2015-ös párnacsata a Hősök terén

Sajnos a blogot sújtó üzemzavar miatt a nagy képes galériák többsége egyáltalán nem, vagy csak hiányosan jelenik meg. A hiba javításán szakértők segítségével dolgozom, bízom benne, hogy hamarosan sikerül helyreállítani!

A hétvégén a Hősök terén, a Milleniumi emlékmű árnyékában rendezték meg az idei párnacsata napot. Ahogyan a korábbi években, most is rengeteg felszabadult párnacsatázó vett részt az eseményen, püfölték egymást kimerülésig, aztán eltakarították maguk után a kiszakadt párnákból kihullott tollat és szivacsot.
És idén arra is sikerült figyelnem, hogy a fényképezőgépemet se érje semmi baj, nem úgy, mint pár éve, amikor a nagy párnacsatába beletört egy objektívem.

Ha még nem láttad, akkor nézd meg, hogy nekem mennyi rohangálással járt a képek elkészítése.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!