Azt már emlegettem, a hetet Debrecenben töltö, az Úszó Európabajnokságon. Azt is sejtettem, hogy a fedett sportuszodában fázni biztos nem fogunk. De hogy ennyire…
Mikor megérkeztem, azzal fogadtak a kollégák, hogy bent sincs sokkal melegebb, mint a sajtóközpontban, ami egyébként egy légkondícionált sátor csak a klimatizáltságot nem nagyon érezzük. De talán ez nem a szervezők hibája, egyszerűen csak meleg van,a sátrat meg folyamatosan süti a nap.
De az uszodában még melegebb a helyzet, hiszen ott nincs légkondi, mi meg a legjobb képekre törekedve rohangálunk a számunkra kijelölt területen, és persze ahogy illik, sokan vagyunk jó emberek, kis helyen. ïgy különösen jó a kötelező LEN fotós mellényt hordani.
A tegnapi napom egy jelentős részét Bruce Willis fotózásával töltöttem, és érdekes dologra figyeltünk fel a többi paparazzival: sok embernek a stáb, a rendőrség, meg a sajtó felhajtása ellenére se tűnik fel, hogy egy világsztár mellett mennek el.
Egy utas épp felismerte
Míg Bruce Willist fotóztuk tegnap, a többi paparazzival – bár a nemek aránya szerintt tegnap épppenséggel a paparazzák voltak épp többen – észrevettük, hogy a tömött buszok sorra mennek el a világsztár mellett, és az ablakon bambán kinéző emberek többségének fel sem tűnik, hogy ki mellett mennek el. Pedig a forgatás szüneteiben Willis elég sokat nézte a mellette elhaladó autókat.
Mi meg azon törtük a fejünket, hogy vajon hányan mennek épp el mellette, akik majd csak a hírekből tudják meg, hogy az a nagy felhajtás az Erzsébet híd pesti oldalán a régi újságos bódéval, és a ciril betűs büfével mind a Die Hard 5 forgatása miatt volt….na meg persze a Busz Willis poénon nevetve azon is törtük a fejünket, hogy mennyivel jobb képeket tudnánk készíteni róla, ha fordulnánk egyet mi is a hetes busszal, mint a szomszéd ház ablakából, ahol épp voltunk.
Később, mikor az utcán fotóztuk Bruce-t, jöttek a turisták érdeklődni, hogy mit fényképezünk. És volt köztük néhány, akiknek nem mondott semmit se a film címe, se a sztár neve. Persze a hasonló helyzetekben előkerülő “Ki a f.szom az a ….?” kérdés sem ismeretlen, rendszeresen előfordul, hogy ilyet látunk, hallunk….sőt, sok celeb rendezvényen mi magunk is van, hogy nem ismerünk fel egy-egy celebet, mert mindenkit még a fotósok se ismerhetnek – főleg aki más területen szokott dolgozni, és csak néha csöppen bulvár téma környékére.
Mit mondanál Bruce Willisnek, ha összefutnál vele a hetes buszon?
A Magyarországon első alkalommal megrendezett sonkaszeletelő verseny hálás fotótéma, ha valaki nem vegetáriánus. De hosszabb távon még akkor sem kellemes feladat válogatni a képeket. Mire végez az ember a képek válogatásával, szerkesztésével, addigra megéhezik. Arról nem is beszélve, hogy mit érezhet sonkaszeletelő versenyre érkezve az élő malac…
Nem csak a gasztronómia iránt érdeklődők voltak kíváncsiak az első magyar sonkaszeletelő versenyre. Tényleg igazi kuriózum, kellemes, sőt mivel kóstolókkal is tarkították, igen ízletes is volt a rendezvény, ahol az is kiderült, hogy lehet egy uszkve fél méetres disznó lábszárról közel két és fél méter hosszú sonkaszeletet levágni. Jól látod, közel két és fél méter. Nem én vagyok pontatlan, hanem a Blikk, akik szerint a 233 centi talán több mint két és fél méter. De a lényegen nem változtat, különleges technikával és kézügyességgel – na meg minőségi sonkával – akár több méteres szeletek is lefejthetők. A világrekord pedig 13 méter felett jár, úgyhogy van még mire gyakorolni a magyar sonkamestereknek.
A hosszúsági versenyt Gódor András, “a sonkás” nyerte, de abszolút győztesként Árpás László vihette haza a főnyereményként felajánlott mangalica malacot, amit a helyszínen át is adtak neki.
Az apró jószág érthető módon megilletődve lépdelt a rokonaiból készült sonkák között, és egy idő után egyre hangosabb visítással jelezte nem tetszését, pedig kora miatt egyelőre élvezheti, hogy még rá is igaz a mondás “nem kényszer a disznótor”….bár ez idővel változni fog nála is…
Apró témba vágó érdekesség a Facebookról a téma egyik szakértőjétől, Hanga Zoltántól:
Az angolban a marha amíg él, ivartól függően cow vagy bull, de ha megeszik, mindjárt beef lesz. Előbbi szavak inkább germán jellegűek (vö. pl. a német Küh és Bull szavakkal), az utóbbi inkább újlatin (vö. pl. a francia boeuf szóval), amely végső soron a latin bos szóra vezethető vissza.
Hasonló a helyzet a sertés esetében. Amíg él, addig swine, ami germános (vö. pl. Schwein a németben), amikor megeszik, akkor pork, ami meg inkább latinos (vö. pl. a francia porc, vagy a latin porcus szóval).
Ez a kettősség arra vezethető vissza, hogy Hódító Vilmos után az angol uralkodóosztály normandiai eredetű volt, nyelvében és szókincsében tehát a latinos hatások voltak jelentősebbek, a köznépnél viszont az angolszász (szász, dán és jüt és más óészaki) nyelvi hatás volt a jellemző. Szóval egyszerűen máshogy beszéltek a parasztok, akik az élő állattal dolgoztak, és az urak, akik viszont az asztalról ismerték inkább ezeket az állatokat.
Szerinted milyen érzés lehet malacnak a sonkaszeletelő versenyre látogatni?
A beiktatást rajtam kívül mások is sokan fotózták, ebből most kivételesen nem közlök galéria válogatást, érdekes viszont megnézni az Index galériáját, melyben felevenítik az előző négy köztársasági elnök beiktatási ceremóniáját.
Ha már maguk a sarkon forgató világsztárok nem mindig voltak olyan megközelíthetők, mint a fotósokkal fotózkodó Hugh Jackman, naponta foglalkoztak a bulvár lapok és a tévék is magukkal a paparazzikkal (helyesen paparazzók). Mondhatni ők lettek “a sztárokhoz második legközelebb álló megszólalók”. A sort kezdve rögtön a szebb napjain hírnévben fürdőző Liptai Klaudia próbált interjút készíteni a témáról. Sajnos ebbből nem tudta kihagyni személyes érintettésgét, sértettségét sem. Pedig Magyarországon nem igazán létezik a paparazzi műfaj. Bezzeg, ha Los Angelesben élne….bár lehet, hogy ott még ennyit se érzékelne a paparazzi jelenségből, mint itthon, mert ő ott nem érdekelne senkit, mivel nem tudják, hogy ő kicsoda, vagy hogy egyáltalán létezik.
Kik a paparazzók?
Röviden úgy fordíthatnánk, lesifotósok. A szó nyelvtani szépségeiről lásd korábbi írásom. Ma azokat a fotósokat nevezik paparazzinak, akik ideális esetben magányosan dolgoznak, mert többet ér a lesifotó, ha senki másnak nincs meg. De nem ritkán tömegesen figyelnek és követnek hírességeket, és maga a paparazzi szó is ebből származik. Feladatuk, hogy a legváratlanabb helyzetekben sikerüljön a celebek életéből elcsípni néhány exkluzív és lehetőleg intim képkockát. A paparazzi munka szerves része a hosszas várakozás exponálásra kész géppel. Mindig ugrásra készen, hogy elcsípje az addig várva várt pillanatot.
Tulajdonképpen a Paparazzi című film viszonylag jól mutatja be a paparazzi munkát, bár azért nem mind ilyen ellenségesek, és rosszindulatúak. Sőt a többségük kifejezetten kedves, általában még a fotóalanyokkal és azok testőreivel is. Sőt az sem ritka, hogy a híresség személyzete, testőrei, de – persze ritkább esetben – akár még maga a híresség is jóban van az őt rendszeresen fotózó paparazzi sereg némelyikével. Az túlzás, hogy összejárnak sörözni, de mikor épp nincs feszült felhajtás, kedélyesen üdvözlik egymást, váltanak pár kedves szót, majd mindenki visszatér a saját munkájához.
A vörös szőnyegen és egyéb hivatalos sajtó eseményen, engedéllyel és sajtó meghívóval készült fotók nem paparazzi képek. Pont azért, mert elôre ismertetett, leszervezett helyzetben, és főként engedéllyel készülnek. Mivel ezekről az eseményekről mindenki tudósít, akit csak érdekel, maguk a képek sem képviselnek akkora piaci értéket, mint a valódi paparazzi fotók.
Paparazzi fotók Magyarországon?
Itthon nem divat a paparazzi fotó. Szinte elképzelhetetlen, hogy a fotósnak napokat kelljen egy sztárra várva kocsiban, vagy bokrok közt bújkálva várnia – ha nincs a környéken egy hollywoodi híresség is. Az esetek többségében Magyarországon még az úgy nevezett “paparazzi fotók” is a sztár sajtósával, vagy magával a hírességgel egyeztetve készülnek, és a belógó faleveleket is csak a paparazzi hatás kedvéért komponálják a képbe. Gyors időegyeztetés után leszervezik, hogy mikor és hol lehet majd nagy titokban meglesni a celebet, aki gyakran még várni is hajlandó a fotósra, ha úgy alakul, csak azért, hogy bekerülhessen az adott újság megbeszélt cikkébe.
Akad persze elenyésző kivétel is kis hazánkban. Ez főleg az olyan helyzet, mikor az ismert ember valamiért mégsem szeretne mutatkozni – vagy csak mégjobban fel akarja srófolni saját média érétkét, hiszen minél kevésbé vagy elérhető, annál jobban akarnak veled foglalkozni. Ilyenkor a sajtó engedély nélkül kénytelen lefényképezni. De azért jobbára egészen más szájíze van a történetnek, ha a sajtóval előre ismertetett helyen (mondjuk egy tévé stúdióban) van a sztár, épp csak nem hagyja magát fotózni. Esetleg egy sajtónyilvános rendezvény VIP részén elégedetlenkedik, ha le akarják fotózni. Vagy éppen egy sajtótájékoztató hivatalos sztárvendégeként kezd el reklamálni, hogy őt ne fotózzák. Ami magában is komikus, főleg ha figyelembe vesszük mennyivel magasabb gázsit vesznek fel ezek a sztárok, (legalább részben) annak a hírnévnek köszönhetően, amihez a bulvár sajtó és a fotósok is nem kis részben hozzájárulnak. A többi magyar “paparazzi kép” meg úgy születik, hogy véletlenül belefut a hírességbe a fotós és csinál gyorsan néhány képet, amiért a híresség jól megsértődik, majd végig járja a bulvár lapokat, hogy ezt felháborodottan elmesélhesse.
Fotó: Schneider Tamás
Paparazzi képek értéke? Sokan (valahol jogosan) reklamálják, hogy a paparazzi munka nem művészet, mert ezek a képek gyakran elég silány minőségűek, sokszor a legelemibb fotótechnikai elvárásoknak se nagyon is épphogy felelnek meg. Sőt nem ritka, hogy erre a minőség romlásra a lapok szándékosan rájátszanak, hogy a talán csak megrendezett paparazzi kép spontán, elcsípett, meglesett jellegét alátámasszák. Az igény viszont megvan rájuk, sőt nem csak nagyobb mértékű, de alkalmasint fizetőképesebb is, mint akár a komolyabb, netán művészi értékű hírképekre, amelyek készítőit épp mostanában kezdte el leépíteni a CNN.
Ugyanakkor a paparazzi fotók minősége gyakran egyáltalán nem a használt eszközök, vagy épp a fotós tudásán múlik. A sztárok gyakran mindent megtesznek érte, hogy ellehetetlenítsék a fotósok munkáját. Majdnem olyan komoly iparág épült a fotósok elhárítására, mint magára a hírességek fotózására. A filmforgatásokat gyakran erre szakosodott biztonságiemberek őrzik. Képesek egy-egy helyszínt teljesen elbarikádozni, sőt azt is megteszik, hogy testükkel, autóval, tereptárgyakkal, vagy más megoldásokkal takarják el a hírességet a fotósok elől. És nem hivatalos megoldások is szép számmal előfordulnak. A hollywoodi biztonságiakról az járja, hogy előszeretettel támadják a fotósok gépeit, hogy minél nagyobb anyagi kárt okozzanak, és lehetőleg megsemmisítsék az elkészült képeket, de minimum a munka folytatását akadályozzák. De a pletykák szerint a fotós testi épségét sem kímélik, különösen, ha magán területen csípik el a kíváncsiskodót, és nincsenek szemtanúk. Az pedig Magyarországon is előfordult már, hogy elkobozták a fotós memóriakártyáját – amihez semmi joguk nem volt, és emiatt per is indult ellenük.
Mióta megszállták hazánkat a világsztárok, érkeztek utánuk valódi paparazzók is, akik tényleg megélhetés szerűen ebből élnek. Ők általában Hollywoodban gyakorolják a mesterséget. De sok magyar fotós is belekényszerült a paparazzi szerepkörbe az utóbbi időben. Ezt a külföldi paparazzi társaság nem is annyira díjazta. Elvégre ők határokat, olykor óceánokat átszelve jöttek ide néhány képért, amik normál esetben egészséges verseny szellemben készülnek.
Jól hangzik, mikor a bulvár híradóban azt mondják, a paparazzik nem tágítanak, mert a világsztárok képei milliókat érnek. De nem a főállásban, havi fixért güriző magyar lapok fotósainak. Ők a normál fizetésükért dekkolnak erdőben, kapualjban, hogy elcsípjenek egy hírességet, és általában nem a gazdagság lebeg a szemük előtt, hanem hogy ne rúgják ki őket érte, hogy másnak van kép, nekik miért nincsen.
Sőt a külföldi paparazziknak sem biztos, hogy vastagon jövedelmez a Magyarországra érkező sztárok fotózása. Ezek a képek, és az elkészítésükbe fektetett nem kevés munkaóra és anyagi befektetés is teljesen értéktelenné válhat abban a pillanatban, hogy a lelkes rajongók feltöltik a Facebookra, de pláne mikor az MTI ingyen kiadja, vigye és használja akár a sajtóban is aki csak akarja. És így nemhogy nyereséget, de az utiköltséget, szállást, és megélhetést sem könnyű kitermelniük. Nem beszélve az esetleges extra költségekről, mint a felszerelés sérülései, kisebb nagyobb összegű lopások, vagy a túlszámlázó budapesti taxisok és éttermek.
Azt már emlegettem, a hetet Debrecenben töltö, az Úszó Európabajnokságon. Azt is sejtettem, hogy a fedett sportuszodában fázni biztos nem fogunk. De hogy ennyire…
Nem én vagyok pontatlan, hanem a Blikk, akik szerint a 
