Felháborító: gyerekmunka a haditudósításban?

17 éves fotóriporter halt meg Szíriában

Molhem Barakat önarcképe

Molhem Barakat önarcképe

Karácsony előtt ölték meg Szíriában a Reuters fiatal szabadúszó fotósát, Molhem Barakatot. A halálhír körül a gyász helyét egyre hangosabb felháborodás veszi át: miért dolgoztat fiatalkorút egy vezető hírügynökség a legveszélyesebb háborús övezetben, ahova a még a háborúkat megjárt veterán alkalmazottait is alig meri beküldeni?

A halálhír mindig szomorú, különösen, ha fiatalról, vagy egy kollégáról szól – szerintem nem csak akkor, ha fotózás közben éri baj. Most viszont nagyon is indokoltnak érzem, hogy az egyszerű nekrológok után egyre inkább a felháborodás hírei terjednek.
Az áldozat kora is okot ad kérdésekre. Egyes hírek szerint még csak 17 éves volt. Az ügynökség úgy tudja, hogy már elmúlt 18, mikor elkezdett nekik fotózni, de az sem kizárt, hogy maga is hazudott a koráról, hogy amiatt ne utasítsák el. Szerintem szinte mindegy is, mert 1-2 év legfeljebb adminisztratív különbséget jelent. Nem hiszem, hogy valaki sokkal felelősségteljesebbé válik attól, hogy épp csak valamivel alatta vagy felette van a korhatárnak. Az alkalmazása körülményei és a felelősségvállalás hiánya és a szakmai döntések az igazán fontos kérdések a történetben. Persze igazságot szolgáltatni nehéz és nem is az én dolgom.

Molhem Barakat bár nagyon fiatalon a világ egyik legnagyobb hírügynökségének fotózott a világ egyik legveszélyesebb tűzfészkében. Olyan helyen, ahol most már évek óta folyamatosan gyilkolják az embereket. Az ott zajló események egyre inkább már csak akkor kerülnek be a hírekbe, ha épp a fotós orra előtt végez ki valakit egy mesterlövész, vagy ha maga a fotós hal meg, mint most is.

Egyre több újságíró kezdi firtatni annak a morális kérdését, hogyan dolgozhat egy képzetlen tini srác haditudósítóként a vezető nemzetközi hírügynökségek egyikének a modern hadtörténelem egyik legvéresebb övezetében?
A nyugati országok bármelyikében még azt is szigorú törvények szabályozzák, hogy futárként hogyan alkalmazhatnák és a munka közben elszenvedett haláláért gondatlanságból elkövetett emberölésért felelne az alkalmazója.

Felelősségteljes gondolkodás – és annak hiánya
A veszélyek miatt még a világ legnagyobb hírügynökségei is csak félve küldik el a legtapasztaltabb és (szó szerint) harcedzett fotósaikat is. Szabadúszók viszont tömegesen próbálják ezt kihasználni. A hírnév és a jobb megélhetés reményében kockára teszik az életüket, hogy ők elkészítsék azokat a képeket, amiket a nagy média cégek a kockázat miatt kihagynak. A nagy vállalatoknak drága a biztosítás és megfizethetetlen az emberélet és a cég nevéhez tapadt vér. A szabadúszóknak viszont nincs más, csak a kockázatvállalás, így nem olyan drága az életük sem, bátrabban és felelőtlenebbül teszik kockára. Ráadásul megfelelő céges háttér és kiképzés hiányában ők még nagyobb veszélyben vannak, mert a biztosítást, védőfelszerelést és mindent saját kockázatukra spórolják meg önmagukon – meg a nagy cégek is rajtuk.

Nehéz szakmai kérdés, hogy mit kezdjenek a felelősséggel a szerkesztőségek. A fotósok által kínált képekre volna talán kereslet. A kereslet viszont újabb kínálatot gerjeszt. Ha van kereslet a képekre, mégtöbben kockzátatják az életüket, hogy a keresletet kielégítsék.
Korábban több lap és hírügynökség is bejelentette, hogy ezentúl nem adják ki szabadúszók háborús képeit, hogy ne gerjesszék a kínálatot. És most mégis meghalt a háborúban egy (újabb) fotós. Egy fiatal kölyök, akinek még iskolában lett volna a helye. Egy nagy médiacég felelős döntéshozói pedig nemhogy lebeszélni próbálták volna az élete kockáztatásáról, hanem fizetséggel ösztönözték rá.

Fotó: Aleppo Media Centre

Molhem Barakat véres fényképezőgépei
Fotó: Aleppo Media Centre

Állítólag még csak nem is adtak neki sok pénzt érte, mindössze 100 dollárt kapott egy legalább 10 képes tudósításért, amit néha megfejeltek még 50 vagy 100 dollárral, ha egy képe nagy sikert aratott. Fotós társai elmondása szerint eleinte saját olcsó fényképezőgépével dolgozott, aztán később kapott felszerelést (állítólag egy gépet és pár objektívet) a Reuterstől. Ez nem tűnik rossz lehetőségnek egy 17 éves srác számára – csak meghalni nem érdemes érte.

A Reuters egykori, 2 éve nyugdíjba vonult munkatársa, Andrew MacGregor Marshall 17 évig dolgozott az ügynökségnél, sokáig irodavezető és régiós szerkesztő volt a Közel-Keleten. 2008-ban részt vett a háborús tudósítások biztonsági szabályainak kidolgozásában, most pedig egykori munkáltatóját kritizálja a Twitteren: “Ez egy különösen cinikus és őszintétlen nyilatkozat. Korábbi Reuters veterán újságíróként, komoly háborús tapasztalatokkal a háta mögött kategorikusan kijelenthetem, hogy az nem veszélyeztetne egyetlen más újságírót sem, hogy megválaszolják, miért tartották megfelelő megoldásnak, hogy egy tinédzsert alkalmaztak külsősként.”

Egy közeli barátja, Hannah Lucinda Smith azt írja róla: “Sokszor kérte, hogy velem dolgozhasson, de nem engedtem neki. Nem akartam a vállamra venni a felelősséget egy lelkes, de háborús tapasztalat nélküli, gyakorlatlan tizenhét évesért. Nem sokkal később azt láttam, hogy a Reutersnek küld képeket. Remélem, hogy ők magukra vállalták azt a felelősséget, amit én nem tudtam és remélem, hogy ha azért halt meg, hogy nekik eladhassa a képeit, akkor ők is felelősséget vállalnak most érte.”

Megválaszolatlan kérdések
Corey Pein blogján
egy egész sor fontos kérdést tesz fel, frissítéseiben pedig folyamatosan gyűlnek az újabb részletek, bár ezek inkább csak a szíriában vele dolgozóktól származó szóbeszédek. A Reuters mindössze annyi hivatalos választ adott a BBC kérdésére, hogy “Molhem Barakat halála elszomorít minket, szabadúszóként adott el nekünk képeket. A terepen, háborús övezet veszélyei közt dolgozó újságírók biztonsága érdekében további tájékoztatást nem adhatunk.” Az ügyet körüllengő súlyos kérdései pedig:

  • Miért nem említette a Reuters Molhem korát a haláláról szóló híreiben?
  • Ki nézte át a haláláról szóló híreket a megjelölt szerkesztőn kívül, mielőtt megjelent? Átnézték ügyvédek is? [Mi van a nyilatkozattal, amit a BBC kérdéseire válaszul adtak ki?]
  • Milyen sérülések okozták Molhem halálát? Hogyan értesült a Reuters arról, hogy mi történt vele?
  • Kapcsolatban áll a Reuters a családjával és felajánlottak bármilyen segítséget a temetés költségeivel kapcsolatban?
  • Adott el Molhem képeket más sajtóterméknek? Bevételei milyen részét jelentette a Reuters?
  • Volt szerződése a Reutersszel? Mi állt benne?
  • Milyen gyakran küldött képeket és azokból mennyit vett át a Reuters?
  • Kapott bármilyen felszerelést a Reuterstől? Milyet? Ajánlott a Reuters neki golyóálló mellényt, sisakot, szemvédőt, vagy legalább egy műholdas telefont?
  • Kapott biztonsági kiképzést? Kapott egyáltalán bármilyen képzést?
  • Volt biztosítása? Hozzájárult a Reuters a biztosításához?
  • Kik voltak a kapcsolattartói a Reuters részéről?
  • Tettek neki javaslatot, hogy milyen történéseket dolgozzon fel és merre utazzon?
  • Adtak neki tanácsokat, hogyan javíthat a képein és mitől lennének eladhatóbbak a fotói? Javasolták például, hogy kerüljön közelebb az eseményekhez?
  • Figyelmeztették valaha, hogy egy tudósítás veszélyes lehet rá nézve? Ha igen, akkor milyen körülmények váltották ki ezt a figyelmeztetést?
  • Tudósított valaha olyan történésekről, amik ugyanilyen vagy hasonló helyzetben túl veszélyesek lettek volna hozzá, hogy egy főállású Reuters alkalmazott tudósítson róla?
  • Kilátásba helyezték neki valaha előléptetés vagy teljes állás lehetőségét a Reutersnél?
  • Ajánlottak neki segítséget akár elhelyezkedéssel, képzéssel vagy áttelepüléssel kapcsolatban külföldön?
  • Miért nem főállású alkalmazottként alkalmazták?
  • Ha túl tapasztalatlannak, vagy képzetlennek tartották főállású munkára, akkor miért találták alkalmasnak, hogy külsősként képeket küldjön egy különösen komoly kihívásokat jelentő, összetett és veszélyes helyről?
Molhem Barakat

