Te meghalnál egy fotóért?

gondolatok a háború fotózásról

James Nachtwey in action in Africa

James Nachtwey akcióban

Egy ismert amerikai fotóriporter reklámfotós nemrég az enyémhez meglehetősen hasonló gondolatokat osztott meg blogján a háború fotózásról. A téma engem is érdekel, és elég hasonlóan is szemléljük ezt a dolgot, gondoltam megosztom én is.

Ezzel a címmel jelent meg múlt héten Chase Jarvis amerikai reklámfotós írása. Egyrészt tisztelettel adózik a háború fotósok előtt, akiknek a munkáját rendkívül nagyra tartja, de cseppet sem irigyli. Másrészt éppen ezért saját meglehetősen eltérő habitusáról mesél, hogy ő miért nem menne olyan helyre fotózni, ahol lőnek.

Én magam is ismerek néhány kollégát, akik megfordultak egy pár háborúban, sőt van köztük olyan, aki most is épp oda készül, vagy ezekben a percekben is ott van. Én magam sem nagyon vágyom háborúkba fotózni, így megértem Chase álláspontját.

Mint blogján írja: “nagyon tisztelem azokat a férfiakat és nőket, akik kockáztatják az életüket érte, hogy megmutassák a világnak a legfontosabb (rémisztő) képeket. Kérdezték már, hogy én fontolóra venném-e, hogy a tűzvonalban fotózzak, és a válaszom pofon egyszerű: kizárt. Egyszerűen nincs elég vér a pucámban hozzá. Lógassatok ki egy helikopterből, akasszatok ki egy sziklafalra, vagy hegyoromra, én benne vagyok. De ha fegyverek és bombák vesznek célba, akkor én kiszállok. Szerencsére azonban vannak mások, akik hajlandók kockáztatni az életüket azért a képért, ami elmeséli a történetet.”

Miután kifejti, hogy (hozzám hasonlóan) ő is nagy rajongója James Nachtwey, Larry Burrows és Joao Silva (meg még sokak) életművének, megoszt mindhármójuktól egy-egy gondolatot. Írásának érdekessége, hogy az általa említett három fotóriporterből csak kettőt emlegettem  – őket viszont többször is. Larry Burrowsról eddig nem írtam, viszont Chase Jarvis írásával szinte egyszerre, halálának 42. évfordulóján emlékezett meg róla és vietnami munkájáról az Index Nagykép válogatása, amit legalább annyira érdemes megnézni, mint a másik két fotós életművét. Nachtweytől kiemeli a róla készült Háború fotós című remek dokumentumfilmet, és Nachtweynek azt a magávalragadó TED beszédét, amit már én is többször ajánlottam itt a blogon (alább is megnézheted). De ha már Chase Jarvis kiválasztott a két remek fotóstól egy-egy fontos idézetet, én is megosztom őket:

James Nachtwey
“Számomra a fotográfia erőssége abban rejlik, hogy képes megidézni az emberiség érzékenységét….ha megfelelően használják, akkor erőteljes ellenszere lehet a háborúnak. Mintha azáltal, hogy valaki saját magát kiteszi a háború veszélyeinek, hogy közvetítse a világ többi részére, hogy mi is történik – mintha a békéért tárgyalna.”

Fotó: Joao Silva/New York Times

Joao Silva képei saját akna balesetéről

Joao Silva
Mint Jarvis írja, az az ár, amit ezek az emberek kénytelenek megfizetni néha még akkor is igen magas, ha nem az életükkel fizetnek, mint Joao Silva, aki rengeteg katonához hasonlóan elveszítette mindkét lábát, mikor egy aknára lépett. De ennek ellenére is így nyilatkozik:
“Elég sok időt töltöttem el ott, hogy egy nap rám kerüljön a sor. Egyike voltam azon keveseknek, akik visszajártak Irakba. Az emberek azt hiszik, hogy azért csinálja ezt valaki, mert az adrenalint kergetjük. A valóság kemény munka, és egy csomó idő egyedül. Nem hazudok, a tűzharcok tudnak izgalmasak lenni. De egy bombatámadás maradványait fényképezni, ahol halott gyerekek vannak, és a holttestük felett zokogó anyjuk, az nem szórakoztató. A legintimebb pillanatukban vagyok ott, de rákényszerítem magamat, hogy megtegyem, mert a világnak látnia kell ezeket a képeket. A politikusoknak tudniuk kell, hogy milyen az, mikor fiatal srácokat küldenek háborúba. Ha ez emberileg lehetséges, ha a protéziseim engedni fogják nekem, akkor vissza fogok menni a háborúkba. Bár csak most is Líbiában lehetnék – nem férhet kétség hozzá, hogy mennék.”

És ha már Chase Jarvis ezt a címet választotta és említi a blogján is, hogy a fotósok milyen komoly árat fizetnek elkötelezett munkájukért, fontos megemlíteni azokat, akik nem élték túl veszélyes munkájukat. Mint , , Rémi OchlikNamír Núr-Eldín és még sokan mások, de nyugodtan ide sorolhatjuk Kevin Cartert is hiszen öngyilkosságba torkoló idegösszeomlását legalább annyira a háborúk borzalmai okozták. Vagy a 2012-ben elhunyt többi újságíró bármelyikét is említhetnénk.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék