Óvatosan a trükkös jogi szövegekkel!

nem (csak) a megfogalmazás becsapós, a megjelenítés is

Épp most ajánlották figyelmembe egy újabb kizsákmányoló, fotó gyűjtő pályázat jogi szövegét. A kiíró feltételei az ilyen fotógyűjtő pályázatoknál szokásos, amit mondani tudok róla, azt már megírtam korábban. Viszont a részvételi feltételeik megjelenítésének módjára érdemes szentelni egy pár szót, mert tanulságos.

Sajnos sokan még akkor sem olvassák el a jogi szöveget, ha egyébként nem nehezítik meg a hozzáférést. Sokan, még ha el is olvassák, akkor sem mérlegelik az elfogadott feltételeket. Pedig ezek fontos részleteket tartalmaznak, amiket utólag már késő megismerni. A pályázaton való indulással automatikusan elfogadod a jogi szövegben foglaltakat, amik olykor nagyon is cselesek lehetnek és ki tudja, hogy tényleg egyetértesz-e azokkal? Ha el sem olvasod, akkor biztos nem tudhatod.
Magukról a kiírásokban foglalt “buktatókkal” kapcsolatban nem ismétlem magam, korábban már írtam róla, olvasd el az előző írást! Viszont az még nekem is elég újszerű, ahogyan egy friss pályázat szervezői elhelyezték a feltételeiket a honlapjukon. Az még elég elterjedt megoldás és végülis hasonló hatású, mikor csak annyit írnak ki, hogy elfogadod a feltételeket, amik egy külön olalon találhatók és az elfogadás mellett csak linkelik, amire valószínűleg alig szokott bárki rákattintani és elolvasni elfogadás előtt.

A rövid jogi szöveg elfogadható volna(leszámítva a nyelvtani hibát)

A rövid jogi szöveg elfogadható volna
(leszámítva a nyelvtani hibát)

Most a regisztráció részleteinél görgetem az egyébként korszerű megjelenésű oldalt és azt látom, hogy mindössze öt sor látszik a jogi szövegből. (Mondjuk ebben az 5 sorban is van egy érthetetlen helyesírási/nyelvtani hiba, de ezen most igazán nem akarok lovagolni.) Sehol nem találom benne azt a részt, amit kifejezetten a figyelmembe ajánlottak, mint a fotósokkal szembeni inkorrekt eljárást. Amikor elkezdtem tüzetesebben kutatni, akkor jöttem rá, hogy az az 5 sor bizony görgethető, csak nem jelenik meg mellette a görgetősáv. Lejjebb görgetve már láttam a teljes szöveget és a keresett részeket is.

A teljes szövegben a kiemelt rész viszont elfogadhatatlanná teszi a feltételeket

A teljes szöveg már aggasztóbb
A kiemelt rész sokak számára elfogadhatatlan

Az igazi meglepetés akkor ért, mikor a böngészőt áthúztam a másik monitorra, ami nem a klasszikus fekvő elrendezésű, hanem böngészéshez álló formátumba van forgatva, hogy hosszabb szövegeket is kényelmes legyen olvasni rajta. Itt már ugyanis nem csak a korábbi öt sor látszott a jogi szövegből, hanem mind a 27 sor, teljes egészében. Egyébként a sokak által felháborítónak tartott rendelkezések a szövegnek viszonylag az elején, a 6-7. sorban szerepelnek és viszonylag röviden:

A pályázók hozzájárulnak, hogy a kiírók harmadik személy részére felhasználásra átadják a műveket, amelyért díjat nem kérhetnek.

A megjelenítési furcsaságért valószínűleg az új technikák találkozása a fő hibás. A görgetősáv valószínűleg csak azért nem jelenik meg nálam, mert az OSX újításai között szerepelt, hogy spórolnak a képernyő hellyel, így a gördítősáv csak görgetéskor jelenik meg és röviddel utána el is tűnik. Ez általában nem okoz gondot a felhasználónak, de ilyen esetben azért nem is nagyon segít. Mondjuk nem tudom, hogy egy pár soros, de hosszan görgethető jogi szöveget más rendszeren hányan görgetnek végig. Arra tippelnék, hogy kevesen és gondolom ezért alkalmaznak ilyen trükköt az oldal készítői is. Hogy a fekvő monitoron kisebb ablakban csak pár sor látszik a szövegből, míg egy nagyobb moitoron jobban kitölti a szöveg a rendelkezésre álló helyet, az valószínűleg a reszponszív dizájn eredménye, de ez sem mentség arra, hogy meg sem próbálják a feltételeiket jól láthatóan mindenkinek megmutatni.

Viszont mindenképpen fontos tanulság, hogy a feltételekre nagyon is oda kell figyelni, mikor egy pályázatra jelentkezel.

Érdemes elolvasni:

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék