Fabio Bucciarelli nyerte a Capa arany medált

RobertCapaGoldMedal-winning-syrian-story-photoFabioBucciarelliAFP

Fotó: Fabio Bucciarelli/AFP

Nem túl meglepő, hogy sok más pályázat és szakmai díj után a Robert Capáról elnevezett díjat is egy szíriai tudósítás nyerte.

Az AFP-nek dolgozó Fabio Bucciarelli kapja idén az Overseas Press Club által fotósok számára adományozott Robert Capa arany medált. A díjat Bucciarelli egy “Harc mindhalálig” (Battle to Death) című kollekcióért kapta, mely a Szabad Szíriai Hadsereg Aleppo utcáin zajló intenzív harcát mutatja be a kormány erők ellen.

A díjat azért alapították, hogy a világ eseményeiről tudósító, különös bátorsággal megáldott fotóriportereket díjazzák. Mivel Robert Capa nem csak ebben a szellemben élte életét, de halálát is így lelte, az OCP róla nevezte el az 1955-ben alapított díjat.

Az OCP egy másik fotográfiai kategóriájában Samuel James nyerte el az Olivier Rebbot-díjat, a legjobb külföldi fotó tudósításért magazinban vagy könyvben. Ő a Niger deltájában zajló olaj feldolgozás okozta környezetkárosítást dolgozta fel “The Water of My Land” című anyagában, amit a Harper’s magazin közölt.

Az AP fotóriportere Bernat Armangue az OPC feature cotográfiai munkákat elismerő John Faber-díját nyerte el a Gázai konfliktust bemutató anyagával

A szintén AP fotóriporter Oded Balilty pedig szintén egy feature fotográfiai díjat nyert egy Tel Aviv közeli ultra-ortodox esküvőről készült sorozatával. A díjazottak teljes listája az OPC weboldalán található.

via PDNpulse

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!