‘társadalom’ kategória archívum

Boldog sárkány évet Budapestről!

2012. február 2. csütörtök

ChineseNewYear Hungary PressPass Boldog sárkány évet Budapestről!

Nem szoktam a sajtóbelépőimmel büszkélkedni, de egy igazán érdekes darabbal gazdagodtam a múlt héten a Holdújév alkalmából. Nem nagy szám, de szerintem jópofa. Mint a felirata is írja: Boldog kínai újévet a Sárkány évében!

Ez kicsit más jellegű írás most, mint a szokásos, de többen hiányolták a blogról a sok szakmai okfejtés, jogi témák és  a műhely titkok közül a személyesebb, hozzám kötődő témákat. Bár amikor épp az elfoglaltság jelenségéről elmélkedtem, volt aki úgy gondotla, kár ilyen posztokkal terhelni az olvasót.

El is felejtettem megírni, hogy voltam a Sárkány jegyében Holdújévi ünnepségen. Évek óta rendszeresen járok ilyen rendezvényekre, bár itt a blogon nem nagyon szoktam írni róluk. De már szinte hiányzott volna, ha idén kimarad. A sűrű program miatt azt hittem, így is lesz. Végül mégis ott voltam idén is.

Persze egy budapesti tavaszünnep egészen más, mint ahogy Kínában, vagy az amerikai nagyvárosok kínai negyedeiben ünneplik. Nálunk inkább zenés, táncos produkciók vannak. Idén még csak sárkány kosztümös tánc sem volt, pedig ha valamikor, akkor a sárkány évében igazán aktuális lett volna. Énekelt viszont kínaiul a magyar Honvéd férfi kórus, ami nem olyan látványos, viszont hangzatos, főleg élőben. A kínai Phoenix TV összeállítása ad egy kis betekintést az eseménybe, sőt 1-2 magyar nyilatkozó is akad benne.

Te voltál már Holdújévi ünnepségen?

Fotósok hülye szövegei – te is mindig ilyesmit hallasz tőlü(n)k?

2012. február 2. csütörtök

ShitPhotographersSay video Fotósok hülye szövegei   te is mindig ilyesmit hallasz tőlü(n)k?Van egy csomó sz@#*ág hülyeség, amit csak a fotósoktól lehet hallani. Egyesek szerint tőlü(n)k viszont szinte állandóan. A legújabb humoros vírusvideó ezekből gyűjt össze egy jó nagy csokorral.

Négy fotós, Paris Visone, Tim Kennedy, Chris Sanchez, és Dan Aguirre hozta össze, nem kevés öniróniát magukra öltve a szerepük által megkívánt fapofával együtt. Sajnos a videó csak angolul érhető el, és nekem nincs kapacitásom lefordítani. De ha valaki megteszi, akkor szólj, mert megérdemli, hogy linkeljem.
Ha nem tudsz angolul, és/vagy nem érted a videó szakzsargontól hemzsegő szövegét, az olvasgasd el a korábbi humoros posztok közül főleg azokat, amikből megismerheted a fotózás hét szintét, vagy megtudhatod, hány fotós kell egy villanykörte kicseréléséhez. Ha magát a film poénjaiat nem is fedi le, de legalább a hangulatot segít átérezni.

Ha viszont érted a szöveget, akkor nézd meg Missy Mwac igen profi oktató videóit, mert a szellemiség igen hasonló.

IFRAME Embed for Youtube

A videót én az egyik Sajtófotó Páyázaton díjazott kollégánál láttam a Facebookon, de a PetaPixel is megosztotta. Sőt azt tőlük tudtam meg, hogy az Internet egyik legújabb (vagy nem is olyan új?) mémje a “Shit people say” sorozat. Mint írják, ebből számtalan féle változat született már, csak mintha én nem találkoztam volna még ezekkel. Legfontosabbként a Shit girls say videókat emeli ki az oldal, és ezekhez is jó szórakozást kívánok.

Egyébként idén valamivel korábban már megjelent egy hasonló videó közel azonos címen (csak a csillag van benne máshol).

Boldog sárkány évet! 快乐龙年

2012. január 24. kedd
DragonYear2012 glasses photoMengDelongXinhuajpg Boldog sárkány évet! 快乐龙年
Fotó: Meng Delong/Xinhua

Lassan egy hónapja 2012-t írunk, de a kínai naptár szerint még csak most köszöntött be a holdújév. A kínai állatjegyek között most léptünk a sárkány évébe.

Alig valamivel a Heilongjiang tartomány fővárosában megrendezett Harbin jég fesztivál (Boston Big Picture, Sacramento Bee The Frame, stb) után eljött a kínai lampion fesztivál ideje. Más nevén a holdújév, mellyel beköszöntött a Sárkány éve.

Bár kínában ahogy a karácsonyt, úgy az általunk számított újévet sem ünneplik, azért Ázsiában mér a mi óévbúcsúztatásunkkor előkerültek a sárkány motívumok. Köztük az egyik kedvencem, a 2012-es évszámot formáló sárkányos szemüveg.

Az igazi sárkány motívumokban tobzódás viszont csak most a holdújével jött el. Erről közölt több lap is fotó válogatást hazánkban is, és ahogy Európától nyugatabbra is felfedezték a témát a képszerkesztők, hogy egy kínai újévre ébredtek, a legnépszerűbb nagyképes nemzetközi galériák is feldolgozták.

A Reuters blogján David Gray, az ügynökség Pekingben állomásozó fotóriportere, a Kína egészéről érkező hír és sport tudósítások fotó felelőse írt néhány gondolatot az ünnepről. Írását egy kínai mondattal nyitja: Xin nian kuai le!! (新年快乐!!), vagyis boldog új évet!

Mint írja érdemes Kínában most minden helyinek így köszönni. Nem csak azért, mert a Holdújév arrafelé nagyon fontos ünnep, hanem mert a Sárkány éve még fontosabbá teszi. A kínai horoszkóp szerint ugyanis a sárkány évében születettek különösen szerencsések. Makacs külsejük kedves szivet takar, és szüleltett vezetők. “Jó tuljdonságok, mondhatná az ember, különösen figyelembe véve a kínai horoszkóp listán szereplő többi állatot, mint a disznó (a szerző maga is ide tartozik, így nem sértésnek szánja), patkány, ökör, majom, kígyó és bárány. Szóval ugyan az egyetlen képzeletbeli állat a felsorolásban, mégis menő dolog sárkánynak lenni. Elvégre tüzet okádni is menő!”

Az újévi jókívánság tipp egyébként Gray szerint különösen jól működik, ha épp mostanában érkezett meg valamelyik kínai nagyvárosba. Beugrik a taxiba a sok órás repülőút után, és a saját anyanyelvén kíván boldog újévet a söfőrnek. Az pedig egy gyors utazással hálálja meg a kedvességet, ami kellemes lezárást biztosít az utazásnak.

Holdújévi ünnepségek képekben:

Az MTI ingyenes szolgáltatásában közölt hír Trebitsch Pétertől, a nemzeti hírügynökség pekingi tudósítójától:

“Beköszöntött Kínában magyar idő szerint vasárnap délután öt órakor a tavaszünnep, a holdnaptár szerinti sárkány éve, amelyet százmilliók ünnepelnek az országban és szerte a világon.

A kínai fővárosban a járható utak, a bezárt boltok, elnéptelenedett utcák, a gonosz szellemeket elűző – intenzitásukat tekintve éjfélkor tetőzött – szüntelen petárdarobbanások és tűzijátékok hangja tudatta, vége a nyúl évének, és megkezdődött a sorrendben az ötödik, ám a horoszkópot alkotó 12 állatöv közül a legerősebb, a sárkány éve. Népszerűsége miatt a házasságra és gyermekvállalásra készülők tömege várta az eljövetelét.

Vasárnap este a kitakarított, feldíszített otthonokban a megszokott menü várta a családtagokat, akik ilyenkor nem csak hatalmas lakomát ülnek, hanem meg is ajándékozzák egymást. A következő héten pedig mindez folytatódik otthon ás a rokonoknál, miközben milliók özönlik el az alkalmi vásári, parki vurslis, céllövöldés, vattacukros, ringispiles szabadtéri szórakozóhelyeket.

A tavaszünnep Kína legnagyobb családi ünnepe, amelyet az emberek hagyományosan szülőhelyükön ünnepelnek, és százmilliók belső migrációjával jár. A következő napokban lényegében a termeléstől a szolgáltatásokon át a diplomáciáig minden “takarékra” áll. Sokan utaznak belföldön és a külföldre is. Thaiföldi jelentések szerint a január 19-31 közötti időszakban 2,3 millió embert várnak az országba.

Kína vezetői ilyenkor többnyire a televízió kameráinak kíséretében vidékre utaznak, vagy például veteránokat fogadnak, átadják jó kívánságaikat, köszöntik a lakosságot. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök szombaton például az utóbbi idők leggyorsabban bővülő, öt tartomány területére kiterjedő Csangcsing (Changqing) olajmező központját kereste fel Gansu (Kanszu) tartományban.

A kínai kormányfő ugyancsak a napokban vezetők előtt tartott beszédében azt hangoztatta, hogy az új évben Kínának a korábbinál nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie. Megállapította, hogy a nehéz és bonyolult nemzetközi gazdasági helyzetben az ország jó kezdetet vett a 12. ötéves terv megvalósításához. Mint mondta: a kormány fő célja továbbra is az árak stabilitásának és a gazdaság gyors fejlődésének a fenntartása.”

A Google is a maga módján kíván boldog új évet

2012. január 1. vasárnap
GoogleNewYear2011 2012 A Google is a maga módján kíván boldog új évet

Google New Year

A kereső óriás sem marad ki az újévi jókívánságokból. De nem csak a szokásos ünnepi google logókkal búcsúztatják az óévet. Különleges visszaemlékezés videót is készítettek az elmúlt év legfontosabb eseményeire.

A Google mindjárt két fantáziadús Google Doodle logót is szentel az évszámváltásnak. A felsőt szilveszter napján használta a keresőoldal, míg az alsó az újév jegyében került ma a keresóoldal hivatalos logója helyére.

YearOfRevolution GoogleZeitgeistVideo A Google is a maga módján kíván boldog új évet

Zeitgeist 2011: Year in Review by Google

Visszaemlékezés az óévre
Idén (már nem először) készült valami sokkal érdekesebb is a Google műhelyeiben az óév búcsúztatás jegyében. A többek közt a YouTube videószolgáltatás tulajdonosaként is ismert cég egy videó összefoglalót is készített a 2011-es év legfontosabb eseményeiből. Ezt stílusosan a YouTube-on tették közzé, és az újév budapesti első óráira már több mint öt millióan látták világszerte – kétszer annyian, mint egy teljes év alatt a tavaly ilyenkor megjelent ugyanilyen videót (beágyazva a poszt végén).

YearInReview GoogleZeitgeistVideo A Google is a maga módján kíván boldog új évet

Zeitgeist 2011: Year in Review by Google

Az ötletesen szerkesztett és Google szolgáltatásokra hangszerelt videóban (alább beágyazva) megjelennek a cég által kínált webes eszközök (kereső, videómegosztó, képkereső, Google Earth, Google Plus, stb), és ezek használatán keresztül jelennek meg az év eseményei. Vagy inkább az év eseményein keresztül emlékeztet minket a cég, hogy szolgáltatásaik nélkül egyre kevésbé tudnánk létezni?

Kereső oldalról megnyitott YouTube videón szólal meg a videóban Obama elnök, felvillan, hogy a Föld népessége elérte a 7 milliárdot, megjelenik a japán földrengés, a brazil árvíz, a WTC katasztrófa tizedik évfordulója, felvillan az Atlantis űrrepülőgép utolsó kilövése, az arab tavasz eseményei, a görög zavargások, és megelevenednek az év során elhuny hírességek, felcsendül Steve Jobs igazán csak halála után híressé vált stanfordi beszédének záró mondata, és újra elcsattan benne William herceg és Kate Middleton történelmi csókja. A videó konklúziója pedig: 2011 megcsináltuk, keress tovább!

Zeitgeist 2011: Year in Review by Google

IFRAME Embed for Youtube

Google mindent tud – rólunk is
A Google esetében az nem is lehet kérdéses, hogy az év eseményeinek összeállításában (is) a keresési statisztikákat használták fel. A Google-t valaki egy ügybuzgó könyvtároshoz hasonlította, aki/ami mindent rendszerezni, kategorizálni, és mindenek előtt kereshetővé akar tenni. Nem csoda, hogy a cég részben évbúcsúztató, részben imázs videója is erről szól – több szempontból is.
Ahogy az sem, hogy a sokak számára egészen mást jelentő korszellem (zeitgeist) címszó alatt egy külön erre létrehozott oldalon közzétették az év legjellemzőbb keresési kulcsszavait is. Itt nem csak megismerhetjük az elmúlt év legjellemzőbb kulcsszavait, hanem ezekről bővebb információkhoz is hozzáférhetünk. Mintegy Wikipédia szerűen egismerhetjük a kulcsszó mögötti tartalmat, és látványos grafikonok segítségével azt is megtudhatjuk, ennek keresési arányai hogyan változtak különböző időszakokban.

Nem utolsó sorban pedig nyilván ezek a statisztikai adatok is befolyásolhatták a videó tartalmát.

Ezekre kerestek világszerte a legtöbben:

  1. GoogleZeitgeistStatistics2011global A Google is a maga módján kíván boldog új évet

    Statisztika interaktív grafikonokkal

    Rebecca Black

  2. Google+
  3. Ryan Dunn
  4. Casey Anthony
  5. Battlefield 3
  6. iPhone
  7. Adele
  8. 東京 電力 (Fukushima)
  9. Steve Jobs
  10. iPad2
Érdekesen eltér a lista a legnépszerűbb magyar keresési kulcsszavak esetében. Persze valószínű, hogy az ügybuzgó könyvtáros előrelátóan kivonta a lokális listából az összes olyan kulcsszót, amire máshol is keresnek, vagy legalábbis ami szerepel a nemzetközi toplistán. A magyar toplista határozottan elgondolkodtató, de azt hiszem újabb bulvár fanyalgásra ad okot. A leggyakoribb hír témájú keresések toplistája viszont valahogy nem szerez akkora meglepetést – pláne a korábbi lista fényében.
Leggyorsabban növekvő keresések Magyarországon:
  1. GoogleZeitgeistSearchStatisticsHungaryRising A Google is a maga módján kíván boldog új évet

    Google statisztika interaktív grafikonokkal

    Éden hotel

  2. Való Világ
  3. Kapi Hospital
  4. Csillag Születik
  5. NAV
  6. Összeesküvők
  7. Ezel
  8. Népszámlálás
  9. Samsung Galaxy
  10. Balaton Sound 2011
  1. Időjárás
  2. Baleset
  3. Japán
  4. Játékok
  5. Földrengés
  6. Nyugdíj
  7. Orbán
  8. F1
  9. Selena Gomez
  10. Real Madrid

Zeitgeist 2010: Year in Review by Google

IFRAME Embed for Youtube

Fotó bulvár: a PROFI fotózás Kiszel Tündéje – sírjunk vagy nevessünk?

2011. december 16. péntek
MissyMWACattack PROphotography video Fotó bulvár: a PROFI fotózás Kiszel Tündéje   sírjunk vagy nevessünk?

Missy a PROFI fotográfia Kiszel Tündéje

Valakit ismerősei addig bátorítottak vele, hogy jól fotózik, míg ő teljesen komolyan vette. Most már nem csak fotózik, de tanítja is, hogy kell azt csinálni, amihez maga se ért.
Persze lehet, hogy mindez csak egy ízetlen tréfa a magukat profinak mondó/tartó fotósokkal szemben minden esetre sokakat szórakoztat.

A PROFI fotográfia Kiszel Tündéje, hódít az Interneten – nem, ezúttal nem Debreczeni Zitáról van szó, ő már tovább tanult a régi botránya óta, és ne is bántsuk mindig őt, mert most itt az igazi fotós mém, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy ő PROFI (csak ezért a csupa nagybetű). Tulajdonképpen Missy majdnem többet használja a profi fotós kifejezést, mint az a kínai munkás/gyártósor, aki napi tízezer fotós mellényre írja rá, hogy professional.

Missy nem csak (máshogy) “tudja” mitől jobbak a profik képei, de bőszen hirdeti is, hogy kell (máshogy) csinálni, hiszen mint mottója tartja: “A profi fotózás nem is olyan nehéz, mint hinnéd!”. Videói iránt hatalmas az érdeklődés, bár MWAC Attack-Episode 1: The Camera címen található első videóját (lásd alább) az elmúlt fél évben csak 50 ezren nézték meg. Igaz, ez messze elmarad a többszáz ezres, vagy akár milliós nézettségű vírus videó mögött, mint a fotósok háborúja, vagy a fotóstúdiót romboló gépezet, hogy csak 1-2 fotózáshoz köthető (és egyébként nyelvtudás nélkül is érthető, kötelező) videót említsek. Sőt Facebook oldalának rajongói sincsenek többen, mint az enyémnek, ami nem is tudom, melyikünkről mit árul el. (Jut eszembe, lájkoltad már a blogom? ,-))
Viszont Missy jól példázza azokat a fotósokat, akik szaktudásukhoz képest mérhetetlen magabiztossággal egy szép nap arra ébrednek, hogy albumot, naptárat, könyvet adnak ki, netán még tanítani is fogják, hogy kell fotózni. Dehát hát ő már most is ezt teszi…

