Inkább fényképezett és nem is bánja

Megrázó képek a késelésrőlFotó: James Oatway

A késelés egyik megrázó képe
Fotó: James Oatway/Sunday Times

Újabb tudósítói dilemmát feszegető esemény történt Dél-Afrikában. Egy helyi fotós végigfotózta ahogyan pár  idegengyűlölő halálra késel egy mozambiki férfit. A fotós szerint nem tehetett mást, mint dokumentálja a történéseket.

A Time és az Index is megírta, hogy a dél-afrikai Sunday Times fotóriportere, James Oatway végigfényképezte ahogyan három bevándorlók ellen feltüzelt zulu megkéselte a mozambiki  boltos Emmanuel Sithole-t. Miután a három támadó odébbállt, a fotós és újságíró kollégája megpróbálták kórházba vinni az a kritikus állapotban levő áldozatot, de a hasonló támadásoktól tartó, szintén bevándorló orvos sem ment be a kórházba, így ott nem tudtak a sérültön segíteni, a következő kórházba vezető utat pedig már nem élte túl, elvérzett egy a szívét ért szúrás miatt. A fotóst megviselte, hogy nem találtak időben orvost az áldozatnak “Tíz perc mindent megváltoztathatott volna. […] Ezt igazán sajnálom.” – mondja.

A címlapon megjelent történetFotó: James Oatway/Sunday Times

A címlapon megjelent történet
Fotó: James Oatway/Sunday Times

A történet megjelenése után a közvélemény a fotós ellen fordult, amiért az inkább fényképezte a támadást, minthogy megpróbált volna közbeavatkozni és a lapot is sokan kritizálták, amiért címlapon hozta a megrázó felvételeket. A fotós viszont azt állítja, hogy nem bánta meg döntését, hogy nem lépett közbe. Úgy gondolja, hogy a mindössze 28 másodperc alatt lezajlott késelést nem tudta volna megakadályozni, viszont magát is életveszélybe sodorhatta volna. Ha viszont nem lett volna ott, akkor még súlyosabban bántalmazták volna Sithole-t és valószínűleg ott helyben kegyetlenül ki is végezték volna. Oatway elmondása szerint látszott a támadók arcán, hogy mindenre elszántak és nem állnak le. Eleinte észre sem vették, hogy a tudósító is ott van, de aztán valaki szólt nekik és elrohantak.

A Time-nak nyilatkozó fotós azt mondja, “megértem, hogy egy csomó ember keselyűként tekint a fotósokra, akik mások balszerencséjére lesnek. De miért nem irányítják ezt a dühöt a bűnelkövetőkre, akik brutálisan megölték Emanuelt, helyettem, aki csak arra járt és megörökítette ezt?”
Az újság által közölt képek alapján a rendőrség a támadáshoz köthető négy férfit elfogta, ami örvendetes. Ez azonban sajnos felvet egy további fontos kérdést. Ha az ilyen támadások folytatódnak Dél-Afrikában, akkor vajon ezek után hogyan reagálnak majd a támadók a fotósok jelenlétére?

A Dél-Afrikai Köztársaság történelmében sajnos egyáltalán nem ismeretlenek az ilyen támadások. Az apartheid rendszer idején is számos hasonló összecsapás volt, melyek egy jó részét a Bang Bang Klub néven elhíresült fotós társaság is megörökítette, de sajnos a törzsi és faji ellentétek a mai napig nem szűntek meg.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!