Felszerelés frissítés a Getty Images fotósainál

a képen csak a tartalék cuccok vannak

Magyar verzió
Fotó: Robert Cianflone/Getty Images

Fotó: Robert Cianflone/Getty Images

Nem a Getty Images az egyetlen ügynökség, akiknek a felszerelése megtölt Szocsiban egy egész asztalt. Viszont ők éltek a lehetőséggek, hogy ezt közzétegyék némi önreklám keretében, így most ez a kép terjed a netes sajtóban. Pedig az eredeti kísérő szövegből még az is kiderül, hogy ez csak a tartalék, nem a teljes felszerelés, amivel dolgozni fognak.

Szocsiban mostanában jó eséllyel valamivel magasabb az egy négyzetméterre eső fényképezőgépek értéke, mint a telek árak – főleg, ha a létesítmények műszaki állapotáról szóló pletykákat is figyelembe vesszük. Nem csoda, hogy előkerült egy vírusként terjedő fotó a fényképezőgép hegyekről. Ennek nyilván a Canon marketingesei most is legalább annyira örülnek, mint a Getty két évvel korábbi hasonló lépésénél. Elvégre ezek a képek még inkább a fényképezőgépekről szólnak, mint a történet, ami mellett erdetileg publikálták őket. Márpedig az is biztos, hogy a CPS raktárakban Szocsiban is roskadoznak a polcok a fényképezőgépektől, akárcsak Londonban.
Nekem már elsőre gyanús volt, hogy a Getty nem “csak” ennyi holmival vág bele az olimpiába (23 gép, fejenként kettővel számolva csak 11 fotóst jelentene, ennél pedig jóval többen vannak és a Gettynél nem divat, hogy egy fotós kettőnél kevesebb géppel dolgozzon.) Igazam is volt, mert még mielőtt a szöveg végére értem, kiderült, hogy ez itt csak a Canontól a helyszínen átvett tartalék felszerelés. Úgyhogy képzeld hozzá azt, hogy még ugyanennyi, vagy inkább több cucc szét van szórva a nekik dolgozó fotósoknál, hiszen mindenki hozta magával a szokásos felszerelését, alapvetően azzal is fognak mind dolgozni az olimpián. Ebből csak pótolni fogják, ami esetleg elromlik, vagy akkor kezdik használni, ha épp fel kéne még egy gépet szerelni valahova.

A fotó akkora sikert aratott, hogy nem csak a fotós lapok, hanem a Sploidhoz hasonló tech blogok és még a 444 is foglalkozik vele.
Mondjuk a kép tartalmán és a felszerelés mintegy 315 ezer Eurós árán  (közel száz millió forint) kívül mást nem említenek, pedig már az is csoda, hogy az asztal elbírja, a PetaPixelen pedig a kép készítője, Robert Cianflone további érdekes dolgokról elmélkedik:

Fotó: Robert Cianflone/Getty Images

Fotó: Robert Cianflone/Getty Images

“Amikor a NOB elnöke, Jacques Rogge 2007 júliusában Szocsit nevezte meg a 2014-es téli olimpia helyszínéül, azonnal elindult a készülődés a Getty Images nemzetközi rendszerében. 

Ugyan maga az esemény mindössze 16 napig tart, mégis több évnyi tervezés szükséges hozzá, hogy minden érintett számára zökkenőmentesen megszervezhesünk mindent.

Ekkor még a versenyhelyszínek sem épültek fel, ahol a játékokat rendezik!

A csapatnak annyi információt kellett előre begyűjtenie, amennyit csak lehetett. 

Hol vannak a versenyhelyszínek? Hogyan jutunk oda? Milyen technológia áll rendelkezésünkre? Mikor készülnek el a sportcsarnokok? Miközben ezek a sorok íródnak, még mindig végzik az utolsó simításokat a helyszínen, hogy készen álljanak a versenyzők és a közönség fogadására, mire a verseny kezdetét veszi.

Mire a Getty Images elkezdheti a sportesemények tudósítását, addigra 20 ezer km kábel kerül a helyére, hogy minden helyszínt összekössenek a szerkesztőkkel akik az olimpiai faluban és a hegyekben található két sajtóközpontban dolgoznak. Összesen mintegy 70 fős stábunk lesz a helyszínen a játékok teljes ideje alatt, köztük fotósok, szerkesztők és értékesítők is.

Hogy mennyit változott a mostani felszerelés a hét évvel ezelőttihez képest?

Akkor még a 1D mkIIN cropos fényképezőgéppel dolgoztunk. Most a full frame érzékelős 1Dx-el dolgozhatunk, ami egy csomó funkcióval rendelkezik – köztük a sok féle AF vezérlés, jobb fehéregyensúly és a lehetőség, hogy közvetlenül a gépről el tudjuk küldeni a képeket, akár a vezetéknélküli WFT eszközzel, vagy közvetlenül a LAN hálózatra csatlakoztatva a gépet. Ezek a gépek ma már Full HD videót is tudnak rögzíteni, ami egy egészen új világot nyitott meg számunkra.

A fix teleobjektívek ma már sokkal könnyebbek és kisebbek az új optikai megoldásoknak köszönhetően. Az új 200-400 mm f/4 teleobjektív pedig csak a fantáziánkban létezett hét éve. Ma már valóság és ez lett az első számú választásom, ha eseényeket fotózok. Hét éve még nem volt még 800 mm f/5.6 vagy 8-15 mm zoom halszem sem. Ma már a vakuk távvezérlését is megoldották.

Az akkor már létező zoom objektívek teljes palettáját is áttervezték azóta, így már azok helyett is teljesen új objektívek vannak.

A legtöbb nagy eseményen a fotósok komoly támogatást kapnak a Canon és Nikon helyszíni munkatársaitól. Ezek a szolgáltatások segítenek, hogy a fotósok minél jobban végezhessék a dolgukat, tudva, hogy ha bármi gond adódik a felszerelésünkkel, akkor ott, helyben megjavítják, anélkül, hogy el kellene küldeni bárhova.

Ez a szolgáltatás akkor is jól jön, ha ki akarunk próbálni egy új fejlesztésű eszközt, vagy egyszerűen csak beszélni szeretnénk a szerelőkkel valamilyen fényképezőgépről, vagy objektívről.

A fenti képen látható felszerelés zöme csak tartalékként fog szolgálni, ha a saját felszerelésünkkel bármi történne munka közben, illetve néhány helyen távvezérelt gépként fogjuk őket használni. A távvezérelt gépeket arra használjuk, hogy egy különleges látványt nyújtó képeket készíthessünk velük, illetve olyan helyeken is felszerelhetjük őket a verseny előtt, ahol egyébként fotós nem tartózkodhatna az esemény alatt.

Itt a képen látható holmik listája:

Ezek jó része, vagy helyettük egy másik hasonló használatban lesz a Téli Olimpia tudósítása során.

Az idei év különösen komoly lesz nemzetközi sportesemények tekintetében. A téli olimpia Szocsiban, a Világkupa Brazíliában és a Commonwealth játékok Skóciában.

Ismétlem, az események tervezését a Getty Images legjobbnak számító csapata már elvégezte. Már csak az maradt hátra, hogy kimenjünk és remek tudósítást biztosítsunk.”

A sorokat szerző Robert Cianflone megtalálható a közösségi oldalakon is  (TwitterInstagramFacebookGetty Images blog), ahol várhatóan az olimpia alatt is fog megosztani ezt-azt.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék