Fotó: Retro Space Images
Két magyar is ott volt az Atlantis utolsó útjánál, hogy elbeszélhessék annak történetét. Az Index két fős stábot küldött az USÁ-ba, hogy közvetlenül a történelmi események helyszínéről készítessék el anyagaikat. Nagy Attila Károly mesél kalandjaikról. Ti mennyire irígylitek őket? Én nagyon!
Az Atlantis Földetérésével lezárult a NASA űrrepülőgép korszaka, a történelmi zárásról pedig az Index még a szokásosnál is alaposabb tudósítással készült, frappánsan Végső visszaszámlálás néven illetve a projektet.
Két munkatársuk, Stöckert Gábor és Nagy Attila Károly a helyszínre utazott, hogy ne csak mások tudósításaiból fordítva meséljék el az űrrepülés történetét, és az egész korszak végét, hanem saját tapasztalataikon keresztül tájékoztassák az olvasókat.
Fotó: Stöckert Gábor/Index
Ötlettől a megvalósításig
Az ötlet úgy egy éve vetődött fel, mikor az első hírek érkeztek, hogy belátható közelségbe került az űrsiklóprogram befejezése. Akkor még úgy volt, hogy az Endeavour lesz az utoljára fellőtt űrrepülő.
Nagy Attila Károly, az Index régebben megszállottan fotózó újságírója, aki azóta inkább képszerkesztő és fotós státuszban dolgozik ekkor ment oda először a tudományos rovatban ülő Stöckert Gáborhoz. Felvetette, hogy milyen jó lenne megnézni az utolsó űrsikló startját, mert mégiscsak ez lesz egy korszak vége, mekkora dolog lenne személyesen is látni.
Ezen elhümmögtek egy darabig, aztán visszatért mindenki a dolgához. Közben Attila azért megmozgatott minden hivatalos szálat. Felvette a kapcsolatot a NASA-val, jöttek is a folyamatosan a hírek, leginkább arról, hogyan halasztódik az utolsó két küldetés (akkor még Discovery és Endeavour).
Aztán januárban derült ki, hogy lesz még egy űrrepülő start. Ekkor indult be igazán a szervezés, Attila utánajárt az adminisztrtációnak, és mikor a NASA majdnem pontosan egy évvel az első gondolat felmerülése után, 2011. május 20-án megírta, hogyan vehetnek részt a kilövésen, akkor egy következő fokozatra kapcsolt a szervezés.
Amikor egy ötlet szárnyakat kap
Ekkor mentek be a lapigazgatóhoz, hogy lenne egy nagyravágyó projektjük, amilyen még soha nem volt az Index történetében. Pusztay András először nem nagyon akart hinni a fülének, de perceken belül őt is elkapta a lelkesedés. Beizzította a sales munkatársakat, hogy rakjanak össze egy külön üzleti tervet, keressenek szponzort, stb. A gépezet beindult, és a jelek szerint mindenki lelkesen és profin végezte a dolgát az Indexnél. Attila szerint kicsit olyan ez, mint a NASA-nak volt az Apollo 11: “egy hatalmas gépezet dohogott a kis űrkapszula mögött, hogy az a két ember a Holdra tehesse a lábát”.
Fotó: Stöckert Gábor/Index
Start előtti feszültség
A két fős csapat, sőt teljes kisegítő személyzetük együtt számolt vissza a NASA munkatársaival. Persze nekik a nagy nap előtt volt még pár köztes esemény.
Lett szponzor több is, a hirdetők is láttak fantáziát a különleges projektben. Tudtak bérelni felszerelést is a nagy esemény fotózásához, hogy egy hatalmas 800 mm-es Canon lencse utazzon a kis csapattal. Repjegyet, szállást, autóbérlést, biztosítást meg ezer más dolgot intéztek a kollégák. A közvetlen rovatvezetők olyan beosztást írtak, hogy a két ember hiányát is kevésbé érezze a szerkesztőség. A szervezés jól haladt.
Egyedül a NASA végső megerősítése késett egy kicsit. Sőt elég sokat. Komoly izgalmast okozva az utazás előtti napokra. Stöckert Gábor végül két nappal indulás előtt kapta meg a visszaigazoló emailt. Attila szinte vakon repült az USÁ-ba, mert az ő visszaigazolása csak akkor érkezett meg akkor, amikor már Orlandóban voltak. Mint mondja, necces volt, de meglett.
Fotó: Nagy Attila Károly/Index
Munka: nem csak játék és mese
Írásaikban sem leplezik, nyilván ez volt életük legizgalmasabb két munkahete. Persze azt sem bánják, hogy nem a szerkesztőségben ültek, de hogy egyenesen a vilgágegyetembe vezető űrkikötőben dolgozhattak, az mindennél többet ér nekik.
Bár látszólag gyerekként szótakozva lófráltak Texas és Florida űrközpontjaiban, azért keményen dolgoztak. Napi másfél-két műszakban serénykedtek, anyagot gyűjtöttek, fotóztak, videóztak, cikket írtak, szerkesztettek. Két és fél hét alatt több mint száz anyagot állítottak elő, de nem panaszkodnak, még ha volna is rá okuk néha.
“Sok érdekes helyen megfordultam már mint fotós, és riporter, de ez mindent überel. Bejutni a Kennedy és a Johnson űrközpontokba, megnézni hogy dolgozik a NASA, meglátogatni a nyilvánosság elől elzárt részlegeket, látni közvetlen közelről egy űrsiklót, végignézni egy startot, és ottlenni a landolásnál, nem hiszem hogy lesznek ennél nagyszerűbb munkafeladataim a közeljövőben. Esetleg, majd ha indul a Mars-utazás.” mondja Attila, az utolsó mondaban érezhetően csak félig vicccelődve.
Fotó: Nagy Attila Károly/Index
Tervek és eredmények
A munka nem mindig alakult úgy, ahogy tervezték. Voltak dolgok, amiket kénytelenek voltak kihagyni, és volt, amiből nem maradtak ki, mégsem egészen úgy alakult, mint szerették volna. A hajnali landolás például siralmasan sikerült nekik. De az utolsó két napról sem nyilatkozik sokkal derűsebben. A Kennedy Űrközpontban több problémájuk is adódott, mert nem mindig kaptak pontos információkat. Olykor nagyon érezték annak a hátrányait, hogy nem egy nagy, és főleg a helyiek által ismert csapattal vonultak ki, mint például a Reuters. Houstonban a Johnson Űrközpontban sokkal gördülékenyebben mentek a dolgaik. Ahogy Attila összefoglalta, ott jobban sikerült tartalommal megtölteni ottlétünket, és a rovatukat is.
Landolás a sötétben
Bár a nemzetközi sajtó munkatársainak sikerült pár látványos képet készíteni az űrrepülő landolásáról, a korai időpont és a szinte tökéletes sötétség nem segített senkinek sem. Attila azt mondja, fejben sem sikerült igazán felkészülnie a nagy sebességgel érkező űrrepülő éjszakai landolására, és a számukra kijelölt megfigyelőhely sem segítette elő, hogy jó képeket készítsen. Mint meséli, az akkreditált médiumokat egy megfigyelő torony különböző szintjein helyezték el, minél komolyabb újságról, vagy hírügynökségről van szó, annál magasabb, és jobb rálátást engedő helyet biztosítottak. Nekik egy árokpart jutott, a leszállópályát takaró erdősáv mögött.
Fotó: Nagy Attila Károly/Index
Búcsú parti
A hazatérés előtt azért sikerült még pár nagyon kellemes élményt gyűjteniük. A landolás némileg hervasztó körülményei után ott lehettek, ahogy az űrhajót begurítják a leszállópályáról. Végezetül pedig együtt búcsúztathatták a NASA hangárjai között az űrrepülő korszakot a NASA munkatársaival, akik az Atlantist és a többi űrsiklót kiszolgálták, karban tartották.
Jöjjön egy alapos válogatás a Végső visszaszámlálás anyagaiból. Igazából az első három link tökéletesen elég lenne, de ha mégsem akar valaki mindent végigolvasni az oldalon, az csemegézzen a többi anyagból – akit viszont mélyebben érdekel az űrkutatás, annak szinte kötelező mindent elolvasnia – sőt érdemes is!
