Szavazz rám a Goldenblogon

és egy kedvenc fotóblogodra külön!

Goldenblog2013-widgetMa hajnalban elindult a idei Goldenblog szavazás. Ne felejts el szavazni a blogomra és mellettem még szavazhatsz a kedvenc fotóblogodra is.

Idén (újra) szakértői kategóriába került a blogom, amit ezúttal Biznisznek hívnak. Itt egy csomó féle szakértői, szakmai és üzleti bloggal lesz versenyben a blog, de így lesz igazán izgalmas. A helyezés csak rajtad és az ismerőseiden – meg persze a blogom többi olvasóján és az ő ismerőseiken múlik.
Legutóbb három éve versenyzett szakértői kategóriában a blog. Akkor huszonötödik helyen végeztem. Tavaly a közönség a fotóblogok között hetedik helyre szavazott, a zsűri pedig dobogós helyre választott. Kíváncsi leszek, hogy idén mit sikerül elérni a versenyben.

Vegyes kategóriák
Idén elég sok kategóriát összevontak a Goldenblog szervezői, így például a fotóblogok is egy úgynevezet Popart kategóriában versenyeznek egymással, amiben nem csak fotókat, hanem rajzokat, grafikákat, montázsokat és egyéb képző és iparművészeti alkotásokat megosztó blogok, Facebook oldalak és egyéb mikroblogok szerepelnek.
A nagy előnye, hogy én idén nem a fotóblogok közé PopArt kategóriába kerültem, hogy nyugodtan szavazhatsz az én blogomra is, és mellette még egy igazi fotóblogra is voksolhatsz, hiszen évek óta mondom, hogy az én blogom nem igazán fotóblog, ott egy kicsit mindig közeg idegen voltam – bár legalább remek társaságban.

A szavazáshoz kattints a Goldenblog widget Szavazz gombjára akár itt alább, akár a blog oldalsávjában. Sajnos a szavazáshoz szükség van Facebook accountra, ez évről-évre sokakat visszatart, de remélem, hogy ennek ellenére leadod rám a voksodat. Előre is köszönöm, hogy szavazatoddal támogatsz!

Rendszeres szavazat tarhálás
Ilyenkor örök kérdés, hogy hányszor és mennyire nyomuljon az ember a szavazatokért? Szépen sorban mindenkinek agyára megy vele a Goldenblog verseny, hogy naponta – mit naponta, percenként – kiírja valaki mindenki üzenőfalára, hogy szavazz rám lécciléccilécci, vagy egyesek több-kevesebb kreativitással próbálják felhívni magukra a figyelmet és megszerezni a szavazatokat.

A versenyben résztvevőknek ilyenkor meg kell hozni a salamoni döntést, hogy félreteszik a büszkeségüket és nyomulnak, hogy esetleg el is érjenek valamit a versenyben, vagy az esélytelenek nyugalmával, viszont legalább elegánsan és méltóságteljesen hátradőlve szalasszák el a lehetőséget, hogy újabb szavazatokat kolduljanak össze maguknak.

Szerinted mennyire kell/érdemes nyomulni az újabb szavazatokért, mennyire idegesítő ez a kampányolás?

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék