‘3D’ címkével ellátott bejegyzések

3D-ben (is) fotózza a Getty Images a londoni olimpiát

2011. szeptember 7. szerda

GettyImages London Olympics 3D 3D ben (is) fotózza a Getty Images a londoni olimpiátA Getty Images a héten jelentette be, hogy 3D-ben (is) fogja fotózni a 2012-es olimpiát. Sajtóközleményük szerint ez lesz az első alkalom, hogy a Getty ilyen technológiával dolgozik majd a nyári játékokon. Az olimpián dolgozó egyébként is tekintélyes számú fotósból néhány kifejezetten a 3D fotózásra fog koncentrálni, hogy a lehető legjobb képek készüljenek majd.

A Getty első alkalommal a Hercegi esküvő során alkalmazott 3D fotózási technikát, és úgy gondolják az új eljárás korábban sosem látott bepillantást adhat majd a világ legnagyobb sporteseményébe – ezzel is garantálva, hogy előfizetőik újabb különleges perspektívából mutathatják majd be az eseményeket olvasóiknak.

A 3D fotósok mellett természetesen a legjobb fotósaik csapata fogja fényképezni a játékokat, akiknek a képei más ügynökségekéhez hasonlóan szinte azonnal az események megtörténte után hozzáférhetőek a szolgáltatásaikra előfizető sajtó számára.
Jonathan Klein a Getty vezérigazgatója, és egyben egyik alapítója azt nyilatkozta, “A tény, hogy most már a 3D fotók is megjelentek a kínálatunkban, annak a tanújele, hogy küldetésünk úttörő újításokat kínálni a tartalomszolgáltatásunkban.” Azt is hozzátette “Az Olimpiai játékok a világ legrangosabb sporteseményei, és hihetetlen emlékeket adott kollektív emlékezetünknek vizuálisan gazdag történelme során, a Getty Images pedig hozzájrul, hogy ez 2012-ben Londonban se legyen máshogy.”

Ez lesz sorozatban a tizenharmadik alkalom, hogy a Getty Images díjnyertes sportfotósainak elit csapata a NOB hivatalos fotó ügynökségeként tudósít majd a játékokról. Jövőre hozzávetőleg 60 elismert és sport világesemények fényképezésében rutinos fotóssal készül az ügynökség a játékokra. A 3D elsőként történő bejelentésével pedig kétség kívül tovább szeretnék javítani (egyébként sem rossz) helyzetüket a világ vezető hírügynökségei között.

A Getty Images már egy évvel az események előtt külön aloldalt hozott létre olimpiával kapcsolatos tevékenységük és képeik promotálására, ahol találhatók képek a korábbi olimpiákról és a londoni előkészületekről egyaránt.

CSI: Kimerevített pillanat

2010. március 18. csütörtök

CSIfreezeBuletTime1 CSI: Kimerevített pillanatA Viasat 3-on vetített mai CSI: Helyszínelők epizód nyitó jelenete kissé Mátrix hangulatot idéz. A megállított idejű jelenetben napszemüveges, öltönyös alakok támadnak lövöldözve a helyszínelők főhadiszállására. Mintha az idő megállt volna, és a záporozó golyók, levegőben fröccsenés közben megállt vízcseppek, és repkedő üvegszilánkok között  mintegy belső poénként a Mátrixban Morpheust játszó Laurece Fishburn is feltűnik.

CSIfreezeBuletTime3 CSI: Kimerevített pillanatNekem a Mátrixot idéző belső utalások és Fishburne karaktere ellenére is a korábban itt is említett Carousel videó jutott eszembe. A CSI készítői ugyanazt az ötletet, és ugyanazt a technológiát használták. Bár nekem a tartalom – akárcsak a megoldás – kevésbé tűnik eredetinek. Kétség kívül hatásos ez a megoldás, viszont mivel egy 48 órás visszatekintés után az epizódban a teljes eseménysor folyamatában is megtörténik, elég öncélú a kimerevített képsor. Ráadásul a reklámmal szemben történetet sem mesél el, információt sem hordoz. Ráadásul több hibát is rejt a történetben. Például a kimerevített jelenet egyik fehér köpenyes résztvevője csupasz kezekkel esik át egy széttörő üvegtáblán, mikor az eseményeket folamatában mutatják, viszont már gumikesztyű van a kezén. Arról nem is beszélve, hogy a kimerevített eseménysorban még lassú mozgás sem látszik, viszont a megállított pillanat képsorai közül több nem ugyanabban az időpillanatban, hanem egymás után történik, mikor lejátsszák.
CSIfreezeBuletTime2 CSI: Kimerevített pillanatRöviden mondhatnám, hogy technikai kivitel ötös, de ötlet és mondanivaló közepes. Elsőre felvetődött bennem, hogy  - régi hollywoodi hagyományt követve – a Philips reklám csak egy szponzorált kísérlet volt Adam Berg rendező részéről, amit aztán sikerrel el tudott adni a sorozat készítőinek. Azonban sem az epizód IMDB adatlapján, sem máshol az Interneten nem találtam nyomát, hogy ötletével együtt Berget is átcsábították volna a CSI stábba. Valószínűbbnek tűnik, hogy csak másoltak ihletet merítettek Bergtől.

Minden esetre aki még nem látta nézze meg az alább beágyazott jelenetet, és utána nézze meg (ismét) az eredeti Adam Berg rendezte Carousel videót, amihez itt többször is hasonlítottam.

A vég kezdete?

2010. február 19. péntek

CGIvideoThirdSeventh A vég kezdete?“Az optimisták számára minden lehetséges.” – Rob Haggart

A PhotoEditor blogban tűnt fel azonos címmel egy post, Alex Roman beágyazott The Third & The Seventh videója kíséretében. Jamie Krike vetette fel, hogy ez a videó a fotózás végének kezdetét jelezheti. Mint mondja “eddig is létezett CGI (számítógépes grafika), és kellően nagy költségvetéssel eddig is szinte bármit meg tudtak valósítani vele, de ezt egyetlen spanyol fickó hozta össze otthon a számítógépével, anélkül, hogy kimozdult volna a lakásából, vagy egy ablaktalan irodából”.

Vajon tényleg a fotózás végét vetíti előre, hogy ilyen dolgokat is meg lehet valósítani a virtuális valóságban? Emiatt tényleg nem lesz többé szükség fotósokra? Vitapartnere, Rob Haggart a nyitó idézettel zárja a beszélgetést, amiben azt az álláspontot képviseli, hogy a fotó – akárcsak a videó – nem a technológiáról szól, és nem arról, hogy mivel mész ki fotózni (vagy adott esetben ki se mozdulsz), hanem hogy hogyan ábrázolod a dolgokat, és mit mondasz el a képekkel. Szerinte, akinek van megfelelő látásmódja, és mondanivalója, amit kifejezzen vele, annak ez egy eszköz lesz a kezében. Akinek nincs, az ugyanúgy nem fog tudni mit kezdeni vele, mint a mondanivalót nélkülöző ember képtelen értékes gondolatokat papírra vetni, hiába válogathat a ceruzák között.

Azért Jamie aggálya érthető, hiszen az alkalmazott fotográfiában ez számtalan kérdést felvet. Vajon inkább fotóstúdióba vigyük a termékünket egy katalógus fotózáshoz, vagy inkább a tervrajzokkal keressünk fel egy 3D grafikust? Könnyen lehet, hogy a jövőben – akárcsak ma a mosópor reklámok – az autó hirdetés előbb elkészülnek a tervrajzok és az egyébként is létező 3D modellek alapján, mint az első prototípus kigördülne a gyárból.
A veszély fenn áll, hogy a jövőben még kevesebb dologhoz lesz szükség fotósra. Bár arra nem vennék mérget, hogy egy ilyen szinten valósághű (milyen érdekes, hogy az angol nyelv a fotóhű szót használja) termékfotót számottevően gyorsabb, vagy olcsóbb lenne CGI útján előállítani, mint lefotózni egy stúdióban. Abban sem vagyok biztos, hogy a 3D grafikához értők jól teszik, ha olcsóbban megcsinálják. Azt meg már eddig sem tudhattuk, hogy a reklámokban és magazinokban megjelenő képek milyen mértékben tükrözik a valóságot (gondolok itt a PhotoShop és egyéb képszerkesztési beavatkozásokra).

A kérdést így végül csak sikerült visszavezetni az eredeti post konklúziójához: akik csak annyihoz fognak érteni a virtuális világ kezelésében, hogy a virtuális tárgyat leteszik és csinálnak egy egyszerű virtuális képet róla, azok pont ugyanúgy nem fotót fognak készíteni, mint aki ma fotósként teszi le az asztalra, és csak “nyom róla egy képet”. Mert a fotózás nem csak annyi, hogy az ember megnyom egy gombot. Még a műteremben sem. Ott is tudni kell, hogy hogy helyezi el a tárgyakat, milyen fényeket és hogyan használ. A fotózás alapjai nem változtak az analóg korszakról a digitálisra. Csak a feldolgozó eszközök cserélődtek le. Ugyanígy a valós fotózás szabályai érvényesülnek majd a virtuális világban is. És ugyanúgy csak a kép fog számítani.


Informatika és fotográfia házassága

2009. december 29. kedd

photosynth1 Informatika és fotográfia házasságaMár jó egy éve elérhetők az Interneten a Microsoft Labs által fejlesztett újszerű fotó kezelő megoldások, de nem árt talán kicsit itt is beszélni róluk. A  Microsoft tulajdonába bevásárlás során került tudományos fejlesztések mára saját gyermekként hozhatják a cégnek a dicsőséget. A két újszerű – és valamelyest felhasználásban is rokon – szoftverük a Seadragon és a Photosynth. Nehéz őket külön választani, pedig mindkettő külön is több szót érdemel.

A Seadragon a 2 dimenziós fotó kezelésben jeleskedik. Első sorban azt teszi lehetővé, hogy képek megjelenítése során az eredeti kép felbontása (legyen szó sokszáz, vagy akár gigapixelekről) ne befolyásolja a nagyítás és betöltés sebességét. Mindig csak a képernyőre kirajzolt pixelek számítanak, a többivel nem foglalkozik. Sőt már iPhone alkalmazás is létezik hozzá, amiben a másik (Photosynth) szolgáltatás is elérhető. Erről a kis alkalmazásról az Apple Blog tesztje számol be, amit csak annyival egészítenék ki, hogy jelenleg mindkét Microsfot szolgáltatás élvezhető felhasználói oldalon Macen is, csak a programok által használt képek bevitele, előállítása igényel Windowst. Viszont a Silverilght plugint mindenképpen telepíteni kell a böngészőbe, hogy ezek a tartalmak (lásd alább a postban a videó után) megjelenjenek.

photosynth3 Informatika és fotográfia házasságaA másik megoldás a Photosynth névre hallgat, és mint nevéből is sejthető, egyfajta fotó társítást, összeillesztést végez. Lényegében egy bonyolult panoráma kép készítő eljárásról van szó. Kicsit rokon, bár valójában semmi köze nincs a klasszikus panoráma fotózáshoz. Inkább arról szól az eljárás, hogy rengeteg képből képes kiszámolni, hogy honnan készült, és hogyan nézhet ki a térben a rajtuk látható tér. Ez után pedig képes a virtuális térben elhelyezni a képeket oly módon, hogy azok egy valósághű 3D modellt alkossanak. Egyelőre jobbára csak szórakoztató érdekességek, de kellő szintre fejlesztve – és kellő kapcsolatokat létrehozva a képek között – egy óriási vizuális archívum részei lehetnek, és segíthetnek megismerni világunkat. Nem csoda, hogy a szolgáltatás használói között élen járnak a legnagyobb felfedezők, mint például a National Geographic, a NASA. Így képeik segítségével olyan helyeket is körbejárhatunk a Photosynth segítségével, ahova egyébként eljutni sem biztos, hogy tudnánk.
photosynth2 Informatika és fotográfia házasságaAz Index Photosynth tesztje szerint az alkalmazás igen gépigényes, és jelenleg – Microsoft fejlesztéshez híven – még csak a Windows rendszereket támogatja az előállítói oldalon, de nézegetni akár Macen is lehet, és egy szép nap igen hasznossá válhat.
Külön érdekessége a történetnek, hogy a projektet annak idején a Yahoo indította el, onnan vásárolta ki a Microsoft, és vélhetően ez is a Google ellenében tett lépések közé tartozik. Az összeesküvés elméletek kedvelői már biztos arról is találtak ki rémképeket, hogy a Google után – a számítógépek jelentős részén futó oprendszerük révén jelentős helyzeti előnnyel – már a Microsoft is világuralomra tör, ezért is akar a Google-hez hasonlóan saját keresőt, térképet, és tudásbázist fejleszteni.

Az emlegetett fejlesztésekből az idő közben napvilágot látott Microsoft/Bing Maps alkalmazás is kapott néhányat, hogy jobb esélyekkel próbálja letörni a Google Maps egyeduralmát. Az Index szerint Alázza a Microsoft a Google Mapset, bár cikkük – enyhén reklám szagú – huráoptimista hangvétele ellenére is kénytelenek elismerni, hogy a Microsoftnak még rengeteg fejleszteni valója van az adatbázison, egyelőre csak a technológia bravúros, amit beleépítettek. Azóta pedig az Urbanista blog arra is fényt derített, hogy a trónkövetelő alkalmazás Tíz évvel van lemaradva elavult légi fotói miatt.

A Photosynth bemutatkozó TED videója (Magyar felirattal):

Példa a Photosynth alkalmazására (Silverlight telepítése szükséges):

Carousel: akciófilm, aminek minden jelenete egyszerre történik

2009. július 12. vasárnap

carousel video clown weapon 300x127 Carousel: akciófilm, aminek minden jelenete egyszerre történikGyakran foglalkoztat a gondolat, hogy mennyi minden történhet egyetlen pillanatban világszerte. Még csak belegondolni is nehéz, hogy több milliárd ember éli az életét a világban, és mindenkivel történik valami az adott pillanatban (sőt minden pillanatban). Még nehezebb felfogni, hogy ezeket a történéseket nemhogy részleteiben, de még felületesen sem tudjuk megismerni, mert egyszerűen képtelen az ember ennyi információt – pláne egyszerre – feldolgozni.

Valami ilyesmi az alapkoncepciója Adam Berg kisfilmjének, amit a Phillips egyik új televíziójának reklmámkampányához készített. Az egész film lényegében egyetlen kimerevített pillanat, amit a kamera körbejár, megmutatva – ha nem is az egész világ, de legalább a néhány szereplőt érintő – egyidejű történéseket. Az alap sztori egy bankrablás, amit bohócok követnek el, és tűzharcba keverednek a helyszínre érkező rendőrökkel, és ennél többet nem is árul el a film, hiszen az egész film egyetlen pillanat a történetből, nincs cselekmény, nincs párbeszéd, sőt hanghatások sem, mert ha úgy tetszik, nem is történik semmi. Ennek ellenére tele van történéssel, eseménnyel, akcióval, robbanással, sőt van története, és mondanivalója, talán még üzenete is. Mindez egyetlen állóképbe sűrítve, ami álló képen mégis megjeleníthetetlen lenne. Egy álló képen bemutatott pillanat, ami közel két és fél percig tart. A film egyébként (mintegy mellesleg) nagydíjat nyert az 56. Cannes Lions reklámfilm fesztiválon.

A YouTube verzió megtekinthető alább beillesztve (érdemes teljes képernyőn és HQ minőségben nézni), vagy a HD változat a Phillips honlapján elérhető.

IFRAME Embed for Youtube

Akit pedig az is érdekel, hogy hogyan készült mindez, megnézheti itt:

IFRAME Embed for Youtube