Egy kis nyelvtan
Törtem egy darabig a fejem, hogy vajon a YouTube videóblogot Missy vajon miért MWAC néven működteti. A hivatalos megfejtést nem sikerült kiderítenem, de egy kommentelő megoldása közel járhat az igazsághoz: Mother With A Camera, vagyis anyuka fényképezőgéppel.
Persze ez a rövidítés poénosabb, ha tudjuk, hogy Amerikában előszeretettel használnak mindenféle rövidítéseket, mint az Internetes kommunikációba is beszivárgott BTW, HTH, vagy a LOL. Az egyik népszerű rövidítés fotós körökben a GWC, vagy esetleg AGWC, azaz Guy Wit Camera, vagyis Átlag Joe fényképezőgéppel, vagy mobiltelefonnal – jellemzően bármilyen fotós tudás nélkül.

MLZphoto blogja, akinek köszönhetően felfedeztem ezt a ritka csodát (ő pedig a PetaPixel révén talált rá) a “P, mint professional mód”-ot emelte ki Missytől. Nekem egy másik népi bölcsesség jutott eszembe róla (kicsit átköltve egy önirónikus zárójeles kitétellel):

“Aki tudja, csinálja.
Aki nem tudja tanítja.
Aki tanítani sem tudja, az könyvet (blogot?) ír róla.”

MissyMWACattack PROphotography bag video Fotó bulvár: a PROFI fotózás Kiszel Tündéje   sírjunk vagy nevessünk?

Missy PROFI fotós táskája mindig harmonizál kalapjával

Kicsoda Missy?
Missy egy amerikai családanya, aki elszántan szeretné megosztani az Interneten mindazt, amit a PROFI fotózásról tud. Kár, hogy ez nem sok, sőt igen kevés, viszont hiányosságait határtalan lelkesedéssel, és affektálással kompenzálja.
Már a legelején bemutatja hozzáértését, mikor azt mondja “van a blende, meg az a hogy is hívják ami szabályozza, hogy milyen hosszan érkezik a fény, ja igen a zársebesség, de ezekkel ne foglalkozzunk, nem olyan fontosak”. Profi viszont a divat tippekben, hogy válasszunk úgy fotós táskát, hogy az harmonizáljon a ruhánk színével, főleg azért, mert úgy jobban látszik, hogy te profi vagy.

Ez komoly?
Missy ars poeticája így szól: “Ahogy én látom, van több ezer ‘how to’ videó a neten. zzzzzzzz…ébresszetek fel, ha vége, giazam van? Csomó ember árul mindenfélét a kezdő fotósoknak, hogy pénzt szerezzen! Nevezzetek butának, de úgy gondoltam, van jobb módja hogy a fotós biznisz titkait megosszam mindenkivel. Mindig meglep, hogy mennyien vannak, akik nem ‘értenek meg’ engem, de értékelem azokat, akik igen. Itt vagyunk újra egymásnak, ad valaki pacsit? xoxoxo”

Hogy Missy komolyan gondolja-e nem tudom (azért kétlem). A Social Poser cikke szerint Missy valóban profi fotós lehet, akinek ugyanúgy megvan a véleménye az amatőrökről, mint sok más profi fotósnak. Ezért aztán amatőr színészként elkezdett rajtuk gúnyolódni, és ennyiről szól az egész Missy MWAC videó történet.
A szerző véleménye szerint ezt nem teszi túl jól, mert ez a gúnyolódás inkább visszatetszést kelt, mint ami reklám értékkel bírna. Sőt egyúttal minden profi fotóst óva int tőle, hogy a kevésbé hozzáértőkön gúnyolódjon.

A lap egyik kommentelője viszont azt is tudni véli, hogy Missy valójában Cheri Frost Albuquerqueből, akit vélhetően az bosszant, hogy fotózással foglalkozó férje, Frank Frost munkáját (és az ő megélhetését is) hogyan teszik tönkre a videókban megformált/kigúnyolt fotósok, akik mindenhez értenek. A kommentelő szerint egyébként nekik maguknak kéne máshogy csinálniuk a dolgokat, hogy jobban menjen az üzlet és nem gúnyolódni azokon, akiket náluk tehetségtelenebbeknek és indokolatlanul sikeresebbnek gondolnak. Persze azt nem tudni, hogy ezt a kommentelőt nem csak a féltékenység és/vagy rosszindulat vezérli-e.

Te mit gondolsz Missyről?

IFRAME Embed for Youtube