Nem javul az újságírókkal szembeni bizalom

Részletekért katt a képre!Forrás: GKF Hungária

Részletekért katt a képre!
Forrás: GKF Hungária

Bár a sajtót szokás negyedik hatalmi ágnak nevezni, mégis újabb felmérés mutat rá az újságírókkal szembeni bizalmatlanságra.

A napokban látott napvilágot a GFK Hungária legfrissebb felmérése, amit a Kreatív és az Emasa is emlegetett. Eszerint 2008 óta semmit sem változott az újságírók megbízhatósága Magyarországon. Valahol jó hír, hogy az elmúlt 5 évben legalább nem romlott az irántunk érzett bizalom. Ugyanakkor az nem túl jó, hír hogy a listában hátulról a harmadik helyen áll az újságíró szakma és csak csekély vigaszt jelent így kampány előtt, hogy az újságírók magbízhatósága kétszer jobb eredményt, 34%-ot ért el, mint a politikusok 16%-a.

Érdekes viszont, hogy még mindig jobb a reklám- és pláne a marketing szakemberek megbízhatósága, mint az újságíróké, vagy a bankároké. A piac-, és közvélemény-kutatók pedig azon kevés pálya közé kerültek, akik iránt kifejezetten megnőtt a bizalom.

A trend nemzetközinek tűnik, mivel az Ipsos februári felmérése szerint a briteknek is mindössze 21%-a bízik az újságírókban és bankárokban, miközben a politikusaikban sem bíznak 18%-nál többen. Angliában viszont a nálunk is mérthez közeli 89%-al az orvosok a legmegbízhatóbbnak számítanak, míg nálunk 90-95% közötti értékkel a tűzoltók, postások és tanárok vezetik a bizalmi listát.

Hogyan kéne értelmezni?
Már az is bizonytalan, hogy a bizalom kérdését hogyan is kell egy ilyen felmérésnél értelmezni. Az igazán komoly rejtély viszont az, hogy kit is tekintettek a válaszadók újságírónak? Közéjük sorolandók-e a fotóriporterek, tévés operatőrök, színház és filmkritikusok? A válaszadóknak vajon a hírműsorok és az újságok híreit szerkesztők jutottak eszükbe, mikor a válaszaikat adták, vagy a hírességek magánéletét kiteregető bulvár újságírókra, netán a nem ritkán celebek közül toborzott könnyed magazin műsorok vezetőire gondoltak újságíróként, vagy a véres tollú közéleti publicistákra, vagy azokra a nem túl népszerű “ál újságírókra”, akik újságírói munkát nem végeznek, de előszeretettel vesznek részt sajtómunkásként eseményeken, ha adnak enni-inni, vagy valami ajándékot is? Sosem fogjuk megtudni.

Az sem egy rossz kérdés, hogy akár a felmérés készítői, akár a válaszadók vajon az újságírók közé sorolták-e a bloggereket. És ha igen, akkor melyik bloggereket, hiszen abból is megannyi féle van. Azzal a kérdéssel, hogy meddig blogger és honnantól újságíró valaki, a MédiaBlog is épp a napokban foglalkozott, hiszen egyre mindennapibbá váló kérdés, amire hivatalos választ egyre kevésbé tud bárki adni.

Az újságíró szakma legalább annyira összetett és szerteágazó, mint a fotósoké, ahol megannyi szakterület, részfeladat és tevékenységi kör színezi, hogy mit is értünk a “fotós” gyűjtőfogalom alatt. Tiszta mázli, hogy a fotósok megbízhatóságát nem is vizsgálták a felmérésben.

A Wall Street Journal által év elején közzétett felmérés szerint viszont az újságíróknak még a fotósokénál is rosszabbak a szakmai kilátásai, mivel abban a listában kifejezetten a rangsor végén szerepeltek.

Szerinted hogyan lehetne javítani az újságírók iránti bizalmon?

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék