Nem jó ötlet gyakornokra bízni a képszerkesztést

SporoljunkEgyutt-BlikkNok-cimlap

Vannak spórolási ötleteik…

Miközben a fizetésért dolgozók joggal rettegnek az állásukért, addig a Ringier is gyakornokot keres szakképzett munkára.

A legtöbb szerkesztőségben azok az iparági pletykák adják a fő beszédtémát, hogy a Ringier és az Axel Springer fúziója nyomán kialakuló új médiabirodalomban milyen átalakulások várhatók. Még nem tudni biztosra, hogyan osztozkodik majd a közösen tulajdonolt lapokon a két kiadóóriás.
Meg hogy a két kiadó lapjainál dolgozó fotósok, kép- és egyéb szerkesztők közül mennyit és kiket fognak majd elbocsátani a racionalizálás címén várható átszervezések során. Az elbocsátások viszont biztosra vehetők, mert ez már csak így szokás mindenhol.

Ennek örömére jön ez a hirdetés, hogy a Ringier képszerkesztő gyakornokot keres. Nem is egyszerű betanított munkára, amit csak úgy bárkire rá lehet bízni. Viszont legalább őszintén a kiadó honlapján is az állásajánlatok közt szerepel, nem a gyakornoki program alatt, ezzel is jelezve, hogy valójában minek is tekintik. Mindez alig pár héttel a 444 gyakornoki felhívása után jelent meg, amiről sajnos akkor idő hiányában nem tudtam megemlékezni.

Persze minden szkepticizmus ellenére még akár értékes képzési lehetőség is lehet valakinek egy ilyen gyakornoki programban részt venni. Bár valószínű, de egyáltalán nem biztos, hogy ez is csak egy a mai magyar média-munkaerő piacot szinte kizárólagosan jellemző gyakornoki hirdetések közül. Elvégre tudhatna a gyakornoki intézmény jól is működni, csak az a kérdés, hogy tényleges szándék és képesség van-e mögötte.

Érdemes elolvasni: Gyakornok kerestetik: modern kori rabszolgaság – nem csak a médiában

A hirdetés már aktualitását veszíthette:

Képszerkesztő gyakornok hirdetés

A Ringier Kiadó Kft. Blikk Nők magazinja azonnali kezdéssel, heti 40 órában, minimum fél év időtartamra, szakmai gyakorlatra diákot keres.

Képszerkesztő gyakornok

Amiben részt vehetsz:

  • kiadványaink elkészítése a csapattal közreműködve,
  • képanyagok összeállítása,
  • fotózások szervezése és kivitelezése egyénileg,
  • asszisztensi feladatok nagyobb fotózások esetén,
  • fotóarchívum karbantartása, rendszerezése,
  • képkeresés, válogatás, képrendelés és képekkel kapcsolatos adminisztráció.

Amit hozz magaddal:

  • kreativitás,
  • képi látásmód,
  • magabiztos hozzáállás,
  • jó szervező- és kezdeményezőkészség,
  • felhasználói szintű számítógépes ismeretek,
  • Photoshop ismerete,
  • fotózásban való jártasság előny.

Amit nyújtunk:

  • szakmai munka egy mentor felügyelete és irányítása alatt,
  • elméleti és gyakorlati tudás.

Új munkatársunknak – egy fiatal csapat tagjaként – dinamikus, kihívásokkal teli munkakört, szakmai fejlődési lehetőséget biztosítunk.

A hirdetés szövege nem saját szerzemény, annak tartalmáért és valóságtartalmáért felelősséget nem vállalok. Sőt, mint az a bevezetőből kiderül, szakmailag sem értek egyet a dologgal…

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!