG Nagyítás a Facebookon is

2011. december 26. hétfő
Nagyitas Facebook oldal HVG1 HVG Nagyítás a Facebookon is

HVG nagyítás a Facebookon

Néhány hete elindult a Faceboookon a HVG fotórovatának oldala. A tematikus oldalon főleg saját képgalériáikat, és fotózással kapcsolatos híreiket teszik közzé, de terveik ennél sokkal színesebbek, és roham tempóval haladnak előre.

A közel egy hónapja működő Facebook oldal roham léptekkel gyűjti a rajongókat. Eddigi tempójából ítélve mire ezt a posztot megírom, lassan nem csak utóléri lájkok számában a blogomat, hanem gyorsan meg is előz majd….ha csak az olvasóim bele nem húznak, és elkezdenek tömegesen lájkolni. ,-))

A Nagyítás Facebook oldal célkitűzései között szerepel, hogy általánosabb fotózás témájú anyagokat, híreket is megosszanak. Jelenleg csak addig terjed az aktivitásuk, hogy szinte csak a HVG anyagait osztják meg, bár ez alól több-kevesebb kivételt azért tesznek.
Kezdetben pont az (egyik) fő konkurens Origofotó tette szóvá az új oldalról írt beharangozójában, hogy “főleg saját anyagaikat promotálják”. Majd ez után gyorsan kénytelenek voltak belátni, hogy szinte legelső megosztásaik között emlegették az általam felhozott témát, mikor a többi fotóst akadályozta egy rendezvény hivatalos fotósa, és (bár az önreklám határeseteként említhető) a HVG elsők között számolt be róla nemrég, hogy az Index munkatársait ismét kitiltották a Parlamentből.

Gyűlnek a lájkok
A blogomat épp ezekben a percekben előzi meg like mennyiségben, és ugyanígy tett már alig valamivel az indulása után az Origofotó hasonló kezdeményezésével. A(z egyik?) piacvezető lap fotórovata már jó ideje működtette korábbi Facebook profilját Origo Fotó néven, amivel idén nyáron elérték az 500 rajongót ismerőst. Ekkor érezték elérkezettnek az időt, hogy inkább Facebook oldalként folytassák Orogofoto néven a fotós tartalommegosztást. Az ötszáz ismerősnek akkor azonban mindössze felét sikerült áthívni az új oldalra, ami ebben a pillanatban 315 ismerőssel büszkélkedhet.
A Nagyítás Facebook oldala hatalmas lendülettel indult, és már 1093 rajongónál tart, ami szinte feltartóztathatatlanul szaporodik.

Az új oldalról már korábban akartam írni, de azzal az (egyik?) életrehívó Hernádi Leventére vártam, hogy publikálja az oldal “küldetési nyilatkozatát”. Nekem mesélt, illetve utalt néhány tervre, amiket szeretne az új oldallal megvalósítani. Sajnos az ezt részletező írás az ünnepek alatt sem készült el, így már nem várok rá. Ha idő közben mégis publikálja, valamilyen formában módot találok rá, hogy közöljem.

Lájkolj te is!
Ezzel az írással pedig nem titkolt célom, hogy mindenkit lájkolásra buzdítsak. Lájkold te is az új Nagyítás Facebook oldalt, az Origofotó Facebook oldalát, és persze ha már úgyis itt vagy, akkor a Völgyi Atitla fotóriporter blogjának Facebook oldalát is, ha eddig még nem tetted!
Hogy a lájkolás miért jó? Leginkább mert neked nem kerül semmibe, a másik félnek pedig jól esik, és természetesen van ezen kívül még néhány egyéb előnye is a közösségi oldalakon, amikről majd igyekszem szintén írni pár gondolatot a közeljövőben.

Karácsonyi ajándék tipp: már kapható magyarul a Steve Jobs könyv

2011. november 29. kedd
SteveJobs book premiere 1111280366dVA Karácsonyi ajándék tipp: már kapható magyarul a Steve Jobs könyv

Steve Jobs könyvbemutató galéria a képre kattintva

Hétfő este több tucat érdekldő gyűlt össze, hogy elsök között vehessék meg a Steve Jobs életét bemutató kötetet. A szerencsések még Jobs emlékbélyeget is nyerhettek, és bepillanthattak a könyv készítésének kulisszatitkaiba.

Magáról a tényleges gyártásról, vagyis a nyomdai munkálatokról Handras tett közzé pár képet a blogján még a hivatalos bemutató rendezvény előtt. A könyv kiadójával rokon HVG pedig Stiller Ákos egy képével tudósított az eseményről. A szifon.com viszont élőben közvetítette azt, és Facebook oldalukra feltöltötték a bemutatón készült fotóikat is, igaz beígért összefoglalójuk eddig nem jelent meg.

SteveJobs book premiere 1111280340dVA Karácsonyi ajándék tipp: már kapható magyarul a Steve Jobs könyv

Steve Jobs könyvbemutató galéria a képre kattintva

Részletek a könyv hátteréről
Bár a könyvről az eseményen elhangzott érdekességeket (mint a Disney cég Mickey egeres céges levélpapírra nyomtatott szerződéséről) Handras már korábban mesélt a blogján, azért akit nagyon érdekel a téma, annak érdemes lehet meghallgatni a premieren zajlott beszélgetés felvételét. A felvezető és a játék egy részét levágtam, azon kívül csak Steve Jobs stanfordi beszéde és néhány másik videó hiányzik, amik hangfelvételen úgysem érvényesülnének olyan jól. A beszélgetésről egyébként valaki videófelvételt is készített, de mivel más nem nagyon történt, mint négy ember ült a közönséggel szemben és ők beszéltek, ennek egyébként se sok értelmét látnám videóban – kb mint a képesített rádió kabarénak.

Elektronikus kiadás
Handras egy blog kommentben említi, hogy várhatóan lesz e-book változata is a könyvnek, erről azonban még hivatalos információt ő sem tud. Sokan szívesen olvasnák a vaskos papír kötet helyett inkább iPaden, vagy egyéb arra alkalmas eszközön.

Te el fogod olvasni a könyvet?

Steve Jobs book premiere in Budapest - Images by Attila Volgyi

Állásbörzén nincs fotós állás

2011. október 5. szerda
KeletiAndrea HVGallasborze Állásbörzén nincs fotós állás

Keleti Andrea vajon állást keres vagy kínál?

Zajlik a Syma csarnokban a HVG Állásbörze, cégek, vállalatok, iskolák és egyéb képzőintézmények tömegének részvételével – fotós állás mégsincs egy sem.

Persze mindez nem meglepő, nem újdonság, és nem a fotós állás az egyetlen, amiből nincs kínálat egy állásbörzén. Bár pontosabb úgy mondani, hogy ott sem. Hiszen a fotós állás ritka mint a fehér holló, még ritkább, hogy keressenek fotóst, és ne túlkínálat legyen belőle. Mindig is ilyen volt, de a fotózás egyre inkább ilyen szakma.

15 év után Bánkuti András búcsúzik a HVG-től – és az is tőle

2011. szeptember 4. vasárnap

bankuti andras 15 év után Bánkuti András búcsúzik a HVG től   és az is tőleA HVG eddigi fotórovat vezetője, Bánkuti András mintegy másfél évtized után elhagyja addigi szerkesztőségét.

Eddig csak bizalmas hírként jutott el hozzám. Páran nyomatékosan hozzátették, hogy a blogon ne írjam meg, így nem írtam meg, és tapintatosan nem firtattam a részleteket. Tegnap óta már publikus, így írhatok is róla, hogy a kapitány elhagyja az általa verbuvált fotós csapatot.

Bánkuti András a Wikipédia szerint 1995 óta a HVG rovatvezetője. 1997 óta a Magyar Fotóriporterek Társaságának vezetőségi tagja. 1998 óta a Fotóriporter főszerkesztője. A Magyar Fotográfusok Háza egyik alapítója. Az ArtPortal szerint több más díj mellett elnyerte a Sajtófotó Nemzetközi Mestere címet, az Interpress Fotó nagydíját, a Balogh Rudolf-díjat, a Pulitzer-díj, a HUNGART ösztöndíjat. Idén márciusban Táncsics Mihály díjban részesült kiemelkedő újságírói tevékenységéért. Két évvel ezelőtt pedig Beke Dániel a Pixinfo számára interjút készített vele munkásságáról.

Érzékeny búcsú
Kollégái, eddigi beosztottjai, és a lap, amit másfél évtizede szoltált, és képileg szerkesztett mi mással búcsúzhatott volna tőle méltóbban, mint egy Nagyszerű válogatással az életművéből.
Egyik keze alá és alatt dolgozó fiatal tanítványa, Hernádi Levente pedig hozzá fűződő személyes élményeiről mesél, hogy milyen volt tőle tanulni, majd tanítványból beosztottá, és kolégává válni.
A hangulat kicsit nekrológ szerű, pedig András él, és remek egészségnek örvend. Egyszerűen csak sajnálják a kollégák a váltást.

Tények
Annyi biztos, hogy András sokat látott, remek fotós. Nem csoda, hogy a HVG-től áthívták a nemrég gazdát cserélt Figyelőhöz. Biztos helye van tehát. Félteni sem kell, nincs ok aggódni érte, vagy a megélhetése végett, mint annyi más kollégáért a rohamosan zsugorodó sajtó piacon, ahol egyre-másra követik egymást a leépítések.

Spekulációk
Mint a magamögött hagyott rovat, búcsú Bánkutya-Nagyításának bevezetőjében írja, András “sajátos belátó önkéntességgel távozik” vezetői székéből.
Hogy ez a sajátosan belátó önkéntesség mit takar vajon, csak találgatni tudom. Nem illene rákérdezni, és ha rákérdeznék, akkor sem illene nekik kiteregetni a lap szennyesét üzleti titkait.

A helyzet és a róla leírtak csak sejteni engedik, hogy András – nyilván az évek során nem első alkalommal – kapott egy jó ajánlatot egy másik lap kiadójától, és most tizenhat év után hirtelen élt a kapott ajánlattal.
Nem tudhatjuk, hogy esetleg így akarja-e beosztottait, barátait védeni, és könnyíteni egy nehéz döntésen, ha netán most vagy a közeljövőben a HVG vezetésében újra felmerülne a kérdés, hogy vajon kit menesszenek legközelebb a költségek átszervezései közepette – mint korábban többször is felvetődött már a fotó rovatot is érintve, és nemrég a MédiaBlogot építették le hasonló érvekkel.
Talán csak azért vált, hogy egy jobb üzletet kössön, talán hogy hosszú idő hagyomány ápolása után egy új kihívást próbáljon ki, talán hogy egy újabb remek csapatot építhessen fel maga körül.

Megszűnik a HVG MédiaBlog – kár érte!

2011. szeptember 1. csütörtök

MediaBlog vege Megszűnik a HVG MédiaBlog   kár érte!Becsöngettek az (média) iskolákba, és harangoznak a MédiaBlognak. Megszűnik a HVG berkeiben eddig a médiával, és kapcsolódó szakmai kérdésekkel foglalkozó szerkesztőségi blog.
Online felületeinek átszervezésére és a költségek átcsoportosítására hivatkozva megszűnteti a Médiablogot a HVG kiadó. A média, és az olvasók duplán szegényebbek lesznek ezzel. A médiablogger búcsúzik, és új lehetőségeket keres. Bízzunk benne, hogy talál is!

Egy Rejtő idézettel búcsúzik Pollner, polgári nevén Pécsi Ferenc, a Médiablog szerzője, majd leírja a Médiablog történetét, és a pár mondatban összefoglalható jelenét.
Külön említésre méltó Pollner köszönetnyilvánítása, amiért a HVG mindig engedte, hogy szabadon keressen, és dolgozzon fel témákat, és munkájába sosem szóltak bele, anyagilag mindeddig támogatták, és (egy-két másik szerkesztőségi bloggal ellentétben) most sem azért hallgattatják el, mert egyeseknek nem tetszik amit és ahogyan mondott.

Akárcsak a legtöbb rendszeres olvasó, én is őszintén remélem, hogy lesz folytatás valahol máshol….és azt is, hogy azt is fogja valaki támogatni, hogy ne csak hobbi legyen a folytatás, hanem megélhetést biztosítson Pollnernek.

Mi lesz a felhalmozott anyagokkal?
Mint minden ilyen gyászkeretes korábbi címemnél, most is azt a kérdést tartom (egyik) legfontosabbnak, vajon mi lesz a Médiablogon évek alatt felhalmozódott anyagokkal, amik joggal lehetnének akár média tanfolyamok ha nem is feltétlen alapozó, de kiegészítő anyagai? Megszűnik majd a mediablog.hvg.hu cím és az ide átirányított mediablog.hu domain, örökre törlik az oldalt, és a rajta megjelent írásokat, kommenteket?
Vagy csak frissülni nem fog, és míg új motort nem telepítenek a HVG szerverre legalább az eddigi anyagok kereshetők, és olvashatók maradnak? És ha új motort telepítenek majd, az alatt is gondoskodnak a korábbi tartalom továbbéléséről, vagy sok más esethez hasonlóan megfelejtkeznek róla, és mint egy idő után szinte minden más digitális tartalom is, megy a levesbe – vagy ahogy én szeretem megfogalmazni: a digitális enyészet martaléka lesz?

Aki eddig is olvasta, ne csak a linkeket mentse el kedvenc bejegyzéseihez. Aki még nem olvasta, gyorsan kezdje el, hátha talál rajta pár hasznos dolgot, mielőtt még eltűnik. És reméljük együtt, hogy máshol talán újjáéled!

Ha már nem csak nekem volt első gondolatom a hír tolvasva, hanem valaki oda is kommentelte a búcsúbejegyzés alá, válasz a Rejtő idézetre:

“Viszlát, és kösz….a posztokat!” 

Kiegészítés: A kommentek közt Pollner elárulta, hogy az archívumra a HVG igényt tart, az oldalt továbbra is működtetni akarják. Így további kérdések vetődnek fel, de ezekről talán korai még találgatni.