Érthetetlen hibajelenség: eltűnt az autofókusz

Camera-AF-error-photosVolgyiAttilaHuPár napja érthetetlen hibajelenséggel találtam szemben magam. Egyik pillanatról a másikra megszűnt működni az autofókusz. Egy napig rossz volt, sőt estére még rosszabb lett, aztán másnap újra működött tovább.

Meglepő hiba munka közben
Pénteken, mint írtam elég sűrű napom volt, amit egy műszaki hiba is nehezített. Már az első munkám során egyszerűen megállt a kezemben a gép. Elektronikusan működni látszott, de az autofókusz nem működött. Előbb az objektív AF kapcsolójára gyanakodtam. Megesett már, hogy a táskába pakoláskor véletlenül átkapcsolódott (nem véletlenül szoktam mindig leragasztani), viszont most nem ez volt a gond. A gépemen pedig nincs ilyen kapcsoló, mint némelyik gyártónál lenni szokott, sem erre vonatkozó menü beállítás, tehát ez nem okozhatta a gondot. Egyszerűen csak nem működött. Hiába volt rajta az objektív AF állásba kapcsolva, a gép tetején az LCD MF állást jelzett (lásd a képen) és nem is volt hajlandó máshogy állítani az élességet.
Megpróbáltam az összes ilyenkor szokásos módszert. Ki-be kapcsolás, akkumulátor ki és vissza, az érintkezők megtörlése sem segített. Gyorsan objektívet cseréltem, hogy másikkal dolgozzak tovább, de azzal se működött, sőt a harmadik kezem ügyében levő obival se ment az autofókusz. A jelek szerint a gép romlott el. Hogy mitől, hogyan és miért, azt nem tudni.

Átmeneti megoldás
Persze a munkát akár AF nélkül is el lehetett volna végezni. Eltelt jó pár évtized a fotótörténetben autofókusz nélkül, és akkor is készültek remek fotók. Viszont a probléma komolyan aggasztott. Elővettem hát a tartalék vázamat és feltettem arra az objektíveket. Mindegyik objektív működött, így a munkát befejeztem a tartalék vázzal, komoly fennakadás tehát nem volt. Később a nap során még próbálgattam a másik gépet, de a jelenség változatlan maradt.

Nyoma veszett a hibának
Este otthon akartam csinálni még egy próbát, de akkor már be se kapcsolt a gép. Pedig délelőtt még legalább félig volt az akku, használni meg ugye nem nagyon tudtam. Feltöltöttem az akkut, és láss csodát, másnap gond nélkül működtek az objektíveket, amikkel korábban gond volt. A jelenséggel azóta nem találkoztam, a gép és az objektívek hibátlanul működnek, magyarázat nincs a jelenségre.

Neked volt már hasonló problémád, mi oldotta meg?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!