Aludj csak, én dolgozom…

valaki komolyan gondolta ezt a diákhitel reklámot?

Egyetértek vele, hogy ekkora felháborodás lett a diákhitel reklámból, még le is vették műsorról. Csak azt a kommunikációs szakembert nem értem, mit gondolt aki kitalálta? Egyáltalán hogy jutott eszébe bárkinek, és ki járult hozzá az elkészítéséhez?

A kormányzati kommunikációnak jó ideje egyik fő szlogenje, hogy nem hitelekből akarunk gazdálkodni. Ez egy nagyon helyes üzenet, amit mindenkinek érdemes lenne átvennie. Az ország jelentős részének még ma is csomó gondja van a korábbi deviza hitelekből, és talán kiegyezhetünk közös konklúzióként, hogy a hitel legfeljebb szükség megoldás, nem a lustálkodást kell szolgálnia. Erre egy állami szerv, a Diákhitel Központ elkezdi sugározni a reklámot, aminek az üzenete, hogy ne kelj fel dolgozni, mert van diákhiteled, így lustálkodhatsz nyugodtan.

Mint a HVG, a Kreatív, és még jó pár másik oldal megírta, a reklám lekerült a tévék és mozik műsoráról. Az illetékesek bocsánatot kértek, és azt nyilatkozták, hogy nem ezt akarták üzenni a reklámmal. Hanem mit? Szerintük hogy lehet még máshogy értelmezni, amit csináltak? És aki elfogadta a (sugárzási költségek nélkül) öt milliós költségvetésű reklámot, annak se jutott eszébe, hogy ilyet nem kéne üzenni? Lehet, hogy ők mind visszafeküdtek inkább aludni, mikor a kommunikációt tanulták?

Persze akár azt is sugallhatná a reklám,amit ők gondoltak, hogy foglalkozhatsz a tanulással a munka helyett, ha már megvan a diákhiteled. Csak akkor a reklámnak tényleg ezt kéne üzennie, nem azt, hogy lustálkodj tovább. Ami még akkor is kártékony üzenet, ha a gazdasági környezetet nem vesszük figyelembe. Ez az üzenet még akkor is hülyeség lenne, ha Magyarországon tökéletes átfedésben lenne a munkahelyek kínálata és kereslete. Akkor is káros lenne, ha a hitelért folyamodó diákok vágyálmok helyett munkaerő piaci realitások szerint választanának pályát. De így, hogy az iskolákból kikerülve, papíron már túlképzettek minden felkínált munkára, mégis munkatapasztalat nélkül, pályakezdő diplomásként kezdenek állást keresni….tényleg nincs jobb tanács, mint hogy feküdj vissza és aludj – álmodozz – tovább? Mint ha a készítők igencsak elfelejtettek volna belegondolni a szlogenjükbe. Mert bizony a jövőt most írják….és nem mindegy, hogy azt milyen reklámmal teszik.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék