Amikor a fényképezőgép is színes

nem csak a film - de nem úgy

Onarckep-2Leica-photoIdKonokTamas

Id. Konok Tamás két Leicájával

Sokan meglepődnek rajta, ha azt hallják, hogy színes fényképezőgép. Pedig ez a kifejezés nem is olyan értelmetlen, mint elsőre sokaknak tűnik. Igyekeztem egy kicsit jobban utána járni annak, amiben magam sem voltam korábban teljesen biztos.
Az persze egyértelmű, hogy nem a gép színes burkolatáról van szó, mint ma divatos sok márka esetében.

Id. Konok Tamás képeit és munkásságát is érdemes alaposabban megismerni. Szerencsére elég sokan foglalkoztak vele a közelmúltban (tételes galéria és cikk lista az írás végén). Én itt most csak egy technikai jellegű aspektust járok körül. Az Index közölt nagykép galériát a Don-kanyarban készült képekből. A remek galéria bevezetőjében az áll, “elsők között vásárolta meg az akkor újdonságnak számító, színes képeket készítő fényképezőgépét 1938-ban, de akkor még nem gondolta, hogy a Leicával a keleti fronton készít majd felvételeket 1942-ben”. Ezen a mondaton több fotós felszisszent (köztük én is), hogy mit jelent az, hogy színes fényképezőgép?

Volt olvasó, aki hozzám hasonlóan kioktató helyesbítő levelet és/vagy kommentet is írt, hogy bizony a filmes fényképezőgépeknél (szemben a videókamerákkal és tévé készülékekkel) nem volt színes vagy fekete-fehér, ez a tulajdonság csak attól függött, hogy milyen filmet fűztek a masinába. Én azért összedugtam pár kollégával a fejemet, megkérdeztem analóg technikát, sőt történelmi fotó eljárásokat is használó, (nálam sokkal jobban) ismerő fotósokat, hogy egy kicsit alaposabban körbejárjam ezt az egyre izgalmasabbnak bizonyuló történetet.

Miért pont így írták?
A galériát szerkesztő Barakonyi Szabolcs, galéria szerkesztője elárulta, hogy a fotós fiával, Ifj. Konok Tamás festőművésszel készült interjúban – melynek szerkesztett változata megtekinthető az IndexVideó anyagai között – többször is ebben a formában hangzott el a kifejezés. “Ő következetesen színesnek hívta azt a gépet, amivel az édesapja színes, Agfa nyersanyagra dolgozott. A másik nyersanyagot meg mindig fehér-feketének mondta, szóval, én érzek benne egy kis archaizálást, jelentés tömörítést is.” Ezért is döntöttek úgy, hogy ebben a formában kerül a szövegbe.
Rögtön a válogatás első önarcképének képaláírása is említi a fotós által használt gépeket, így szól: “A katonákat a frissen felállított haditudósító század kísérte, parancsnokuk id. Konok Tamás őrnagy (1898-1970) volt. A civilben is szenvedélyes amatőr fényképész nyakában két Leica lóg, az egyikkel fekete-fehér, a másikkal színes képeket készített. Az utóbbi egy akkor csúcskategóriásnak számító C3-as gép volt, 1938-ban jött ki ez a típus.”

A használt film indokolhatja az elnevezést
Mint arra Szabolcs válasza is utal, a filmes fotósoknál nem volt ritka (sőt a mai napig előfordul), hogy két vagy több gépet visznek magukkal. Ezek közül gyakran (legalább) az egyikbe fekete-fehér filmet fűztek, míg a másikban színes film volt. Így könnyen, gyorsan tudtak váltani színes és fekete-fehér képek készítése között, és persze nehezebben maradnak kiürült géppel is – bár filmre azért megfontoltabban exponált az ember.
Az ő esetükben például nem indokolatlan a “színes gép” kifejezés használata annak a gépnek az emlegetésekor, amelyikbe színes filmet fűztek. A gépbe fűzött film típusát pedig gyakran a hátfal kis keretébe tűzött filmes doboz darab jelezte a fotósnak. A csomagoló anyag pedig (márkától függően persze) nagyobb valószínűséggel volt fekete-fehér az ilyen filmeknél, míg színes a színes filmek esetében.

Sok neves fotóriportert tart számon a fotótörténet, akik előszeretettel használták ezt a vegyes megoldást. Sőt sokuk nem is egyforma típusú gépbe fűzte a két féle filmet. Az sem volt ritka, hogy a színes film egy Leicába (vagy más 35 mm-es gépbe) lett fűzve, míg a fekete-fehér film középformátumú volt, és ezzel jobbára négyzetes oldalarányú képeket készítő gépet töltöttek meg.

Mivel fiának elbeszélése szerint a fotós két egyforma Leica gépet használt, ez tűnik a legvalószínűbb válasznak, bár a továbbiakban ismertetek még néhány lehetséges technikai magyarázatot.

Leica-IIIC-summitar

Leica IIIC
Fotó: Khoa Tran

Lehet színes az optika is
Mai fejjel elsőre furcsán hat, hogy egy optika lehet színes, vagy fekete-fehér. Pedig a fotózás hajnalán, mikor még csak fekete-fehér filmet használtak, egészen más objektíveket készítettek. Az optikák szín torzításait, napjainkban használt divatos idegen kifejezéssel kromatikus aberrációit csak azután kezdték el kiküszöbölni, hogy megjelentek a színes filmek, amiken egészen máshogy néztek ki a képek, mint fekete-fehérben. Ez a más pedig nem minden esetben jelentett jót. Sőt!

A fekete-fehér fotózásban nem véletlenül használtak bizonyos színszűrőket a lencsék előtt. A színes fény bizonyos színtartományait megszűrve lehetett a fekete-fehér fotók képi világát befolyásolni, és ezt bizonyos mértékig a gyártók is kihasználták, hiszen ha az objektív kisebb-nagyobb mértékben valamilyen színezet felé módosította a fényt, az adott esetben akár szebb fekete-fehér képeket is eredményezhetett – nem úgy színesben.

Barakonyi Szabolcs ehhez hozzáteszi: “a Leica cég mindig is megkülönböztetett objektív típusokat, amiket különböző nyersanyagokhoz szivesebben ajanlottak.” Sőt kiegészíti egy saját történetével is: “Nekem is van egy Leicám, egy Leitz Elmarit-M objektívvel. Egyszer egy fotó fesztiválon megkérdezték a Leica standnál, hogy én fekete-fehérre fényképezek-e. Visszakérdeztem, hogy miből gondolják, mert egyébként nem. Erre ők állították, hogy az én objektívem a fekete-fehér fényképezéshez az ideális, és ha tényleg színes nyersanyagot használok, pláne ha diát, akkor vegyek egy másik (természetesen újabb és drágább) objektívet.”

Maga a gép is lehetett színes
A témát fejtegetve, bár kevésbé magabiztosan az egyik fotós felvetette, hogy léteztek olyan fényképezőgépek is a színes labor eljárások hajnalán, amik három fekete-fehér filmet exponáltak különböző színszűrőkkel, vagy hasonló prizmás színbontással, amit mai napig használnak a 3CCD-s profi videókameráknál, de végső soron a ma használt digitális fényképezőgépek többsége is hasonló módon dolgozik az érzékelő előtt levő, pixelenként változó zöld, kék és piros Bayer szűrővel.
Az ilyen kísérletek annak idején inkább még a kézzel színezett képek idejében voltak jellemzőek. Bár fotóban is használták, főleg a színes mozgó képekkel való kísérletezésben kaptak igazán jelentőséget, hiszen ott másodpercenként egy-két tucatnyi képkocka is lepereg, ami elképesztő mennyiségű kép kiszínezését jelentette volna a film utómunkálata során.

A fotózás világában is születtek rendkívül emlékezetes alkotások ezzel a technikával. Elég csak a közel múltban rengeteg helyen emlegetett Sergey Mikhaylovich Prokudin-Gorsky (fonetikus átiratban Szergej Mihajlovics Prokugyin-Gorszkij) képeire visszaemlékezni (Index, Stop, Magyar NemzetOrigo, Hirek.sk, PrintscreenTermészet világaPetaPixelDaily TelegraphGizmodo, stb). Ezek kapcsán az InPhoto Blog elmélkedik a technikáról és a hozzá alkalmazott gépekről. Ez szintén adhat a történet elején használt kifejezésnek egy érdekes értelmezést, ha nem is ez a leg triviálisabb, vagy ami az aktuális gondolatmenetet kiváltotta.

A kép a lényeg
A nagy technika történeti elemzésben azonban ne feledkezzünk meg róla, hogy bárki és bármilyen eszközzel fényképezzen is, a lényeg mindig a fotó volt, és marad is, meg persze a fontos történelmi esemény és korszak, amit jelen esetben Id. Konok István a Don Kanyarban megörökített. Úgyhogy a technikatörténeti diskurzus folytatása helyett, inkább nézd meg a képeit, és hallgasd meg fia elbeszélését arról, milyen helyzetekben készültek!

Érdekességek Id. Konok Tamás életéről és munkásságáról:

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék