Így dolgoztak a Getty fotósai a téli olimpián

A fotósokat a hideg sem tartotta vissza
Forrás: Getty Images

A Getty Images a világ egyik legnagyobb sportofotó ügynökségeként és az olimpiák kiemelt ügynökségeként is komoly szerepet játszik minden olimpia tudósításainál. Sok más ügynökséghez hasonlóan több tucat fotós melletz távvezérelt gépek garmadájával is fotóznak, ahol csak lehet és ontják magukból a képeket az olimpia egész ideje alatt.

Mint minden olimpiánál, most is komoly hangsúlyt fektettek arra is, hogy a világ ne csak a sporteseményekről értesüljön, hanem az ő munkájukról is. Be szokták mutatni olimpiára készülő felszerelésüket és ők szokták minden olimpián kiszivárogtatni a képeket a Canon fotó szertáráról és a közelmúlt beli fotós balesetet is igyekeztek minél hamarabb kommentálni és kihangsúlyozni, hogy fotósaik milyen remek munkát végeznek. Akárcsak Szocsiból tették, közzétettek a játékok vége felé egy kis videót is a Getty fotósok munkájáról.
Bemutatják benne azt is, hogyan telepítették az óriáslesiklások helyszínéül szolgáló hegyoldalakba a hálózati kábeleket, amin a fotósok elküldhették képeiket, mesélnek a képek feldolgozásáról is, bár a szerkesztésbe ők most nem mennek olyan mélyen bele, mint legutóbb a Reuters tette hasonló londoni anyagában. Az pedig többször is szóba kerül a videóban, hogy az időjárási körülmények (-25 fok és erős szél) jelentették a legnagyobb kihívást a kábelektől a fényképezőgépekig és számítógépekig terjedő technikának éppúgy, mint a terepen órákon át a szabadban dolgozó fotósoknak. Mint a video mellett az Fstoopers cikke írja, 45 fotósuk 150 fényképezőgéppel és 350 objektívvel dolgozott. Tökéletesen szűrni talán lehetetlen is a képeiket, de az archívumukban mintegy 140 ezer kép található a februári 2018 Pyeongchang Olympics kereséssel. Még ha ezek nem is mind csak az olimpia helyszínén és a sporteseményekről készült képek, az elkészült fotók nagyságrendjét elég jól mutatja.

És ha már a Getty Images fotósairól és az olimpiai képekről van szó, természetesen van az archívumukban fotójuk az olimpián dolgozó többi fotósról is.

Embed from Getty Images

Ez pedig a Getty Images werk videója Phjongcshangból:

 

Getty Images: Behind the Scenes at PyeongChang 2018 from Getty Images Entertainment Video on Vimeo.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!