Győzike – tömegkedvencből közellenség?

Forrás: Internet

Egyre többet látom a neten a felháborodást a celebből bűnözővé vált Gáspár Győzővel kapcsolatban. A kritika jogos, de miért nem a lényeget kritizálják? Nem, nem a bulvár sajtót, hanem a közönséget, akik kíváncsiak rá.

Múlt heti ítélete miatt Győzikére lassan úgy fest, többen fújnak, mint ahányan előtte kedvelték. Ez persze így túlzás, mert a jelek szerint még mindig él Győzi celeb bája. Nem arra gondolok, hogy reality-t csinált a bíróságon, hanem arra, hogy még mindig el lehet vele adni az újságokat.

A bulvár sajtóban szinte mindegy, hogy valakit szeretnek vagy utálják. A lényeg, hogy ha az ő arca (vagy éppen a feneke) van a címlapon, akkor jobban fogy az újság. És te veszed meg, az átlag magyar, aki a képen szembe van vele állítva.
Érdekes, hogy a mellékelt, neten talált kép csupa olyat ró fel Gáspár Győzőnek, ami eddig is mind igaz volt rá, és tudta is mindenki. Mégse volt miatta akkora a felháborodás, hogy elkapcsold a tévét, ha ő volt benne, ne kattints a hírre, ha az ő neve van a címben. Sőt ezután se lesz ez másként. Ezután is meg fogod nézni a műsort, amiben szerepel, ezután is rákattintasz a róla szóló cikkekre, és ezután is hozzájárulsz majd, hogy ő munka nélkül gazdagodjon, általad és a fenti döntéseid által. Mert valójában szereted őt – vagy csak utálni szereted, de az neki is meg a bulvár sajtónak is egyre megy, amíg az érzelmeiddel támogatod a gépezetet.

Szerencsémre
Nekem soha nem kellett Győzit fényképeznem, pedig hosszabb-rövidebb ideig 1-2 bulvár lapnál is megfordultam. Mégse hozott össze vele soha a munka. Pedig ő azon kevés magyar celeb közé tartozik, akit legalább felismerek, ha szembe jön…

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!