Magnum Workshop először Budapesten

Részletekért katt a képre!

Részletekért katt a képre!

Ismét módodsított határidővel!
A közelmúltban nyílt Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kiállítások mellett képzéssel is igyekszik hozzájárulni a magyar fotográfus szakma működéséhez és fejlődéséhez. Egyik legfontosabb programjukként első alkalommal hozzák el Magyarországra a Robert Capa közreműködésével alapított Magnum ügynökség nemzetközi képzés sorozatát.

A Budapesten május végén megrendezésre kerülő öt napos workshop résztvevői a Magnum két fotósával, dolgozhatnak együtt és konzultálhatnak saját munkájukról és anyagaikról. Az Ian Berry és Chris Steele-Perkins vezetésével zajló workshopon kívül egy másik új kezdeményezést is indít a Capa Központ. Ösztöndíjat hirdetnek a legrátermettebb fotósok részvételének támogatására a szakképzésen. A workshop mellett portfólió konzultációt is tartanak majd, ami további lehetőséget nyújt a fotósoknak képeik bemutatására és hogy szakmai visszajelzéseket szerezzenek róluk. Érdemes minél hamarabb jelentkezni a programokra.

Részletek a Capa Központ alábbi közleményében:

ELÉG KÖZEL VAGY? KERÜLJ KÖZELEBB, HOGY JELEN LÉGY!

MAGNUM WORKSHOP BUDAPESTEN

A Robert Capa Kortárs Fotográfia Központ és a Magnum Photos fotóügynökség első alkalommal szervez Magyarországon Magnum Workshopot profi fotográfusoknak 2014. május 28. – június 1. között.

A Magnum Photos 2007 óta rendez nemzetközi szinten 4-5 napos intenzív workshopokat. Az elismert Magnum fotográfusok vezette műhelymunka résztvevői magas színvonalú, gyakorlat-orientált képzés keretében fejleszthetik fotográfiai készségeiket.

A Capa Központtal szervezett workshopon a Magnum Photos által válogatott résztvevők két, 10-12 fős csoportja a fotóügynökség két kiváló fotográfusával Ian Berry-vel és Chris Steele-Perkins-vel dolgozik együtt, s kap visszajelzést munkáival kapcsolatban 5 napon át. A kül- és beltéri helyszíneken zajló fotográfiai feladatok, valamint elemző- és szerkesztő-munkák végén a résztvevők egy záróesemény keretében prezentálják a program során készített alkotásaikat. Az egyedülálló szakmai fejlődés mellett egy, a munkája alapján kiválasztott résztvevő a workshop végén megjelenési lehetőséget is nyer a British Journal of Photography-ban.

CAPA KÖZPONT ÖSZTÖNDÍJ

A Magnum Workshophoz kapcsolódóan a magyar fotográfia lehetőségeinek fejlesztése mellett elkötelezett Capa Központ egy egyedülálló ösztöndíjprogramot is útjára indít, melynek keretében 5 fotográfus a Capa Központ támogatásával részvételt nyer a workshopon. (A workshopra alapvetően a Magnum Photos ügynökségen keresztül lehet jelentkezni, a részvételi díj 950 EUR. A Capa Központ ösztöndíját elnyerő fotográfusok teljes adminisztrációját a Központ intézi.)

Az ösztöndíjra megalapozott tudással rendelkező, aktív professzionális fotográfusok jelentkezését várjuk. Kiválasztásuk a Capa Központ által meghirdetett Capa Portfolio Review portfólió konzultáció keretében történik. (Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy a workshopon való részvételhez szükséges az angol nyelv társalgási szintű ismerete.)

  • A Capa Portfolio Review időpontja: 2014. április 26. 10:00 – 18:00
  • Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

A nemzetközi szakemberekből álló konzulensek névsorával és további információkkal hamarosan jelentkezünk.

A részvétel előzetes regisztrációhoz, valamint egyszeri, 5000 Ft-os részvételi díj befizetéséhez kötött.

Regisztrálni a program@capacenter.hu e-mail címen lehet 2014. április 6. 2014. április 8. 2014. április 13-án éjfélig.

A regisztrációhoz kérjük, küldje el e-mailben:

  • a JELENTKEZŐ NEVÉT;
  • ELÉRHETŐSÉGÉT (e-mail, telefon);
  • max. 1 oldalas ÉLETRAJZOT/RESUMÉT (netes megjelenés feltüntetésével);
  • 6-10 db JPG/JPEG formátumú MINTAKÉPET közepes felbontásban (címmel, leírással);
  • valamint egy magyar és/vagy angol nyelven írt, max. 100-300 szó hosszúságú MŰVÉSZI HITVALLÁS/ARTIST STATEMENT leírást.

A beküldött anyagokat a Capa Központ által felkért szakemberek előválogatják és ennek alapján áll össze a portfólió konzultáción résztvevők végleges névsora.

A részvételi díj befizetéséről a jelentkezést visszaigazoló e-mailben adunk tájékoztatást.

Kiegészítés: 

CapaCentre-portfolio-review-detailsÁPRILIS 12. – SZAKMAI TÁJÉKOZTATÓ NAP
MAGNUM WORKSHOP – CAPA PORTFOLIO REVIEW
Capa Központ fontosnak tartja, hogy minél több magyar fotográfus vegyen részt hazai és nemzetközi programokban, ezért a Magnum Workshophoz (2014. május 28. – június 1.) kapcsolódóan, illetve az ösztöndíjas helyek elnyerését jelentő a portfólió konzultációt (2014. április 26.) megelőzően egy szakmai napot tartunk, mely folyamán tapasztalt szakemberek előadás és gyakorlati képzés formájában adnak tippeket, tanácsokat a konzultációhoz, valamint általában a sikeres fotográfiai portfólió és bemutatkozás módjaihoz, illetve lehetőség adódik kérdések csoportos és egyéni feltételére is. Ez az ingyenes előkészítő nap nem feltétele az ösztöndíj elnyerésének, de ajánlott minden érdeklődő számára, s természetesen várjuk azokat is, akik általában a téma iránt érdeklődnek.
A részvétel regisztrációhoz kötött.

Kérjük, jelezzék részvételi szándékukat a program@capacenter.hu e-mail címen.
A SZAKMAI TÁJÉKOZTATÓ NAP PROGRAMJA
Interaktív beszélgetés 11:00 – 13:00
Fotográfus, konzulens, kurátor-művészettörténész, marketing szakember beszél és beszélget a résztvevőkkel, s ad tanácsokat azon szempontokról, tapasztalatokról, amelyek egy fotográfus hazai és nemzetközi szinten is értelmezhető bemutatkozásához, megjelenéséhez, jelenlétéhez szükségesek.
Beszélgetőtársak:
  • Kudász Gábor Arion, fotográfus
  • Petrányi Zsolt, művészettörténész
  • Csizek Gabriella, kurátor, konzulens
  • Lengyel Roland, marketingszakember
Gyakorlati bemutató-képzések:
13:30 – 15:30 Adobe Photoshop: tippek, trükkök, a szerkesztőprogram használatát megkönnyítő, hasznos fogások. Előadó: Jakab Zsolt (Fontoló Stúdió) minősített Adobe oktató.

16:00 – 18:00 Prezi: a prezentációkészítő szoftver fotográfusok számára is használható, alkalmazható tulajdonságait, képességeit, trükkjeit bemutató, szemléltető előadás. Előadó: Puklus Péter (fotográfus és head designer; YourPrezi).(Az előadóteremben egy bemutató-számítógép található, javasoljuk a saját laptop használatát, amennyiben konkrétan is szeretnék nyomon követni az előadást.)

FONTOS INFORMÁCIÓ A CAPA PORTFOLIO REVIEW-HOZ

Az Capa Portfolio Review konzulensei az alábbi szakemberekből állnak:

  • Barakonyi Szabolcs, fotográfus
  • Chien-Chi Chang, fotográfus – Magnum Photos (Taichung, Tajvan és Graz, Ausztria)
  • Csizek Gabriella, kurátor, Magyar Fotográfusok Háza
  • Korniss Péter, Kossuth-díjas fotográfus
  • Cengiz Seren, a European Pressphoto Agency (EPA) és a SIPA fotóügynökség korábbi főszerkesztője (Brüsszel, Belgium)
  • Thomas Szlukovenyi (Szlukovényi Tamás), a Reuters Észak-Amerikáért felelős képszerkesztője, a Reuters korábbi globális fotóigazgatója (Toronto, Kanada)
A konzulensekről bővebben a www.capacenter.hu honlapon olvashatnak.
MEGHOSSZABBÍTOTT HATÁRIDŐ
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy meghosszabbítottuk a Capa Portfolio Review jelentkezési határidejét!
regisztrációhoz szükséges anyagokat április 13-án éjfélig lehet elküldeni a program@capacenter.hu e-mail címre. A megadott határidőn túl beérkezett anyagokat nem áll módunkban figyelembe venni a review-ra.
A felhívás teljes szövege a weboldalunkon olvasható.
Kiegészítés: A jelentkezési határidőt a szervezők előbb április 6-ról április 8-ra, majd 13-ára módosították.
Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!