Debreczeni Zita fotói már nem csak a Borsban

BritishVogue-Ssamaryll-dress-photoZitaDebreczeni

Kép a British Vogue-ba
Fotó: Debreczeni Zita

A modellből lett fotós Debreczeni Zita által készített képek már nem csak a magyar lapokban jelennek meg, hanem az angol Vogue-ba is bekerült az egyik.

Mint a Bors és nyomán az Index Velvet is megírta ma, Horváth Barbara divattervező, a Ssamaryll márka megálmodója kérte fel Zitát, hogy készítse el a brit lapban megjelenő képet, amit a Facebookon ő maga és Zita is büszkén megosztott.

Mindkét lap említi, hogy Zita profi modell karrierje után annak ellenére, hogy belekóstolt a divatfotózásba is, inkább a babafotózással foglalkozik.
A fotós Zita mindkét lapban megszólal és talán a körülötte kialakult korábbi botránytól nem függetlenül úgy fogalmaz,

“Úgy gon­dolom, nagyon sokat kell tanulnom erről a szakmáról, vannak technikák, amelyek még idegenek számomra. Addig nem is ejtem ki a számon, hogy fotográfus vagyok, amíg nem lesz diploma a kezemben.[…] Egyelőre mindössze egy olyan embernek gondolom magam, aki szeret fényképezni – tette hozzá az egykori modell, aki egyébként a Budapesti Kommunikációs Főiskola fotográfia szakára jár, és fél éve van még ahhoz, hogy hivatalosan is diplomás fotográfusnak mondhassa magát.”

Debreczeni Zita

Werkfotó: Debreczeni Zita

Sajnos a British Vogue oldalán nem találni említést róla. Ha tudod, hogy melyik számban volt/lesz látható, kérlek írd meg! Ha esetleg a kezedbe kerül, fényképezd le az újságot, hogy megnézhessük, hogyan fest a kép megjelenésre betördelve!

Kiegészítés: A fotózásról Zita egy Instagram fotót is feltöltött a Facebook oldalára. A kép alá azt írta, hogy “Életem egyik legfontosabb munkája ;)”

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!