Molhem Barakat

Hogyan lesz háború fotós egy tizenéves?
A fiú motivációja valahol érthető. Az sem lep meg, hogy még idősebbnek hazudni is hajlandó magát, csak hogy csinálhassa. Én is ismerek hasonló korú srácokat, akik arról álmodoznak, hogy majd háborút fotóznak és így lesznek híres fotósok. A szerencsésebbek kedvét nem egy golyó veszi el.
Barakatnak kézenfekvő volt, hogy háborút fotózzon. Házhoz jött a fotótéma, dúl a háború az otthonában. Mi mást tehetne Szíriában? Vagy harcosként, fegyverrel megy a tűzvonalba, mint a testvére, akit állítólag épp fotózott, mikor meghalt, vagy fényképezőgéppel a kezében. A másik lehetősége, hogy civilként meghúzza magát, fedezékbe vonul, elmenekül és próbál kimaradni a hazáját dúló harcokból. Az ilyenekről ki-ki vérmérséklete szerint dönt.

Ő a fényképezőgépet választotta. Talán mert élvezte, talán mert ebben látta a kitörés lehetőségét, vagy “csak” idealista volt és így próbált tenni valamit a háború ellen, hogy a fontos híreket eljuttassa a világhoz, de az is lehet, hogy csak a megélhetést látta ebben és még ezért se nagyon lehet neheztelni rá. Sőt az sem kizárt (pláne Facebookon megosztott képei alapján), hogy leginkább menő akart lenni, ezért vágott bele.
Képeire akadt kereslet, közölték, sőt még fizetett is érte – lassan már az is nagy szó, hogy nem csak a neved feltüntetéséért várják el, hogy képeket küldj és akár az életed is kockára tedd. A fotók megjelentek a világsajtóban, nyilván ez is hatalmas motivációt jelentett a fiúnak. De igazán csak azután járták be a világot (Telegraph, Independent, Daily MailHuffington Post, DvaFoto, PetaPixelNY Daily NewsBuzzFeed444, stb), hogy a készítőjük ideje korán belehalt választott hivatásába.

Ne legyünk naivak, mert az is biztos, hogy nem ő volt az első és az utolsó ilyen kölyök, aki így próbált fotós karriert építeni. Ezek a gyerekek nagyjából minden eddigi háborúban ott rohangáltak a fényképezőgépükkel a fegyveresek között. Gárdos Péter ’56-ban Budapesen halt meg ugyanígy fotósként, és nem egy kölyökből vált hires fotós, vagy épp névtelen halott a vietnami háború alatt is. Csak az változik, hogy minél gyorsabban terjednek és elérhetőbbek a fényképezőgépek, az ilyen srácok is egyre többen lesznek és az alkalmazásuk is egyre nagyobb morális kérdéseket vet fel.

Magyarországot a hír is elkerülte, nem csak a felháborodás
Nálunk a háború nem olyan érdekes. Hiába támad Benedict Cumberbatch az őt fényképező paparazzókra, hogy inkább a háborúval foglalkozzanak. A magyar hírek fogyasztóit nem annyira érdeklik a háborús hírek. Még ha a szerkesztők olykor kötelességtudatból, szakmai elhivatottságból, vagy csak kíváncsiságból be is tesznek egy-egy háborús hírt, vagy összeállítanak egy képgalériát, azt jóval kevesebben nézik meg, mint a sztárok életét, vagy egyéb cukiságokat.

Úgy látom, hogy Barakat halálhíre se nagyon érte el a magyar lapok ingerküszöbét. Egyedül csak a 444-en találtam egy válogatást a srác képeiből, ami mellett tényszerűen közölték, hogy a fiatalon elhunyt fotós nem csak a harcokat, hanem a szíriai hétköznapokat is fotózta. Szinte szó szerint ahogy a BuzzFeed lehozta a hírt (csak a BuzzFeed bemásolta a képaláírásokat is, aminek a lefordításával a magyar szerkesztők már nem bajlódtak, inkább kihagyták). De a magyar közönséget vasárnap reggel úgy fest, hogy nem nagyon mozgatta meg egy ilyen hír a karácsony előtti véghajrában.
Hogy mit keres egy tini a háborúban és miért dolgoztat fiatalkorút egy mértékadó nyugati hírügynökség, miközben még a nagykorú szabadúszók alkalmazását is egyre többen tartják aggályosnak, azt senki nem vetette fel magyarul. Nem csak a lap szerkesztői fejében nem fordult meg, épp ráérő kommentelő sem akadt, aki feltette volna ezt a kérdést, hogy ez mégis hogyan lehet….vagy legalább egy RIP-et odanyögött volna.

Külföldön viszont nem csak egyre komolyabb visszhangja van az ügynek, hanem aláírásgyűjtés is indult, ami az ügynökség felelősségvállalását és magyarázatait követeli. Csatlakozz te is, ha úgy érzed, hogy nem csak 150 embernek kéne fontosnak tartania a témát!

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék