Válogatások a 2012-es év fotóiból

a legteljesebb válogatás az óév képeiből

Magyar verzió

Sajnos a bejegyzésben szereplő némelyik hivatkozás mára már elérhetetlen, a digitális enyészet áldozatává vált, ezekért elnézést kérek!
Ha ismered a helyes címeket, kérlek jelezd, hogy frissíteni tudjam őket!

YearInPhotos2012Már hetek, sőt talán hónapok óta sorban közlik a lapok saját képeikből és hírügynökségek anyagaiból készült megannyi féle válogatásaikat. Ezekből készítettem most egy válogatást, mint tettem azt tavaly és tavalyelőtt is.

Már nem is tudom, melyik médium kezdte legkorábban publikálni éves válogatásait, csak arra emlékszem, idén felfigyeltem rá, hogy majdnem annyira korán kezdődött, mint a karácsonyi előkészületek. A Reuters válogatását alaposan át is dolgozták, és félreértelmezték sokan, de erről már korábban írtam, most csak a válogatásokkal foglalkozom.

http://www.viiphoto.com/contentNewsletter/BestOf2012/Az idei válogatásba a “szokásos” sajtófotó galériák mellett került egy-két további érdekesség, de a hagyományosabb válogatások közül is kiemelném a Time igen terjedelmes galériáját, ami nem teljesen véletlenül kapta a Képen szereplő fotósok éve címet. Sőt a Time még valamivel kedveskedik a fotós világnak, készítettek egy galériát a 2012-ben elhunyt fotósok emlékére is.
Került azért a listára mobil fotó gyűjtemény és van kifejezett Instagram válogatás is, ha már így az év végére a fotómegosztó oldal úgy felkavarta a kedélyeket. Van még itt válogatás időjárás fotókból, a legtöbbet megosztott netes képekből, az év legjobb magazin címlapjaiból

Idén a Reuters, az AFP és a Getty Images és a VII hírügynökségek videó összeállítást is közzétettek éves fotó gyűjteményeikből, ezeket a bejegyzés végén találod.

Hírügynökségek válogatásai:

Magyar lapok válogatásai:

Külföldi válogatások:

Reuters Year in 60 seconds

Getty Images Showreel 2012

AFP year in photos

Bloomberg Photos: Best of the Year 2012

National Geographic Magazine’s Photos of the Year

Forrásmegjelölés: A válogatás jelentős része a Monroe Gallery válogatása nyomán készült. A külföldi anyagok közül nem sokat sikerült találnom, ami az ő listájukon nem szerepelt (de azért volt egy pár).

Ha tudsz még olyan válogatásról, ami kimaradt, írd meg kommentben!

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék