Felületes reményeim a Microsoft Surface-ről

Napról-napra jobban érdekel a Microsoft Surface tablet megoldása – de az első tesztek alapján nem biztos, hogy azt hozza majd, amit én várnék tőle.

Még a nyáron mutatta be a Microsoft koncepciójára és a Windows 8 operációs rendszerre épülő első tablet megoldását a Surface-t. Elsőre annyira nem hozott lázba, de ahogy közeledni látszik a készülék megjelenése, kezdi egyre jobban mozgatni a fantáziámat. Persze egyre több a kérdés is vele kapcsolatban.

Az iPad megfelel, de nem laptop
Tabletként – vagyis ha nem egy teljes értékű laptop funkcionalitását várom az eszköztöl – elégedett vagyok az iPaddel. Sokkal inkább, mint a Samsung Galaxy Tabbel voltam, mikor nálam volt tesztelésre. Jegyzetelésre, blogbejegyzések írására, könyvek vagy forrásanyagok olvasásához az iPad elég jó eszköz, ahogy levelet olvasni, és közösségi médiázni is. Ideális eszköz hozzá, ha a kanapén heverve, vagy a buszon utazva akarsz digitális tartalmakkal molyolni.
Az iPhoto for iOS megjelenése óta igazából még képszerkesztésre is alkalmas, bár én továbbra sem annyira szeretem erre használni, ahogy az érintő felületen történő videóvágásért sem rajongok – pedig vannak, akik napi sajtó munkában használják ezt a megoldást – és elégedettek vele. Szóval a gond nyilvánvalóan velem van.

Mégis kíváncsi vagyok a Surface-re
Ugyan a tablet versenyben pont az hozta a forradalmat, hogy a régi tablet/laptop hibrid megoldásoktól eltávolodtak, és egyszerűbb, kevésbé általános célokra alkalmas, viszont könnyebb, olcsóbb gépeket kezdtek gyártani. Mégis pont a laptoppal házasított megoldás az, ami miatt egyre jobban kezd érdekelni a Microsoft Surface.
Mint írtam, szeretem az iPadet arra használni, amire kényelmes, és amire való, de amikor már laptop funkciókat várnék el, ott kényelmetlenné válik. Kíváncsi leszek, hogy a Microsoft újítása ezen a területen mit hoz majd a Windows8-cal. Ha ők képesek lesznek a tablet kivitelben egy laptopot kiváltani – és erről engem is sikerül meggyőzniük – akkor lehet, hogy megszabadulok majd az iPadtől, és váltok a MS rendszerére.

A nyári bejelentés (lásd alábbi videó) egész ígéretes volt, bár a nemrég megjelent reklámot már nem érzem annyira meggyőzőnek, és az első tesztek is elbizonytalanítanak. Bár ezek még az egyszerűbb, ARM processzoros Surface modellt vizsgálják. Számomra az igazi kérdés az lesz, hogy az Atom processzoros változat mennyivel lesz képes szolgáltatásokban többet nyújtani az iPadnél, hogyan viszonyul majd hozzá méretben és árban, illetve, hogy mennyivel lesz gyengébb alternatíva egy laptop funkcionalitásához képest.

Te mit gondolsz a Surface-ről?

Videó a bejelentésről:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!