Az Iszlám Állam tudósítási szabályai

ezeket a szabályokat írják elő az újságíróknak

ISIS-correspondance-rulesA magát több féle néven is emlegető Iszlám Állam (IS, ISIL, ISIS, Da’esh) a közelmúltban tizenegy pontos listát állított össze az újságírók számára. A több újságírót is lefejező terrorista szervezet feltételei főleg arról szólnak, hogy az újságírókat és tudósításaikat ellenőrzés alatt tartsák, igényeik szerint cenzúrázhassák a híreket és természetesen megfélemlíthessék azok készítőit. A beszámolók szerint az IS hasonlóan szigorú ellenőrzést akar gyakorolni a megjelenő hírek felett, mint a megdöntött Assad rezsim.

A szabályokról beszámoló Huffington Post cikke azt írja, hogy több újságíró szerződésben vállalta a feltételek elfogadását, de többen megtagadták azt, ezért azonnal távozniuk kellett. Azt már elfelejtik megemlíteni, hogy az írásuk alapját képező Syria Deeply arról is beszámol, hogy több aktivistát üldözni kezdtek azért, mert ezekről a feltételekről egyáltalán beszámoltak, hiszen ezzel leleplezték az Iszlám Állam média szabályozó törekvéseit. Aki nem működik együtt, arra halálbüntetésés vár, keresztre feszítik és a családjaikat is fenyegetik.

A Syria Deeply cikkében ugyanakkor megszólal egy helyi újságíró, aki azt mondta, hogy azért maradt és fogadta el az Iszlám Állam korlátozásait, mert “valakinek maradnia kell, hogy megörökítse, hogy mi történik és megossza a világgal a híreket.”
Egyre több média szervezet kerüli a szabadúszók tudósításainak használatát, amit csak részben indokol, hogy ne sodorják őket veszélybe és egyre inkább az is indokolttá teszi, hogy már nem garantálható a hírek hitelessége, hiszen az Iszlám Állam mindent megtesz érte, hogy saját propagandájára használja a sajtót.

Íme a szabályok:

1: A tudósítóknak hűséget kell fogadniuk al-Baghdadi [Abu Bakr] Kalifának … az Iszlám Állam polgáraivá válnak és ilyenként hűséget kell esküdniük az imámjuknak.

2: Munkájuk az ISIS média irodájának kizárólagos ellenőrzése alatt áll.

3: Az újságírók dolgozhatnak közvetlenül nemzetközi hírűgynökségeknek (mint a Reuters, AFP és AP), de kerülniük kell minden nemzetközi és helyi műholdas TV csatornát. Tilos bármilyen exkluzív anyagot adni számukra, vagy bármilyen kapcsolatot (hang vagy kép) tartani velük.

4: Tilos az újságíróknak bármilyen módon együttműködni az Iszlám országok ellen harcoló TV csatornák fekte listáján szereplő médiumokkal (mint az Al-Arabiya, Al Jazeera és Orient). A megszegéséért felelősségrevonás jár.

5: Az újságírók készíthetnek szöveges, vagy fotó tudósításokat az ISIS media irodával történő egyeztetés nélkül is. Minden írásnál és fotónál fel kell tüntetni a készítő nevét.

6: Tilos az újságíróknak bármilyen tudósítást közzétenni (nyomtatás vagy sugárzás) az ISIS media irodával történő egyeztetés nélkül.

7: Az újságíróknak lehet saját közösségi média megjelenése és blogja, amit a hírek és képek közlésére használnak. Viszont az ISIS média irodának meg kell adni minden ilyen elérhetőséget.

8: Az ISIS területén fotózás közben az újságíróknak be kell tartan a szabályokat és tartózkodni attól az olyan helyeken és eseményeken, ahol tilos a fotózás vagy filmezés.

9: Az ISIS média iroda követni fogja minden az ISIS területén dolgozó újságíró munkáját. A szabályok megsértése az újságíró munkájának felfüggesztésével és felelősségre vonásával jár.

10: A szabályok nem véglegesek, bármikor változhatnak a körülmények, illetve az újságírók és az ISIS média irodán dolgozó testvéreik együttműködésének mértékének függvényében.

11: Az újságírók működési engedélyét igénylés után az ISIS média iroda állítja ki.

Kiegészítés: Az 5-ös ponttal tulajdonképpen maximálisan egyetértenék, ha szerzőjogi megfontolások, vagy az alkotók tisztelete diktálná és nem az, hogy az alkotókat felelősségrevonhassák, ha valami mégsem tetszik nekik a tudósításban – mint azt a 9-10-es pont is sugalmazza.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék