Völgyi Attila fotóriporter blogja... » fotó

Stop-motion utifilm Google Streetview-val

Völgyi Attila fotóriporter — Fri, 10 Feb 2012 07:06:43 +0000

Nem igazán fotó (pláne nem sajtófotó), nem is egészen friss aktualitás, de gondoltam azért érdekes írni róla. Újabb ötletes stop trükk film készült, amit még a Tévé Maci is megirigyelne. Ezúttal a Google Street View ötletes használatával alkottak jópofa animációs filmet.

A The Theory néven futó Tom Jenkins különleges kis stop-motion filmet készített, részben talán a World Press Photo pályázaton díjazott és ezzel botrányt is kavart Michael Wolf ötlete ihlette. Legalábbis annyiban, hogy Tom Jenkins is a Google Street Viewt használta eszközéül. Ugyanakkor magába az animációba, sőt a történet kidolgozásába, és a filmezésbe is messze több energiát fektetett, mint a World Press Photon említésre méltónak talált fotós.
Jenkins főhőse a Csendes Óceán partjára vezető Street View útjának minden képét élesben használta, így a felvétel során látszó valódi képek peregnek az iMac képernyőjén.

Manipuláció nélkül
Mint a film Vimeo oldalán állítja, nincs a filmben egyetlen kicserélt kép sem, vagyis az egyes képkockákon mindig a Google Street View képernyője látszik. Érdekes, hogy van aki még egy animációs film fényképezésekor sem él a PhotoShop engedte széles skálán mozgó lehetőségekkel, míg mások olyan területen sem képesek visszafogni magukat, ahol kifejezetten elvárnák tőlük az eszköztár mérsékelt használatát, és kifejezetten tiltják a képek manipulációját.

Address Is Approximate from The Theory on Vimeo.

Kapcsolódó bejegyzések:

A Sajtófotó Pályázat abszolút győztese mesél munkájáról

Völgyi Attila fotóriporter — Thu, 09 Feb 2012 17:33:04 +0000

Hajdú D. András - Fotó: Riskó Gáspár/EMASA

Az idei sajtófotó pályázat legtöbb és legrangosabb díjait elnyerő fotós, Hajdú D. András mesél a MÚOSZ online szaklapjának, az E-MASÁnak.

A Tófalvy Tamás által készített interjúban az idén több nagydíjat is elnyert fotóriporter nem csak a zsűri által díjazott képek készítéséről mesél.
Előkerül a fotóriporteri munka számos kérdése, részlete, és nehézségei. Azt is elmeséli, mit érez különleges helyzetekbe csöppenve tudósítóként, és hogy mi az előnye, hogy “csak” részmunkaidősként dolgozik az ország vezető online lapjánál, vagy hogy miért nem tervez haditudósítói karriert.

Olvasd el az interjút, érdemes!

„Visszafogtam a kreativitásomat” – EMASA

Kapcsolódó bejegyzések:

Baki még indulás előtt – késik a Nikon D4 megjelenése

Völgyi Attila fotóriporter — Thu, 09 Feb 2012 08:00:51 +0000

Késik a Nikon D4

“Apróbb firmware hiba” miatt késik a Nikon D4 jövő hétre tervezett megjelenése. Március közepéig nem látjuk a polcokon az új profi gépet.

Alig egy nappal a sokak által talán még a D4-nél is jobban várt D800 bejelentése után tette közzé a NikonRumors nyomán az MLZphoto magyarul is, hogy a Nikon késlelteti az új csúcsgép piacra dobását. Az angol nyelvű pletykalap sem rendelkezik a dologról sok információval. Mindössze annyit közölnek, hogy a február közepére tervezett megjelenéshez szükséges gépek első szállítmánya egy hónappal később érkezik.
A lap forrásai szerint a késlekedés hatása globális, vagyis nem csak az USÁ-ba érkező szállítmányokra vonatkozik, hanem a világ minden országára egyaránt érvényes. Az első gépek tehát március 15-e előtt nem érkeznek meg sehova, Magyarországon pedig a nemzeti ünnep miatt még későbbre csúszhat a megjelenés (különösen, mivel március 15-e csütörtökre esik, így csak a négy napos hosszú hétvége után kezdődik majd újra a munka mindenhol). Persze arra sincs garancia, hogy ha az Amerikai megjelenés nem a magyar nemzeti ünnepre esne, akkor boltokba kerülhetne aznap a termék.

A hiba állítólag a firmwareben van

A hiba nem mechanikai
A NikonRumors azt is tudni véli, hogy a késlekedés oka nem mechanikai eredetű, hanem a gép firmwarében találtak hibát. Ez a magyarázat csak azért furcsa, mert a firmware könnyű szerrel frissíthető lenne akár házilag is. Így az új firmware-t ráérnének leprogramozni míg a gépekkel megrakott konténerek átutazzák a világ óceánjait, a szoftver frissítés pedig – ahogy általában lenni szokott – letölthető lenne az Internetről.
A japán gyártó tehát kerülni akarja a hibából eredő presztizs veszteséget. Viszont ha olyan súlyú a hiba, hogy egy hónappal el kell halasztani a megjelenést, akkor annyira mégsem lehet kis gond, mert nem akarják, hogy a hibára fény derüljön. Így az sem kizárt, hogy a hiba mégsem szoftveres eredetű, és azért kénytelenek elhalasztani a küldemény kihajózását, mert a hibát nem lehetne egyszerű firmware frissítéssel orvosolni, hanem magukat a gépeket kell még a szállítás előtt (minimum) átnézniük. Persze mindez csak találgatás, az igazságot pedig talán sosem fogjuk megtudni.

Annyi biztos, hogy a Nikon profi termékei még nem heverték ki a cunami által elszenvedett károkat. Előbb a földrengés és szökőár tépázta meg a profi eszközeik gyártását, és rövid idővel később már a készleteiket is, majd a fukushimai erőmű hatására voltak sugárszennyezettségi problémák is. Most pedig ez a gikszer nehezíti, hogy végre mindenki önfeledten örüljön az új termékek megjelenésének.

Minden esetre kellemetlenül indul a D4 megjelenése. Főleg mivel így a Nikon teljesen el is veszítheti parányi lépés előnyét, hiszen a Canon is márciusra ígérte az 1DX érkezését.

Kapcsolódó bejegyzések:

D800: már hivatalos: a számháború nem ért véget!

Völgyi Attila fotóriporter — Tue, 07 Feb 2012 10:49:24 +0000

Nikon D800 - termékfotókért kattints a képre!

A Nikon ma reggel hivatalosan is bejelentette D800-as félprofi DSLR-jét, és paramétereivel egyértelművé tették, hogy a megapixelek számháborúja távolról sem ért még véget. 36 megapixellel minden eddigi DSLR felbontást maguk mögé utasítanak.

A számháború folytatódik
Immár hivatalos, hogy a D800-ba 36 megapixeles érzékelő került. Még 1.5x crop mellett, DX módban is 15 megapixeles képeket készít. Közel annyit, mint a nagyobb testvér teljes felbontása.
A Canon nemrég az EOS 1DX bejelentésekor épp a “minek a felbontásban tovább licitálni egymásra?” mottó jegyében visszavett egy keveset a korábbi gépeinek 21 megapixeles felbontásából, és mindössze 18 megapixellel indította harcba az új csúcsgépet. A profi szegmensben erre a Nikon os egy visszafogott felbontású, mindössze 16 megapixeles vázzal válaszolt, ami kevésbé volt meglepő, hiszen a Nikon eddig is 12 megapixeles vázakat árult nagy sikerrel. Sőt lényegében ők maguk hirdették meg elsőként a megapixelek visszafogásának iskoláját, mikor a D3 frissítéseként megjelent D3s is csak 12 megapixeles érzékelőt kapott mások 14-16 megapixeles gépei között.

Nikon D800 - termékfotókért kattints a képre!

Úgy látszik az önmérséklet most véget ért a Nikonnál. Talán az eddigi stratégia nem vált be, talán bevált, de mégis valami más irányt akarnak kipróbálni. Minden esetre a D800 már nem ugyanazt a filozófiát követi, mint elődje, inkább az 5D-vel verseng. Amire a Canon is kénytelen lesz valami hasonlóval válaszolni, hogy ne maradjon alul. És a számháború folytatódik tovább…

A D700 a múlt
A D700 eddig egy elérhető árú, gyors, de full-frame gép volt, ami a D3 lényegesen olcsóbb alternatíváját nyújtotta. Közel fél áron, szinte pontosan ugyanazokat a paramétereket kínálta.
Ugyanaz az érzékelő, és AF rendszer volt benne, mint a D3-ban, a megfelelő gyári markolattal képes volt ugyanazt az akkumulátort használni, és ezzel közel azonos sebességű gyors sorozatot tudott elérni (11 fps helyett 9 fps nem olyan nagy különbség). Lényegében csak a formai kialakítás, a kezelőszervek elrendezése, a váz strapabírósága, és a zárszerkezet élettartama jelentett némi különbséget, amit az 50% megtakarításért elnézett az ember a gépnek.

Nikon D800 - termékfotókért kattints a képre!

A D800 minek a jövője?
A D800 fejlesztése más irányba fordult. Megkapta minden idők eddigi legnagyobb felbontású CMOS szenzorát, ami pont kétszer akkora felbontású (és valószínűleg fájlméretű) képeket készít, mint nem csak az elvben nagyobb testvér D4, hanem a Canon jelenleg csúcsgépnek számító 1DX-e. Persze már a D3x megjelenése óta tudjuk, hogy jönni fog majd valamikor a Nikonnál egy mégnagyobb testvér, a D4x hogy ugyanezt a nagy felbontást profi vázban is elérhetővé tegyék.
A D800 megkapta ugyanazt az AF rendszert, és ugyanazokat a videó képességeket, amiket a nagytestvér tulajdonságaiként jelenntettek be pár hete. Ennek áraként pedig elveszítette a nagytestvérhez fogható sorozat sebességet. A D800 alap helyzetben már csak 4 fps sorozatra képes, és a megfelelő markolatban a nagy tesó akkumulátorával is csak 6 fps-re tornászható fel. Ez a sebesség nem különösebben nagy, főleg sport fotónál okoz gondot, de jelentős eltérés a D700-hoz képest.

Teszt képekért kattints! - Fotó: Jim Brandenburg/Nikon

Talán nem olyan nagy ár ez a sebességvesztés a ~~nagyobb~~ mindent verő felbontás presztizséért cserébe. Kérdés, hogy ki mire akarja használni a D800-at. Ha a nagyobb felbontás tényleg szükséges (vagy nem árt), a sebesség pedig nem számít, akkor a D800 most mégjobban megéri a D4 árának felét (ha felbontást nézzük, kétszer annyira is megéri a fél árat). Ha viszont valaki sportra szeretné használni, ahol számít a sebesség, és a puffer mérete, ráadásul nem olyan fontos tényező a gép felbontása, mert a 12 megapixel is elég mindenre. Akkor bizony a D800 fejlesztési iránya nem az igazi.
Kérdés, hogy ki fogja megvenni? Na nem annyira a D800-at, hanem a D4-et. Hiszen a D800 fele annyiba kerül, így jóval elérhetőbb, és azért java részt kiszolgálja az embert, még ha nem is pontosan erre van igazán szüksége.

A nagy stratégiaváltás közepette szerintem az lesz a kérdés, hogy mit nyújt majd a másik tesó. Mit fog tudni a D300 utódjaként megjelenő D400? Vajon megkapja azt a nagy sebességet, ami kimaradt a D800-ból? És ha igen, akkor 1.5x croppal tudja majd, mint eddig, vagy elvetik az APS-C érzékelőt, és a D400 lesz a D700 igazi utódjaként gyors és full-frame? Netán bevezetnek egy újabb modellt a Nikon kínálatba, amit a gyors cropos vázuk, és a lelassított full-frame nagy felbontású D800 közé szúrva kisebb felbontású, de gyors vázként árulhatnak majd?

Fotó paraméterek:
Full frame (35.9 x 24 mm) CMOS szenzor
Expeed 3 képfeldolgozó processzor
4 fps (6fps MBD12 markolattal)
ISO 100-6400 (kiterjesztve 50-25 600)
51 autofókusz pont
3.2” átmérőjű LCD kijelző 921 000 képponttal
Video paraméterek:
Full HD video: 1920 x 1080 (30, 25, 24 fps)
HD720p video: 1280 x 720 (60, 50, 30, 25 fps)
VGA video: 640 x 424 (24 fps)
FX és DX formátuú videózás
Csatlakozási lehetőségek:
szrereó mikrofon be- és fejhallgató kimenet
CF és SD kártyacsalád kompatibilitás
USB 3.0, 10 érintkezős Nikon csatlakozó
Tömörítetlen HDMI kimenet

Nincs nagy meglepetés
A bejelentés persze most sem tartogatott igazán nagy meglepetéseket, hiszen a termékfotók és a műszaki paraméterek egyaránt megjelentek már korábban a pletkyák terjesztésére fogékony oldalakon. Az egyetlen újdonság jóformán, hogy most már hivatalos adatokról lehet elmélkedni, nem csak pletykákról.

Talán a pletykák is emlegették, de már az is biztos, hogy két féle változat lesz. Egy normál D800, és egy D800E. Az utóbbi kb 10%-kal lesz drágább, és a különleges tulajdonsága az lesz, hogy kihagyják belőle az érzékelő előtti AA (antialiasing) szűrőt. Ez a sűrűn ismétlődő képrészletek miore hibáját hivatott korrigálni. Táj és tárgyfotóban viszont ez a jelenség kevésbé okoz gondot, így ezekre a területekre koncentráló fotósoknak kínálnak többlet lehetőséget az E verzióval.

Egy biztos: a D800 sokkal közelebb került most a Canon EOS 5D mark II-höz, mint amilyen közel áll saját elődjéhez. Hiszen a Canon pontosan ebben a szegmensben mutatta be annak idején az 5D-t: nem túl gyors, viszont full-frame és nagy felbontású gép, remek videó lehetőségekekl. Az 5D mark II így vált jó időre a maga nemében (szinte) teljesen egyeduralkodóvá a piacon, és valószínűleg pontosan ezzel kíván versenyre kelni most a Nikon.

Te mit gondolsz a D800-ról? A te igényeidnek megfelel?

D800-al forgatott hivatalos Nikon videók:

IFRAME Embed for Youtube

Joy Ride from Sandro on Vimeo.

Kapcsolódó bejegyzések:

Megújult az Origo fotórovata – kiemelt helyen a hangos képriportok

Völgyi Attila fotóriporter — Mon, 06 Feb 2012 18:52:54 +0000

Megújult az Origo fotórovatának oldala

Új formában látható egy ideje az Origo képes tartalma. A megújult rovat oldal tetszetős formában tálalja a lap képes anyagait, és hangsúlyosabb helyet kapnak a különlegességüknek tekinthető hangos tartalmakat is.

A főmenü rovatai közt a Fotó linkre kattintva megjelenő oldalon egy nagy kép ajánlja legfrissebb galériájukat, alatta pedig kisebb képek mellett rövid leírások sorolják a korábbi galériákat.
Bár egyébként is remek ötlet volt újratervezni az Origo galéria gyűjtő oldalát, az igazi örömet az okozza (számomra), hogy a lap egyik legegyedibb kezdeményezése, a hangos képriportok végre egyenrangúvá váltak a galériákkal, és a jobb oldali listájukból közvetlenül is elérhetők, nem csak a rájuk hivatkozó cikkeken keresztül.

Az új rovat oldal már a Sajtófotó Pályázaton végbevitt díjhalmozás előtt működésbe lépett. A rovat Facebook oldalán viszont csak most hétvégén jelentették be, azzal a hírrel együtt, hogy az Origo beindítja a hét képei válogatások hagyományát. Korábban az Indexnek is voltak hasonló válogatásai, ám ezek már 2009 októbere óta nem frissülnek, és 2010 vége óta a HVG Nagyításában sem készülnek ilyen heti válogatások. A HVG-be olvadásáig a Hírszerző akkori képszerkesztője Magócsi Márton is készített ilyeneket annak idején. Talán nem véletlen, hogy pont most nyúl ehhez a megoldáshoz az Origo, miután a fotórovat élére került.

Te szereted/hiányolod a hét képei válogatásokat? Mit gondolsz az új Origo fotórovat oldalról?

Kapcsolódó bejegyzések:

Nem nyelték le a retusált békát – repül egy újabb csaló fotóriporter

Völgyi Attila fotóriporter — Mon, 06 Feb 2012 12:57:17 +0000

Fotó és manipuláció: Bryan Patrick/Sacramento Bee

A legfrissebb amerikai fotós botrány középpontjában egy apró béka lecserélése áll. Az egyik képen a madarak álltak jól, a másikon a béka. Bryan Patrick úgy gondolta, jobban néz ki, ha a két képből egyet csinál. Tényleg jobban néz ki, de ettől még tilos, amit csinált. A tanulság az állásába került. Aligha érte meg.

Újabb könnyelmú fotós
A Sacramento Bee díjnyertes fotósa, Bryan Patrick komoly hibát követett el, megsértette a sajtófotó feldolgozási irányelveket. Nem a saját árnyékát tüntette el, vagy a háttérben álló zavaró alakot, és nem is füstöt, vagy a rakétákat duplázta meg a a képén, mint emlékezetes elődei tették, és nem is HDR fotót készített. Lényegében új fejezetet nyitott az értelmetlen hamisítások sajnos egyre hosszabb, és egyre gyakrabban frissülő sorában.
A természetfotó sorozat egy másik képéről másolta át a madár csőrében vergődő békát. Hiába, a béka már csak ilyen, rúgdos, ha egy madár csőrébe kerül. Az egyik képen a békáért kapó madár mutat jól, a másikon a béka rúgdos szebben.

Jobb helyen erre azt mondják, kár hogy nem sikerült jobban, majd komoly fejtörés után eldöntik, hogy a két kép közül melyik kép jelenjen meg. Jobb helyen eszébe sem jut a fotósnak, hogy a két képből egész jó harmadikat lehetne összeollózni.

A Sacramento Bee jobb hely (lett)
Jobb helyen, mondom írom nagyképűen, miközben a California ötödik, az USA huszonhetedik legnagyobb lapja (a Wikipedia egy korábbi révedése miatt sok helyen huszonötödiket emlegetnek).
A Sacramento Bee 210-268 ezres példányszáma bár nem őrült nagy, de azért könnyű szerrel túl tesz a magyar napilapok (szinte?) bármelyikének példányszámán, és a magyar közéleti napilapok példányszáma együtt is alig tesz ki ennyit.

Szóval persze hogy a Sacramento Bee komoly lap, és jobb hely annál, hogy ilyen skandallumot csak úgy tűrjenek. A fotóst azonnal felfüggesztették, mikor az ügyre fény derült, és a lapban közzé tettek egy cikket, hogy tisztázzák mi is történt. Úgy fest, lényegében innen tud a teljes nemzetközi sajtó (Poynter, News10, PetaPixel, stb) a történetről, bár a fotós nevét a lap első körben nem említi, ez egyéb forrásokból került napvilágra.

Eredeti és pályázatra beadott kép - Fotó: Bryan Patrick/Sacramento Bee

Kivizsgálták az ügyet
Mikor múlt héten elkezdtem írni a posztot, még csak kivizsgálást emlegettek. Akkor már azt is megírtam, hogy szerintem a vizsgálódás alatt talán azt próbálják kitalálni, hogy a kíméletlen felmondásnak milyen alternatívája létezhet, ami garantálja, hogy a fotós – és mindenki más is – egy életre megjegyezze, hogy ilyesmi még csak eszébe sem juthat egy újságnál. Valahol érthető lenne a kollegiális együttérzés, ki ne sajnálná régi kedves kollégáját az utcára tenni egy amúgy is válság tépázta gazdasági környezetben, pláne olyan komoly helyzeti hátránnyal, mint amit egy ilyen etikai vétség jelent. De nehéz ilyesmire bármi más megoldást találni. Nem is sikerült most sem.

Mire megírtam a poszt nagy részét, a vizsgálat le is zárult. A Bee szombaton újabb cikket címzett az olvasókhoz. Ebben leírják, hogy a fotósnak további két manipulált képét találták a lap archívumában. Ezzel tovaszállt minden remény, hogy talán csak egyszeri botlás lehetett, hogy ez csak egy kísérlet volt, ami csak szerencsétlen véletlen folytán került nyomtatásba, vagy bármi más, amivel ilyenkor mentegetőzni ~~lehetne~~ szokás. Nincs mentség, a fotósnak pedig már nincsen állása.

Szakmai árulás
A kevésbé szakmai kommentelők között akad, aki nem érti, miért kell ilyen szigorúnak lenni. Hiszen nem is egy fontos képről van szó. És ebben van is valami: nem fontos a kép, így még érthetetlenebb, hogy lehet ekkora bakot lőni vele. A szakmaibb kommentelők a legszigorúbb büntetést várják. Akad aki a kirúgásnál tovább megy, és egyfajta fekete lista felállítását várná, hogy az ilyen fotósok többé ne is vállalhassanak munkát egyetlen olyan helyen sem, ahol a sajtófotó etikai mércéje szerint kellene dolgozniuk. Menjenek el retusőrnek, vagy grafikusnak, ha annyira szeretnek PhotoShoppal rajzolgatni.

A fotósnak illett volna tudnia, hogy ilyen botláson könnyen derékba törhet akár egy szép karrier is. Nem is értem miért nyúlnak amúgy tájékozott, értelmes emberek ilyen eszközökhöz. A hasonló ügyekben egyre gyakrabban nyilatkozó Sean Elliot, az NPPA amerikai sajtófotós szakmai szervezet elnöke ezúttal is nyilatkozott a Poynternek.
Szerinte árulás történt, a fotós elárulta az általánosan elfogadott szakmai elveket, mert az ilyen fotó manipulációk fokozatosan hiteltelenítik el a teljes fotóriporteri szakmát. Érvelése következetes: “ha ez a sacramentoi fotós játszadozhat egy kócsag képével, akkor hogyan hihetem el, hogy bármelyik másik kép, amit látok megbízható?” Ráadásul a vétkes fotós, Bryan Patrick több rangos díjat is nyert már, és mint Elliot mondja, egy ilyen etikai vétség az alkotó teljes életművét beárnyékolja. Hiszen teljes joggal vetődik fel a kérdés mindenkiben, hogy vajon még hány másik – akár díjazott – képnél élt hasonló módszerekkel. Az elnök szerint az NPPA akár azt is fontolóra veheti, hogy visszavonja a fotós korábbi díjait, és megszűnteti a tagsági viszonyát.

Nem véletlenül él az a gyakorlat, amiről az Origonak adott interjúkban az AP és a Reuters képszerkesztői is meséltek, hogy a nagy nemzetközi hírügynökségek a fotós valamennyi képét törlik az archívumukból, ha ilyen skandallum előfordul. A Poynter újabb cikkében nyilatkozó NPPA elnök bízik benne (és valószínűleg nem is kell sokáig várnia), hogy a szervezet valamelyik tagja hivatalos panaszt tesz az ügyben, hogy a megfelelő eljárást elindíthassák.
Elsőre túlzott óvatosságnak, vagy gyanakvásnak tűnhetne mindez. De mint kiderült, a most rajtakapott Bryan Patrick nem egy esetben retusálta képeit. Már legalább három képe ismert, amihez hozzányúlt, és innen tényleg ki tudja, mennyi van még? Ráadásul, aki egy pályázatra küld be képeket, annak ismernie kell a szabályzatot, és ha mégis ilyen nyilvánvalóan szabálytalan módosításokat végez, az egyértelmű csalás – és szándékosnak is kell lennie.

Kapcsolódó bejegyzések:

Betűtészta: üzenet a tányéron – és azon túl

Völgyi Attila fotóriporter — Sun, 05 Feb 2012 17:00:32 +0000

Fotó: Nyulász Vitkória Szöveg: Nyulász Péter

Sok jópofa képet találni az Interneten, amit az emberek gondolkodás nélkül küldenek tovább. A napokban a Facebookon bukkantam az ötletes képre, a még ötletesebb szöveggel. Régóta szeretem a betűtésztát, és a kép is rögtön megfogott, de mégis az foglalkoztatott leginkább, hogy ki alkotta, és vajon hogy jött az ötlet.
Szerencsére nem csak én akadtam a közösségben, akit érdekelt a megosztható kép forrása és háttere, így hamar fény derült a nagy titokra, meglettek az alkotók, és a történet egyre érdekesebb mélységei kerültek elő.

Egy találós kérdés és egy kép, amit ihletett…

“Különleges íróeszköz, nincsen benne tinta,
Nem írógép, nem ceruza, még csak nem is nyomda!
Tojásból és listből készül, lelőhelye levesek.
Tányér szélén kirakhatod belőle a nevedet.
Nem nehéz a megfejtés, de segítségképp annyit mondok,
Budakeszi Fő utcáján így hívnak egy könyvesboltot! Mi az?”

A szöveget Nyulász Péter, számos gyerekkönyv szerzője írta. Mint kiderült, a találós versike egy könyvesboltot hirdető könyvjelzőre született reklám szlogennek. Ráadásul blogján egy kommentben azt is megosztja, hogy ez további érdekes meglepetéseket is okozott a családban.
A képet pedig a testvére, Nyulász Viktória készítette, hogy meglepje vele a névnapja alkalmából. Igazán eredeti ajándék, és szerintem nem csak Péter örülhet, hogy megszületett.

Kapcsolódó bejegyzések:

II. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás

Völgyi Attila fotóriporter — Fri, 03 Feb 2012 12:20:20 +0000

Második alkalommal rendezték meg a Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítást a helyi fotóriporterek képeiből.

Február 21-ig látogatható a második alkalommal megrendezett Zalaegrszegi Sjatófotó Kiállítás, melyen helyi fotósok mutatják be az elmúlt év történéseit a Zalai megyeszékhelyen.
A kiállításról szóló cikkük mellett a Zalai Hírlap közölt egy képgalériát, érdemes megnézni, akárcsak a kiállítást, ha arra jár valaki.

Helyszín: Hevesi Sándor Színház
Cím: Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső tér 3.
Web: http://www.hevesisandorszinhaz.hu

Kapcsolódó bejegyzések:

Lady Gaga így használná ki a fotósokat

Völgyi Attila fotóriporter — Thu, 02 Feb 2012 10:00:18 +0000

Fotó: Henry Romero/Reuters

Előkerült a szerződés, amivel Lady Gaga próbál fotókat lejmolni a koncertjén dolgozó fotósoktól. A történet nem új, de most újra előkerült.

Nem csak én írtam Lady Gaga fotós szerzői jog követeléséről korábban, Ke$ha hasonló próbálkozása kapcsán, de a mostani cikk írói is. Már akkor is hivatkoztam a PetaPixel közel egy évvel ezelőtti cikkére, és azóta nincs is új fejlemény az ügyben. Annyi történt azóta, hogy a PetaPixel újra belefutott valahol a szerződésbe, amit most elegendő hírértéknek éreztek a sztori felmelegítéséhez. Pedig már a múltkori cikkük megjelenésekor is ismert volt a szerződés, hiszen saját példányát a történetben érintett fotós maga is lefényképezte, és lapja mellékelte is saját cikkhez – ahogy én is linkeltem az akkor nálam megjelent cikkben. Úgy fest, egyedül a PetaPixel feledkezett meg róla annyira, hogy most ennek az “új felfedezésnek” külön posztot szenteljenek.
Mivel a PetaPixelt sokan követik, vélhetően újra sokan felhördülnek majd rajta, mint annak idején is. Főleg akik azóta már meg is feledkeztek a történetről. Így talán nem is árt újra emlegetni. Főleg mivel azóta is több olyan rendezvénnyel találkoztam Magyarországon (hazai szervezőktől is), aminek a szervezői hasonló követelésekkel éltek.

Lady Gaga szerződése (sárgával a kifogásolt rész)

Az angol nyelvű oldal legfrissebb kommentjei között egyébként nagyjából ugyanazok a vélemények jelentek meg most is, mint korábban. Az angol nyelvű oldalon kommentelő fotósok jobbára egyetérétésben felháborodtak a művész feltételein, illetve többen azt a tapasztalatukat osztják meg, hogy márpedig ők (és ami még fontosabb, az őket alkalmazó lapok) márpedig nem fogadnak el ilyen feltételeket még a világsztároktól sem.
Amerikai koncert fotósok tájékoztató jelleggel elkezdték gyűjteni, hogy melyik előadóművészek/bandák élnek hasonló követelésekkel. Sőt ezen túl kifejezett ajánlást is megfogalmaztak, hogy a fotósok ne csak utasítsanak el minden ilyen követelést, és bojkottálják a fotósok érdekeit sértő feltételekhez ragaszkodó rendezvényeket, de erre hívják fel a jelenlévő többi fotós figyelmét is, mert ez mindannyiunk, az egész szakma érdeke.

Egyre bővül a lista (2012 februári állás)
Aaron Neville, Aerosmith, Avril Lavigne, Beastie Boys, BenHarper and Relentless7, Cheap Trick. Coldplay, Foo Fighters, George Strait Reba McEntire Lee Ann Womack, Gogol Bordello, Janes Addiction, Jimmy Eat World, Jimmy Eat World, Jonas Brothers, Jonny Lang, Jordan Sparks, Katy Perry, Ke$ha, KISS, Lady Gaga, Lenny Kravitz, Leonard Cohen, Linkin Park, Matchbox, Melissa Ethridge, MGMT, Mike Ness, My Chemical Romance, Paula Abdul, Queens of the Stone Age, Rod Stewart. Steven Seagall. Stevie Wonder. Stone Temple Pilots, Taylor Swift, The Mars Volta, Tom Petty, White Stripes

Minden esetre a PetaPixel most újra elővette a Lady Gaga esetet, így a Ke$ha cikkemből idézem a történetet:

Nemrég az amerikai fotós szakmában terjedt futótűzként a hír, hogy (néhány más bandához hasonlóan) Lady Gaga állt elő szokatlan és elfogadhatatlan fotózási feltételekkel.

Az érintett fotós szerződése

Mint a PetaPixel, a PhotoDistrict News és a közvetlenül érintett TBD elég részletesen megírta, Lady Gaga szerződése minden szerzői jog átruházására akarta kötelezni a fotósokat. Tehát nem érte be a fotók utánközlési, és felhasználási jogaival, de az egyébként alapvetően elidegeníthetetlen szerzői jogokra is igényt tartott volna. Ilyen követelés általában a munkaviszonyban dolgozó fotósok felé vetődik fel az őket alkalmazó kiadó részéről, de a személyhez fűződő szerzői jogok még ezekben az esetekben is jobbára a fotósnál maradnak – még ha a lap nem is mindig írja ki az állandó munkatársként alkalmazott fotósok nevét. Viszont teljesen életszerűtlen követelés egy egyszer fotózott celeb részéről. Különösen Amerikában, ahol a magyarországinál lényegesen tudatosabban és önérzetesebben kezelik a fotósok is saját jogaikat, és persze a vitás ügyek bírósági rendezésének is jóval nagyobb hagyománya van.
A Lady Gaga történetben is – nagyon helyesen – a fotós, Jay Westcott önérzete, és az őt alkalmazó szerkesztőség határozott és helyes fellépése kerekedett felül. A főnökével konzultáló fotós azt az utasítást kapta: “Ne írd alá a szerződést, és ne fotózd a koncertet!”

A történetről Rich Copley írta, hogy a legnagyobb gond a művészek ilyen ingyen fotó és jogkövetelési próbálkozásaival, hogy pont ők művelik ezt más művészekkel. Azt is felveti, hogy vajon mit szólnának hozzá, ha ugyanilyen módon a rendezvényhelyszín, vagy akár a hangszereket, mikrofonokat gyártó cég követelné az előadó szerzői jogait. Mint Copley fogalmaz, pont ugyanolyan nonszensz, mint amit a fotósokon kérnek számon.

A történetben elsődlegesen érintett washingtoni helyi lap, a TBD azt is kiderítette, hogy nem minden lap kapott egyforma szerződést Lady Gaga managementjétől. A Washington Post szerződésében sem a kép közlésére vonatkozó időbeli megkötés nem szerepelt, sem jogátruházási követeléssel nem éltek. Van, aki azt vélelmezi az eltérő szerződések mögött, hogy a nyomtatott lapok számára szabtak más feltéteket, mint az online lapok számára. Ugyanakkor valószínűnek tűnik, hogy egyszerűen csak kizsákmányolhatóbbnak érezték a helyi weboldalakat, mint a Washington Postot.

Kapcsolódó bejegyzések:

Fotósok hülye szövegei – te is mindig ilyesmit hallasz tőlü(n)k?

Völgyi Attila fotóriporter — Thu, 02 Feb 2012 08:10:54 +0000

Van egy csomó ~~sz@#*ág~~ hülyeség, amit csak a fotósoktól lehet hallani. Egyesek szerint tőlü(n)k viszont ~~szinte~~ állandóan. A legújabb humoros vírusvideó ezekből gyűjt össze egy jó nagy csokorral.

Négy fotós, Paris Visone, Tim Kennedy, Chris Sanchez, és Dan Aguirre hozta össze, nem kevés öniróniát magukra öltve a szerepük által megkívánt fapofával együtt. Sajnos a videó csak angolul érhető el, és nekem nincs kapacitásom lefordítani. De ha valaki megteszi, akkor szólj, mert megérdemli, hogy linkeljem.
Ha nem tudsz angolul, és/vagy nem érted a videó szakzsargontól hemzsegő szövegét, az olvasgasd el a korábbi humoros posztok közül főleg azokat, amikből megismerheted a fotózás hét szintét, vagy megtudhatod, hány fotós kell egy villanykörte kicseréléséhez. Ha magát a film poénjaiat nem is fedi le, de legalább a hangulatot segít átérezni.

Ha viszont érted a szöveget, akkor nézd meg Missy Mwac igen profi oktató videóit, mert a szellemiség igen hasonló.

IFRAME Embed for Youtube

A videót én az egyik Sajtófotó Páyázaton díjazott kollégánál láttam a Facebookon, de a PetaPixel is megosztotta. Sőt azt tőlük tudtam meg, hogy az Internet egyik legújabb (vagy nem is olyan új?) mémje a “Shit people say” sorozat. Mint írják, ebből számtalan féle változat született már, csak mintha én nem találkoztam volna még ezekkel. Legfontosabbként a Shit girls say videókat emeli ki az oldal, és ezekhez is jó szórakozást kívánok.

Egyébként idén valamivel korábban már megjelent egy hasonló videó közel azonos címen (csak a csillag van benne máshol).

Kapcsolódó bejegyzések:

Érdemes odafigyelni: Az Év Esküvőfotósa – pályázat esküvői fotósoknak

Völgyi Attila fotóriporter — Wed, 01 Feb 2012 09:57:59 +0000

Első alkalommal rendeznek fotópályázatot kifejezetten esküvő fotósoknak. Alig két hét van a nevezésre. Figyeljünk viszont a jogi részletekre, fontosabb lehet, mint más pályázatnál!
A kezdeményezés célja az esküvői fotográfiát újszerű látásmódban, kreatívan művelő fotósok számára bemutatkozási lehetőséget teremteni, és méginkább a társadalom szemléletét, esztétikai értékítéletét fejleszteni.

Február 13-áig lehet nevezni Az Év Esküvőfotósa 2012 pályázatra, melyre főleg a kreatív esküvő fotózással foglalkozó szakemberek képeit várják, de a kiírók nem különböztetnek meg amatőröket és profikat. Bárki nevezhet 2011-ben készült saját képeivel, ha azok megfelelnek a pályázat kiírásának.

Jogi kikötések
Az Év Esküvőfotósa pályázat kiírása tartalmaz egy-két, pályázatok esetében rendszeresen előforduló mondatot. Ezekre azonban érdemes az esküvő fotózás jellegéből adódóan külön figyelmet szentelni:

NIKON – Az Év Esküvőfotósa 2012 pályázaton résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal és a kiállítással kapcsolatos publikációkban képeiket térítésmentesen használják és a pályázat archívumában megőrizzék.
A díjat felajánlók a NIKON – Az Év Esküvőfotósa 2012 pályázat és kiállítás promóciójához kapcsolódva jogdíjmentesen használhatják fel az általuk díjazott kép(ek)et.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó fotográfust (szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A pályázónak rendelkeznie kell az ábrázolt személyekről egy beleegyező nyilatkozattal, miszerint a fotójuk nyilvánosan megjelenhet. Ennek hiányáért minden jogi következmény a pályázót terheli.

Ezek a kitételek minden korrekt pályázati kiírásban szerepelnek, és ebben a formában (hogy csak a pályázattal kapcsolatban használhatók fel az anyagok) korreknek is tekinthetők.
Ajánlott viszont figyelmesen elolvasni a kiírást (az egészet, de különösen a fent idézett pontokat), és körültekintően eljárni. Egy sajtófotó pályázat esetén talán kevésbé gondolkodik el az ember, hogy egy tüntetés, forradalom, sport esemény, vagy akár hétköznapi pillanat hangulatos fotóján szereplő személy mennyire szeretne a hírekben szerepelni. Sőt a fotóalany személye, az esemény hír értéke, és a nyilvános szereplés kérdése jobbára rendezi is ezeket a kérdéseket (lásd kit és hogyan szabad közterületen fotózni, de most nem is ez a téma).

Az esküvő magán rendezvény
Egy esküvő fotózása egészen más személyes, bizalmi, és jogi helyzetet jelent, mint bármilyen más rendezvény. A fotós – akkor is ha csak vendég – az ifjú pár személyes terébe avatkozik bele. És egyáltalán nem biztos, hogy az ember szeretné a házassága képeit egy pályázaton, újságokban, vagy akár egy reklámban viszontlátni.

Érdemes a beadott képekkel érintett esküvős párokkal egyeztetni, hogy a megbízásukból (vagy vendégükként) készített képekkel pályázni szeretnénk. Lehetőleg a képeket is mutassuk meg nekik, mikor hozzájárulást kérünk tőlük, sőt érdemes lehet a hozzájárulásukat írásban is kikérni, hogy később ne legyen vita a hozzájárulás kérdésében.
Persze ideális esetben már magáról a fotózási megbízásról is születik a fotós és a pár között egy írásos megállapodás. Ez akár tartalmazhatja is, hogy a képekkel a fotós szerzőként rendelkezhet, és többek között saját honlapján, vagy akár pályázaton is használhatja azokat, de azt hiszem – különösen Magyarországon – ez nem túl általános gyakorlat. De még ebben az esetben sem árt az érintetteket legalább tájékoztatni róla, hogy nevezni akarunk a képeikkel. Egyrészt, mert az illem így diktálja, másrészt pedig, hogy ne érje őket meglepetésként, ha nem várt helyen bukkannak a saját képeikre. Ha utólag derül ki, sokkal csúnyább vita lehet belőle, mintha előre megbeszéljük velük.

A pályázat kiírása egyébként más vonatkozásaiban is nagyon hasonlít a Magyar Sajtófotó Pályázat kiírására. Maga a technikai lebonyolítás is a Sajtófotó, valamint az Év Természetfotósa pályázatokon sokszor jól vizsgázott FotoKlikk pályázat értékelési rendszerének segítségével történik. A részletes kiírás a pályázat honlapján elolvasható, én most csak a főbb részleteket emelném ki.

Kategóriák

Az átalakulás varázsa
Igen
Kreatív portrék
A buli

Nevezési díj

Képenként bruttó 500 Ft (ÁFÁ-val együtt)

Zsűri

Baricz Kati fotóművész
Studinger András cinematográfus
Szabó Zoltán fotográfus
Vancsó Zoltán fotográfus

Nevezés

A szerver 2012. január 14-től 2012. február 13-án 24 óráig fogad el feltöltéseket!

Kapcsolódó bejegyzések:

Lőporfüst Líbiában: interjú Szandelszky Bélával

Völgyi Attila fotóriporter — Tue, 31 Jan 2012 17:53:59 +0000

Fotó: Szandelszky Béla/AP

Két utazása között kezdtük el megbeszélni Szandelszky Bélával, hogy valamikor leülünk és mesél aktuális kalandjairól a blog olvasóinak. Azóta megjárta Líbiát, fotózta a forradalmat, sőt együtt is fotóztunk már néhány kisebb és nagyobb horderejű eseményt, és most épp itthon van.

Az AP budapesti fotósaként főleg magyar eseményekről tudósít, de elég sokat utazik külföldre is. Két utazás közt megejtett beszélgetésünk során felvetette, hogy legújabb multimédia alkotását kitehetném a blogra, hadd lássák minél többen. Ennek persze örömmel teszek eleget. Bár az interjút idő közben a PixInfo munkatársai elkészítették Bélával. A legtöbb kérdést feltették, amit én is kérdeztem volna, Béla pedig részletesen megválaszolta őket. Bár tanácstalan nem maradtam, és kérdésekkel is mindig tele vagyok, de nem látom sok értelmét, hogy megpróbáljak túllicitálni egy amúgy is jól sikerült interjút. A beszélgetésünket így egyelőre elnapoltuk.

IFRAME Embed for Youtube

Nézd meg a multimédia összeállítást, és olvasd el Béla élménybeszámolóját. Ha pedig hagy benned megválaszolatlan kérdéseket, vagy újakat ébreszt, akkor írd meg akár levélben, akár kommentben, és felteszem neki. Mert azt megbeszéltük Bélával, hogy az interjúra azért valamikor sor kerül, csak ezek után kicsit máshonnan és máshogyan kezdjük majd.
Érdemes egyébként a PixInfo többi interjúját is elolvasni, nem csak azokat, amiket Szandelszky Bélával készítettek, de most én csak ezekből készítettem válogatást:

Riportfotózás Szandelszky Bélával – PixInfo
„Lehet tudni, ki merre lő” – interjú Szandelszky Béla fotóriporterrel – PixInfo
Forradalomtól az újjászületésig – PixInfo
“Meg kell tisztelnünk a nézőt” – Szandelszky Béla a fotóriportról – PixInfo
Lőporfüstben: beszélgetés Szandelszky Bélával – PixInfo

Kapcsolódó bejegyzések:

Két nemzetközi hírügynökség fotós vezetői mesélnek

Völgyi Attila fotóriporter — Mon, 30 Jan 2012 12:51:09 +0000

Tony Hicks és Szlukovényi Tamás

Az Origo fotó rovata immár hagyományosan interjút készít a Magyar Sajtófotó Pályázat elnökeként hazánkba látogató hírügynökségi képszerkesztőkkel. Egy éve Szlukovényi Tamás a Reuters fotósainak globális főnöke nyilatkozott. Idén pedig az AP európai és afrikai képkiadásáért felelős Tony Hicks volt az iterjúalany.

Az interjúk külön érdekessége, hogy ezeket a nagy interjúkat mindig az Origo aktuális rovatvezetője jegyzi. Tavaly Virágvölgyi István beszélgetett a zsűrielnökkel, alig valamivel azelőtt hogy az Origotól az MTI rovatvezetői székébe ült volna át. Most pedig Magócsi Márton kérdezte az aktuális zsűrielnököt, aki épp az MTI képszerkesztői pozíciójából tért nemrég vissza korábbi munkahelyére az Origohoz, hogy elfoglalja az ott megüresedett rovatvezetői széket. Érthető módon mindkét beszélgetés kitér a magyar pályázaton túl is számos érdekes és fontos szakmai kérdésre, etikára, gyakorlati kérdésekre.

Szlukovényi Tamás - Fotó: Hajdú D. András/Origo

A tavalyi beszélgetés Szlukovényi Tamással két részben jelent meg. Ennek talán szélesebb közönséget érdeklő része az Origo cikkeként jelent meg, míg másik, talán inkább szűkebb szakmai kört érdeklő része a hírportál fotósainak ad-hoc módra frissülő 35 mm blogjában került publikálásra.
Ebben a magyar fotós (szakmai) élettörténete és World Press Photo díja mellett mesél a Reuters munkamódszereiről, melyeket részben az ő vezetése alatt szervezett át az ügynökség. Kitérnek a kérdések a képek hitelességére, és a képhamisítási problémákra, különösképen a legendássá vált Adnan Hajj kapcsán. Továbbá említi az interjú Namir Noor-Eldeen iraki halálát, és a háborús tudósítást is.

Tony Hicks - Fotó: Hirling Bálint/Origo

Az idei Tony Hicks interjú az AP amerikai hírügynökség egyik vezető fotósával szintén két részes lett. Akár csak egy évvel korábban, az Origo oldalán jelent meg a nagyobb érdeklődésre számot tartó rész, míg a rovat blogján publikálták a szakmaibb kérdésekből álló részeket.
A nagyon átfogó és részletes Hicks interjúban szóba kerül a pályázat mellett a másik zsűri tag, a Reuters fotós Radu Sigheti által közelmúltban pályázatokról publikált véleménye, a multifunkciós fotóriporterek, melyek bevezetését állítólag az AP elsők között szorgalmazta, és az ügynökség budapesti tudósítója Szandelszyk Béla is, aki maga is egyre több multimédiával rukkol elő. Mesél továbbá az interjúalany arról is, hogyan zajlik a munka a világ egyik legnagyobb hírügynökségénél, és mire számítanak a David Guttenfelder irányítása alatt nemrég észak-koreában megnyitott iroda munkájával és lehetőségeivel kapcsolatban. Az arab tavaszhoz fűződő kérdések kapcsán pedig mesél az AP megközelítéséről az olvasóriporterek alkalmazásával kapcsolatos gyakorlatról is, és az interjú külön kitér a CNN iReport miatt történt (többek közt) fotós elbocsátásokra is. Hicks komoly sportfotós múltjára és a közelgő Londoni Olimpiára tekintettel arról is sok érdekes részletet elmesél, hogyan készül az AP a világversenyre.

A két interjú – érthető módon – sok ponton hasonlít mind formailag, mind szerkesztésben, és témákban is. Mindkét intjerjút (és azok mindkét részét) feltétlenül érdemes elolvasni!

Aki át akar verni egy fotóval, az meg is fogja tenni – Szlukovényi Tamás, a Reuters korábbi fotóigazgatója – Origo
Ami a Szlukovényi interjúból kimaradt – 35mm blog
Ha ilyet teszel, véged – Tony Hicks, az AP afrikai és európai vezető képszerkesztője – Origo
Ami a Tony Hicks-interjúból kimaradt – 35 mm blog

Kapcsolódó bejegyzések:

Kosárlabda meccs egy repülőgép-hordozón

Völgyi Attila fotóriporter — Fri, 27 Jan 2012 14:00:13 +0000

Fotó: Dylan McCord/U.S. Navy

Láttál már repülőgép-hordozót és kosárlabda meccset? Nyilván egyik sem újdonság. Nade kosárlabda meccs egy repülőgép-hordozón? Ez már szokatlanabb. Pláne ilyen kivitelben. Az amerikai haditengerészet (US Navy) nagyszabású rendezvényével a kosárlabdát kihozták a klasszikus sportcsarnokokból a szabadba. De még hogyan…

Az első Carrier Classic kosárlabda mérkőzésre a 11-11-11-es dátum jegyében az amerikában ünnepelt Veterán napon került sor (szóval mára kicsit aktualitását vesztette, de nem akartam kihagyni, hogy emlegessem). Az eseményt formabontóan a Carl Winson (CVN-70) anyahajó fedélzetén rendezték meg. A kifutó betonjára fektettek le egy parkettás kosárlabda pályát, palánkokat emeltek, lelátót építettek. Talán Amerikában nem ez volt az első szabadtéri kosárlabda mérkőzés, és biztosan nem is az első, amire olyan prominens vendégeket hívtak meg, mint Barack Obama, az USA elnöke, és családja (a first family). Viszont anyahajón még aligha volt eddig ilyen mérkőzés, a városnyi méretű hajó legénységének szabadidős sporttevékenységén kívül. Ráadásul a megnyitót két F18/A Hornet áthúzása koronázta meg.

Fotó: Lawrence Jackson/White House

Persze könnyű a világ legtöbb repülőgép-hordozójával büszkélkedő hadi flottájának ilyen külsőségek között kosár mérkőzést rendezni. Nálunk Magyarországon nemhogy repülőgép hordozók nem járnak (főleg mert nincs tengerünk se), de még egy rendesen kivilágított sportcsarnokot is nehéz találni.
Az amerikai szervezők persze már rutinosak, hogy kell nagy szabású rendezvényt szervezni. Ugyan a lelátók nem lettek olyan monumentálisak, mint weboldalukon közült előzetes látványterveken. Mégis minden eshetőségre felkészültek, és a pályát, illetve a 8111 férőhelyes lelátót nem csak a szabad égbolt alatt, a felső fedélzeten építették fel. A hajó egy fedett hangárjában felállították a tartalék pályát is, arra az esetre, ha netán esne az eső a meccs idjeén. Szerencsére nem esett, így mindenkinek kellemes emlék lehet, és remek képek készülhettek róla.

Sok más laphoz hasonlóan a State News több galériát is közölt a meccsről. A USA Today fotóriportere Robert Hanashiro nem csak remek képeket készített a mérkőzésről, de az előkészületeket egy rövid videóban is feldolgozta.

Kapcsolódó bejegyzések:

Time: nyolc perces címlapfotózás Lionel Messivel

Völgyi Attila fotóriporter — Fri, 27 Jan 2012 08:12:55 +0000

Fotó: Joachim Ladefoged/Time

Távolról sem ideális, de akár nyolc perc is elég lehet Time magazin legújabb címlapfotójának elkészítéséhez. Joachim Ladefoged mesél élményeiről Lionel Messi címlapfotózásáról.

Joachim Ladefoged mindössze nyolc percet kapott Lionel Messi fotózására, hogy elkészítse képét a Time King Leo címlapjához. A helyzet (sajnos) nem ismeretlen a Time fotósai számára. Gyakran előfordul, hogy az egyik legnagyobb presztízsű magazin címlapjára kerülő celeb híres ember elfoglaltságában csak rövid időt hagy a fotósnak. Mint Ladefoged mondta, összeszedte magát, és “az idő épp elég volt, hogy három különféle hátteret is használjon.”

Mivel maga is hatalmas Messi rajongó, így valami olyat tett, amit elmondása szerint húsz éves pályafutása alatt egyszer sem: autogramot kért a fotóalanytól. “Van két fiam, és egy Messi Barcelona mezünk, így egyszerűen lehetetlen volt, hogy aláírás nélkül menjek haza a srácokhoz.” – meséli a fotós a Time oldalán megjelent élménybeszámolójában. Érdemes megnézni Joachim Ladefoged honlapján a korábbi munkáit is.

Kapcsolódó bejegyzések:

Kihirdették a Sajtófotó Pályázat nyerteseit – tarolt az Origo és az MTI

Völgyi Attila fotóriporter — Thu, 26 Jan 2012 14:30:42 +0000

Sajtótájékoztató a MÚOSZ székházban

Az Origo és az MTI fotóriporterei vitték el legtöbb díjat a 2011-es év képeiből rendezett XXX. Magyar Sajtófotó Pályázaton. Fotóriportereik díjesőjéről az Origo is beszámol kapcsolódó anyagában. A HVG Nagyítás galériájában, míg a Spottr BigPix válogatásában mutatja be a díjazott képeket. Azt a problémát viszont egyik nagy képes galériában sem sikerült megoldani, hogy a 8-10 képes sorozatokból ne csak egy-egy fotót emeljenek ki, amit a kommentekben jól látható módon az olvasók sem igazán tudnak hova tenni.

Sajtótájékoztató a MÚOSZ székházban

Nem csoda, hogy a pályázatot kiíró MÚOSZ közleménye, melyben az eredményeket ismertetik, Díjhalmozók címmel jelent meg – persze nem az idei év az első, ahol ezt joggal mondhatták el. Ugyan a nagydíjak többségét az Origo két fotóriportere vitte el, a kategóriadíjak többségét, összesen tizenhármat az MTI fotó rovatának tíz fotóriportere nyert meg két nagydíjuk mellé. A Népszabadság két fotóriportere két-két kategória díjat nyert el (és egyikük a már említett nagydíjat). A HVG fotó rovatának szintén két fotóriporterét díjazták, akik két-két díjat nyertek, a Ringier kiadó Blikk és Nemzeti Sport kiadványainak nemrég egyesített fotórovatának pedig két munkatársa nyert egy-egy díjat.

Hozzáteszem, ritka az a sajtótájékoztató, amin ennyi újságíró (főleg fotós – bár zömében nem fotózva), ilyen nagy érdeklődéssel vesz részt.

Az egyes pályaműveket alább linkeltem, a pályázat teljes anyaga (kategóriánkénti és fordulónkénti szűrési lehetőséggel) pedig a FotoKlikk pályázati oldalán megtekinthető.

Nagydíjak:

A MÚOSZ Nagydíja – A legkiemelkedőbb teljesítményért:
Hajdú D. András (Origo): A West Balkán tragédia
André Kertész Nagydíj – A legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért:
Hajdú D. András (Origo): A nagybányai Bejrút
Budapest Fotográfiai Ösztöndíj:
Móricz Simon (Népszabadság)
Escher Károly Különdíj – A legjobb Hírképért:
Beliczay László (MTI): Felmentő ítélet
Munkácsi Márton Díj – A legjobb kollekcióért:
Hajdú D. András (Origo)
A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Komka Péter (MTI külső munkatárs)
30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Pályi Zsófia (Origo)

Kategóriadíjak:

Hír-Eseményfotó (egyedi):

Képriport (sorozat):

Emberábrázolás-Portré (egyedi):

Eemberábrázolás-Portré (sorozat):

Művészet (egyedi):

Művészet (sorozat):

Sport (egyedi):

Sport (sorozat):

Természet és Tudomány (egyedi):

Terméstzet és Tudomány (sorozat):

Társadalomábrázolás – Dokumentarista Fotográfia (egyedi):

Társadalomábrázolás – Dokumentarista Fotográfia (sorozat):

Humor-Zsáner-Bulvár (egyedi vagy sorozat):

Kapcsolódó bejegyzések:

Megdöbbentő szerzőjogi ítélet és mégis jogos?

Völgyi Attila fotóriporter — Wed, 25 Jan 2012 14:29:40 +0000

Fotó fent: Justin Fielder / Temple Island Collection Lent: Nicholas John Houghton/New English Teas

Veszélyben lehet minden fotós, aki hasonló képet készít, mint valaki más? Különösen vigyázni kell a londoni buszok és a Westminster fotózásával? Meglepő szerzőjogi ítéletet hozott egy angol bíró, de alaposabban utána olvasva kiderülhet, hogy miért van mégis igaza.

Az Amateur Photographer és nyomán több más lap (DPreview, ACID, stb) beszámolt róla, hogy különös ítélet született Angliában. Az ajándéktárgyakat gyártó Temple Island nevű cég perelte be a New England Teas teagyártót, mivel az szerintük megsértette szerzői jogaikat azzal, hogy egy a képükhöz hasonlót használt terméke csomagolásán.

Az ~~per~~ ítélet azért különös (és sokak szerint botrányos), mert a keresetet nem az eredeti kép jogtalan felhasználására alapozták. Sőt a két kép első ránézésre nem is hasonlít. A per tárgya, hogy a kép készítése mögött rejlő ötletet, az azonos képi elemeket, és a kép előállítása során használt fotószerkesztési eljárást másolták le egy teljesen nyilvánvalóan legfeljebb csak (távolról) hasonló kép létrehozásához.

Nemzetközi felhördülés
A nemzetközi fotós világ értetlenül áll az ítélet előtt, mivel pont egy (valójában kettő) olyan képről van szó, amit nagyon enyhe túlzással minden harmadik arra járó turista elkészít, és minden második angol cég valamilyen arculati elemben akar használni.
Mint Charles Swan szerzőjogi szakértő fogalmaz, a január 12-ei tárgyalás ítélete komoly következményekkel járhat bármelyik fotósra nézve: “Briss bíró ítélete alapján egy piros buszról a Big Ben és az angol Parlament fekete-fehérre változtatott épülete előtt, fehér égbolttal készült kép elegendő jogalap egy szerzői jogsértési perhez. [...] A Temple Island ügy nyomán egyre több hasonló követelés jelenhet majd meg a bíróságokon.”

Ütközik józan ésszel és a törvénnyel is
A magyar jog 1999. évi LXXVI. szerzőjogi törvényének 1. § egyértelműen kimondja, hogy “(6) Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek” csakis az elkészült művet illeti meg bármilyen oltalom. Ezen az alapon a felperes érvelése megbukna hazánkban.
De az amerikai jog sem rövidlátóbb a magyarnál. Különösen annak fényében tűnik nagyon érdekesnek ez az ítélet, hogy nemrég – igaz Amerikában – bíróság is kimondta, hogy a szerzőjogi törvény csak az elkészült képet védi, nem a rajta látható képi elemeket, vagy a készítése mögött rejlő mondanivalót, ötleteket, vagy akár technikai megoldásokat.
Ugyan az amerikai és angol szerzői jog csak hasonlít egymásra, és precedens ítélkezésük sem kötelező egymásra nézve, mégis meglepő, hogy ennyire eltérő ítéletek születnek a két országban.

Ráadásul a fotó ötletének eredetisége mellett felhozott érveket meglehetősen ironikus kontextusba helyezi, hogy a per jegyzőkönyvében szerepel, hogy a felperes a Schindler Listája című filmből vette a fekete-fehér háttér előtt látható élénk színű képelem ötletét. Hasonló vizuális megoldásokkal egyébként tele vannak a magyar és nemzetközi fotó megosztó oldalak egyaránt.

Nicholas John Houghton/New English Teas

Miért jogos mégis a bíró ítélete?
Briss bíró úgy gondolja, hogy nehéz volt döntést hoznia az ügyben. Végül azért határozott így, mert a felperes képe kellően nagy mértékű hasonlóságot mutatott az alperes képéhez. Ennek belátásához érdemes alaposabban megnézni mindkét képet, és az sem árt, ha elolvassuk a per jegyzőkönyvét.

A bíró indoklása szerint a felperes képén látható képelemek (Big Ben és Parlament épülete fekete-fehér háttérként, fehér égbolt, piros busz az előtérben a Westminster hídon) kellően nagy számban ismétlőnek az alperes képén, hogy a felperesnek ne csak a fotóját, hanem a benne szereplő megoldásokat is egyedi kreativitás eredményének tekintse.

A bíró továbbá nem csak azt a tényt nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a felperes 2005-ös képe évek óta nagy mennyiségben kapható London szerte a legnépszerűbb emléktárgyakon, és hogy az alperes egy korábbi jogvitájuk révén már bizonyítottan ismerte azt saját képe elkészítésekor.
A döntő érv azonban (amit az ítélet kritikusai rendre elfelejtenek megemlíteni), hogy az alperes képe nem egyszerű utófeldolgozott fotó, ami véletlenül épp hasonlít egy másikra.
Az alperes képe egy montázs, amit három teljesen külön álló képből illesztettek össze. Az egyes képelemek, így a Parlament épülete és a Big Ben tornya is mind külön fotón szerepelt, amiket az alperes készített. A busz fotója pedig egy önálló stock fotóról származik, melyen a jármű egy garázs előtt vesztegel. Ezeket a képeket egy Sphere Desing nevű cég grafikusai az alperes megrendelésére, és kifejezett utasításai alapján illesztették össze, hogy ilyen végeredmény szülessen.

Így már talán jobban látszik, hogy miért is tekintette másolásnak a bíró az alperes “fotóját”, és hogy miért lehet igazságos mégis az első ránézésre szerzői joggal is ellentétesnek tűnő ítélet. Így a fotósoknak sem kell rettegniük, ha hasonló (mégha kicsit elcsépelt) képi megoldást szeretnének alkalmazni saját képeiken.

Szerinted ezek alapján csak véletlenszerű az egyezés? Vagy mégis csak szándékos ötlet lopásról van szó?

Kapcsolódó bejegyzések:

Mire jók a pletykák? – így bulvárosodik el a műszaki sajtó

Völgyi Attila fotóriporter — Tue, 24 Jan 2012 13:11:18 +0000

Fotó: Stephen Oachs/Aperture Academy

Nem szeretem a pletykálkodást, és “mindenki” panaszkodik a bulvárra. Mégis egyre több pletykával telítődik a technikai hírek világa is, ezzel ugyanúgy hteltelenné téve a műszaki szaklapokat, mint ahogy a közéleti lapok is rohamosan veszítenek hitelességükből.

Most épp a valószínűleg 5D utód tesztelésén rajtakapott fotós hozza lázba a fényképezőgépekkel foglalkozó lapokat, és talán nekem is azt kéne szajkóznom, amit mások már megírtak a témában (Aperture Academy, Canon Rumors, Pixinfo, MZPhoto, stb). De egyrészt nem látom értelmét, hogy újra leírjam ugyanazt, amit mások. Másrészt annak sem látom sok értelmét, hogy ők leírták.

Az külön ~~vicces~~ érdekes, hogy (szinte) senki nem is említi meg saját pletyka utánközlésében, hogy a világot bejárt képeket Steven Oachs készítette. Annak ellenére, hogy a forrásként többnyire mindenki által megadott írásból ez egyértelműen kiderül. Mégis mindenki a teljesen elszemélytelenítő “kémfotók készültek” megfogalmazást használja.
Mintha egy Afrikában fotózó emberről csak úgy magától tudnának készülni és az Internetre felkerülni képek, anélkül, hogy egy másik fotós pont arra járna, lefényképezné, nem utolsó sorban rájönne, hogy a képen látható dolognak, ha nem is hír, de pletyka értéke van, és feltöltené az Internetre.

Mi értelme a pletykáknak?
Azt a nézetem most tegyük félre, hogy nem az eszköz számít, hanem az elkészült kép. Tekintsük a fotózást tisztán technikai sportnak. Mire jó az újabb és újabb megalapozatlan hírekkel előhozakodni a várva-várt új fényképezőgépekről?
Ha majd bejelentik és lehet kapni is, akkor majd úgyis meg fogjuk tudni, hogy mit tud a gép, és megvehetjük, ha majd kapható lesz, és lesz majd rá pénzünk. Amíg nem kapható (mint most pl. a Canon 1DX), addig az se számít igazán, hogy már bejelentették. Mert ha lenne rá pénzünk, és elhatározásunk, akkor se tudnánk megvenni, amíg nem kapható. Akkor meg mi értelme elmélkedni róla, hogy megvennénk-e, vagy sem?

De amíg még a gyártó sem jelentette be – sőt talán maga sem tudja biztosan – hogy mit is fog majd megjelentetni, sőt talán még azt se határozták el, hogy azt hogyan is fogják hívni, addig mi értelme ilyesmiről hosszasan és pláne rendszeresen cikkezni?

Így bulvárosodik el a műszaki sajtó
Mivel nem megerősített információkról van szó, a megjelenő termék vagy olyan lesz, amilyennek mondják, vagy nem. Megalapozott döntést még akkor sem tudnánk a pletykák alapján hozni, ha egyébként lenne is pénzünk rá. De még ha a döntést meg is hoznánk, akkor se vehetnénk meg. Ha meg úgysincs rá pénzünk, akkor nem mindegy, hogy mit nem tudunk megvenni?
Persze a legfrissebb pletykák birtokában – akárcsak a legfrissebb gépek megapixel, ISO érzékenység és egyéb számadatainak magabiztos ismeretében pont ugyanúgy tűnhetünk naprakésznek, mint annak idején az autós kártyák világában, aki betéve tudta a végsebesség, lóerő, fogyasztás, hengerűrtartalom és egyéb műszaki adatokat, sőt azt is tudta, hogy a pakliban melyik járgány is a mindent vivő. És ez a tudás a pletykák esetében szerintem legalább ilyen hasznos is – abban az egy esetben, ha az ember autókat és/vagy fényképezőgépeket árul.
(Életrajzi adatként gyorsan hozzáfűzném, hogy életem egyik legpozitívabb élményének tartom, hogy mióta nem fotó/videócikk kereskedelemmel foglalkozom, azóta nem kell napra készen tudnom 2524 aktívan kapható, és még 4263 kifutó termék műszaki paramétereit és árait.)

Ezek a pletykák egyedül a pletyka oldalaknak jók, mert így két gépbejelentés között is van miről cikkezni, van mit olvasni az olvasóknak, és van mi mellett hirdetési felületet eladni a hirdetőknek. Meg persze, ha valamelyik pletykáról kiderül, hogy tényleg igaz, akkor talán jut érte 15 másodperc hírnév, hogy pont ők találták el.
De még az sem igazán valószínű, mert úgyis mindenki átveszi egymás híreit, és mire kiderül, hogy valamelyik pletyka igaz volt, addigra már senki nem fog emlékezni rá, hogy hol is hallotta korábban, és ott éppen honnan idézték. Sőt a bejelentés pillanatára már a pletykák is érdektelenné válnak – már akinek előtte érdekesek voltak – hiszen már nem kell találgatni, ott vannak a tények, lehet valós dolgokkal foglalkozni.

Visszaütnek a pletykák
A legszomorúbb hatása a pletykáknak, amit például a Nikon D4 közelmúltbeli megjelenése, vagy az azt megelőző Apple bejelentések némelyike is igazolni látszik. Ha a pletykák tényleg megjósolják, hogy mi jön, akkor csalódás lesz a vége. Hiszen nincsen újdonság a bejelentésben. Vagy csak nem olyan nagy, hogy igazán meglepődjünk. Ha meg a pletykák nem jönnek be, akkor azért csalódunk, mert többet vártunk. Vagy csak nem azt, amit kaptunk. De mégis egyre jobban belelovaljuk magunkat, és kedvenc lapjainkat, hogy a pletykákkal foglalkozzanak – akárcsak abba, hogy bulvár témákkal, és celebek magánéletével foglalkozzanak.

A gond a pletykákkal, hogy ártanak a hitelességnek. Akkor is, ha igazak. Ahogy Mari néni a virágárus elveszti a hitelét, ha sokat pletykálkodik, úgy a közéleti lapok hitelességét is aláássa, ha a nagyobb olvasottság érdekében egyre több bulvárhőst és egyéb celebet engednek a lapjaikra. Ugyanez igaz a műszaki szaklapokra is, márpedig egyre inkább úgy tűnik, hogy ők sem vigyáznak.
Az Apple termékek körül legalább olyan komoly pletyka iparág alakult ki szaksajtó néven, mint a fényképezőgépek körül. Sorra születnek a CanonRumors, NikonRumors, PentaxRumors, MILCrumors, RumorRumors, stb oldalak. A hírverseny miatt pedig még a magukat ennél komolyabbnak tartó szakmai oldalak is kénytelenek hivatkozni ezekre, vagy legalább hadakozni velük, mert ha az olvasó nem náluk olvassa, akkor még a végén máshova megy a szükséges dózisért, ami a piaci versenyben megengedhetetlen.

Te pletykákra (és celebekre) vágysz inkább, vagy másra?

Kapcsolódó bejegyzések:

Korán kelés, kevés alvás, egész héten rendezvény fotózás

Völgyi Attila fotóriporter — Sat, 21 Jan 2012 10:16:56 +0000

Fotó: Daniel Guimaraes/Flickr

Hosszabb rendezvényeket fotózni napokon, vagy akár heteken keresztül igen fárasztó. Sokszor kellemes program, és gyakran pozitív élmény is, de azért örül az ember, ha vége van, akármilyen jó programról is van szó.

Ma reggel (már nem először) ez volt az első gondolatom, és mivel most nem csak aktuális, hanem éppen rá is értem egy kicsit végre, így gyorsan megírtam. Korán kelni sosem öröm, főleg ha nem sikerült kipihenni magad. Ahogy a mondás tartja:

“Az ember átlagos alvásigénye – csak még öt perc!”

Különösen amikor hosszabb rendezvényt fotóz valaki (legyen az sportverseny, kulturális fesztivál, politikai vagy egyéb rendezvény). Mikor napokon keresztül nem elég, hogy dolgozol, cipeled a nehéz feleszerelést, komponálsz, exponálsz, új helyeket és szögeket keresel, hogy a képek minél változatosabbak legyenek, aztán szerkeszted és küldöd a képeket, na meg azon töröd a fejed, hogy vajon ki kicsoda. Ez még olyankor is fárasztó szellemi és fizikai munka, ha minden flottul megy, és nem csak előre kidolgozott, de alaposan átgondolt és még jól működő is a rendszer körülötted.
Gyakran viszont még a rendezvény szervezőivel is ~~vitatkozni~~ egyeztetni kényszerülsz a menet közben meglepetés szerűen változó munka körülményekről, fotózási lehetőségekről és elvárásokról. Bár érdekes módon inkább csak Magyarországon szokás így variálni. Külföldön valahogy menet közben nem változnak a feltételek, és nem a rendezvény utolsó napjára derülnek ki újabb lehetőségek vagy éppen korlátozások. Sőt minél nagyobb és komolyabb egy rendezvény, (külföldön) annál alaposabban dokumentált is szokott lenni, hogy mi hogyan működik, kinek mit kell, és mit szabad. És általában működik is – úgy ahogy leírták, nincsenek kész tények és meglepetések.

Minden esetre egy több napos rendezvény fotózása időigényes és fárasztó is. Gyakran maga a munka is az estébe – vagy akár éjszakába – nyúlik. Aztán ott vannak még a munkához is szükséges, de annyira szorosan nem hozzá sorolt tevékenységek. A képek archiválása, az akkuk feltöltése, a kártyák letöltése, ellenőrzése, ha kell a felszerelés tisztítása, karbantartása, a másnapi program átnézése, következő napi munka megtervezése, listák és egyéb dolgok előkészítése.
És persze aludni, amiből sosem elég. De reggel egy új nap kezdődik és újra menni kell dolgozni, folytatódik a mókuskerék. Aztán olyan jól eső érzés, ha vége van. Örülsz, hogy mindezen túl vagy, hogy végre kialhatod magad. De azért, ha nem is rögtön másnap, de később már egy kicsit bánod, hogy vége. Mert azért mégis csak jó volt, csak fárasztó.

De nekem most még nincs vége…

Kapcsolódó bejegyzések:

Nő a szigor: Nikon gépet csak Nikon szerviz javíthat!

Völgyi Attila fotóriporter — Tue, 17 Jan 2012 14:25:23 +0000

Fotó: Chipworks

Szigorít a Nikon a szervizelési feltételeken és megszünteti a független szervizek alkatrész utánpótlási lehetőségeit. A cél, hogy fényképezőgépeiket csak a hivatalos szakszervizek javíthassák.

A NikonRumors tegnap tette közzé azt a hivatalos levelet, amit az amerikai Nikon márkaképviselet küldött ki minden független fényképezőgép szerviznek. Ebben tájékoztatják őket, hogy az alkatrész rendelések lehetősége 180 napon belül megszűnik, és addig is csak a már megrendelt és kifizetett alkatrészek kiszállítását vállalják.
A gyártó által hivatalosan jóváhagyott szakszervizek számára továbbra is zavartalan alkatrészellátást ígér a gyártó amerikai képviselete.

Hivatalos Nikon levél

Miért jó ez?
A Nikon érvelése szerint a gépek egyre növekvő bonyolultsága és a javításhoz nélkülözhetetlen egyre komolyabb szerszám, eszközpark illetve szakértelem miatt szükséges ezt a lépést meghozniuk.

Elégedetlenség
A NikonRumors oldal kommentjei között viszont sorra panaszkodnak az amerikai Nikon felhasználók, hogy a Nikon szervizei eddig is lassan reagáltak. Van aki egyenesen 3-4 hónapos javítási időket emleget (ebben arrafelé általában az is benne van, hogy az eszközöket nem személyesen viszik be a távoli szervizbe, hanem futárral, vagy postai úton juttatják el, de a vásárlói élmény szempontjából ez majdnem közömbös). Szerintük a változás miatt nem csak a szervizek forgalma, hanem ezek a várakozási idők is jelentős mértékben tovább nőhetnek.

Az optimistább kommentelők bíznak benne, hogy az általuk favorizált, és gyorsan reagáló szervizek is megszerzik majd a szükséges jóváhagyást a Nikontól, így továbbra is megmarad az alkatrész utánpótlás is, illetve a gyors és megbízható szerviz szolgáltatás is. Kérdés persze, hogy milyen többletköltségekkel járhat ezeknek a szervizeknek és ezáltal az ügyfeleknek is a bolt Nikon által jóváhagyott szervizzé minősítése.
Ugyanakkor vannak, akik a tröszt ellenes törvényeket emlegetik, mivel szerintük ez a gyártói monopóliummal való visszaélés, amit minimum kivizsgálniuk illene az illetékes hatóságoknak.

És eközben Magyarországon…
Az MLZphoto blog utána járt a Nikon Magyaroszágnál, akiktől azt a felvilágosítást kapta, hogy Európában eddig sem volt szokás a független szervizek ellátása alkatrésszel. A blog kiemeli a magyar márkaképviselet válaszából, hogy “A Nikon fényképezőgépek szervizelését kizárólag hivatalos Nikon szakszervizek végezhetik és végzik.”

Az MLZphoto szerzője a Facebookon azt is megosztotta, hogy a magyar szervizvezetővel folytatott beszélgetésből az is kiderül, hogy “nem véletlenül nem adnak el olyan alkatrészt, amihez a gépek megbontására van szükség. rengeteg fusera munka által kinyírt gép végzi náluk..”

Több magyar kolléga tett már nálam észrevételeket a Nikon hazai szervizével kapcsolatban, amiről a Nikon Magyarország képviselőjével is beszélgettem már. Most itt a remek alkalom, hogy mindenki kifejtse a kommentekben a véleményét.

Te mit gondolsz az amerikai döntésről, és mik a tapasztalataid a Nikon szervizeivel?