Fotóriporter akciófigura – nem csak gyerekeknek

WarJournalits-action-figure-Toymaster

WarJournalits2-action-figure-Toymaster

War Journalits 2.0

Gyerekkorunkban álmodni se mertünk róla, hogy mi válunk majd a jövő gyerekeinek példaképeivé és játékszereivé. Elkezdett ugyanis hódítani a neten egy bombasztikus újdonság: kapható a fotóriporter akciófigura.

Úgy fest, hogy a fényképezős Barbie után a haditudósító akciófigura lesz majd az új divat. A PetaPixel egyik olvasója figyelt fel a Toy Master cég “War Journalist: Battlefield Hero” néven futó játékfigurájára. Míg a neten élő fotós társadalom még csak most eszmél rá a jelenség létezésére, a 2009 óta létező termék már el is fogyott, egyes játékboltok már kifutott termékként emlegetik.
A PetaPixel kommentelői éppúgy, mint saját blogom kommentelői a Facebookon azonnal Leonardo Di Capriot látták meg a figura arcában. Szerintem egy másik hollywoodi szépfiú, Ryan Philippe jobban illene a szerepre, pláne mivel a valós történeten alapuló Bang Bang Klub című filmben ő alakította Greg Marinovichot, aki nagyon is valós háború fotós.

Az Ebayen viszont már a 2010-es 2.0 verzióját is árulják, kicsit más ruhában, kicsit más felszereléssel. Amit furcsának tartok, hogy míg az első változat fotó felszerelése egy Canon DSLR volt, addig a 2.0 (vagyis modernebbnek gondolt) változata még filmes Nikon (valójában Nikno) gépet használ. Ennek nincs a hátulján LCD, sőt két tekercs filmet is mellékelnek hozzá, akárcsak két golyóstollat. Van viszont az újabb változathoz vaku, és egy digitális Leica is (Lecia felirattal persze). A régebbi változat DSLR szettjét viszont külön is megvásárolhatjuk – gondolom, hogy az újabbat felszerelhessük vele.

WarJournalits1-action-figure-Toymaster

War Journalist (1.0)

Az élethűség fokozására mindkét figurához adnak mobiltelefont, laptopot, fotós mellényt és egy-egy áványvizes üveget. Engem mondjuk azért egy kicsit zavar, hogy a fotós mellény zip-zárja nagyobb, mint a figura kezében a fényképezőgép, de azért ezen túl tudjuk magunkat tenni.
Sajtóigazolvány viszont csak a régebbi változathoz volt, amin nem igazán értem, hogy miért a CNN logója látható, mikor a cég tévé társaságként nem túl sok fotóriportert alkalmaz – ráadásul azok jó részét is leépítette már.

A gyártó háború fotósnak mondja, de szerintem sportfotós vagy épp paparazzo legalább annyira lehetne, csak attól függ, milyen játékba szeretnénk beilleszteni. Különösen az alapján, hogy az első változatnál egy nagy fehér Canon 300/2.8-ra emlékeztető teleobjektív van, ami sokkal inkább jellemző eszköz egy fotós kezében egy sport eseményen, vagy hírességek fotózásakor, mint háborúban, ahol könnyen bele is halhat, ha rakétavetőnek nézik, mint Namir Noor-Eldeen esetében történt.

Te mit gondolsz a figuráról? Szerinted mennyire ideális szerep modell a gyerekeknek? Te már megrendelted magadnak?

ToyMaster-WarJournalist-equipment-cameras

Játék fotó felszerelés

Kiegészítés: Találtam még régebbi változatot is. Ez a haditudósító figura a Poynter cikke szerint 2004-ben jelent meg, még sisakot és golyóálló mellényt (is) kapott, a cserélhető objektíves DSLR mellett pedig egy TV kamerát is cipelhet magával a háborúba….igazi multifunkciós fotóriporter. Ennek fényében kicsit nehéz elképzelni, hogy a készítője, James Hung egy interjú szerint egy haditudósító barátjáról mintázta a figurát.

WarJournalist-toy-figure-2cameras

Egy másik fotóriporter figura 2004-ből

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!