Völgyi Attila fotóriporter blogja…

A hétvégére leköltöztem Szegedre a Kajak-kenu Világkupát fényképezni. Nagyon szép szállodát sikerült találnunk. Ennyire szép szállodában még sosem laktam eddigi munkaútjaim során, pedig “csak” négy csillagos, de mintha egy kastélyban laknék.

Jóformán úgy érzem, hogy a hétköznapi ruhámról azonnal valami elegánsabb öltözéket kéne felvennem, amint belépek a szállodába. Azért érdekes érzés úgy lefeküdni, aludni, hogy közben azt érzed, hogy nem a helynek megfelelően öltöztél.
Mondjuk egy hiányossága van ennek a szállodai szobának, mint emlékeim szerint minden másiknak is, ahol valaha jártam: nincs egy kényelmes szék. Egy kicsit ücsörögni nem kényelmetlen, de egy hosszabb esti képszerkesztéshez (vagy éppen blog íráshoz) nem igazán kényelmesek. Nyomába sem érnek az otthoni forgó székemnek….pedig a faragásukat és a kárpitozásukat elnézve biztosan jóval drágábbak voltak.

Persze a hotel reklám fotózásával foglalkozzanak az azért megfizetett szakemberek – én csak mobilomat használtam, hogy néhány hangulatképet készítsek. A panoráma (lásd alább) sem lett tökéletes – nem is szántam annak.

A hely viszont eszembe juttatta Lőrincz L. László egyik mongóliai történetét, amit személyesen tőle hallottam évekkel ezelőtt egy író-olvasó találkozó során. Valahogy így hangzott:

A magyar szerző kint élt egy darabig Mongóliában, és mivel még a nagy nemzetek önálló külképviseleteinek sem jutott elegendő hely Ulanbátorban, ezért a Leslie L. Lawrence néven publikáló szerző emeletén két igen izgalmas szomszédot kapott.

Az egyik lakosztályban Sir Eric, a brit nagykövet lakott, meg az a rengeteg skót whisky, amit a királynő azért küldött neki, hogy az Egyesült Királyság mongóliai barátaival közösen elfogyassza a Királynő egészségére.
A másik lakosztályban Don Pedro, a kubai nagykövet lakott, meg az a rengeteg kubai rum, amit Castro azért küldött neki, hogy Kuba mongóliai barátaival közösen elfogyassza Fidel egészségére.
Lőrincz elmondása szerint így aztán minden reggel azzal kezdődött, hogy mindannyian nyakkendőt kötöttek (a pizsamára persze) és átmentek a brit nagykövet lakosztályába, megfordították a Királynő festményét, majd ittak a egészségére.

Mint a magyar író meséli, egy nap már nem bírta tovább a kíváncsiságot és megkérdezte az angolt:
“Tudom, hogy ti angolok diszkrét emberek vagytok, nem szeretitek a kíváncsiskodást, de ez a kubai bele fog pusztulni, ha nem tudja meg: miért kötünk mi minden reggel nyakkendőt, és miért kell a Királynő képét megfordítani minden reggel a Királynő képét?”
“Nagyon egyszerű” – mondta Sir Eric: “Azért kell minden reggel nyakkendőt kötni, mert a whisky egy elegáns ital. Engem pedig a királynő nem azért küldött ide Mongóliába, hogy egy kubaival meg egy magyarral iszogassak. De ha már úgyse tudunk mást tenni, legalább ő ne lássa.”

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess Facebook, Google+ és Twitter segítségével!