‘közélet’ kategória archívum

Nem csak zaklatják, már büntetik is a fotósokat

2010. július 14. szerda

Mexico gulf oil spill boom Georgianne Nienaber Nem csak zaklatják, már büntetik is a fotósokat

Fotó: Georgianne Nienaber

Mint arról nemrég a PDN beszámolt, újabb rendelkezés akadályozza a fotósokat, ezúttal már büntetési tétellel súlyosbítva. Eddig is többfelé (különösen az USÁ-ban és Angliában) szokása volt a hatósági közegeknek zaklatni a közterületen fotózókat. Most egy új rendelkezés értelmében már büntetni is mód lesz őket. Igaz, hogy ez a rendelkezés kifejezetten a mexikói öböl olajszennyezett területeire vonatkozik, és általános érvényű, nem csak a fotózásra vonatkozik.

Az USA partiőrsége az új rendelkezés értelmében akár 40 ezer dollárra is bírságolhatja azokat, akik a Mexikói öböl olajszennyezésének helyszínén fotóznak. A rendelkezés 20 méteres távolságtartást ír elő az öböl olajszennyezését kordában tartó védelmi eszközöktől. A szabályozás egész pontosan úgy fogalmaz “tilos a járműveknek 20 méteres körzeten belül megközelíteni az olajfolt eltávolítási munkálatokat és az ahhoz kapcsolódó eszközöket”.

Egy Georgianne Nienaber nevű fotós azt vetette fel a blogján, hogy a kormányzat így próbálja megakadályozni, a mérhetetlen környezetszennyezésről, a sérült védelmi eszközökről, és az olajban fulldokló madarakról szóló híradásokat.
A Partiőrség közleménye szerint a határozat a katasztrófa elhárítás személyzetének és eszközeinek zavartalanságát hivatott biztosítani. A sajtó heves tiltakozására adott válaszában az Egyesített Vezérkar kijelentette, hogy a 20 méteres korlátozás nem akkora távolság, ami a sajtó munkáját zavarhatja, és amennyiben igény és szükség adódik a sajtó részéről, a tilalmi zónákat megnyitják a tudósítók előtt.

Az amerikai fotósokat viszont nem nyugtatta meg a hivatalos közlemény, továbbra is a sajtó és szólásszabadság korlátozását érzik mögötte. Különösen, mivel egyéb kellemetlen körülmények erősítik az ellenérzéseket.
Az MSNBC viszont azt jelentette, hogy egy texasi fotóriportert, Lance Rosenfieldet előbb egy BP alkalmazott követte, majd két rendőrautó tartóztatta fel, mikor egy BP olajfinomítót fényképezett egy közterületen fekvő útról. A rendőrök azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben nem mutatja meg a felvételeket, beviszik az örsre.

A BP közleménye pedig azt állítja, a fotóst képeivel együtt elengedték, miután a BP alkalmazottakat is felvonultató terror ellenes különítmény megvizsgálta, hogy a képek nem jelentenek veszélyt a közbiztonságra.
A fotóst alkalmazó ProPublica főszerkesztője azt nyilatkozta az ügyről: “tiszteletben tartjuk, hogy az ország finomítóinak biztonságáról gondoskodni kell. Ugyanakkor felháborító a BP eljárása, különösen, mivel tudták, hogy szorít minket a kérdéses finomítóról szóló anyagunk lapzártája. Annak pedig semmi okát nem látjuk, hogy amennyiben a hatóságnak meg is kell néznie a publikálatlan fotókat, ezt miért kell egy magán vállalat alkalmazottainak bevonásával tenniük.”

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Nem csak zaklatják, már büntetik is a fotósokat
  • Share/Bookmark

Nemzeti ünnep – a magyar sajtó napja

2010. március 15. hétfő

kokarda1 Nemzeti ünnep   a magyar sajtó napja1990 óta március 15-én ünnepeljük a Magyar Sajtó Napját. Az ünnep annak állít emléket, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad, cenzúrázatlan termékét, a Tizenkét pontot és a Nemzeti Dalt.

A Magyar Sajtó Napja jó alkalom a megemlékezésre és a helyzetértékelésre is, így nemrég a MUOSZ, a Népszabadság, a Nemzeti Média Kerekasztal, az Élet és Irodalom, a Médiablog és az Index is összefoglalta a magyar sajtó helyzetéről alkotott gondolatokat.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ) ebből az alkalomból szokta átadni sajtó díjait. A nemzeti ünnep alkalmából átadott állami kitüntetések és díjak között pedig idén több fotográfus és fotóriporter is szerepel:

  • A köztársasági elnöktől – a miniszterelnök előterjesztésére – Kossuth-díjat kap Féner Tamás Balázs Béla-díjas fotóművész, fotóriporter.
  • Az oktatási és kulturális miniszter Balogh Rudolf-díjat adományozott Barta Zsolt Péter, Fazekas István és Flesch Bálint fotográfusoknak.
  • Az oktatási és kulturális miniszter Németh Lajos-díjat adományozott dr. Albertini Béla fotótörténésznek, művészettörténésznek.
  • A Magyar Köztársaság Kormánya Kudász Gábor Arion fotóművésznek „Márciusi Ifjak Díj – a fiatal magyar tehetségekért” díjat adományoz.

GoogleDoodlerHungarian10Marc15 Nemzeti ünnep   a magyar sajtó napjaKiegészítés: Bár a Google oldalán élesben nekem nem sikerült látnom (pedig használtam a Google-t, mégis a szabvány logóval jött be), de a Obama elnökön kívül a Google is megemlékezett a március 15-ei magyar nemzeti ünnepről, a hagyományos Google Doodle ünnepi logóval…

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Nemzeti ünnep   a magyar sajtó napja
  • Share/Bookmark

A Nagy Testvér megtiltja a fotózást

2010. március 10. szerda
no photo A Nagy Testvér megtiltja a fotózást

NO PHOTO!

Tegnap az Origo Fotórovata tweetelte, hogy “Az angolok morognak – teljes joggal – amagyarhoz hasonló fotós törvényi szabályozás tervezete miatt: http://tinyurl.com/yfp5cho“. A téma nem ismeretlen előttem. Már tervezem egy ideje, hogy írok róla, sőt korábban már írtam a meglévő brit gyakorlatról, ahogy arról is, ahogy velem szemben ezt legutóbb alkalmazták. Biztos van, akinek ez a téma (is?) már unalmas, de sajnos ez is olyan, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni – ahogy szerencsére mások sem, így talán nem tűnik majd el a sűllyesztőben.

Aki még nem olvasta a korábbi bejegyzéseket a témában, az nézze meg az említett linkeket, érdemes, az általános összefoglalást most mellőzöm. Helyette néhány kivonat fordítása a Times cikkéből: “Tegye el azt a fényképezőgépet! Igen, maga, azonnal tegye el! Ez nyilvánso hely, itt nem fényképezhet. Mi jogosítja fel, hogy fényképeket készítsen? Az emberek lehet, hogy nem örülnek neki. Mondták magának, hogy készíthet fotókat? Mondták? Nem. Maga valami pedofil? Vagy terrorista? Adja ide a fényképezőgépet! Törölje ki azokat a képeket! Törölje a jogait, törölje a bizalmat, törölje az ártatlanság vélelmét. Jogait megrövidítették.” – kezdi a hangulatteremtést Richard Woods lead-je.
Ez után beszámol a fotós boltban dolgozó, kedvtelésből fotózó Peter Dunwell esetéről, akik januárban fotóban szerette volna megörökíteni kollégájával közös londoni útját. A King’s Cross állomáson fényképezte az érkezési peront, amikor két polgárőr (police community-support officer) lépet oda hozzájuk, és felszólították, hogy hagyja abba. A publicista itt kitér arra, hogy a King’s Cross állomás a terror fenyegetés egyik érzékeny pontja. Központi szerepe és nagy forgalma mellett azért is, mert 2005-ben a londoni terror támadások idején ide érkeztek, és itt váltak szét a terroristák, akik később a metró robbantáskor 52 ember halálát okozták. De mint írja Dunwellt és kollégáját nem nézték terroristának, nem is feltételezték róluk, hogy bármi rosszra készülnének. Mindössze azért utasították őket, mert az emberek talán nem szeretnének a képeken szerepelni. Senki sem tiltakozott, senki nem panaszkodott, a hatóság úgy döntött, hogy ők nem akarnak látszani a képen, így megtiltotta a fotózást.
A történet ironiája, hogy a cikkben szereplő becslés szerint mintegy 4,2 millió kamera figyeli a járókelők minden lépését az ilyen és hasonló nyilvános helyeken, mégis az kelt gyanút, ha egy hobbi fotós szeretne készíteni egy képet, ami talán sikeresen megörökíti a kor szellemét és hangulatát az utókornak. És mint a cikk igyekszik összefoglalni, “sokkal több forog itt kockán, mint pár fotó, amit nem engednek elkészíteni.” Ahogy a lényeget Simon Moran összefoglalta: “A fotográfia némely legszebb műfaja – riport, street photography  és városképek – válhatnak teljességgel lehetetlenné, ha a fotósoknak nem áll jogukban szabadon közlekedni és fényképezni, anélkül hogy megállítanák és akadályoznák őket ebben.”
Mint a cikk írja, az eredetileg terror elhárítást segítő törvény akár elfogadható is lenne. De például London jelentős részét és minden nagyobb angliai vasútállomást a meghatározott fontos helyek közé soroltak, és hogy még zavaróbb legyen, ezek nagy részéről nem is tudni, hogy fokozottan biztosított terület, mert az ugye felhívná a terroristák figyelmét rá. Korábban a rendőröknek legalább hivatkozni kellett valamire, hogy miért igazoltatják a fotósokat, de már erre sincs szükség. A törvény felhatalmazza a rendőrt, hogy átnézze a fényképezőgépen, vagy mobiltelefonon tárolt fotókat. Bár törlésre nem szólíthat fel, de joga van lefoglalni a gyanúsnak talált, vagy terror cselekményre alkalmas dolgokat. A történetet a cikk egyetlen mondatával lehetne legjobban összegezni: “Amikor 1984 találkozik a 22-es csapdájával”

Az írásban említett számos példa egyike a görög Pericles Antoniou azt a szörnyű hibát követte el, hogy fotót készített a metrón. Egy utazó nő megreklamálta, hogy nem akarja, hogy a lányát lefényképezzék. A fotós erre udvariasan megmutatta a képeit, hogy azokban semmi ártalmas nincsen, de a hölgy továbbra is tiltakozott, így engedve a kérésnek, törölte a képet. A család számára viszont még ez sem volt elegendő, így az apa kihívta a rendőrséget, akik habozás nélkül letartóztatták a fiatalembert “közizgatás, zaklatás és riogatás” vétsége miatt. Majd amint bíróság elé került az ügye, a vádakat ejtették, mivel a rendőrség semmilyen bizonyítékot sem tudott bemutatni.

A cikk további esetekről is beszámol, ahol bevásárló központokban, kultúrházakban, és iskolákban tiltották meg a helyi illetékesek (tanárok, menedzserek, biztonsági őrök) a fotózást, nem ritkán hivatali engedélyt kérve számon a szülőkön, akik saját gyermeküket akarták lefényképezni egy üres helységben, ahol senki más nem tartózkodott rajtuk kívül. A történetek arról is beszámolnak, hogy egyes városokban hozzájáruló nyilatkozatot íratnak alá a szülőkkel a nyilvános iskolai rendezvények előtt, hogy engedélyezzék a fotózást, és ha csak egyetlen szülő is megtagadja a hozzájárulást, akkor senki sem fényképezheti csemetéjét az ünnepi műsoron.

Konklúzióként pedig csak annyit tud a Times is felhozni, hogy a legfontosabb az éritnettekkel való kommunikáció, és együttműködés, de azért nem ártana olyan törvényikereteket teremteni, amik mindkét fél számára megnyugtatóan rendeznék a jogi viszonyokat.

Kiegészítés: A post nem tartalmazza külön a saját véleményem, annak fejtegetése nélkül is elég hosszúra nyúlt. Jobbára a hivatkozott eredeti cikk fordítása, kivonatolt összegzése. Véleményemet maga a témaválasztás hivatott tükrözni.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton A Nagy Testvér megtiltja a fotózást
  • Share/Bookmark

A tüntető fotósok sem terroristák

2010. január 30. szombat

“Fotós vagyok, NEM terrorista!”

PHNAT photo by Tesita 3912650012 a564ebd140 A tüntető fotósok sem terroristák

Tesita fotója a Flickr-ről

Bár Magyarországon komoly sajtó visszhangja nem volt, mint arról néhány híroldal is beszámolt (RTL KlubSG.hu, Fiatal Riporter blogBBC, PHNAT), múlt hétvégén Londonban profi és amatőr fotósok tartottak tüntetést a helyi hatóságok atrocitásai ellen tiltakozva. A demonstráció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet szabadságjogaik korlátozására, és hangsúlyozzák, hogy ők fotósok, NEM terroristák.

Különösen fotós körökben sokat emlegetett téma, amit már saját bőrömön is tapasztaltam, hogy a brit hatóságok előszeretettel zaklatják a közterületen fotózókat. Akinél fényképezőgépet látnak, az eleve gyanús, úgyhogy a terrorizmus elleni jogszabályokra hivatkozva igazoltatják, elbeszélgetnek vele, hogy miért is fényképez, ha úgy tartja kedvük, akkor a képeket is töröltetik.

A dolog hátterében a különféle terror támadások, és azok utóélete, illetve különösen az újabbak megakadályozásának szándéka áll. A brit hatóságok úgy gondolják, hogy a nyilvános helyekről (és egyéb potenciális célpontokról) készült képek segíthetik a terroristák támadásait, ezért legegyszerűbb megakadályozni – vagy kellő jogi háttér hiányában legalábbis fokozottan ellenőrizni – a fotók készítését.
A szabadságjogokat korlátozó intézkedés egyre többeket dühít, főleg mivel az intézkedő rendőrök gyakran túllépik hatáskörüket. A hatályos jogszabályok csak arra adnak felhatalmazást, hogy különösebb indoklás, vagy alapos gyanú nélkül is bárkit igazoltathassanak. Előállításra, letartóztatásra, eszközök elkobzására, és különösen az elkészült képek megsemmisítésére azonban nincsen joguk a rendőröknek. Mégis gyakran megtörténik.

Mivel sok fotós maga sincs tisztában a rá vonatkozó, és egy esetleges intézkedés során alkalmazható jogszabályokkal, a PHNAT szervezet készített egy kis kártyát a jogszabály kivonatával. Javasolják, hogy aki Angliában akar fotózni, inkább nyomtassa ki és tartsa magánál. Akár mutassa is meg az intézkedő rendőrnek. A PHNAT (PHotographer Not A Terrorist) szervezet igyekszik honlapján összegyűjteni a fotósokat ért atrocitásokat, illetve a hivatalos fellépés mellett tájékoztatni az érintetteket jogi lehetőségeikről. Illetve hangsúlyozni, hogy “a fotósok nem terroristák”, és addig kell tenni az ilyen elnyomás ellen, amíg a fotózás nem válik történelemmé ahelyett, hogy dokumentálná a történelmet.

Hivatalos website: PHNAT: I’m a Photographer NOT a terrorist!

Fotó forrása: Tesista képe a Flickr-ről

További képek: Flickr képgyűjtemény

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton A tüntető fotósok sem terroristák
  • Share/Bookmark

Az üzletnek menni kell

2010. január 22. péntek

no images Az üzletnek menni kell“A sajtó üzlet, és ahhoz hogy tovább működhessen, nyereséges üzletnek kell lennie.” – James Nachtwey haditudósító

Nagyon egyszerű, mégis nagyon igaz gondolat egy olyan embertől, aki ráadásul a sajtó munkájának másik végén dolgozott egész életében. Nachtwey az a fotóriporter, akit a lapok elküldenek Isten háta mögötti világokba, és “csak” fényképeznie kell. Munkája során sosem kell a pénzzel foglalkoznia. Háborús övezetekben, harmadik világ beli nyomortanyákon, haldoklókat ápoló kórházakban fényképez. Olyan helyeken, ahol ugyan szintén jól jön minden pénz, de magával a pénzzel aligha tudnak a fronton, vagy a nélkülöző afrikai falvakban mit kezdeni. Nachtweynek azzal se nagyon kell törődnie, hogy az őt megbízó lapok miből élnek, miből termelik ki azt a bevételt, amiből az ő útjaira is futja. Mégis tisztában van ennek fontosságával.

Ráadásul ez a gondolat nem csak a sajtóra, hanem annyi minden másra is igaz. Napjainkban lényegében szinte mindenre. Hiszen egyre kevesebb dolog van körülöttünk, ami nem üzleti alapon működik. De még azok működéséhez is nélkülözhetetlen a pénz, aminek valahonnan jönnie kell. És még ha jótékonyságból és adományokból érkezik is a bevétel, akkor is meg kell valakinek termelnie, hogy adakozhasson.
Bármennyire szeretnénk is akár a sajtótól, vagy bármelyik más iparágtól, hogy ne üzleti szempontokat nézzen, sajnos kénytelenek. Ahogy mi is kénytelenek vagyunk mindennapi életünk, és munkánk során üzleti szempontokat nézni. Jobb esetben persze elég ha egy megfelelő munkaszerződést aláír az ember a munkáltatójával, és a saját megélhetése biztosított. De csak addig míg a cég, aminek dolgozik képes jó üzletet kötni a munkájával, és van miből fenntartani a céget és kifizetni az alkalmazottakat.

Magyarországon valamiért a legtöbb ember rossznak, szégyellni valóban tartja a nyereséget. Megvetik a boltot, amiért az nyereséget akar termelni. Pedig az üzlet erről szól.
Igaz hogy csak a kapitalizmusban, de a szocializmust mégsem akarja senki visszaállítani – szerencsére.

Az Internet megjelenése óta mégis szinte fénynél gyorsabban terjed az a már szinte utópista szocialista nézet, hogy “az Interneten minden ingyen van”. És sok mindenre igaz is. De az ingyen dolgoknak is van ára, amit valahol valakinek egyszer ki kell fizetnie, és hogy ő se menjen csődbe, valamiből bevételt is kell termelnie. Az eddigi üzleti modellek az Internet hódításával alaposan megváltoznak. De az új rendszerek működését finanszírozó új üzleti modelleknek is ki kell alakulnia – és jól, nyereségesen kell működnie – hogy az Internet által dominált új világ működőképes legyen. Mert amíg tejet, kenyeret, fényképező- és számítógépet nem lehet ingyen letölteni az Internetről, addig az onnan letthető dolgok előállítóinak is a piacra kell járniuk bevásárolni, valódi pénzzel, amit a letölthető dolgok előállításával keresnek meg.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Az üzletnek menni kell
  • Share/Bookmark

Európai nyelvek napja

2010. január 14. csütörtök

EU Flags Európai nyelvek napjaVéletlenül vettem észre, hogy ma van az Európai nyelvek napja. Nosza, ünnepeljük a sok nyelvű Európát – meg az ebből adódó bábeli zűrzavart.

Elvben az EU valamennyi tagállama szabadon gyakorolhatja saját nyelvének használatát hivatalos ügyeinek intézésében. Azért kíváncsi lennék, hogy mit szólna az intézkedő magyar rendőr – vagy hogy még aktuálisabban BKV ellenőr – ha csak lettül lennék hajlandó tárgyalni vele. Mint ahogy az sem feltétlenül sikeres út a hírek szerint, ha valaki Brüsszelbe magyarul akar minden áron beadványt küldeni. Persze jogi lehetőség van rá, de azért az adminisztrációs útvesztők és a fordítási hibák elkerülése végett érdemesebb lehet még elküldés előtt lefordíttatni angolra, esetleg franciára – még inkább eleve úgy megírni.
Én például igyekszem mindenben két nyelvű lenni (magyar és angol, jobbára ebben a fontossági sorrendben). Bár blogot csak magyarul vezetek, a bemutatkozó honlapom két nyelvű, és a Facebookon, illetve Twitteren is próbálok jobbára két nyelven csiripelni. Főleg mivel tudom, hogy van egy csomó ismerősöm, aki magyarul nem érti mit írok. Ugyanakkor meg van egy csomó ismerősöm, aki más nyelven nem érti mit írok.

Az az érdekes Európában – és különösen az Unioban – hogy együtt él egy csomó nemzet, akik teljesen külön nyelvekben élnek. Az angolok vannak a legjobb helyzetben, az övék lett a hivatalos világnyelv (ha lehet ezt mondani). Egy időben a franciát tartották a diplomácia nyelvének, de azért ma már a franciák is kénytelenek jobbára angolul tárgyalni. Igaz ők szívesebben használják a saját nyelvüket. Ahogy a németek, az olaszok és a spanyolok is, amelyek mind világnyelvek. Bár lehet, hogy még mindig az oroszt beszélik legtöbben, igaz ők nem biztos, hogy mind az Unioban, vagy akár csak Európában élnek.

Mennyivel egyszerűbb volt néhány történelmi korral korábban: az írástudók  mindenhol beszélték a latint. Mára kihalt, ahogy a közös nemzetközi nyelvre, az eszperantó elterjesztésére tett kísérletek is. Persze lehet, hogy még él az eszperantó mozgalom, de én évek óta nem hallottam hírét sem Magyarországon, sem Európa más szegletében.

Azért érdemes megjegyezni, hogy a globális világban van két-három dolog, ami a beszélt nyelveknél jóval univerzálisabb, és bármely nyelven legalább nagyjából hasonlóan megérthető: fényképek, festmények, szobrok, zenék, tánc és mozgás. Lényegében az összes nem szöveg és nyelv központú információ és művészet.
Talán ezért divat, hogy külföldön az ember múzeumba megy belekóstolni az ország műemlékeibe, történelmébe, képtárba, hogy képekben (fotók és / vagy festmények) ismerje meg, és koncertre, táncelőadásra, vagy diszkóba hogy a zenei világot megérezze.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Európai nyelvek napja
  • Share/Bookmark

Ma is sztrájk

2010. január 13. szerda
Korábbi vasutas sztrájk képe

Korábbi vasutas sztrájk képe

Ma ismét sztrájkol a BKV, sztrájkolok most én is: nem fényképezem a sztrájkolókat. Pedig elvben akár még egyet is tudnék érteni velük. Csak én olyan érdekes társadalmi csoportba – fotóriporterek – tartozom, ahol nincs mód sztrájkolni. Leginkább azért, mert ha a sajtó sztrájkol, az pont arról szólna, hogy senki nem tudná meg. Annak meg mi értelme lenne?

Persze jó kérdés, hogy a BKV, vasutas, postás, reptéri dolgozó és egyéb sztrájkoknak lesz-e valami eredménye. Több lett emiatt valakinek a fizetése? Megoldódtak emiatt a problémák? És a kedvenc kérdésem, ami ilyenkor eszembe jut: ha teljesítik a követeléseket, kedvesebbek lesznek az utasokkal, és pontosabbak a járatok? Nem mintha emiatt olyan sokat panaszkodnék erre, de azért van még hova fejlődni mindezekben, amik jó része a munkavállalókon múlik, nem a vezetőiken. Persze általánosságban a szolgáltató területeken ma Magyarországon elég sok kifogásolható dolog lenne, amik ellen mi nem sztrájkolhatunk…

…egyébként én támogatom a sztrájkolókkal (lehet, hogy mégis elmegyek csináni róluk pár képet?). Kapják meg a magasabb fizetést. Kapják meg az egészségügyi dolgozók is, a rendőrök is, a tűzoltók is, a bolti eladók, és általában véve mindenki. Mindenkinek fizessenek tisztességes, piaci béreket, amit a munkájuk valóban megér, és amiért hajlandók kedvesen, higgadtan és szakmailag korrektül dolgozni. És amilyen fizetés mellett az emberek nem akarják mindenből az olcsóbbat venni a boltban, hanem minőségi alapon döntenek. Olyan fizetést, ami mellett mindenki boldogan megveszi kedvenc filmeit, zenéit, hogy a zenészek, színészek is megélhessenek a szerzői jogdíjakból, és amiből mindenki boldogan ad borravalót minden más szolgáltatónak (nem csak a pizzafutárnak, nehogy legközelebb beleköpjön a kajába).
Más megoldás szerintem egy csomó problémára úgysincs. Az emberek bliccelnek a járműveken, lopják a zenét, nem vesznek újságot, sőt az Interneten és a tévében se hajlandók megnézni a reklámokat (de ez nem megélhetési vonzat), és garasoskodni kénytelenek mindennel amit vesznek, a kajával, a ruhákkal, mindennel. És mennyi mindenen változtatna pozitívan egy csapásra, ha mindenkinek a nyakába hullana a jólét. Mindenkinek jutna elég, és boldogan adna belőle másoknak.

Szilveszterkor elfelejtettem újévi kívánságot kitalálni, lehet ez? Hozzuk össze!

Kiegészítés: Úgy fest, hogy a BKV-nál a grafikusok nem sztrájkolnak – vagy nagyon rákészültek a sztrájkra - mert arra volt valakinek ideje, hogy a sztrájk infó oldalukhoz logót rajzoljon…

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Ma is sztrájk
  • Share/Bookmark

Mi lesz az MTI jövője?

2010. január 8. péntek

MTI logo Mi lesz az MTI jövője?Az Index cikke arról számol be, hogy a következő Fidesz kormány összevonná a közszolgálati televíziókat (Magyar Televízió, Duna Televízió), a közszolgálati rádiót (Magyar Rádió). A nemzeti hírügynökséget (Magyar Távirati Iroda) pedig még idén megszüntetnék, és a helyére egy kis létszámú (20-30 fő) kormányzati hírügynökséget állítana, ami csak a kormányzati hírekkel foglalkozna. Az ismeretlen forrású, Fidesznek tulajdonított elképzelés szerint a 127 év alatt felhalmozódott tekintélyes MTI archívumot (köztük 13 millió – részben történelmi – sajtófotót) az Országos Széchényi Könyvtár gondozására bíznák.
A megjelent hírt a Fidesz egy mondatos közleményben cáfolja: Az Index megint rossz informátort választott, a Fidesz nem záratná be az MTI-t. Ez a tagadás persze nem jelenti a vázolt elképzelés átfogó cáfolatát, hiszen a kis létszámú kormányzati ügynökség akár az MTI név-, és jogutódló maradéka is lehet, még ha ez a komoly funkció költségvetés és emberállománybeli megnyirbálás lényegében a szervezet megszűnését is jelentené.

Komoly szakmainak nevezhető vita alakult ki a Médiablogon a kérdésről, de az MTI gyökereitől nem is lenne olyan nagyon idegen ez a megközelítés. Hiszen a Távirati Iroda szervezete eredendően a parlamenti hírleveleket író, sokszorosító, és továbbító kezdeményezésből nőtte ki magát országos hírügynökséggé. Ahogy a cikkben is szerepel, az MTI működését ma külön, a Nemzeti Hírügynökség működéséről szóló törvény szabályozza, előírva, hogy az ügynökség különös figyelemmel tájékoztatja a közvéleményt, és a magyar sajtót az országos politikai eseményekről, történésekről. Ezen kívül azonban az MTI nagyon fontos kultúrtörténeti, és kor dokumentációs feladatot is ellát azáltal, hogy mind képi, mind a sajtó egyéb eszközeivel dokumentálja a társadalom életét, állapotát, problémáit. Számos kulturális, sport, művészeti és egyéb rendezvényről egyedüliként tudósít, lehetővé téve ezáltal, hogy bizonyos kisebb frekventáltságú események mégis szélesebb körökhöz eljuthassanak. Ha pedig a szervezetnek ezek  a szerepkörei megszűnnek, akkor pont azok a kulturális területek veszítik el a médiában való megjelenés lehetőségét, amelyek leginkább rászorulnak a közszolgálati média támogatására, mert a kereskedelmi média szemében nem eléggé versenyképesek – végtére pont erről szól a közszolgálatiság: piaci árfolyamtól függetlenül, morális értékrend szerint tájékoztatni.

Az MTI-t oltalmazó általános aggodalom részben annak szól, hogy egy ilyen leépítés (ami ugye jócskán érintené a többi közszolgálati médiumot is) tömegesen tenne utcára olyan szakembereket, akik speciális szakterületük miatt nem számíthatnak rá, hogy könnyen új állást találnak. Illetve nem kis részben annak szól a felháborodás, hogy egy ilyen intézkedés központosítaná a tájékoztatást, amivel egyoldalúbbá válna az információ áramlás, de leginkább szegényebbé válna, hiszen egy kis létszámú kormányzati ügynökség szinte biztos, hogy legfeljebb csak az állami gépezet működéséről tudna tájékoztatni. Mai kulturális és egyéb tájékoztató szerepe így szinte biztos, hogy teljesen megszűnne, vagy nagyon radikálisan lecsökkenne.

Az MTI gazdálkodása ma kettős, és mint ilyen, nem mentes az ellentmondásoktól (ahogy a közmédiumok esetében ez sajnos Magyarországon általánosnak tekinthető). Egyrészt jelentős állami finanszírozást kap működésének fenntartásához, ugyanakkor előállított anyagait piaci alapon értékesíti, és ezzel bevételt termel, saját költségvetését erősítve. Korábban is többször felvetődött már több helyen, hogy ha egyszer a Távirati Iroda közszolgálati médium, és (nagyobb részben) állami pénzből működik, akkor az általa előállított anyagok miért nem közkincs, vagyis szabadon felhasználható. Különösen, mivel az azokat felhasználó hazai médiumok maguk is tetemes összeget fizetnek az állami kasszába, amiből az MTI is kapja költségvetését. Másik oldalról megközelítve, ha piaci szereplőként viselkedve értékesítik anyagaikat a média piac más szereplőinek, akkor miért költ jelentős összeget az állam a szervezet fenntartására? Nehezen nem igazán feloldható ellentét ez. De tulajdonképpen egy ilyen (megfelelően véghezvitt) átalakítás akár megoldás is lehet a kettősségre.

Az államnak csak egy szűkebb, kötelező, és eredendően az állami gépezethez szorosan kötődő tájékoztatást kell finanszíroznia, az ezekről szóló általános tájékoztatás biztosítása. Minden más, ami ezen felül van, az pedig a verseny szféra, és a piaci alapon működő hírügynökségek tevékenysége, akik üzleti alapon működnek, és nem kell rá adóforintokat költeni.
A nagy kérdés csak az, hogy vajon hol húzódnak a közszolgálati feladatkör határai. Vajon az árvizeket, katasztrófákat, és nem utolsó sorban a sportot és a kultúrát még oda sorolják-e (ami elkerülhetetlenné teszi a lényegesen nagyobb szervezet fenntartását), vagy tényleg egészen csak a szorosan vett politikai tevékenységekig lecsupaszodik a közszolgálatiság fogalma, amit akár kisebb szervezet is képes kiszolgálni, de szinte állami sajtó osztállyá válik az intézmény.

Mint az Index keretes anyaga bemutatja, Európában és a világban általánosan is kevéssé jellemző az állami hírügynökségek létezése, ez inkább a központi irányítású poszt szocialista rendszerek öröksége. Világ szerte inkább a piaci alapon működő hírügynökségek jellemzőek. Csak az a kérdés, hogy a nálunk több mint száz év alatt kialakult rendszert ma hogyan sikerül átalakítani, és mi minden esik az átalakulás áldozatává. Az biztos, hogy az MTI (és egyéb közmédiumok) lefaragásával, illetve a sajtóban egyébként is jellemző létszámcsökkentéssel munkaerő, és szellemi tőke van elegendő a média piacon a hiányt szenvedő területek pótlására, és az új hírügynökségi hálózatok felépítésére. Sőt már meglévő szervezetek is akadnak, akik nyilván szívesen betömnének egy ilyen módon támadó piaci rést. Sokkal nagyobb kérdés, hogy vajon fizetőképes kereslet, és tőke van-e elegendő a válság sújtotta magyar sajtó piacon, hogy a közszolgálati mellett (vagy inkább helyette) más – netán több – hírügynökségi gépezetet eltartson, miközben versenyben zuhannak a példányszámok és a reklámbevételek.

Kapcsolódó cikkek:

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Mi lesz az MTI jövője?
  • Share/Bookmark

Mi lesz a tartalom jövője

2009. december 8. kedd

“Egy tegnapi újság már senkit sem érdekel holnapután.”

no images Mi lesz a tartalom jövője

Különösen a sajtómunkások között gyakran elhangzó vélemény, hogy a tegnapi hír már nem számít. Azután, hogy az olvasó rápucolta a krumplit legszebb címlapjainkra, már tényleg nem sok jelentősége marad a munkánknak. Néhányan talán még ma is kivágják a kedvenc sztárjaikról, rokonaikról, ismerőseikről, netán magukról szóló cikkeket, hogy eltegyék. De ezen kívül a tegnap előtti újságok legfeljebb a hajléktalanokat töltik el melegséggel, mikor takaróként használják őket.
A nyomtatott sajtó mégis hordoz valami különlegeset. Hogy fizikai formát ölt a szellemi tartalom, hogy papírra kerül az ember munkája. Nem módosítható ugyan a megjelenés után, és tartalma hamarabb elavul, de mégis maradandóbb az elektronikus változatnál. Talán benne van az is, hogy legalább az állami könyvtárakban, és az egyre ritkuló papír alapú sajtó archívumokban fennmarad a múlt. Kereshető és kutatható….és fennmarad az utókornak, amíg be nem zúzzák, vagy le nem ég.
Igaz, hogy keresni könnyebb és gyorsabb a digitális formátumokban, sőt egy jól felépített oldal jól felépített tartalma évekkel később is felbukkan a keresőben, ha kapcsolódó témák után kutatunk. De az eredeti változatot könnyen előfordulhat, hogy soha nem találjuk újra meg, sőt könnyen lehet, hogy egy idő után már a módosítottat sem, hiába mentjük el könyvjelzőként, vagy linkeljük saját írásainkban.

Ahogy arról a MédiaBlog is beszámolt nemrég, tulajdonost cserél a Business Week, és a tulajdonos váltással járó leépítéssel átszervezéssel távozik a szerkesztőséghez tartozó Blogspotter két bloggere is. Nem tudni, hogy megszűnik, vagy más kezébe kerül, és ha megszűnik, az a szerver lekapcsolását jelenti, vagy csak nem frissül majd tovább. Minden esetre vonatkozó írásuk szerint a szerzők maguk is aggódnak anyagaik sorsa miatt. Aligha ok nélkül.
Nemrég a magyar sajtó palettáról is nyom nélkül eltűnt két hírportál, a Zoom.hu és a Hírsarok, és már legfeljebb csak a megszűnésükről szóló írások őrzik az emléküket. De ki tudja, hogy ezek az emlékek meddig maradnak még fenn, és hogy ki mindenki fogja még követni őket. A Zona.hu is jó ideje vegetál, így próbálja átvészelni a feje felett lebegő megszűnés veszélyét. Ez utóbbi még elérhető, de könnyen lehet, hogy itt is csak idő kérdése, hogy örökre semmibe vesszen a sok munka. Magáévá tegye a digitális enyészet.

Technikailag számos alternatíva lenne az előállított tartalom átmentésére. A felszámoló gondatlan gazdákat viszont ritkán szokta érdekelni, hogy mennyi munka eredményét pusztítják el a dugó végső kihúzásával. Az on-line világ egyik természetes velejárója, hogy minden tartalom a hálón van, ott bármikor elérhető, azonnal módosítható, és ugyanilyen könnyen törölhető is. A nyomtatott sajtónál alaposan át kell gondolni minden szót, mert az a nyomdába kerülés után már örök érvényű és visszavonhatatlan. Az Internetes lapok esetében viszont bármi módosítható a publikálás után is. Ha valaki észbe kap és kijavítja, jó eséllyel soha nem derül fény rá, sőt a fiaskók ugyanígy le is tagadhatók. Ami kellemetlen, azt később csak törölni kell, és már mintha meg se történt volna. Az utókor számára pedig senki sem tudja mi marad fenn ebből a modern korból.

Kiegészítés: Sajnos a Magyar Televízió “honlap fejlesztése” nyomán a digitális enyészeté lett minden videó anyag, ami a designváltás előtt került fel az online archívumba, így többek között a 2008-as Olimpiai megnyitó közvetítése is. Ezúton is gratulálok a közpénzen fizetett illetékeseknek, akik ezt a pusztítást elkövették!

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Mi lesz a tartalom jövője
  • Share/Bookmark

Az év embere választás

2009. december 4. péntek

Time Person Year Cover tile Az év embere választásAz Év emberét keresi a Times amerikai hetilap. Internetes honlapjukon az olvasók is választhatnak tizenegy jelölt közül, bár a közönségszavazás vállaltan nem feltétlenül fogja befolyásolni a végső eredményt. És ahogy az minden évben lenni szokott, az év utolsó címlapját ennek a kiválasztott férfinak, nőnek, párnak, csoportnak, eszmének, helynek vagy szerkezetnek szentelik, aki vagy ami “a legnagyobb hatást gyakorolták az év eseményeire….jó vagy rossz irányba”.

Az év embere hagyományt 1927-ben teremtette a lap, amikor az uborka szezonban elővették Charles Lindbergh történelmi repülését, és az év emberének nevezve alaposabban bemutatták őt, és tetteit, ezzel orvosolva a szerkesztőségi vitát kavaró tényt, hogy Lindbergh korábban kimaradt.

A kiválasztottak között azóta több amerikai és külföldi elnök is előfordult Franlkin D Roosevelttől George W. Bushig. Roosevelt volt az első aki egymás után kétszer került az év embereként a lap címoldalára az év embereként, sőt mindmáig egyedüliként harmadik ízben is kiválasztották. Az ifjabbik Bush elnök volt, aki elsőként nyert egy rokonát (az apja, idősebb George Busht) követően. A legfurcsább talán Adolf Hitler 1938-as kiválasztása volt, de talán ennél is furcsább, hogy a világháború környékén nem csak Winston Churchill, ha nem Joseph Stalin is két ízben lett az év embere.
2006-ban mi olvasók (You) lettünk azok, utalva a közösségi média térhódítására. A rá következő évben Vladimir Putin, majd Barack Obama lett az év embere, aki idén ismét jó esélyekkel pályázik erre a címre. Nem csak megnyerte az elnökválasztást, ő lett az első fekete amerikai elnök, ráadásuk az idén neki ítélték a béke Nobel-díjat is. Így könnyen lehet ő az első Richard Nixon után, akit egymás után két évben is az év emberének választottak.

A Time 2009-es jelöltjei:

Elvont fogalmak, mint az Amerikai nők, a Magyar szabadságharcos (1956-ban), az Amerikai tudósok, vagy a Számítógép már korábban is elnyerték a címet, így nem kizárt, hogy a közönségszavazást jelenleg vezető Iráni tüntetők kerüljenek ki győztesen. Jelenlegi ötszörös szavazati előnyük nem tűnik könnyen megdönthetőnek. De a több technikai robbanást is előidéző Apple követői még akár a jelenleg (Obama mögött) harmadik helyen álló Steve Jobs-t is kihozhatják a közönségszavazás győzteseként. A Times szerkesztőit azonban ez sem fogja befolyásolni abban, hogy önálló döntést hozzanak a kérdésben.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Az év embere választás
  • Share/Bookmark

Air Force One – Az elnök különgépe

2009. november 20. péntek

“Ez a gép volt az Air Force One, amíg az elnök a fedélzeten volt. De már csak egy átlagos Alfa-Foxtrott 29000-es hívójelű gép…” – NCIS

Air Force One Ferihegyen
Air Force One Ferihegyen

Múlt héten az NCIS első epizódjában került elő az elnöki gép, tegnap találtam egy National Geographic dokukentumfilmet róla a YouTube-on (lásd alábbi videó), ma meg a két Oscarra jelölt filmet fogja vetíteni a Viasat 3. Úgy döntöttem, ez lesz a mai post és kerestem hozzá pár képet az archívumomból

Az Air Force One bemutatását mellőzöm. Akit érdekel, az utána olvashat a Wikipedián, a gép hivatalos oldalán, vagy egyéb helyeken, és megnézheti, mit mutat be róla a National Geographic stábja.

A filmet sem mutatom be, van róla éppen elég összefoglaló és kritika a neten. Amerikai, nacionalista, hazafias, akció, sablonos, szirupos, vagy sem, nekem tetszik, ma is megnézem a Viasaton.
Hátha valakit érdekel, érdemes megemlíteni, hogy Harison Ford, Gary Oldman és Glenn Close a főszereplők….meg az elnöki gép, ha valakit inkább ez érdekel a filmből. A zeneszerző pedig Jerry Goldsmith, ami már az első akkordoknál felismerhető.

A főszereplő Harison Fordról mindig ugyanaz a régi karaktere jut eszembe (nem, nem Han Solo a Csillagok háborújából, és nem is Indiana Jones), mégpedig a megfilmesített Tom Clancy regények Jack Ryanje. A Férfias játékok (Patriot Games) és a Végveszélyben (Clear and Present Danger) óta nekem ő testesíti meg Jack Ryant (nem pedig Alec Baldwin vagy Ben Affleck).
Az Air Force One kapcsán pedig különösen, hiszen itt elnöki szerepet kap, akárcsak a későbbi Clancy regényekben Jack Ryan. is Ráadásul a karakterek nem is olyan nagyon különböznek, hogy nehéz legyen elképzelni. Szóval örülnék, ha megfilmesítenék Clancy újabb regényeit (bár ez sosem volt egyszerű feladat), és így Ford visszatérne Jack Ryanként az Air Force One-ra…
,-)))

Air Force One előzetes:

A National Geographic dokumentum filmje:

Kiegészítés: Az IMDB szerint a 2003-ban forgatott NCIS első epizódot ugyanabban a díszletben vették fel, amit az Elnök különgépe című 1997-es Harison Ford mozifilm forgatása során is használtak. Ezzel egy belső poént szülve, mikor a sorozat főszereplője azt emlegeti, hogy a gép alaprajza pontosan megegyezik a filmbelivel – amit a titkos ügynök cáfolt.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Air Force One   Az elnök különgépe
  • Share/Bookmark

Megszűnik két országos rádió

2009. október 28. szerda

Danbius Slager radio megszunik Megszűnik két országos rádióMint arról az Origo és mások is hírt adtak, Novembertől nincs többé Sláger és Danubius Rádió. Az ORTT két másik szervezetnek adja át a frekvenciát. A döntés hátteréről és egyebekről a hírben lehet olvasni. Reméljük, hogy ez nem fogja tovább fokozni a sajtó-munkanélküliséget, és hogy a hallgatók rosszabbul nem járnak majd ezzel.

Gondoltam szokás(om) szerint fekete keretet kap majd a két logó, de a honlapjukon már eleve fekete háttéren voltak, úgyhogy talán tudták előre. Egyébként sokat mondó a Sláger Rádió honlapján található fekete betűs hivatalos tájékoztatás megszűnésükről. A stípuls (fekete alapon fehér betűk) pedig nagyon is illik az ORTT határozathoz, hisen azokat a tévék is hasonló jelleggel szokták közölni elsötétítéskor.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Megszűnik két országos rádió
  • Share/Bookmark

Nemzeti ünnep

2009. október 23. péntek

“Te ma ünnepelsz, vagy szabadnapos vagy?”

Flagging ceremony

Megemlékezés két éve

Az ünnep történelmi hagyományaival és azok politikai értelmezéseivel majd a tévék, rádiók és politikusok foglalkoznak. Én csak arra térnék ki, hogy a sajtómunkások, újságírók, szerkesztők, riporterek, tudósítók, operatőrök és persze a fotóriporterek is szinte minden ünnepen dolgoznak. Vagy azért, mert unalmas protokoll eseményekről kell beszámolni, vagy azért mert unalmas tüntetésekről kell beszámolni. Ha nincs miről, akkor meg legalább arról be kell számolni, hogy nincs miről beszámolni. Szóval a sajtóban akkor sincs ünnepnap, szabadnap, ha épp lenne. A nyomtatott lapok például többnyire nem jelennek meg ünnepnap – bár dolgoztam már olyan lapnál, ami direkt a nemzeti ünnepre jelent meg – és még ha szabadnapos lenne is az ember, hajlamosak külön behívni mindenkit, hiszen ilyenkor mindenhol esemény van, sok helyre kell menni. Ezt jelenti a sajtóban dolgozók számára az ünneplés…

Éppen ezért nem is tudom, mikor töltöttem utoljára itthon nemzeti ünnepet, mert mindig rohangálni kellett, munka volt. Most, hogy  épp nincs munkám itthon ülhetek és élvezhetem az ünnepnapot. Épp most panaszkodott valaki, hogy “hogy nem zavar senkit, hogyminden évben ugyanazok az ünnepi műsorok mennek a tévében?” Én például ma kíváncsian fogom megnézni a Szabadság, szerelem -et. Ott voltam a premierjén, de akkor is dolgoztam. A filmet még azóta sem láttam, pedig kíváncsi vagyok rá. Közvetlenül utána pedig Papp Gábor Zsigmond filmszemle fődíjas Kémek a porfészekben című dokumentumfilmje következik. Tőle láttam már egy hasonló témájú, az anno besúgó képzésben hazsbált oktató videókból összeállított filmet, és általában véve is szeretem a munkáit. Úgyhogy az esti program már megvan. Bár érthető a fentiek fényében, de azért valahol furcsa is, hogy vele párhuzamosan egy másik adón sztár versengés és Harry potter fog menni.

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Nemzeti ünnep
  • Share/Bookmark

Vészhelyzet esetén értesítendő

2009. szeptember 16. szerda

Egy ismerősöm írta iWiW-en az üzenőfalra ezt a körlevelet. De kivételesen olyan témáról van szó,  aminek még értelmét is látom, így most én is terjesztem. Bár megjegyezném, hogy továbbküldés előtt azért nem árt kicsit utána olvasni, netán Google barátunkkal rákeresni minden ilyesmire. Ebben az esetben is határozottan hasznos adalékokkal szolgált a Snopes.com In Case of Emergency című vonatkozó írása.

icelogo RGB big Vészhelyzet esetén értesítendőMagyar kőrüzenet: “A mentősök, tűzoltók stb. arra jöttek rá, hogy baleseteknél és más szerencsétlenségeknél, a szerencsétlenül járt személyeknél fellelhető a mobil telefon. A mentőakciónál azonban ők nem tudják, hogy a számtalan név közül kit értesítsenek hozzátartozóként a balesetről. Ezért olyan ajánlást tettek, hogy mindenki tegye be a mobiljába a szükség esetén értesítendő személy(-ek) nevét és számát. Ilyen esetekre jött létre az ICE (In Case of Emergency) nemzetközi pszeudonim.
E név alatt bejegyezhetnénk azoknak a személyeknek a nevét és telefonszámát, akiket az ilyen esetekben értesíthetnek a mentők, tűzoltók, ill. a rendőrség. Amennyiben több személyt kívánnánk megadni, akkor ICE1, ICE2, ICE3 stb. pszeudonim alatt lehetne őket feltüntetni. Ez a megoldás egyszerű, nem kerül semmibe és hatékony lehet. Amennyiben érdemesnek találja, kérem továbbítsa ezt az e-mailt ismerőseinek, hogy egyre jobban elterjedjen.
Dr Határ Gábor mentőorvos, OMSZ-KDR, Szfvár, PTE-ETK, Pécs “

Kiegészítés: Én is jártam már úgy kórházban elhagyott telefonnal, hogy annak köszönhetően talált vissza hozzám, hogy megbízható ismerős volt a névsor elején, aki jelezte, hogy kereszték. A megoldás tehát nem hülyeség. Viszont vannak hátulütői is, amikkel azért legalább számolni érdemes. A Wikipedia vonatkozó szócikke elárulja, hogy ezt a kezdeményezést eredetileg egy Vodafone Life Saver ösztöndíjas fiatalember, Bob Brotchie hívta életre Angliában, de számos követője akadt világszerte. A Snopes.com beszámolójában a los angelesi tűzoltóság szakértőire hivatkozva  felhívják a figyelmet rá, hogy ugyan az elmélet nagyon jó, de egy telefonnal is számos dolog történhet egy baleset során.  Érdemes végig gondolni, és észben tartani. Leginkább az okozhat problémát, hogy nem is feltétlenül deríthető ki, hogy melyik készülék melyik sérülthöz tartozik, ha többen vannak és épp nincs – vagy nem a sajátja – van a kezében. Lemerülhet, PIN kóddal és egyéb módon is zárolt lehet, és az sem biztos, hogy minden típust tudnak kezelni akik megtalálják. Továbbá ütés, víz, tűz, és egyéb behatások lényegesen jobban károsítják, mint egy papír, vagy akár plasztik kártyát. Míg ütésre a papír csak gyűrődik, egy telefon törhet, és akár használhatatlanná válhat, akárcsak a víztől, ami a papírlapot lehet, hogy csak nehezen olvashatóvá teszi, az elektronikus eszközzel akár végezhet is.

Szóval éljen a technológia és éljen mindenki ezzel a módszerrel is, de azt kérik a külföldi szakemberek, hogy ugyanezeket az információkat egy papír cetlire (én inkább lamináltat javasolnék) is írják fel, és tegyék be az igazolványok mellé, mert ez még mindig biztosabb lehet. Ráadásul a fényképes igazolványok közt azt is könnyebb kideríteni, hogy kihez is tartozik a cédula. Különben is, akár csak a fotók tárolásánál, nagyobb biztonságot jelent, ha az információ több helyen és több formában is megtalálható (redundancia). Most pedig lehet terjeszteni az igét!

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Vészhelyzet esetén értesítendő
  • Share/Bookmark

Napi Gazdaság 5000. lapszám

2009. szeptember 7. hétfő

Napi Gazdasag 5000 Napi Gazdaság 5000. lapszámMa jelent meg a Napi Gazdaság ötezredik lapszáma. Az Internetes kiadásban is elérhető vezércikkek mellett az archívumból előbányászott kordokumentumokkal, és az eltelt időszakot elemző írásokkal emlékezik a lap fennállásának 18 évére. Mivel ebben a hosszú múltra visszatekintő munkában egy rövidke időre én is részt vettem, így ma megvásároltam az ötezredik kiadást.
Napi Gatdasag 5000 cimlap Napi Gazdaság 5000. lapszámA jubileumi különszám az aktuális lapszám mellékleteként került kiadásra – a Napi szokásához híven mellékletenként saját lapfejjel – azonban most nem a mellékletet hajtották a fő lap belsejébe, hanem a lapot a mellékletbe, hogy mindenki láthassa a retro hangulatú lapfejet, az ünnepi címlapot. Bár emiatt az újságos hosszú percekig kereste mind az árat, mind a vonalkódot, végül sikerült megtalálni és kifizetni is.

Örömteli, hogy nem csak a lapok megszűnéséről lehet hírt adni, sőt hogy így a XXI. században még lehet ünnepelni, és éltetni egy nyomtatott lapot. Reméljük, hogy lesz még ötezer lapszám…

Start Slide Show with PicLens Lite PicLensButton Napi Gazdaság 5000. lapszám
  • Share/Bookmark