iPhone 5 – (nem) a világ legvékonyabb fényképezőgépe

Tegnap este az Apple megtartotta talán történetének legkevesebb meglepetést okozó termékbejelentését. Bemutatták az iPhone 5-öt, amiről lényegében mindent lehetett tudni a pletykákból.
Az írás megjelenés után kis mértékben módosításra szorult, ez a poszt végén kiegészítés címszó alatt olvasható.

Apróbb változások
Az új telefon 16:9-es képarányú lett, minden eddiginél vékonyabb és könnyebb, ugyanazzal az egy napos akkumulátor kapacitással, mint az eddigi iPhone készülékek, és a legtöbb konkurens okostelefon is (létezik egyáltalán olyan okostelefon, ami tovább bírja egy napnál, ha használják is?)
Nem rossz funkció, hogy belekerült az LTE/4G hálózatok használata is, bár a hétköznapi felhasználáshoz ez nem nélkülözhetetlen.
És bár logikusnak tartottam én is a Handras által sokat hangoztatott elméletet, mégsem Új iPhone lett (az Új iPad és az új MacBook Pro után)…

A legvékonyabb fényképezőgép
Egy ideje tudjuk, hogy az iPhone nem csak telefon, hanem fényképezőgép. Sőt egyenesen a legnépszerűbb fényképezőgép típus. Mostantól az Apple szerint a legvékonyabb és legkönnyebb is (egy darabig legalábbis). Sokan eddig nagynak és nehéznek tartották, bár más gyártók eddig is gyártottak nagyobbat. Szerintük most pont őket másolják az új képernyő mérettel.

Szerintem amiért ez a legvékonyabb fényképezőgép jelző számít, az a versenytársak van. És nem is elsősorban a telefonok között számít ez. A Nokia egy 41 megapixeles Symbian telefonnal, a Nikon Androidos kompakttal, a Samsung Androidos szuperzoom kompakttal rukkolt elő.
Az Apple pedig még a kamera felbontását se növelte. Ismét újratervezték a képalkotó eszközt (is), zafír frontlencsét szereltek rá, tovább finomítottak a belső szerkezetén, talán a régi lencserendszeren is. Tunningoltak a kamera szoftveres támogatásán, növelték a zajcsökkentést, új funkciókkal egészítették ki a fotó alkalmazást, mint a panoráma üzemmód (amire külön alkalmazások eddig is voltak), és megnövelték a fényképezőgép sebességét is. Hogy videó közben is lehet fotózni talán csak nekem új, de talán akkora jelentősége nincs is. Viszont a jelek szerint (egyelőre?) a fotó piacon nem versenyeznek komolyabban a konkurensekkel. Sőt igazán a telefon kínálatban sem.

Nagy meglepetések nincsenek
Egy ideje nem sok meglepetést okoznak az iPhone bejelentések. Részben a bejelentésig kiszivárgó pletykák miatt, részben pedig mert lényegében csak apró fejlesztéseket végeznek. Ha úgy tetszik, csak ráncfelvarrást emlegethetünk. Frissítik kicsit a processzort, áttervezik kicsit a készülék házát, nagyobb sebességű rádió kerül bele, variálnak kicsit a szoftverek funkcióival, de a forradalmi újítás elmarad. Erre most nem is térek ki bővebben, a forradalmi újításokról inkább külön írok majd. Addig olvasdd el, mit írt erről a témáról Magyarórsi Csaba.

Új dock csatlakozó
Egy újítást azért mégis kiemelnék, bár szerintem erről is fog külön poszt születni. Az Apple lecserélte a lassan évtizedes múltú iPod dock csatlakozót annak egy kisebb helyigényű, újabb és talán praktikusabb változatára, ami viszont változatlanul nem kompatibilis semmi mással (csak a saját adaptereikkel), és ez a lépés messze nem látszik követni az Apple által is elfogadott EU szabályozást a Micro USB használatát illetően. Bár mint többször kifejtettem, én azt se tartom annyira jó megoldásnak.

Az Apple tegnap esti termékbejelentését a cég honlapján meggnézheted. Te mit gondolsz az iPhone5-ről?

Az iPhone 5 főbb paraméterei:

  • 8 megapixel
  • 3264×2448
  • 5 lencséből álló optika
  • f/2.4 fényerő
  • hibrid IR szűrő
  • dinamikus alacsony megvilágítási mód
  • precíziós lencse elhelyezés
  • zafír kristály frontlencse
  • smart filter
  • továbbfejlesztett zajszűrés
  • gyorsabb fotózás
  • beépített panoráma mód
  • megosztható Photo Stream
Videó funkciók:
  • 1080p HD video
  • továbbfejlesztett képstabilizátor
  • arcfelismerés
  • állókép rögzítés videó felvétel közben
  • 720p előlapi Face Time kamera

Kiegészítés: idő közben (mit idő közben, a Mobilarena közvetítésében már a bejelentéskor) kiderült, hogy nem is lett az iPhone5 a világ legvékonyabb okokostelefonja. A kínai fejlesztésű Huawei P1 S és a szintén kínai fejlesztésű Oppo Finder is nagyjából egy teljes miliméterrel vékonyabb nála.
Nem mentegetni akarom az Apple-t, tényleg ciki azt állítani, hogy a legvékonyabb, mikor bizonyítható, hogy nem – bár nem lep meg, ha a Huawei termékeivel, és talán még egy sor másik gyártóval – nem számoltak konkurenciaként, annak ellenére, hogy nagyon is elterjedtek a terékeik, hiszen (nem csak) Magyarországon szinte minden mobil szolgáltató az ő 3G modemeiket adja az előfizetésekhez saját logójával feldíszítve, és a mobilhálózatok rengeteg alkotóelemét is ők szállítják (amikből persze az átlag felhasználó legfeljebb egy átjátszó állomást lát a távolban, vagy valamelyik háztetőn). Ettől még ciki ez a hiba, illett volna legalább úgy fogalmazniuk, hogy az elsődleges versenytársaik telefonjainál vékonyabb.

A lényegen meg szerintem azért nem változtat, mert az egész legvékonyabb dolog szerintem csak a fényképezőgépek kapcsán fent leírtak miatt érdekes. Nem hiszem, hogy meghatározónak kéne lennie, hogy valami akármilyen paraméterben a világon a LEG legyen….de már csak ilyen ez a számháború

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!