Magyar fotóriporter ünnepi levelei a fronton

ilyen levelekkel ünnepelt Szandelszky Béla Szíriában

BelaSzandelszky-unnep-levelek002-photoTimeaFauszt

Egyszerre születésnapi és karácsonyi levelek
Fotó: Fauszt Tímea

Az AP amerikai hírügynökség magyar fotóriportere, Szandelszky Béla kint töltötte a 2012-es karácsonyi ünnepeket Szíriában, az elmúlt évben az újságírók számára legveszélyesebb helyen. Itt viszont nem mindennapi levelek jelentették számára a karácsonyi és a születésnapi ajándékot is egyszerre.

Évszázadok óta hagyomány levelet írni a háborúban harcoló katonáknak, de a fronton szolgáló fotósokról ritkán szokás megemlékezni. Persze, akik a katonák közt élnek és ha nem is harcolnak, de mellettük, velük dolgoznak a háborúban, valószínűleg ugyanúgy is leveleznek. Még ha a megbízóikkal, ügynökségekkel, szerkesztőségekkel a munkájukból adódóan gyakrabban is lépnek kapcsolatba, régen a filmeket küldték a postával, ma már csak FTP-znek. A családdal és barátokkal mégis hasonló módon tartják a kapcsolatot, mint a katonák.

BelaSzandelszky-Syria_2012_MG_0891-photoMuhammadMuheisenAP

Béla Szíriában
Fotó: Muhammad Muheisen/AP

Valami ilyen hangulatot idézett fel bennem Szandelszky Béla idei karácsonyának története. Béla negyvenedik születésnapját ünnepelte háborús tudósítóként a világ egyik legaktuálisabb tűzfészkében. Párja, Fauszt Timi, akit már szintén emlegettem itt a blogon párszor, egy különleges meglepetést készített elő Bélának, amibe engem is bevont, és mint kiderült, a meglepetés nagyon is jól sült el. Abban pedig egyetértettünk, hogy talán érdemes itt a blogon is megosztani.

Az ünnep viszonylagos nyugalomban telt az AP tudósítóinál. A háborgó Szíriába az ünnep alatt nem mentek át, de hazajönni azért nem volt lehetőség, így a török határ túloldalán pihentek. Timi itt csatlakozott Bélához, hogy a kettős ünnepet együtt töltsék, és hogy kézbesítse a titokban előkészített meglepetés részét képező üzeneteket.

Béla így emlékszik vissza: “Párommal szóba került az elutazás előtt, hogy mennyire nem írunk leveleket, és hogy milyen jó érzés volt, régen leveleket kapni, kézbe venni egy papírt, amit előtte a másik ember tartott a kezében.” Ez adta az ötletet, hogy ha már egy meglepetés bulit nem lehet leszervezni a barátokkal egy olyan távol eső országban – és Béla úgyse nagyon rajong a meglepetés bulikért -, akkor mi lenne, ha összegyűjtené Bélának a barátai leveleit, születénsapi jókívánságait és a postás helyett ő kézbesítené?

Nincs igazán története Béla kötődésének a levelekhez, de jobban vonzzák a hagyományos dolgok, mint a modern ketyerék. Szerinte “Sokan visszasírják az analóg gépeket és a filmet. Ez szerintem baromság, nekem nem hiányzik, hogy tapogassak egy nedves, fixír szagú negatívot, de a levelek hiányoznak.”

BelaSzandelszky-unnep-levelek003-photoTimeaFauszt

Déri Miklós képes üzenete
Repro: Fauszt Tímea

Így aztán egy köteg különleges levéllel lepte meg Bélát párja, az önkéntes postás szerepében, ami különleges programmal szolgált az ünnepi estékre: “Megható volt. Nagyon érdekes, személyes hangvételű levelek jöttek. Barátok és kedves kollégák írtak, mint Szalay ZoliRédei Feri is. Déri Miki például nem levelet írt, hanem egy képet küldött és arra írta az üzenetét – ráadásul a kedvenc képemet küldte el, a horgászt a hallal. Minden második levél úgy kezdődött, hogy milyen jó, hogy végre írhatok, mert már elfelejtettem kézzel írni. Ez meg is látszott, mert sokat bizony alig lehetett elolvasni is.”

A helyzet és a téma persze adta magát, hogy megkérdezze munka közben a helyieket, hogy néz ki ez Szíriában? “Ők még nálam is jobban hiányolják, mivel a felkelők területén lényegében teljesen megszűnt a posta. Ők emiatt már teljesen az emailtől függenek, már amikor és ahol van Internet.” – mondja Béla, és hozzáteszi, hogy míg ők kénytelenek ezzel együtt élni, nekünk talán érdemes lenne legalább időnként visszanyúlnunk ehhez.

“Jó dolog egy kicsit lelassulni, hátradőlni. Pláne nekünk, akik egész életünkben mindig rohanunk valahova, találkozók, határidők, lapzárták, mindig van valami. Jó dolog egy kicsit lelassítani.

Amikor még nem volt email és nem volt mobil telefon, valahogy akkor is találkoztunk. Megbeszéltük, és ötkor mindig ott voltunk a Nyugatinál az óránál, és nem késtünk el. Ugyanannyi dolgot elintéztünk, mint ma, működött a világ és ugyanolyan boldogok voltunk, mint ma, vagy még boldogabbak és nyugodtabbak is. Ma meg ha egy óráig nem tudod a telefonon megnézni a leveleket, már idegbeteg vagy.”

Te szoktál még kézzel írni, vagy már a skiccelt rajzokat és gyors jegyzeteket is számítógépen vagy érintőképernyős telefonon/tableten vésed fel, mint én?

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék