Jó ötlet vívóversenyt rendezni egy plázában?

 

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Már évek óta nézem értetlenkedve, hogy a WestEnd által névadó szponzorként támogatott vívó versenyeket sosem a név alapján kézenfekvő helyen, a WestEndben rendezték, hanem a szokásos sportcsarnokokban. Persze érthető, hogy sporteseményt sportcsarnokban rendeznek, de a név mégis indokolná, hogy az ember a plázában keresse a versenyt, ha egyszer a nevében szerepel.

Eredetileg ezt egy teljesen hurráoptimista bejegyzésnek szántam, hogy ne kritizáljak mindig minden rendezvényt, de mire minden gondolatom sikerült leírni, már bennem is megkérdőjeleződött, hogy még mindig tetszik-e ez a megoldás. Pedig onnan indultam, hogy tetszik, csak közben másokat is meghallgattam.
Úgy tűnik, hogy a bevásárló központ marketingeseinek is szemet szúrt az ellentmondás, ugyanis idén a plázába költözött több rangos vívóverseny is. Vívó világkupák és nagydíjak egész sorának döntőit rendezték meg a WestEnd Millenium udvarában.

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Nekem tetszik ez a megoldás és a bevásárló központban sikerült jobb világítást felszerelni, mint ami a legtöbb magyar sportcsarnokban adott egy-egy versenyen, vagy amit a legtöbb versenyen nem préselnek be a rendezvény költségvetésébe. A dolognak tehát vannak előnyei a marketing értéken túl is. Nem utolsó sorban az is, hogy így többen tudnak véletlenül belebotlani az eseménybe, mintha máshol rendezték volna meg. Azt mondjuk sajnálom, hogy részben a tömeg, részben a helyszín kialakítása nem könnyű olyan képet készíteni, amin igazán jól látszik, hogy milyen is volt az egész rendezvény összhatása. Képileg további gondot okoz, hogy a pláza folyosóit egészen más színhőmérsékletű lámpák és más fényerővel is világítják meg, mint a nézőteret, vagy a pástot. A képeken vagy a környezet színhű, de akkor a pást és a vívók lesznek kékebbek a valóságnál, vagy a pást és a vívók öltözetének színhőmérsékletére állítja az ember a képet, de akkor meg a környező fények változnak sárgás, zöldes masszává. A totál képek ezért sem nyújtanak igazán ideális látványt, pedig ugye pont ez a látvány adná a dolog igazi értelmét.

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Azt már nem állítom, hogy egy pláza a legideálisabb hely egy vívóversenyhez. A pást és technikai környezet kialakítása megoldható, de a nézőtér már igencsak limitált. A többség csak az emeleti körfolyosóról tudta nézni az eseményt, ami nem épp ideális. Ingyen persze ne reklamáljon a néző. Ráadásul a pláza nem is az a környezet, ami a sportolók nyugodt versenyzését biztosítaná. A verseny iránt kevésbé érdeklődő plázázó közönség meg jobb esetben csak annyit észlel az egészből, hogy az üzletközpont egy része le van zárva, nem közlekednek a mozgólépcsők és egyes helyeken iszonyatos tömeg torlódik fel.

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Rosszabb esetben viszont akár egy törött pengével, vagy egy alacsonyan (vagy épp túl magasan) repülő egyéb alkatrésszel is találkozhat. Ez nem is csak légből kapott ötlet, megtörtént most hétvégén is, hogy valakit csak kis híján került el a kardozó ruháját és sisakját összekötő kábel, amit az ellenfél egy hirtelen mozdulattal lekaszabolt. Arról nem is beszélve, hogy egyes boltok be is zártak a verseny miatt, vagy ha nyitva voltak is, épp csak forgalom nem volt náluk a mozgólépcső lezárása és a közlekedési útvonalak változása miatt – nekik gondolom, senki nem fizeti meg a rendezvény miatt kiesett forgalmat és a bérleti díjukból sem írják jóvá a kiesést.

Szóval nem rossz látvány és akár praktikus megoldás is lehet, de érdekes kérdés, hogy kell-e plázában rendezni vívóversenyt, vagy jobb meghagyni egy sportcsarnokban.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!